I. A rablást társtettesként követi el az, aki a dolog eltulajdonítása érdekében részt vesz az erőszak vagy a minősített fenyegetés kifejtésében, ahogy az is, aki magában az elvételben, avagy mindkettőben, társa tevékenységéről tudva vesz részt.
II. A rablás elkövetése érdekében kifejtett személy elleni erőszak gyakran okoz a sértettnek könnyű sérülést, ezért a könnyű testi sértés és a rablás bűncselekménye a beolvadás folytán csak látszólagos alaki halmazatot képez.
Ugyanakkor az idegen dolog jogtalan elvétele érdekében alkalmazott személy elleni erőszak nem szükségképpen jár együtt súlyos sérülés keletkezésével. Ezért – a védett jogi tárgyak különbözőségére is figyelemmel – az erőszak nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozó eredménye a rablási cselekménnyel valóságos alaki halmazatot alkot.
Az eljárt bíróságok I. rendű terhelt bűnösségét társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérletében [Btk. 365. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés b) és c) pont] és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) és (3) bekezdés] állapították meg, ezért hat év hat hónapi, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A jogerős ügydöntő határozatok ellen az I. rendű terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
Az indítványozó szerint az eljárt bíróságok tévesen állapították meg azt, hogy szándéka a sértett pénzének jogtalan eltulajdonítására irányult, ahogy azt is, hogy a rablás bűntettének törvényi tényállását társaival közösen ő is megvalósította. A sértettől nem tulajdonítottak el semmit, pénzét és értéktárgyait később hiánytalanul megtalálták, és mivel a dolog elvételre irányuló szándék nem nyert bizonyítást, a rablás egyik törvényi tényállási eleme hiányzik; ezért a rablás bűntette kísérletének a megállapítására törvénysértően, a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.
Sérelmezte azt is, hogy a bíróságok a társtettesség kapcsán az egyes terheltek cselekvősége között nem tettek különbséget, és ezért helytelenül következtetett arra, hogy ő társtettesként követte el a terhére megállapított bűncselekményeket. Álláspontja szerint tévesen minősítették cselekményét a rablás bűntettével halmazatban testi sértés bűntettének is, mert az erőszakkal elkövetés a rablás törvényi tényállásának része, ezért a testi épség elleni cselekmény külön felrovásával ugyanazt a körülményt kétszeresen értékelte a bíróság, emellett ő a súlyos sérülésnek nem volt okozója, ezt a szakértői vélemény, valamint a társainak és a sértettnek a vallomása is alátámasztotta, de ezeket a bizonyítékokat a bíróság nem vette figyelembe.
Mindezek alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát és a büntetésének csökkentését kérte.
Az indítványozó a törvényi tilalom ellenére a bizonyítékok helytállóságát, azok mérlegelését és ezen keresztül az irányadó tényállást támadta akkor, amikor arra hivatkozott, hogy a rablásra irányuló szándékra levont következtetés és a testi épséget sértő cselekmény kapcsán megállapított büntetőjogi felelőssége a bizonyítékok téves értékelésének eredménye.
A tényállás szerint a terheltek az I. rendű terhelt felvetésére megegyeztek abban, hogy a sértetthez betörve megszerzik annak készpénzét, és a bűncselekmény végrehajtásához kesztyűt, gumikötelet, botot, sapkát vittek magukkal, majd a sértett udvarába behatolva a sértett esetleges ellenállásának leküzdése érdekében további eszközöket - egy, az emberi élet kioltására is alkalmas sárkaparót, valamint egy fadarabot - vettek magukhoz. Előzetesen megállapodtak abban is, hogy a sértettet akkor, ha a szobában van, megkötözik, és azt a helyiséget is átkutatják. A házba behatolva ott kutattak, azonban annak egyéb helyiségeiben pénzt nem találtak, ezért a sértettet fondorlatos módon rávették arra, hogy hálószobája bezárt ajtaját kinyissa, majd az ajtóban megjelenő sértettre a náluk lévő eszközökkel rátámadtak. Ennek során a sértettet az I. rendű terhelt a magával vitt fadarabbal fejbe verte, a vállainál fogva a földre rántotta és társai segítségével megpróbálta a gumipókkal megkötözni. A megkötözés sikere érdekében társai felváltva és együttesen is segédkeztek a földön fekvő sértett lefogásában, leszorításában, később a földön a sértettre rátérdeltek és folyamatosan ütötték azért, hogy az I. rendű terhelt a szobát is nyugodtan át tudja kutatni. Miután készpénzt itt sem találtak, a sértettet elengedték és a helyszínről elmenekültek. A bántalmazás következtében a sértett az arcán és a fején többrendbeli nyolc napon belül gyógyuló, emellett többszörös bordatörésben és bordarepedésben megnyilvánuló, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
A Btk. 365. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti rablás bűntette olyan összetett bűncselekmény, amelynek célja az idegen dolog jogtalan elvétele, eszköze pedig az elvétel céljából tanúsított erőszak, vagy az élet, illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetés. Azaz a bűncselekmény törvényi tényállási eleme egyrészt a sértett ellenállásának megtörésére alkalmas személy elleni erőszak vagy a minősített fenyegetés, másrészt az idegen dolognak a jogtalan eltulajdonítást célzó elvétele.
