A felperes 2013. április 11-étől állt az alperesnél gépjárművezetőként munkaviszonyban. Munkabérfizetés elmulasztásával összefüggésben a felperes 2014. március 21-én felhívta az alperes ügyvezetőjét, illetve sms-t is küldött neki. Az alperes a felperest 2013. március 25-én kelt felszólítással távolléte haladéktalan, de legkésőbb 2014. március 27-éig történő igazolására hívta fel. A felszólítást a felperes 2014. március 31-én vette át. A felperes jogi képviselője útján 2014. március 27-én kelt, az alperes részéről 2014. április 2-án átvett „rendkívüli felmondás”-sal a munkaviszonyát bérfizetés elmulasztása miatt megszüntette. Az alperes 2014. április 1-jén kelt azonnali hatályú felmondással élt arra hivatkozással, hogy a felperes 2014. március 21-étől a munkavégzési kötelezettségének nem tett eleget. Az intézkedést a felperes 2014. április 10-én vette át.
Az alperes 2014. április 3-án kelt levelében a felperes 2014. március 27-ei felmondását nem fogadta el, azt jogellenesnek tekintette. A felperes 2014. április 9-e után az alperesnek írott levélben a munkaviszony megszüntetése iránti szándékát megerősítette. A felperes a keresetében kérte a 2014. április 1-jén kelt munkáltatói azonnali hatályú felmondás „hatályon kívül helyezését”. Arra hivatkozott, hogy korábban már munkavállalóként megszüntette a jogviszonyát, így az az alperes által nem volt megszüntethető 2014. április 1-jén. Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes által 2014. április 1-jei keltezésű azonnali hatályú felmondást hatályon kívül helyezte. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. Az alperes a Pp. 213. §, valamint a 149. § (2) bekezdés, továbbá a jognyilatkozatok hatályosulására vonatkozó Mt. 24. §-a rendelkezésének jogsértő alkalmazását nem állította. A tényállás felderítetlenségére ugyan hivatkozott, de eljárásjogi jogszabálysértésként a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésére a jogszabályhely megjelölésével nem hivatkozott. Ezért ezen rendelkezések alapján a Kúria a jogerős ítéletet nem vizsgálhatta felül, csak a felülvizsgálati kérelemben jogszabályhelyként megjelölt Pp. 215. §, 164. § (1) bekezdése, 221. §, valamint az Mt. 78. § rendelkezései alapján. Az alperes a Pp. 215. § rendelkezésének megsértését alaptalanul állította. Az eljáró bíróságok a keresetnek megfelelően csak az alperes által közölt azonnali hatályú felmondás jogellenességéről dönthettek, és az annak alapjául szolgáló tényállásban rögzítették a felek által tett jognyilatkozatokat és annak jogcímeit annak kifejezett hangsúlyozásával, hogy a jogviszony megszűnésére a munkavállaló által közölt azonnali hatályú felmondás jogszerűségének nincs hatása. A munkavállaló jognyilatkozatának jogszerűségéről nem is foglaltak állást, ezért a Pp. 164. § (1) bekezdése, valamint e körben a Pp. 221. § (1) bekezdésének a megsértése sem állapítható meg.
Az Mt. 78. § megfelelő alkalmazásával állapították meg azt is, hogy a munkavállaló által közölt azonnali hatályú felmondás mint egyoldalú címzett jognyilatkozat [Mt. 64. § (1) bekezdés c) pont, 78. § (1) bekezdés] a közléssel hatályosul [Mt. 24. § (1) bekezdés], ahhoz a másik fél hozzájárulására nincs szükség. A munkaviszony a közlés időpontjában megszűnik függetlenül attól, hogy az azonnali hatályú felmondás a jogszabályi követelményeknek megfelel-e. A munkavállaló jogellenes munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatához az Mt. nem a munkaviszony fennmaradását, hanem egyéb jogkövetkezményt (távolléti díj, kártérítés megfizetését) fűzi. Mindezek alapján az eljáró bíróságok jogszerűen állapították meg, hogy a munkáltató azonnali hatályú felmondása a munkavállaló korábbi jogviszonyt megszüntető jognyilatkozata folytán egy már megszűnt munkaviszony megszüntetésére irányult, így az a kívánt joghatás (munkaviszony megszüntetés) kiváltására alkalmatlan volt. Az ügy száma: Mfv.I.10237/2016.
Budapest, 2017. január 4.
A Kúria Sajtótitkársága