A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1997. szeptember 1-jén létesített általános sebész szakorvosként közalkalmazotti jogviszonyt a d-i Sz.P. Kórházban, ahol osztályvezetői feladatokat látott el. A közalkalmazotti jogviszonya 2005. december 31-éig állt fenn ezen intézménynél, 2006. január 1-jétől a szakfeladatot átvevő Sz.P. Kórház Közhasznú Társaság - jelen per I. rendű alperesének jogelődje - foglalkoztatta a Kjt. 25/A. § rendelkezései alapján.
A sebészeti osztály dolgozói több alkalommal szóban, majd írásban is jelezték az osztályon tapasztalható hiányosságokat kiemelve a felperes vezetői tevékenységével összefüggően felmerülő problémákat. A munkavállalók panaszlevelét a kórház főigazgatóságának adminisztrációján 2010. szeptember 8-án érkeztették.
Az ügyvezető főigazgató főorvos fegyelmi eljárást indított felperessel szemben. A fegyelmi tanács 2010. szeptember 23-án kelt határozatával a felperes munkaviszonyát „fegyelmi határozattal” megszüntette. A döntés jogalapjaként a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 96. §-ának (1) bekezdés a) pontjában rögzítettek megsértését jelölte meg. A felperes többször módosított keresetében elsődlegesen a jogviszonya megszüntetéséhez vezető fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését, és a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását kérte visszahelyezése mellett. Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperesekkel szemben előterjesztet keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az I. rendű alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely a határozathozatal napján szűnik meg. Az alperes a felülvizsgálati kérelme megalapozott, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme részben megalapozott.
A bíróságoknak elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a fegyelmi eljárás lefolytatására szabályszerűen sor kerülhetett-e, és az ezt követően meghozott határozat megfelelt-e az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésében, illetve a 89. §-ának (5) bekezdésében foglaltaknak. A jogvita eldöntésének időpontjában a felperes az Mt. hatálya alatt állt, a törvény pedig fegyelmi eljárás lefolytatását nem írta elő a legsúlyosabb munkáltatói intézkedés meghozatala előtt sem. Ugyanakkor következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a rendkívüli felmondás meghozatalát megelőzően a körülményeket a legrészletesebben meg kell ismerni, és – törvényben meghatározott kivétellel – a munkavállalónak lehetőséget kell biztosítani a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre [Mt. 89. § (5) bekezdés]. Az Mt. 109. §-ának figyelembe vétele mellett sem volt a munkáltató elzárva attól, hogy a körülményeket megismerje, és a kötelezettségszegés súlyának értékelése mellett akár a jogviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetéséről is döntsön.
A bírói gyakorlat szerint a nyilatkozatokat nem elnevezésük, hanem tartalmuk alapján kell értékelni (Mfv.I.10.401/2014.). Ebből következően annak önmagában nem volt jelentősége, hogy a munkáltató „fegyelmi határozat”-nak nevezte a ténylegesen rendkívüli felmondást tartalmazó döntését.
Az elsőfokú bíróság állapította meg helytállóan, hogy a munkáltató az Mt. 96. § (4) bekezdésében írt határidő betartása mellett a munkáltatói jogkör gyakorlójának aláírásával hozta meg intézkedését. A jogvita eldöntése során annak nem volt jelentősége, hogy a fegyelmi tanács tagjait a munkáltatói jogkör gyakorlója meghallgatta, véleményüket kikérte a döntés meghozatalát megelőzően. Mivel az alperes intézkedése eljárási és alaki szempontból megfelelt a jogszabályi követelményeknek, így a megismételt eljárásban a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kell azon okokat, amelyek az alperes szerint a rendkívüli felmondáshoz vezettek, és ez alapján kell állást foglalni a munkáltatói intézkedés jogszerűségéről.
Budapest, 2016. június 9.
A Kúria Sajtótitkársága