Az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét a Btk. 305. § a) pontjába ütköző hivatali visszaélés bűntettében állapították meg, ezért őt egy év – végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett – börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélték.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt arra hivatkozással, hogy a terhelt terhére rótt kötelezettségszegés jogi hátterét az eljárt bíróságok tévesen és hiányosan tárták fel. Álláspontja szerint a terhelt bírósági végrehajtóként kötelezettségét nem szegte meg, és az irányadó jogszabályok szerint járt el. Utalt rá, hogy a végrehajtási lap valóságtartalmáért a végrehajtó nem felelős, ugyanakkor a végrehajtói kamara kizártságát állította és joghézagra hivatkozott, mert amennyiben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara adósként, azaz félként jár el, úgy nem szabályozott, hogy melyik szerv jogosult az ügy elosztásában a végrehajtási lap illetékes végrehajtó részére történő kézbesítésében eljárni.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak. Határozatában rögzítette, hogy az eljárt bíróságok anyagi jogszabálysértés nélkül állapították meg a terhelt bűnösségét.
Az irányadó tényállás szerint a terhelt – mint önálló bírósági végrehajtó – a végrehajtókra vonatkozó jogszabályok megkerülésével a hivatalos út kijátszásával átvett, és rá még ki nem szignált végrehajtási lap alapján arra való jogosultság nélkül intézkedett a végrehajtás foganatosítása iránt. A végrehajtási lap átvételének napján a saját munkadíját és jutalékát is magába foglaló összegre vonatkozó hatósági átutalási megbízást adott ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara bankszámlájának a terhére, amely részben teljesült is. A hatósági átutalási megbízás kibocsátása végrehajtási eljárásra jogosultság nélkül több mint 240 millió forint megszerzése érdekében a végrehajtást kérő, és a terhelt saját érdekében álló jogtalan előnyszerzés végett való cselekvésnek minősül.
A Kúria megállapította, hogy a végrehajtásra vonatkozó eljárást, így az ügyek szignálását a rendelkezésre álló jogszabályok rendezik. A bírósági végrehajtási ügyvitelről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az elektronikus ügyelosztási rendszerben miként kerülhet a végrehajtóhoz a fizetési meghagyás végrehajtásával kapcsolatos ügy. Ezek alapján pedig megállapítható volt, hogy a terhelt nem csak a szignálási rendet, de az illetékességi szabályokat is megsértve intézkedett a végrehajtás felől.
A Kúria végül utalt rá, hogy a végrehajtói kamara kizártsága tekintetében joghézagról nem lehet beszélni. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény, valamint az 1952. évi III. törvény (Pp.) pontos és részletes rendelkezéseket tartalmaznak a végrehajtó kizárása vonatkozásában. A Kúria rámutatott, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara kizártságának észlelése esetén a terheltnek a kizárásra vonatkozó kérdések tisztázása, és nem a végrehajtás felől kellett volna intézkednie abban az esetben, ha önmagát elfogultnak érzi az ügyben. Ennek hiányában pedig az általános és törvényes eljárás lefolytatásának lett volna helye, de kizárás kérdésében a végrehajtó önkényesen, a jogszabályok megkerülésével nem határozhat.
A Kúria ezért mind az első-, mind a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. október 13.
A Kúria Sajtótitkársága