A felperes 1977. augusztus 1-től 1984. augusztus 31-ig a T.-nál ösztöndíjas státuszban, – ezen belül 1977. augusztus 1-től 1982. április 15-ig az ÁÉV-nál, 1982. április 16-tól 1984. február 1-ig a Szakközépiskolánál, 1984. február 2-től 1984. augusztus 31-ig a Bábszínháznál – ledolgozott időt kérte szolgálati időként elismerni. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI törvény (Tny.) 37. § (4) bekezdése, mely szerint a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni, az anyagi jogi szabályok tekintetében írta elő az 1997. december 31. napján hatályos jogszabályi rendelkezések alkalmazását, az eljárási szabályok tekintetében nem.
A Tny. 43. § (2) bekezdése, amely meghatározza, hogy mely bizonyítási eszközök alkalmasak a szolgálati idő bizonyítására, általános szabályát szűkítette a Tny végrehajtására kiadott 168/1997. (X.6) Korm.rendelet (R.) 31. §-a, amely a megbízási jogviszony alapján biztosításban töltött időt kizárólag egykorú okirati bizonyíték alapján (kötött bizonyítás) rendelte szolgálati időként figyelembe venni. Tekintettel arra, hogy az R. csak egykorú okirattal engedi a megbízási jogviszony bizonyítását, ezért a meghallgatott tanúk vallomásai bizonyító erővel nem rendelkeznek.
A peradatok szerint az ÁÉV 1982. november 17. napján kelt igazolásában csak arról nyilatkozott, hogy a felperes az ÁÉV-nál dolgozott tolmácsként 1978-tól 1982-ig. A T. 2011. szeptember 7. napján kelt igazolása, mely szerint a felperes a T. megbízásából tolmácsként dolgozott 1977. augusztus 1-től 1982. április 15-ig az ÁÉV-nál, 1982. április 16-tól 1984. február 1-ig a Szakközépiskolában és 1984. február 2-től 1984. augusztus 31-ig a Bábszínháznál, valamint a T. 2012. április 18-án kelt levele, mely a régi dolgozók emlékezetére alapítottan került kiállításra és azt igazolta, hogy a felperest ösztöndíjas státuszban foglalkoztatták tolmácsként, a jogviszonya után nyugdíjjárulék fizetés nem történt, egykorú okiratnak nem tekinthető. A Bábszínház a felperes munkaviszonyát igazolni nem tudta, csupán azt, hogy a felperes közalkalmazotti állományban nem volt, adatot szolgáltatni nem tud. A Szakközépiskola ugyanazt az adatot tudta szolgáltatni (TENYI lap), amelyet korábban (1986-os évben) a társadalombiztosítási szervek felé a nyilvántartásba leadott és amely időszakot az alperes szolgálati időként el is ismert. A T. igazolás, mint „egykorú” okirati bizonyíték sem a felperesi jogviszony jellegét, sem a munkaidejét, sem a munkabérét, sem a járulékfizetés megtörténtét nem bizonyította.
A Tny. 37. § (4) bekezdése értelmében a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni. A Kúria több határozatában, így az Mfv.III.10.336/2013/4.; BH 2014.316.) rámutatott, hogy a rendelkezés bevezetésének az volt a célja, hogy az 1997. december 1. előtt már megszerzett jogok ne vesszenek el 1998. január 1. után az 1997. évi LXXXI. törvény hatályba lépésére tekintettel. Azonban olyan jogszabályok alapján nem lehet jogosultságot szerezni, amelyek a vitatott időszakban nem voltak még hatályban.
A fentiekre figyelemmel a Kúria a munkaügyi bíróság eltérő jogértelmezésen alapuló ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Budapest, 2017. január 9.
A Kúria Sajtótitkársága