I. A járásbíróság a 2014. március 6. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki közúti baleset okozásának vétségében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 187. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont] és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében [korábbi Btk. 172. § (1) bekezdés, (3) bekezdés I. fordulat]. Ezért őt – halmazati büntetésül – 2 év – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a közúti járművezetéstől eltiltás tartamába beszámításról, a lefoglalt bűnjelekről és az „eljárási” (helyesen: bűnügyi) költségről.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt törvényszék a 2015. február 23. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta annyiban, hogy a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét 4 évre enyhítette, egyebekben azt helybenhagyta.
II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata (alapítélet) ellen az I. rendű terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására a közúti baleset okozásának vétségében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor. E bűncselekmény vádja alól az I. rendű terhelt felmentését, a fennmaradó másik bűncselekmény tekintetében, törvénysértő minősítésére figyelemmel kiszabott törvénysértő büntetés miatt, pénzbüntetés kiszabását és a közúti járművezetéstől eltiltás enyhítését vagy mellőzését indítványozta.
III. A Kúria azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati indítvány nem alapos.
IV. A határozat elvi tartalma:
Az irányadó tényállás alapján a baleseti veszélyhelyzetet a sértett hozta létre azáltal, hogy a közútnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló úttestén feküdt.
Az I. rendű terhelt nem kivilágítatlan külterületen és nem késő esti, éjszakai órákban, hanem megvilágított belterületen, még estébe sem érő napszakban vezette munkagépét ott, ahol gyalogos vagy gyalogosok úttesten közlekedésére, avagy áthaladására is számítani lehetett és kellett. Nem arra kellett számítania, hogy az úttesten fekhet valaki, hanem arra, hogy az úttesten gyalogos(ok) jelenhet(nek) meg.
Az I. rendű terhelt a közúton a KRESZ I. számú függelékének II.m) pontja alá sorolt ún. lassú járműnek minősülő munkagépet vezetett. Már eleve úgy hajtott be a községbe, hogy annak csak a helyzetjelző fényei működtek, a távolsági és tompított fényszórói viszont nem. A gyakorlatilag világítás nélküli járművel való közlekedés folytán az I. rendű terheltetnek fokozottabb gondossággal kellett volna közlekednie.
A KRESZ 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja megszabja, hogy lassú járművel legfeljebb 25 km/óra sebességgel szabad közlekedni. A közlekedő jármű előtti útszakasz megvilágítása nélkül közlekedő I. rendű terhelt azonban nem csupán nem tartotta be a munkagépre engedélyezett maximális sebességet, hanem még túl is lépte, s ezáltal a közúti közlekedési szabályt szándékosan megszegte.
A KRESZ 26. §-ának (4) bekezdése előírja továbbá, hogy a jármű sebességét – jelen esetben a 25 km/óra sebességhatáron belül – úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az
általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között – jelen esetben gyalogosnak az úttesten közlekedésére vagy áthaladására – számítania kell. Az I. rendű terhelt ezt a közlekedési szabályt is megszegte, szándékosan.
A közúti baleset okozásáért való felelősség vizsgálata és megállapítása során jelen ügyben (is) a KRESZ 3. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott általános gondossági szabályt kell alapul venni. Aszerint: aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.
Az eljárt bíróságok tényként állapították meg, hogy amennyiben az I. rendű terhelt szabályszerűen – azaz a 25 km/h-t nem meghaladó sebességgel – közlekedik, akkor – még a munkagép szabályszerű kivilágítása nélkül is – 23-28 méterről, tehát időben, féktávolságon kívül – észlelte volna a veszélyt, az úttesten fekvő sértettet és lassító fékezéssel megállíthatta volna – 1-6 méterrel a fekvő sértett előtt – a járművét.
A szabályszerű közlekedés során, az úttesten keresztben fekvő sértett észlelésekor az I. rendű terheltnek azonnal meg kellett volna állnia és meg kellett volna meggyőződnie arról, hogy a sértett segítségre szorul-e. Mindenkit terhelő általános erkölcsi parancs a megállási és a meggyőződési kötelezettség teljesítése, valamint a segítségnyújtás felajánlása az életét, testi épségét veszélyeztető helyzetben lévő személy számára, amelynek elmulasztását az elkövetéskor hatályos Büntető Törvénykönyv is büntetni rendelte a 172. §-ában, a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményeként.
A forgalommentes úton sebességtúllépéssel és kivilágítás nélkül közlekedő I. rendű terhelt részben e szabályszegések, részben a kellő figyelem és körültekintés elmulasztása folytán későn, akkor észlelte az úton fekvő sértettet, amikor járművét előtte már nem tudta megállítani.
