A felperesek munkaviszonyban álltak az alperessel autóbuszvezető munkakörben. 2000. október 17-én előterjesztett keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a Kollektív Szerződés VII. fejezet, a munka díjazása 1/a. pontja és a 7. számú melléklet 17. pontja jogellenesek. Hivatkozásuk szerint a „várakozási időben” is a munkahelyükön munkát végeztek, az munkaidőnek minősül, ezért erre az időszakra 100%-os besorolási órabér elszámolását, valamint a rendkívüli munkavégzésre tekintettel annak ellenértéke megfizetését kérték.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság részítéleteivel a felperesek keresetét elutasította. A felperesek fellebbezése folytán eljárt törvényszék az elsőfokú részítéleteket helybenhagyta.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben sérelmezték, hogy az eljárt bíróságok nem alkalmazták az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelvben foglaltakat, figyelmen kívül hagyták az Európai Bíróság döntéseit, továbbá a Kúria irányadó döntéseit.
A Kúria részítéleteivel a törvényszék részítéleteit hatályában fenntartotta.
Az irányadó tényállás alapján – mely szerint a perben nem nyert bizonyítást, hogy a kiállási időben a felpereseknek az autóbuszt kellett őrizniük – nem jogszabálysértő az eljárt bíróságok megállapítása, miszerint a készenléti munkakörben foglalkoztatott autóbuszvezetőknek a perben vitatott, az alperes által nem munkaidőként elszámolt várakozási ideje készenléti időnek minősül, melyet az alperes a Kollektív Szerződés rendelkezése alapján a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben (Mt.) előírt mértéket meghaladó mértékben díjazott. Az Mt. 117. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak értelmében munkaidőnek a munkavégzésre előírt idő minősülhet, márpedig a perbeli kiállási időkre nem volt a felperesek részére munkavégzés előírva. Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek – saját választásuk szerint – a két járat közötti időben az autóbuszt esetlegesen nem hagyták el, és mintegy készenlétben álltak a következő járat megkezdésére, a kiállási időt nem minősíti munkaidőnek.
Az eljárt bíróságok határozatukban rögzítették, hogy a perbeli időszak 1997. október 18-tól 2004 novemberéig terjedő idő. Ezt a megállapítást a felülvizsgálati kérelem maga sem kifogásolta. A felperesek a perbeli teljes időszak tekintetében hivatkoztak az Európai Parlament és a Tanács megjelölt irányelveire és az Európai Bíróság ítéleteire figyelmen kívül hagyva, hogy a Magyar Köztársaság 2004. május 1-jétől vált az Európai Unió tagjává, így a peresített 85 hónapból mindössze 6 hónap esik erre az időszakra. Uniós szabályra pedig tagállami bíróság előtti perben nem lehet a tagállam csatlakozását megelőző időszak tekintetében hivatkozni, hiszen a magyar jogrendszer csak a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz csatlakozását követően fonódik össze a közösségi jog jogrendszerével.
A felperesek által hivatkozott irányelv nem rendelkezik közvetlen hatállyal a belső jogban azon esetekben, ha nem az állam felügyelete, ellenőrzése alatt álló szervre az irányelven alapuló kötelezettség hárulna. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott uniós ítéletek tartalmából is kitűnően az állami feladatot az Európai Unió Bírósága megszorítóan értelmezte.
Budapest, 2017. január 11.
A Kúria Sajtótitkárság