A társadalombiztosítási szerv fizetési meghagyásával kötelezte felperest, hogy fizessen meg a biztosított balesete során elszenvedett sérüléseivel összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások költségeit.
A munkaügyi bíróság a büntető bíróság által feltárt tényállás és a büntetőügyben beszerzett szakértői véleményekre alapítottan hozta meg határozatát további bizonyítási eljárás mellőzésével.
A Kúria ítéletében rámutatott: a Pp. 4. §-ának (1) bekezdése helyes értelmezése szerint a büntető ügyben meghozott jogerős ítélet csak annyiban köti a polgári perben eljáró bíróságot, hogy annak a bűnösség kérdésében elfoglalt állásponttól nem térhet el és nem állapíthatja meg azzal ellentétesen, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A bűnösség kérdésére is kiható ellentétes ténymegállapítást nem tehet, de a kártérítési kötelezettség megállapítása körében a büntető ítélettől eltérően mérlegelhet és a károkozó elítélése mellett is alkalmazhat kármegosztást, ha megállapítható, hogy a baleset a károsult felróható magatartására is visszavezethető okból következett be. A jelen perbeli esetben a büntető bíróságtól eltérő tényállás megállapítására nem volt alap. A jogerős büntető ítéletre tekintettel nem volt és nem is lehetett vitás, hogy a felperes elkövette a terhére rótt bűncselekményt, az alperes ennek alapján bocsátotta ki a fizetési meghagyását. A felperest terhelte a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása, azonban a bíróságnak csak a perbeli jogvita elbírálásához szükséges bizonyítást kell lefolytatnia. A felperes védekezésének megítéléséhez rendelkezésére álltak a büntető ügyben készített szakértői vélemények, amelyek a baleset bekövetkezésének körülményeit és a felperes büntetőjogi felelősségének megítéléséhez szükséges tényeket vizsgálták és értékelték, és amelyek kellő adatot szolgáltattak a polgári perben elbírálandó kártérítési felelősség kérdésében is.
Az Ebtv. 68. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, munkaképtelenségéért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A (2) bekezdés pedig kimondta, hogy a felelősség megállapítására – ha jogszabály kivételt nem tett – a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. A felperes nem mint veszélyes üzem üzembentartója volt részese a balesetnek, hanem magatartásával éppen a veszélyes üzemet működtető gépkocsivezetőnek (gépkocsivezetőknek) okozott sérülést, amellyel összefüggő egészségbiztosítási ellátások viselése volt a per tárgya. Ennek megfelelően a felperes felelősségének megítéléséhez a Ptk. 339. § (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni, szemben a felperes által hivatkozott Ptk. 345. § rendelkezéseivel.
A veszélyhelyzetet a felperes idézte elő az úttesten való figyelmetlen áthaladásával. Az elsőbbségi helyzetben nem lévő, kerékpárjára felülni készülő felperes az áthaladás során nem vette figyelembe a forgalmat, így magatartásával megszegte a KRESZ 21. § (8) bekezdésében írt rendelkezéseket, valamint mivel nem a legrövidebb áthaladást biztosító irányban, hanem folyamatosan balra tartva átlósan igyekezett átmenni az úttesten, ezért a KRESZ 21. § (5) bekezdés b) pontjában írtakat is megsértette. A felperes KRESZ szabályszegése és jogellenes magatartása nélkül a baleset nem következett volna be. A felperes magatartásával egy olyan oksági folyamatot indított el, amely a két személygépkocsi ütközéséhez és különböző sérülésekhez vezetett.
Budapest, 2016. november 16.
A Kúria Sajtótitkársága