A tényállás – a fentieknek megfelelően – maradéktalanul tartalmazta mind a terhelti eltulajdonítási szándékot, mind az ennek érdekében kifejtett erőszak részletes leírását.
Ezért az eljárt bíróságok helyesen következtettek az I. rendű terhelt bűnösségére; az indítványozó bűnösségének megállapításával az eljárt bíróságok nem sértettek anyagi jogi szabályt.
Törvényes a terhelt terhére megállapított cselekmény csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletekénti és súlyos testi sértéskénti minősítése is.
Mindaddig pedig, amíg az akaratot megtörő erőszak vagy a minősített fenyegetés hatása alatt álló sértettől a birtokában lévő dolog elvétele meg nem történik, a cselekmény kísérlet.
A rablás bűntettének társtettese az, aki az összetett bűncselekmény törvényi tényállásában leírt elkövetési magatartást társával szándékegységben, együttesen megvalósítja.
Ehhez nincs szükség a törvényi tényállás szerinti teljes elkövetési magatartás kifejtésére; elégséges az is, ha az elkövetők egymás tevékenységének kölcsönös tudata mellett társuk elkövetési magatartását kiegészítik, és így válik a tettestársak cselekménye a törvényi tényállást teljesen megvalósítóvá.
Ekként tehát a rablás társtettesként követi el az, aki a dolog eltulajdonítása érdekében részt vesz az erőszak vagy a minősített fenyegetés kifejtésében, ahogy az is, aki magában az elvételben, avagy mindkettőben, társa tevékenységéről tudva vesz részt.
A terheltek a rablást előzetesen elhatározták, és a végrehajtás során annak mindenben megfelelően cselekedtek. Az I. rendű terhelt részt vett az akaratot megtörő erőszak kifejtésében, majd a maga részéről minden lehetségest megtett a sértett pénzének felkutatása érdekében. A lenyűgöző erőszak tanúsításával a rablási cselekmény már kísérleti szakaszba lépett, és csak azért maradt el a bűncselekmény befejezése, mert a kutatás eredménytelen volt.
Az indítványozó tehát a rablási cselekményt társtettesként, és – miután hárman voltak – csoportosan, valamint az alkalmazott eszközökre tekintettel felfegyverkezve követték el.
A rablás elkövetése érdekében kifejtett személy elleni erőszak általában a sértettnek – könnyűnek minősülő – sérülést okoz; ezért a könnyű testi sértés és a rablás bűncselekménye a beolvadás folytán csak látszólagos alaki halmazatot képez.
Ugyanakkor az idegen dolog jogtalan elvétele érdekében alkalmazott személy elleni erőszak nem szükségképpen jár együtt súlyos sérülés keletkezésével. Ezért – a védett jogi tárgyak különbözőségére is figyelemmel – az erőszak nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozó eredménye a rablási cselekménnyel valóságos alaki halmazatot alkot.
Annak a körülménynek, hogy a bántalmazás során a sértett súlyos – bordatörésben és bordarepedésben megnyilvánuló, nyolc napon túl gyógyuló – sérülését melyik terhelt okozta, a terheltek büntetőjogi felelőssége kapcsán nincs jelentősége. A rablási cselekmény véghezvitele során – teljes szándék- és akarategységben – mindhárom terhelt részt vett a sértett ellenállásának a megtörésében, ekként az eszközös bántalmazásában, a földre vitelében és a lefogásában, ebből következően az I. rendű terhelt maga is közreműködőjévé vált a súlyosabb eredmény bekövetkezésének, függetlenül attól, hogy ténylegesen melyik sérülést okozta.
Társtettesként felelnek az elkövetők az eredményért, ha a sértettet egymás tevékenységéről tudva akarategységben közösen bántalmazzák, és nincs jelentősége annak, hogy a több elkövető közül a súlyos sérülést ténylegesen ki okozta; a bekövetkezett eredményre figyelemmel kell a büntetőjogi felelősségüket megállapítani.
Minderre figyelemmel az eljárt bíróságok törvényesen minősítették az I. rendű terhelt cselekményét a rablás bűntettének kísérlete mellett súlyos testi sértés bűntettének is, amelyeknek ugyancsak társtettese volt.
A megtámadott ítéletek rendelkező része ugyan nem tartalmazza azt, hogy a terhelttel (és társaival) szemben a bíróság halmazati büntetést szabott ki, azonban az első fokon eljárt járásbíróság az indokolásban utalt erre.
Miután a rablási cselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig, a testi sértés három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a Btk. 81. § (3) bekezdésére figyelemmel az irányadó halmazati büntetés öttől tizenhárom évig terjedő szabadságvesztés, míg a 80. § (2) és (3) bekezdésére figyelemmel az irányadó középmérték kilenc évi szabadságvesztés.
Így a kiszabott – a középmértéket el sem érő – hat év hat hónapi szabadságvesztés törvényes; a törvényes büntetés mértékének vizsgálatára vagy a bírói mérlegelés körébe tartozó büntetéskiszabási körülmények újraértékelésére a felülvizsgálatban nincs törvényes lehetőség.
Budapest, 2016. augusztus 22.
A Kúria Sajtótitkársága