A felperes 2004. szeptember 18-án létesített az alperes jogelődjével határozatlan idejű munkaviszonyt. 2005. augusztus 1-jétől a felperes személyi alapbére havi 200.000 forintra emelkedett. Ezen a havi bérjegyzéken az alperes a személyi alapbéren túl 90.000 forint mozgóbért, és a 2005. szeptembertől decemberig terjedő időre vonatkozóan havi 95.000 forint mozgóbért tüntetett fel. A 2006. január havi bérjegyzék szerint a felperes mozgóbére 101.000 forint volt.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta megállapítva, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással, és az a közbenső ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.
A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság a jogellenes munkaviszony megszüntetésre tekintettel kötelezze az alperest elmaradt munkabére, 2 havi végkielégítésnek megfelelő összeg, 45 nap felmondási időre járó átlagkereset, 2011. február 15-étől 2012. február 26-áig járó szabadságmegváltás, 2011. január 1-jétől 2012. február 26-áig havi 14.000 forint étkezési hozzájárulás, és az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján 12 havi átlagkereset megfizetésére. A havi átlagkeresetét 377.000 forintban jelölte meg, amely 200.000 forint személyi alapbérből, 101.000 forint mozgóbérből, és 76.000 forintban megjelölt infláció szerinti bérnövekedésből tevődött össze.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3.486.144 forintot, és ebből 196.000 forint után 2011. július 30-ától 942.476 forint után 2012. április 7. napjától járó kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. (Kizárólag azon felülvizsgálati érvelések voltak vizsgálhatóak, amelyek tekintetében a konkrét jogszabályhely és a jogszabálysértés módja is megjelölésre került.)
Az eljáró bíróságok helytállóan indultak ki abból, hogy a mozgóbér a teljesítményjuttatás egyik fajtája (Mt. 143. §). A felülvizsgálati kérelemben részletezett prémiumra és jutalomra vonatkozó szabályoktól elkülönül, így nem vonatkozik rá az elvárt teljesítmény előzetes írásba foglalásának követelménye.
A felperes az eljárás során nem tudta bizonyítani, hogy a szerződésben szereplő mozgóbérként jelölt összeg nem teljesítménybért takar. Így helyes a másodfokú bíróság okfejtése, amely szerint a mozgóbér nem volt a személyi alapbér része.
Az Mt. 84. §-a alapján a felperes azonos munkakörben dolgozó munkavállalóként K.T-t jelölte meg, aki azonban nem volt üzletkötő, hanem projektmenedzserként tevékenykedett, így nem volt összehasonlítható helyzetben.
A jogerős ítélet helytállóan rögzítette, hogy a felperes a hitelkártya szerződés felmondását nem csatolta, a rendelkezésre álló adatokból pedig az derült ki, hogy 2011. január és 2012. április között a kártyát folyamatosan használta. Így a hitelkártya díjjal összefüggésben követelt kártérítési igény bizonyítatlan és ezért megalapozatlan.
A felperes egészségpénztári befizetésből következő adó visszaigénylés elmaradása miatt is kártérítési igényt terjesztett elő. E körben azonban konkrét jogsértést nem jelölt meg, az 1995. évi CXVII. törvény (SZJA tv.) 44/A. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozás önmagában a jogsértés mibenlétét nem jelöli meg, így ezen felülvizsgálati hivatkozás nem volt értékelhető.
Jelen esetben a bíróságok a bizonyítékokat helytállóan értékelték, és abból helyes következtetésre jutottak, döntésük megfelelt a jogszabályoknak. (Pp. 206. §, 221. §, BH.2012.173)
Budapest, 2016. február 29.
A Kúria Sajtótitkársága