Az indítványozók helyesen hivatkoztak arra, hogy a közúti baleset elhárításának alapvetően két elvárható módja van: a fékezés és az elkormányzás. A fékezés a jármű haladási sebességének a csökkentésével történő megállítását, az elkormányzás pedig a jármű kikerülő elhaladását jelenti. Az indítványozók helyesen hivatkoztak arra is, hogy a veszély-elhárítás nem megfelelő módjának választása a jármű vezetőjének nem róható föl. Az I. rendű terhelt azonban egyáltalán nem is kezdett a közel sem fikciót képező fékezésbe, másrészt kikerülő elhaladásra irányuló elkormányzást sem végzett. Úgy döntött, hogy áthalad a sértett felett megkísérelve a jármű kerekeivel mintegy „megközölni” őt. Ezzel – bár a baleset elhárításának szándékával – tovább fokozta a már fennállt veszélyt. Az úttesten fekvő személy felett történő áthaladás ugyanis mindig közvetlen baleseti veszélyhelyzetet idéz elő.
Ráadásul az I. rendű terhelt amellett a minimálisan elvárható magatartás mellett, hogy egyidejűleg csökkentse a munkagép sebességét, még el is vétette a célzott ún. megközölést.
A Kúria ezért az eljárt bíróságokkal egyezően azt állapította meg, hogy a sebesség túllépése és a sértett halálát eredményező baleset között – az indítványozók állításától eltérően – fennáll az okozati összefüggés.
Az I. rendű terhelt a sötétben közlekedés biztonságát segítő világítás nélküli járművel és a megengedett sebességet túllépve közlekedése során a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. Ezért észlelte későn az úton, előtte fekvő sértettet, és ezért nem látta előre magatartásának lehetséges következményeit. A sértett halála tekintetében tehát a hanyag gondatlansága állapítható meg (korábbi Btk. 14. § 2. fordulata).
Az indítványozók utaltak arra, hogy a másodfokú bíróság – bár a jogi értékelésében és formálisan pusztán a szakértő véleményére utalva, de valójában ténylegesen azt elfogadva – azt rögzítette, hogy a munkagép az átlagosnál magasabb felépítményével áthaladhatott volna a sértett fölött, ha „a test valamely okból nem emelkedett volna meg”. Ezt azonban a másodfokú bíróság egy első fokon még felrótt további közúti közlekedési szabály [KRESZ 25. § (1) bekezdés] mellőzése kapcsán rögzítette, egyéb összefüggésbe nem helyezte.
A Kúria ezzel összefüggésben mindenekelőtt azt rögzítette, hogy a másodfokú bíróság megállapítása ellentétes a másodfokú bíróság által is elfogadott – az elsőfokú bíróság által megállapított – tényállással, amely szerint az I. rendű terhelt azért haladt át a munkagép jobb első kerekének belső oldalával a gyalogos személy koponyáján, mert nem jól mérte fel az elhaladás távolságát. A jogerős ítélet tényállása említést sem tesz arról, hogy a sértett megmozdult és ez az mozdulat összefüggésben áll a bekövetkezett balesettel, illetve a sértett halálával.
A másodfokú bíróság megállapítására – és a felülvizsgálati indítvány érvelésére – figyelemmel a Kúria megismétli azt a fentebb tett megállapítását, hogy az úttesten fekvő személy felett történő áthaladás mindig közvetlen baleseti veszélyhelyzetet idéz elő.
Abban az esetben pedig, ha az eredményhez vezető kiváltó okhoz az elkövetőtől független további – ideértve a véletlenszerű – közreható ok (concausa) társul, az okozati összefüggés nem szakad meg. A közreható okoknak az eredmény bekövetkezésében betöltött jelentőségét a büntetés kiszabása körében kell megfelelő nyomatékkal figyelembe venni (EBH 2005.1291., BH 2015.121., BH 2008.206., BH 2002.169., BH 1982.179., BH 1997.564., BH 1993.7.).
A jelen ügyben a baleset oka az I. rendű terhelt sebesség-túllépése volt. Feltételezve, de értelemszerűen tényként figyelmen kívül hagyva, hogy az ún. megközölés során a sértett teste valamely okból megemelkedett, az az oksági összefüggést nem szakította meg.
Az I. rendű terhelt a közlekedése során tehát egyrészről megszegte a KRESZ 26. §-a (1) bekezdésének f) pontjában előírt speciális közlekedési szabályt, másrészről a baleset, valamint azzal együtt a sértett halála ezzel a szabályszegéssel ok-okozati összefüggésben következett be. A terhelt cselekményének minősítése körében nem volt jelentősége annak, hogy a sértett által előidézett baleseti veszélyhelyzet elhárítása során e veszély elhárításának helyes vagy helytelen módját választotta.
A Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatot az I. rendű terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. november 22.
A Kúria Sajtótitkársága