A felperes távközlési szolgáltatására figyelemmel a 2012. július 1. napjával bevezetett távközlési adó alanya volt. A bevallott és megfizetett távközlési adóját önellenőrzéssel módosította, jelentős adókötelezettség csökkenést jelentett be. Önellenőrzését az Art. 124/B. §-ra alapította, kérelmében a távközlési adóról szóló 2012. évi LVI törvény Európai Unió kötelező jogi aktusaiba történő ütközését állította. Az adóhatóság a felperes önellenőrzését elutasította. Álláspontja szerint a távközlési adótörvény nem sérti az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács 2002/20/EK irányelve (2002. március 7.)("Engedélyezési irányelv") a felperes által felhívott előírásait, de nem ütközik az EUMSZ általa hivatkozott (49.,107.,108.) cikkeibe sem.
A felperes keresetében az alperes határozat megváltoztatását és önellenőrzési kérelmei elfogadását kérte. Keresetében változatlanul állította az távközlési adónak az Engedélyezési irányelv 12. cikk (1) bekezdés a)-b) pontjába és 14. cikkébe történő ütközését, nem hivatkozott EUMSZ 49.,107.,108. cikkeeire, viszont új jogi érvként hivatkozott az EUMSZ 110. cikke, és a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112. EK irányelv (továbbiakban HÉA irányelv) 401. cikkének sérelmére. Az első tárgyalást követően előterjesztett előkészítő iratában már az EUMSZ 49., 54. cikkeit is megjelölte jogszabálysértésként.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kizárólag a távközlési adónak az Engedélyezési irányelv 12. és 14. cikkébe történő ütközését vizsgálta. Kiemelte, hogy az Art. 124/B. §-án nyugvó felperesi kérelem kapcsán az alperesnek az abban előterjesztett felperesi hivatkozások keretein belül kellett döntenie, ekként nem sérthette az önellenőrzésekben nem szereplő első alkalommal a keresetben hivatkozott újabb, az EUMSZ 110. és HÉA irányelv 401. cikkeit érintő felvetéseket. Az első tárgyalást követően előterjesztett további jogszabálysértések (EUMSZ 49.,54. cikkei) pedig a Pp. 335/A. §-ába ütköző tiltott keresetváltoztatásnak tekinthetők.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a Pp. 213. § (1) bekezdésére hivatkozott, a kereseti kérelem kimerítésére irányadó szabály megsértése miatt. Utalt arra is, hogy az uniós jog érvényesítésének feltételei nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a nemzeti jog hasonló kereseteire vonatkoznak. Szerinte az uniós jog sérelme kapcsán a felperest nem terhelte annak kötelezettsége, hogy valamennyi általa megsérteni vélt jogszabályhelyet felsorolja, mert a fenti jogszabályhelyek alapján az alperes kötelessége lett volna a kérelem kapcsán valamennyi uniós jogi jogsértés feltárása és elbírálása.
A Kúria nem osztotta ezt a jogi érvelést. Az Art. 124/B. §-a az önellenőrzés egy speciális változatát szabályozza. Ebben az eljárásban az adózónak az adókötelezettséget megállapító jogszabály alkotmányellenességét vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusába történő ütközését állító kérelme alapján van vizsgálódásnak helye. Az adóhatóság vizsgálódása nem terjed ki, terjedhet ki valamennyi hazai jogi valamennyi norma uniós szabályozással kapcsolatos összhangjára. Ennek kutatása nem tartozik az Art. 138. §-a szerinti, a fellebbezés teljes körű vizsgálatára vonatkozó jogkörhöz. Ennek elvárása teljesíthetetlen feladat elé állítaná az adóhatóságot.
A kereseti kérelemhez való kötöttség alkalmazásának uniós jog elsőbbségét, érvényesülését megakadályozó felperesi következtetéssel sem értett egyet a Kúria. A Kúria az EUB esetjogának tükrében a perbeli esetben azt vizsgálta, hogy van-e különbség a nemzeti eljárási rendelkezésekben az uniós jog és a belső jog alkalmazása között. E vizsgálat alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy ilyen különbségtétel nem áll fenn.
Irányadó jog szabályok: Pp. 213. §. (1) adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 124/B. §, 138. §.
Budapest,2016. február 24.
A Kúria Sajtótitkársága