A Kúria 2016. február 2-án megtartott nyilvános ülésén, a több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt Biszku Béla ellen folyamatban levő büntetőügyben alaposnak találta a legfőbb ügyész törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslatát és a Fővárosi Ítélőtábla 6.Bf.261/2014/17. számú- a Fővárosi Törvényszék 41(I.)B.2158/2013/29. számú hatályon kívül helyezést kimondó és az I. fokú bíróságot új eljárásra utasító- végzéséről megállapította, hogy az törvénysértő.
Nem tárgya a jogorvoslati eljárásnak a Fővárosi Törvényszék 2014. május 13-án kihirdetett bűnösséget megállapító hatályon kívül helyezett ítélete. Úgy szintén nem tárgya a hatályon kívül helyező döntés folytán megismételt eljárásban 2015. december 17-én meghozott nem jogerős törvényszéki ítélet sem. A legfőbb ügyész által benyújtott jogorvoslat a törvényesség érdekében a Fővárosi Ítélőtábla 6.Bf.261/2014/17. számú 2015. június 1-jén meghozott – hatályon kívül helyezést és új eljárásra utasítást elrendelő – végzése, mégpedig a keltezésének megfelelő időpontban fennállt jogi helyzetnek megfelelően.
A legfőbb ügyész Bf.1087/2011/5-I. számú 2015. szeptember 29-én kelt, és 2015. október 1-jén a Kúriához érkezett jogorvoslati indítványa alapos, a védő által benyújtott, s 2016. január 20-án érkezett észrevétel pedig alaptalan.
A Fővárosi Ítélőtábla 6.Bf.261/2014/17. számú végzése törvénysértő a következők miatt:
1) Az Ítélőtábla – a végzés 12. oldalának utolsó, és 13. oldalának első bekezdésében foglaltak szerint bevallottan felülmérlegelte az első fokú bíróság által megvizsgált bizonyítékokat, magának az első fokú bíróságnak a bizonyítékokat értékelő tevékenységét. („A másodfokú bíróságnak az elsőfokú határozat felülbírálatakor mérlegelnie kell, hogy az elsőfokú bíróság milyen bizonyítékok alapján következtetett a terhelt büntetőjogi felelősségére, e bizonyítékok alkalmasak voltak-e a múltban megtörtént, büntetőjogi szempontból releváns tények megállapítására…..”) Ő maga ugyanakkor bizonyítást nem folytatott le, ezért ez az eljárása megsértette a Be. 352. §-ának (3) bekezdését.
2) Megsértette a Be. 75. § (1) bekezdésének 2. fordulatát, amikor – az ügyész erre irányuló indítványa nélkül – másodfokon, a másodfokú bíróság által nem ismert további, a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök felkutatását írta elő az első fokú bíróságnak, holott a Fővárosi Törvényszék az ügyész által felajánlott bizonyítékokat megvizsgálta.
3) Az iránymutatás 3. pontja nem felel meg a Be. 376. §-ának (1) megkívántaknak, mert nem a bűnösség megállapítását, ill. a büntetés kiszabását lényegesen befolyásoló körülményre vonatkozik.
4) Az iránymutatás 1. pontjában megszabott feladat azért téves, mert a Be. 76. §-ának (1) bekezdése a bizonyítás eszközeinek felsorolásában az „okiratot” említi, amely nemcsak közokirat lehet. Amiért a bíróság által megvizsgált dokumentumok, jegyzőkönyvek nem közokiratok, még az okirat fogalmán belül, mint bizonyítási eszköz, értékelhető bizonyítékok forrásaiul szolgálhattak, melyek vizsgálatát, értékelését az első fokú bíróság el is végezte. Az előírt feladatok és szakértők igénybevételének előírása ezért felesleges volt.
5) Az iránymutatás 2. pontjában előírt történész szakértő kirendelése eleve hibás, mert vádirati tények tisztázására irányul. Attól, mert a vádirat és ítélet történeti tényállásába tartozó események (beleértve azok előzményeit is) az idő múlása által az elbírálás időpontjában már történelemnek tekintendők, nem különleges szakértelmet, hanem bírói megítélést, megállapítást igényelnek. A kérdések megválaszolása bírói kompetenciába tartozik. A Be. 99. §-ának (1) bekezdése szerint szakértő alkalmazására akkor kell, hogy sor kerüljön, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges. Tehát akkor, ha az eldöntendő kérdés a jogi kompetencia körén kívül eső vagy azt meghaladó természetű. Az e pontban való iránymutatás ezért az utóbb felhívott törvényhelybe ütközik.
