A terheltet – fiatalkorúként – a járásbíróság az első fokon jogerőre emelkedett ítéletével bűnösnek mondta ki rablás bűntettének kísérletében [1978. évi IV. törvény 321. § (1) bekezdés] társtettesként elkövetett lopás vétségében [1978. évi IV. törvény 316. § (1) bekezdés, (2) bekezdés II. fordulat d) pont], garázdaság vétségében [1978. évi IV. törvény 271. § (1) bekezdés] és magánokirat-hamisítás vétségében [1978. évi IV. törvény 276. §]. Ezért őt halmazati büntetésül egy év hat hónap, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházára ítélte és megállapította, hogy a terhelt a felfüggesztett szabadságvesztés időtartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.
A járásbíróság jogerős határozata ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Indokai szerint az eljárt bíróság a terhére megállapított rablás bűntettének kísérlete elbírálásakor nem vette figyelembe az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény 17. § (3) bekezdését, mely szerint nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése. Álláspontja szerint a rablási cselekményt nem fejezte be, attól önként állt el, ezért esetében e büntethetőséget kizáró okot alkalmazni kellett volna az eljárt bíróságnak. A felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértést pedig abban látta, hogy esetében a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, mert az eljárt tanácsban nem szerepelt pedagógus ülnök és a hivatásos bíró sem volt kijelölve fiatalkorúak ügyeinek intézésére.
A felülvizsgálati indítvány alaptalan.
A járásbíróság eljáró tanácsának összetételével kapcsolatos terhelti kifogás alaptalan. Tény, hogy a járásbíróság ügydöntő határozatának fejléce nem tartalmazza, miszerint mint a fiatalkorúak bírósága járt el, és a határozat végén a tanács tagjai között sincs feltüntetve, hogy melyik ülnök járt el pedagógus ülnökként, erre azonban nem is volt szükség. Ha az elkövető az eljárás alapjául szolgáló bűncselekményeket részben mint fiatalkorú, részben mint felnőttkorú valósította meg, a büntetőeljárást az általános – nem pedig a fiatalkorúakra vonatkozó – rendelkezések szerint kell lefolytatni (BH 2000.289.). A terhelt az egyesítés folytán egy eljárásban elbírált magánokirat-hamisítás vétségét már felnőttként valósította meg, így e bűncselekmény elkövetésekor már nem volt fiatalkorú, és az eljárt bíróság nem valósította meg a 373. § (1) bekezdés II. a) pontjában meghatározott eljárási szabálysértést.
Alaptalan a terheltnek a büntető anyagi jogszabálysértésre történő hivatkozása is.
Az ítélet I. tényállási pontjának lényege szerint a terhelt éjjel, H. város belvárosában egy fiatalokból álló, hangoskodó társaság tagjaként követte a sértettet, aki a terhelt kiskorú társának felszólítására – a bántalmazástól való félelmében – megállt, elővette a nála lévő 800 forintot, melyből 100 forintot szándékozott átadni. A terhelt ekkor a sértett háta mögé ment, kulcsoló fogással megfogta a sértett nyakát, azt szorítani kezdte és e közben az egyik bérház mögötti terület felé kb. 5-6 méteren át húzta. Amikor a bérház hátsó bejárati ajtajához értek, továbbra is a nyakát fogva többször felszólította a sértettet, hogy adja át az összes nála lévő pénzt, és közben a sértettet a bérház irányába húzta. A terhelt a sértettel szembeni erőszakkal csak kiskorú társának felszólítására hagyott fel.
Az 1978. évi IV. törvény 17. § (3) bekezdése értelmében nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja. A kialakult és töretlen bírói gyakorlat szerint az elállás akkor tekinthető önkéntesnek, ha a megkezdett bűncselekmény befejezésétől történő visszalépés döntően az elkövető belső elhatározásából fakad. Önkéntes elállásra az az elkövető hivatkozhat, akinek minden lehetősége megvan a cselekmény befejezésére, ám saját elhatározásából mégis felhagy az elkövetési magatartás folytatásával (BH 2003.492.).
Az irányadó tényállás nem tartalmaz olyan körülményt, amelyből a terhelt önkéntes elállása következne. A terhelt ugyanis nem a saját elhatározásából hagyott fel a bűncselekmény befejezésével, hanem akkor, amikor belátta, hogy a sértett a követelést az erőszak alkalmazásának ellenére sem hajlandó teljesíteni, és a cselekménye befejezésére a baráti társaság tagja is felszólította. Ilyen tények mellett az önkéntes elállás nem állapítható meg.
Észlelte a Kúria, hogy a 18. életévét már betöltött, és a magánokirat-hamisítás vétségét már felnőttként elkövető terhelttel szemben a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével szabta ki a szabadságvesztést, és törvénysértően alkalmazott vele szemben, mint fiatalkorúval szemben pártfogó felügyeletet. Ez a törvénysértés azonban nem eredményezett törvénysértő büntetéskiszabást, mivel az 1978. évi IV. törvény 87. § (2) bekezdés c) pontja szerint az enyhítő rendelkezés felhívásával az egy év hat hónapi tartamú szabadságvesztés törvényesnek tekinthető. A felnőttkorúakra vonatkozó rendelkezés alapján az elkövetéskor hatályos törvény 89. § (1) és (2) bekezdése alapján törvényesen került sor a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére, továbbá a 82. § (1) bekezdés b) pontja alapján a pártfogó felügyelet elrendelésére is. Így törvénysértő csupán az, hogy az eljárt bíróság a már felnőttkorú terhelttel szemben a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fiatalkorúak fogházában határozta meg. Az ítélet 2013. június 26. napján jogerőre emelkedett, így a törvényben a terhelt terhére benyújtható felülvizsgálati indítvány előterjesztésének határideje 2013. december 26. napján lejárt.
Mindezek alapján a Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta és a megtámadott határozatot a Be. 426. § alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2016. augusztus 22.
A Kúria Sajtótitkársága