A Kúria bírói kezdeményezés alapján vizsgálta Pilisborosjenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 19/2014. (XI. 27.) számú önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: Ör.).
Az indítvány alapján vizsgálni kellett az Ör. építményadóval, telekadóval, helyi iparűzési adóval és kommunális adóval kapcsolatos egyes rendelkezéseit, a vagyoni típusú adónemek esetében az indítvány több rendelkezést, több összefüggésben is támadott.
A Kúria a vagyoni típusú helyi adók esetében elvi tételként mondta ki, hogy a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Helyi adó tv.) az adótényállás egyes elemeit megállapító rendelkezései kogensek, azokat a helyi jogalkotóknak a jogállamiság-jogbiztonság garanciáiként és az adókötelezettség megállapításának garanciális szabályaiként tiszteletben kell tartaniuk. Eszerint a települési önkormányzatok az adótényállás Helyi adó tv.-ben rögzített elemeit – az adó alanyát, az adó tárgyát, az adó alapját és mértékét – a Helyi adó tv.-től eltérően nem határozhatják meg. Ehhez kapcsolódóan rögzítette a Kúria azt is, hogy a Helyi adó tv. általános rész 6. § d) pontja általános jellegű felhatalmazás a települési jogalkotók számára a helyi adóterhek könnyítését célzó szabályozás megalkotására. Ugyanakkor ez a felhatalmazás nem erodálhatja a Helyi adó tv.-ben az egyes adónemekhez kapcsolódó, adótényállásra vonatkozó kogens szabályokat. Eszerint a települési képviselő-testületek nem alkothatnak olyan könnyítő szabályokat, amelyek adott esetben a Helyi adó tv.-től elérő adóalap-megállapításra vezetnek.
A Kúria határozatában megerősítette azt a korábbi álláspontját is, amely szerint a vagyoni típusú helyi adók esetében az adóztatott vagyon értéke az, ami az adózók közötti egyenlőséget, a közterhek viselésében érvényesülő egyenlőségi elvet érvényre juttatja. Ezért határozatában megállapította, hogy „[b]izonyos állami normatív támogatás megszerzéséhez elegendő lehet a lakcím-nyilvántartási adatok beszerzése. Az adózók közötti jogegyenlőség, az arányos közteherviselés elvének megbontása kapcsán azonban nem elegendő érv a tényszerű helyben lakás helyett önmagában az igazgatási jellegű aktusra hivatkozni”.
A vizsgált Ör. esetében nem fogadta el törvényesnek azt az adókönnyítő szabályt sem, amely a helyben lakó adózókat valamennyi lakó és üdülő építményük után kedvezményben részesítette.
A Kúria a fentiek mellett megerősítette azt a korábban már rögzített okfejtését is, amely szerint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény ismétlést tilalmazó szabályát (3. §) a települési önkormányzatok a törvénysértés nélkül nem negligálhatják. A törvénysértést ilyen esetben a jogbiztonsággal összefüggő és az egyértelmű normatartalom jogállami követelményével összefüggésben álló kodifikációs technika eredményezi. A törvénysértés elkerülése érdekében a helyi szabályozásnak – a magasabb szintű norma megismétlése helyett – utaló tartalommal kell bevezetnie szabályozását.
Végül szintén kodifikációs jellegű törvénysértésként értékelte a Kúria azt is, amikor az Ör.-ben a rendelkezéshez kapcsolódó bekezdések számozása a szabályozási tartalom egyértelműségére kiható törvénysértést eredményezett.
A Kúria a megállapított törvénysértések jogkövetkezményeit is az eddigi gyakorlatának és elvi jellegű megállapításainak megfelelően vonta le: azokban az esetekben, amikor az adótényállás valamely elemének (az adóalanyi kör vagy az adóalap szabályozása) törvénysértését állapította meg, ott az adott adónemre vonatkozó szabályozását egészére kiterjesztette a megsemmisítés jogkövetkezményét. A megsemmisítés folytán előálló hatályvesztés időpontját a helyi önkormányzat gazdálkodási és az adózók érdekeire tekintettel, az adóév végével határozta meg.
Budapest, 2016. június 24.
A Kúria Sajtótitkársága