Ezzel összefüggésben arra is rá kell mutatni, hogy a Legfelsőbb Bíróság Bf.IV.1847/1996/10. számú, (EBH 83/1999.) ítélt dologként állapítja meg a salgótarjáni sortűz lezajlását, kronológiáját. „Ami ítélt dolog, azt igazságként kell elfogadni.” Az elvi döntésként közzétett határozat a Kúriára kötelező, s attól eltérni csak a szervezeti törvény (Bszi) rendelkezéseinek betartásával (Bsz. 32. § (1) b./ pont) lehet. Az elsőfokú bíróság a vád tárgyává tett magatartásokra figyelemmel az Elvi Döntésként közzétett, Legfelsőbb Bíróság által jogerőre emelt ügyben rögzített tényállást használta fel ítéletében, és utalt olyan ténymegállapításokra is, amelyek az ítélet indokolásából származnak. A jogi indokolásból „csak azon részeket emelte ki, amelyek a jelen eljárás – a vádirati tényállás – szempontjából is jelentőséggel bírtak.” (Fővárosi Törvényszék hatályon helyezett ítélete 33. oldal utolsó előtti bekezdés). Téves a hatályon kívül helyező határozat 13-14. oldaláig terjedő azon fejtegetése, amely ezeket a kiemeléseket hibaként rója az elsőfokú bíróság terhére, és azt is a hatályon kívül helyezés indokolásaként adja elő. Az elsőfokú bíróság által idézett részekből csak az elsőfokú ítélet 31. oldalának (7), (8) bekezdései azok, amelyek nem tényállítások, és ezért valóban elhagyhatók. A folyamatban levő ügyben azt kellett vizsgálni, hogy a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben a vádlott bűnrészesi felelőssége megállapítható-e, avagy sem. Erre vonatkozó jogkövetkeztetést vagy jogi indokolást a Bf.IV.1847/1996/10. számú ítélet nem tartalmazott, (és nem is tartalmazhatott), mivel annak az eljárásnak Biszku Béla magatartása nem képezte tárgyát. Nem alapos tehát az Ítélőtábla végzésének 14. oldal 2. bekezdésében tett azon következtetése, mely szerint az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéleteiből történt átvételekkel kétséget keltett önálló jogi értékelő tevékenységével kapcsolatban, „ami önmagában is felveti az ítélet hatályon kívül helyezésének lehetőségét.”
Téves a Fővárosi Ítélőtábla végzésének 18. oldal 2. pontjának második bekezdésében írt azon indokolása is, mely szerint, „irányadó tényállás nélkül” nem lehet állást foglalni abban, hogy a vád tárgyává tett cselekmények a Genfi Egyezmény hatálya alá tartoznak-e. Ezt ugyanis a salgótarjáni sortűzzel kapcsolatban a Bf.IV.1847/1996/10. számú legfelsőbb bírósági határozat ugyancsak eldöntötte. A szóban levő jogerős ítélet 14. oldalának második bekezdése rögzíti, hogy „az 1956. december 8-i salgótarjáni tüntetés során a békésen tiltakozó polgári lakosságra leadott sortűzzel megvalósított tömeges, szándékos emberölés tehát a IV. genfi egyezmény 147. Cikkében foglalt és háborús bűntettet képező súlyos jogsértésnek tekintendő.” A genfi egyezmény alkalmazhatósága tehát nem képezhette vita tárgyát, így értelemszerűen nem akadályozhatta az ítélet érdemi felülbírálhatóságát sem.
6) A hatályon kívül helyező végzés félreértelmezi a szaktanácsadó eljárási szerepét. A Be. 182. §-a a szaktanácsadó közreműködését a vádemelést megelőző eljárási szakra teszi lehetővé, s kizárólag a 182. § (1) (2) bekezdése által meghatározott körben. A szaktanácsadó nem a szakértő szinonimája, szemben a hatályon kívül helyező végzés 18. oldalának 2./ bekezdésében foglaltakkal. Ezért szaktanácsadó a bírósági szakban ki sem rendelhető, és tőle „tényszerű szakvélemény” sem szerezhető be. A hatályon kívül helyező határozat erre történő utasítása törvénysértő.
Kahler Frigyes szaktanácsadó közreműködésére a nyomozati szakban került sor. Tőle az első fokú bíróság azokat a megállapításokat idézte, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium Tényfeltáró Bizottságának jelentése tartalmaz. Ennek büntetőeljárásban történő felhasználására okirati bizonyítékként kerülhet sor, amellyel kapcsolatban fogalmilag kizárt az elfogultság, vagy annak látszata. A Be. 182. §-ának (4) bekezdése a szaktanácsadó kizárására az ügyész és a nyomozó hatóság tagjának kizárására vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazását rendeli. (Be. 38. §, 31. §). Mivel az ügyben a hivatkozott törvényhelyek alkalmazásával történő kizárási eljárás lefolytatására Kahler Frigyessel szemben nem került sor, önkényes, a másodfokú végzésnek a szaktanácsadó „elfogultság látszatát keltő” véleményére tett megállapítása. Megjegyzi a Kúria, hogy a szaktanácsadó eljárási szerepét tekintve mindig a hatóság oldalán lép fel, de ez a tény önmagában nem vezethet kizárásához.
