A címzettes törvényszéki bíró felperes 1976. június 1-jétől 2012. június 30-ig teljesített szolgálatot. A köztársasági elnök 2012. március 29-én kelt IV-4/00052/2012. számú határozatával a felső korhatár elérése miatt 2012. június 30-i hatállyal bírói tisztségéből felmentette a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 90. § ha) pontja és a 230. § (1) és (2) bekezdése alapján. Az alperes 2012. február 17-én kelt 2011.El.VI.A.121/47. számú határozatával a Bjt. 94. § (3) bekezdése alapján a felperest a munkavégzési kötelezettség alól 2012. április 1-jétől 2012. június 30-ig mentesítette. Az Alkotmánybíróság a 33/2012. (VII.17.) AB határozatában megállapította, hogy a Bjt. 90. § ha) pontja, valamint a 230. §-a Alaptörvény ellenes, ezért azt a hatályba lépésének napjára visszaható hatállyal, 2012. január 1-jével megsemmisítette. A felperes 2013. április 25-én a Bjt. 232/J. §-a szerint nyilatkozatot tett az OBH elnökének arról, hogy nem kéri a bírói tisztségbe történő visszahelyezését.
A felperes a módosított keresetében a bírói szolgálati jogviszonya jogellenes megszüntetésének megállapításával az alperest 2012. július 1-jétől 2013. június 30-ig terjedő időszakra távolléti díj és cafeteria, valamint ezek törvényes késedelmi kamata, továbbá átalánykártérítés és késedelmi kamata, valamint a jogi képviselőjével kötött megállapodás szerinti perköltség megfizetését kérte. A keresete indokaként előadta, hogy a szolgálati jogviszonyának megszüntetése az Alkotmánybíróság által visszamenőleges hatállyal megsemmisített jogszabályon alapul, Alaptörvénybe ütköző. A jogellenes felmentés következtében elmaradt illetményben és cafeteriában jelentkező kár érte. Az átalánykártérítés iránti igénye a Bjt. 232/J. § (1) és (6) bekezdésén alapult.
Az alperes az ellenkérelmében a felmentés jogellenességét nem vitatta. Álláspontja szerint a felperest elmaradt illetmény legfeljebb 2013. április 25-éig illeti meg, mert az ekkor tett nyilatkozatában a bírói tisztségbe történő visszahelyezését nem kérte. A Bjt. 232/J. § (6) bekezdés alapján kért átalány megfizetésére az alperes nem kötelezhető, ezen igényét a felperes az OBH elnökével szemben érvényesítheti. Erre tekintettel kérte a kereset elutasítását.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság a 33/2012. (VII.17.) AB határozat alapján megállapította, hogy a felperes bírói szolgálati jogviszonyának megszüntetése jogellenesen történt. Az elsőfokú bíróság nem osztotta az alperes álláspontját, miszerint a felperes átalánykártérítés iránti igényét közvetlenül az OBH elnökével szemben érvényesítheti, mert a felperes szolgálati jogviszonyban az alperessel, mint munkáltatóval állt. A Bjt. 232/J. § (6) bekezdésének rendelkezése a kifizetés módjára vonatkozik, miszerint az OBH elnöke az, aki intézkedik a kifizetésről. Ettől függetlenül e jogkövetkezményt az alperes munkáltatónak kell viselnie.
