A felperes 2004. november 22-étől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában, utoljára betöltött munkaköre gazdasági igazgató-helyettes volt. Az alperes a felperes munkaviszonyát 2009. október 1-jén rendkívüli felmondással megszüntette. Ennek indokolása szerint az alperes részéről 2009. szeptember 15-ével a kinevezett ügyvezető tényfeltáró vizsgálatot rendelt el. A 2009. szeptember 28-án kelt jelentés értelmében a társaság beszerzése, az elszámolt kiadások és költségek nem minden esetben voltak szabályszerűek és a valóságnak megfelelőek. Az ellenőrzést, a kifizetéseket megelőzően az utalványozó, illetve az ellenőrzést végző személy nem a tőle elvárható gondossággal végezte. A fakivágásokkal összefüggésben utalt arra, hogy a tevékenységhez engedélyt nem szereztek be, egyeztetést nem folytattak le, a kivágáshoz kapcsolódó kezelői hozzájárulást nem kérték meg. A fa értékesítésével összefüggésben 2009. augusztus 31. napjáig árbevétel nem folyt be a társasághoz, így e tekintetben minimálisan 640.000 forint kár érte az alperest. Az úgynevezett szociális koporsók beszerzésével összefüggésben a felmondás kiemelte, hogy a felperes elmulasztott a figyelemfelhívó kötelezettségének eleget tenni, illetve mint gazdasági vezetőnek fel kellett volna neki tűnni, hogy a korábbiakhoz képest magasabb áron történt a szociális koporsók beszerzése. A felmondás több ponton felrótta a felperesnek a figyelemfelhívó kötelezettsége elmulasztását az ügyvezető irányába, ami pedig a munkaköréből adódott. A munkáltató a felperes terhére rótta, hogy engedélyezte a munkavállalók részére az ügyvezető ingatlanán történő munkavégzést.
A megismételt eljárás során a felperes pontosított és módosított kereseti kérelmében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével – a beszerzett több szakértői vélemény alapján - megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát 2009. október 1-jén kelt rendkívüli felmondásával. Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében - a jogalapot nem érintve - részben megváltoztatta, és az alperest kártérítés címén terhelő marasztalás összegét leszállította. Az ítéletet ezen felüli fellebbezett részében helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértésként jelölte meg a Pp. 182. § (3) bekezdését, amely a szakértői vélemények világosságának, helyességének kétségbe vonása esetén irányadó szabályokat rögzíti azzal, hogy a fél indítványa alapján a bíróság más szakértőt rendelhet ki. Sérelmezte, hogy a bíróságok B.I. szakvéleményét nem megfelelően értékelték, és a szakértői vélemények közötti ellentmondásokat nem tárták fel. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság – ahogy arra a másodfokú bíróság ítéletében helyesen utalt – B.I. könyvvizsgálói jelentését nem mint a fél előadását vette figyelembe, hanem szakértői véleményként értékelte, és a szakértőt személyesen meg is hallgatta. A másodfokú bíróság a szakértői véleményeket egyenként vizsgálta, megállapításaikat összevetette, és ebből vonta le következtetését. E körben részletes indokolást is tartalmaz a döntés, így alaptalan az alperesnek a szakértői bizonyítással kapcsolatban kifejtett álláspontja, és nem sérültek a Pp. 221. §-ában foglaltak sem, további szakértői bizonyítás szükségtelen volt.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra, hogy nem a felperes érdekeltségébe tartozó, de az ügyvezetőhöz a b-i magáncélú munkavégzésre elengedte a közvetlen irányítása alá tartozó munkavállalókat, és részükre a bért is számfejtette. Az alperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére ezen hivatkozásának konkrét indokát nem adta. Nem jelölte meg, hogy mely munkavállalók esetében mikor történt olyan munkavégzés, amelyről a felperes – aki egyébként nem volt munkáltatóijogkör gyakorló – ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan tudott, és a szabálytalan munkavégzést elősegítette. Így pedig a felperes felelőssége ebben a tekintetben nem volt megállapítható.
Az eljáró bíróságok helytállóan hivatkoztak ítéletükben az igazgatói utasításra, amely szerint az ügyvezető egyszemélyes vezetője volt az alperes cégnek, a felperesnek pedig sem joga, sem kötelezettsége nem volt döntései ellenőrzésére, vagy azok felülbírálatára. Ebből következően a rendkívüli felmondás több pontja ezen okból nem volt megalapozott.
A „szociális koporsók” vásárlásával összefüggésben helyesen fejtették ki a bíróságok, hogy azok megrendelése – esetleg a közbeszerzés elmaradásával – az ügyvezetőhöz köthető, aki a bevételezés előtt engedélyezte a kifizetés egy részét. A koporsók minőségi ellenőrzése pedig nem tartozott a felperes munkaköri kötelezettségei közé.
A rendkívüli felmondás a felperes terhére rótta, hogy az M. Kft. által végzett javítási, felújítási munkáknak, valamint a G. Kft-vel 120 db urnahely készítésére kötött megállapodásnak nincs számlázási háttere. A bíróságok a szakvélemények alapján helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes sem utalványozó, sem kifizetést engedélyező nem volt ezen ügyleteknél, a műszaki teljesítés megvalósulása pedig a műszaki igazgató-helyettes felelősségi körébe tartozott.
A másodfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy az étkezési és ajándékutalványok adása, üdülési csekk juttatás, prémiumkiírás az ügyvezető tevékenységi körébe tartozott, azok kifizethetőségéről ő határozott, a felperesnek e körben nem volt döntési jogosultsága.
Az alperes helyesen utalt arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a rendkívüli felmondás indokául megjelölt munkavállalói kötelezettségszegést az összes körülmény, különösen a munkavállaló munkaköre, szakismerete, beosztása alapján kell vizsgálni (BH2005.117.). Jelen esetben azonban a felperes azon mulasztásai, amelyek bizonyítottan a terhére írandók, összességükben sem olyan súlyúak, amelyek rendkívüli felmondás jogszerű alapjául szolgálhattak volna. Mindezt a jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, a bizonyítékok helyes értékelése valósult meg, így az alperes által állított jogszabálysértések megállapítására nem volt mód. A Kúria a másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2017. január 3.
Kúria Sajtótitkársága