7) A Fővárosi Ítélőtábla végzésének 13. oldalán megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárási törvény maradéktalan betartásával járt el a tárgyalás során, és perrendszerűen folytatta le a bizonyítási eljárást, tehát az ügyben sem abszolút, sem pedig lényeges, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés nem merült fel. Emiatt a Be. 373. § II. pontja vagy 375. § (1) alapján történő hatályon kívül helyezési ok nem valósult meg. Az Ítélőtábla a Be. 351. §-ának (2) a./, d./ pontjaiban megjelölt megalapozatlansági okokból helyezte hatályon kívül az első fokú ítéletet. (A tényállás nincs felderítve, az első fokú bíróság a megállapított tényekből, további tényekre helytelenül következtetett.) Az iránymutatásra megadott szempontokból azonban nem a teljes, hanem a részleges megalapozatlanság következik. Ennek kiküszöbölésére a Be. 352. §-a több lehetőséget is ad, amelyekkel azonban az ítélőtábla nem élt, jóllehet azok - amennyiben valóban szükségesek - elvégezhette volna. A hatályon kívül helyezésre ugyanis a Be 376. §-ának (1) alapján csak akkor kerülhet sor, ha a megalapozatlanság az előbb említett törvényhely szerint nem küszöbölhető ki. A hatályon kívül helyezés ezért az ítélőtábla iránymutatásul megadott szempontjai tükrében is törvénysértő.
Az ítélőtábla a tényből további tényre helytelen következtetés viszonyát összetévesztette a tényből jogra (bűnösségre) következtetés viszonyával. A tényállást azért tartotta hiányosnak, mert a jogkövetkeztetést ítélte hibásnak, holott ez már nem a megalapozatlanság része.
A megismételt eljárásra vonatkozó előírások törvénysértőek, feleslegesek, és azoktól nem volt olyan eredmény elvárható, amely a másodfokú végzés 15. oldalának 3. bekezdésében, és ugyanott lejjebb az 1. pont alatti bekezdésben megállapítottakhoz képest az eljárás előre vitelét szolgálták volna. Az ott tett megállapítások „ …. az elsőfokú bíróság által feltárt közvetett bizonyítékok … zárt logikai láncot nem alkotnak, a logikai lánc hiányos, azonban a további bizonyítás felvételével nem kizárt a logikai lánc teljessé tétele.”
„A másodfokú bíróság egyetértett azon védői érveléssel, hogy az eljárás során eddig nem merültek fel olyan közvetlen bizonyítékék, amelyek arra mutatnának, hogy Biszku Béla legalább részesként felelőssé tehető a Salgótarjánban leadott sortűzért.” A logikai lánc teljessé tételéhez fűzött, ám bizonytalan kimenetelűnek ítélt hatályon kívül helyező döntést indokoló álláspont túlnő az eljárási feladatok megoszlásából bíróságra háruló alkotmányos kötelezettségen.
Az észrevételként tett védői érvelés azért téves, mert mindenekelőtt logikailag hibás. A hatályon kívül helyező végzés a hatályos eljárásjog szerint nem fellebbezhető, ezért meghozatalát követően szükségképpen kifejti perjogi hatásait. Az ennek következtében született új első fokú határozat tehát következménye a vitatott hatályon kívül helyezésnek, nem pedig bizonyítéka annak, hogy az helyes és alapos volt. A védői álláspont elfogadása valójában a hatályon kívül helyező döntéssel szemben a legfőbb ügyész által bejelenthető jogorvoslat lehetőségét zárná ki, mert a beállott következmény elve helyesnek kell elfogadni, és alaposságát eleve szükségtelen vizsgálni.
Az észrevétel 9. pontjában kifejtettek legfeljebb egyfokú fellebbvitel mellett lennének helytállóak, de a harmadfokú eljárást lehetővé tevő kétfokú fellebbezésre figyelemmel nem. A garancia maga a jogorvoslat, és ez aligha csökkent értékű, ha azt a legfőbb bírói fórum előtt lehet érvényesíteni.
A hatályon kívül helyező végzés olyan bizonyítási eszközök igénybevételét célozta, amelyek perjogi perspektívával nem rendelkeznek. Ennek nyilvánvaló tünete, hogy emberi magatartások mikénti megítélésére kívánt szakértőt igénybe venni miközben maguk az emberi magatartások képezik a vád tárgyát.
A Kúria tehát megállapította, hogy a hatályon kívül helyezés törvénysértő és indokolatlan volt. Az első fokú bíróság által megállapított tényállás alapulvételével a bejelentett fellebbezéseket el kellett volna bírálnia, mert a Be. 371. § (az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása), vagy 372. §-a (az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása) szerinti döntés lehetősége megnyílott, de a 375., valamint 376. §-ban megkívánt feltételek nem valósultak meg.
Budapest, 2016. február 02.
A Kúria Sajtótitkársága