A felek fellebbezése folytán eljárt törvényszék az elsőfokú ítélet fellebbezett részét részben megváltoztatta és a felperes átalánykártérítés megfizetése iránti keresetét elutasította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A törvényszék a másodfokú eljárás adatai alapján a tényállást kiegészítette azzal, hogy az alperes bankszámlájáról a felperes javára utalt összeg magában foglalta – a járulékok levonását követően – a perköltségen kívül az elsőfokú ítéletben megállapítottak szerint a felperes elmaradt munkabérét, az átalánykártérítést és ezen összegek kamatait. A másodfokú bíróság szerint, bár az átalánykártérítés kifizetéséről az OBH elnökének kellett gondoskodnia, ennek elmaradása miatt a munkáltató teljesítési kötelezettsége is beállt. Az alperes számlájáról történt a teljesítés, ezért azt kell vélelmezni, hogy az a munkáltató teljesítése. A másodfokú eljárásban már nem volt a felperesnek ki nem fizetett követelése, ezért a keresetet elutasította. A felperes által alkalmazni kért Ptk. 293. § feltételei nem álltak fenn. A másodfokú bíróság alaptalannak találta az alperes Pp. 130. § (1) bekezdés c), f) és g) pontja alapján előterjesztett permegszüntetés iránti kérelmét.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatását”, elsődlegesen az elsőfokú ítélet fellebbezett részének a per főtárgya tekintetében történő helybenhagyását, míg a perköltség megváltoztatását, az együttes első- és másodfokú perköltség megállapítását; másodlagosan az alperesnek 2014. január 13-ai részteljesítésének a Ptk. 293. § szerinti elszámolását követően az alperest a fennmaradó összeg és a fenti perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta. Sérelmezte, hogy az alperes teljesítésére tekintettel nem rögzítette a törvényszék a másodfokú eljárásban vitatott tényeket, és nem tájékoztatta a feleket a bizonyítási teherről [Pp. 164. § (1) bekezdés, 163. § (2) bekezdés, 141. §, 3. § (3) bekezdés].
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására, a felperes felülvizsgálati költségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó azon jogerős ítéleti megállapítás, hogy az átalánykártérítés fizetési kötelezettség az alperest mint munkáltatót terhelte, és ezen a jogcímen a felperes követelése a teljesítéskor lejárt volt. Tekintettel arra, hogy az alperes a fellebbezésében az átalánykártérítés megfizetésére kötelező ítéleti döntés megváltoztatását perbeli passzív legitimáció hiányára alapította és a fellebbezését az időközben felperes részére történő teljesítést követően is fenntartotta, ezért jogszerűen vizsgálta a törvényszék, hogy a teljesítés az alperes részéről történtnek tekinthető-e, és a felperesi igény kielégítését szolgálja-e. Erre vonatkozó álláspontját a törvényszék jogszerűen, a felek állításait értékelve, a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megjelölve a Pp. 221. § (1) bekezdésnek megfelelően megindokolta, és jogszerűen vonta le azon következtetését, hogy a másodfokú eljárás során 2014. január 13-án a felperes javára történő fizetés az alperes teljesítése az átalánykártérítésre irányuló követelés kiegyenlítésének tekintendő. Alaptalan a felperesnek az iratellenességre és a Pp. 235. § (1) bekezdés megsértésére vonatkozó érvelése is, mert a Pp. 235. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő tények, bizonyítékok előadására nemcsak a fellebbező félnek, hanem az ellenérdekű félnek is joga van (BH 2012.69.II.). A Kúria megállapította, hogy nem ütközött a Pp. 253. § (2) és (3) bekezdésébe a törvényszék döntése, mert a fellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem korlátai között a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott. A másodfokú bíróság tehát jogszerűen vizsgálta, hogy a döntése meghozatalakor az alperesnek van-e még meg nem fizetett tartozása. A Ptk. 293. § helyes alkalmazásával a felperes nyilatkozatát is helyesen értékelve állapította meg a törvényszék, hogy a felperesnek a jogerős ítélet meghozatalakor nem volt olyan jogviszony megszüntetésével összefüggő anyagi igénye, amit nem egyenlítettek ki. A teljesítés ugyan az elsőfokú ítélet meghozatalát követően történt, de a bíróság 1/2011. (VII.5.) PJE alapján nem kötelezhette az alperest olyan tartozás megfizetésére, amely eredetileg ugyan terhelte, de időközben megszűnt, vagy csökkent. A Kúria a jogszerű jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2016. április 26.
A Kúria Sajtótitkársága