I. A járásbíróság a terheltet bűnösnek mondta ki 11 rendbeli csalás bűntettében és hatóság félrevezetésének vétségében. Ezért őt – halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt – 8 év 5 hónap börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a terhelt büntetését 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra enyhítette.
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője, majd a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a bűnösség megállapítása és az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és új elsőfokú eljárás elrendelése érdekében.
III. A Kúria azt állapította meg, hogy a terhelt felülvizsgálati indítványa a törvényben kizárt, mert az irányadó tényállás támadásán keresztül sérelmezte a bűnösség megállapítását. A védő felülvizsgálati indítványa a tényállást támadó részében kizárt, érdemében alaptalan.
IV. A határozat elvi tartalma:
1. A Kúria – miként a Legfőbb Ügyészség – maga is észlelte, hogy az elsőfokú bíróság döntően a tényállás indokolásába szőtte a jogi értékelését (indokolást). A Be. 258. §-ának (1) bekezdése szerint az ítélet és az ügydöntő végzés indokolása összefüggően tartalmazza c) a bíróság által megállapított tényállást, d) a bizonyítékok számbavételét és értékelését, e) a bíróság által megállapított tényállás szerinti cselekmény jogi minősítését, büntetés kiszabása, intézkedés alkalmazása, illetőleg ezek mellőzése esetén e döntés indokolását, az alkalmazott jogszabályok megjelölésével, f) a határozat egyéb rendelkezéseinek és az indítványok elutasításának indokolását, az alkalmazott jogszabályok megjelölésével.
Az „összefüggően” kitételen az ítélkezési gyakorlat sorrendiséget és elkülönültséget ért. Ekként tehát elkülönülten kell rögzíteni az ún. történeti tényállást [c) pont], majd ennek az indokolását [d) pont], és ezután következhet a büntetőjogi főkérdések [e) pont] és a főkérdéseken túli rendelkezések [f) pont] indokolása.
A Kúria – a következetes gyakorlatának megfelelően – kifejtette, hogy az irányadó tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a jogerős határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást. Ebből következik, hogy az ítéletet és az ügydöntő végzést – felülvizsgálati eljárásban és egyéb felülbírálat során, éspedig szükségszerűen – akkor is egészében lehet és kell értékelni, ha az valamely szempontból nem felel meg a határozatszerkesztéssel szemben támasztott követelményeknek.
A Kúria – értelemszerűen – a jogi indokolás (értékelés) tekintetében is a felülbírálandó határozat egységes értékelésének követelményéből indul ki. Ha tehát a jogi indokolást (értékelést) részlegesen vagy egészében a határozatnak a történeti tényeket megállapító vagy a bizonyítékokat értékelő része tartalmazza, az nem lehet akadálya a felülbírálatnak, mert a nem következetes határozatszerkesztés nem jelenti az indokolási kötelezettség megszegését.
2. A Kúria a védő állításával ellentétben azt állapította meg, hogy nem polgári jogi jogviszony keletkezett a terhelt és a sértettek között.
A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre [1959. évi IV. törvény (korábbi Ptk.) 205. § (1) bekezdés]. A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére [2013. évi V. törvény (hatályos Ptk.) 6:58. §]. A hatályos Ptk. fogalom-meghatározása mutatja meg, hogy szerződésen mindig ugyanazt értjük: a felek akaratának a találkozását. A csalás körében éppen az ügyletkötési szándék hiányának van jelentősége, amelyre a sértett megtévesztéséből lehet visszakövetkeztetni. A csalás bűncselekményének megállapítása körében a teljesítőképesség és a teljesítési szándék fennállása vagy éppen hiánya nem feltétlenül esik egybe és a bűnösség kérdését az utóbbi – az akarati tényező – dönti el (BH 2011.160.I.).
A védő szerint a sértettek tisztában voltak azzal, hogy a terhelttel kötött megállapodásuk nem valós, miután a megállapodásban nem a ténylegesen átadott összeg szerepelt, és a tanúként feltüntetett személyek jelen sem voltak a pénz átadásánál.
Kétségtelen, hogy a színlelt szerződés semmis; ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni [korábbi Ptk. 207. § (6) bekezdés]; a színlelt szerződés semmis; ha az más szerződést leplez, a felek jogait és kötelezettségeit a leplezett szerződés alapján kell megítélni [hatályos Ptk. 6:92. § (2) bekezdés].
A színlelt szerződés lényege, hogy a „felek akarnak, de takarnak”, ám a felülvizsgált ügyben a terhelt és a sértettek között nem volt valóságos akarattalálkozás, hiszen az irányadó tényállás alapján a terhelt részéről eleve hiányozott a – fizetési képesség hiányán túl meghatározó jelentőséggel bíró – fizetési készség is. Ezért legfeljebb formális értelemben lehet szó színlelt szerződésről.
A Kúria kihangsúlyozta, hogy az irányadó tényállásban rögzített megtévesztés is tény, közelebbről ún. tudati tény, amire a felülvizsgálati eljárásban a támadhatatlanság éppúgy vonatkozik, mint az ún. fizikai tényekre.
A csalás tekintetében a kár akkor következik be, amikor a megtévesztett passzív alany vagy más vagyonában – a jelen ügyben a pénz átadásával és a pénzt átadók vagyonában – beáll az értékcsökkenés [korábbi Btk. 137. § 5. pont 1. fordulat, hatályos Btk. 459. § (1) bekezdés 16. pont]. A kár bekövetkeztével a csalás befejezetté válik. Ehhez képest – eltérően a védelmi érvelésekkel – közömbös, hogy egyes esetekben a polgári jogi értelemben vett lejárati idő a nyomozó hatóság eljárásának foganatosításakor még nem járt le. Az átvett pénz egyes sértettekhez történő részleges visszajuttatása pedig kizárólag a kár megtérítése gyanánt értékelhető.
Budapest, 2016. február 24.
A Kúria Sajtótitkársága