Az elsőfokú bíróság a vádlottak bűnösségét az 1978. évi IV. törvény 218. § (1) bekezdés b) pont, (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő embercsempészés bűntettében, és az 1978. évi IV. törvény 218. § (1) bekezdés b) pont, (3) bekezdés c) pont, (4) bekezdés szerint minősülő embercsempészés bűntettében állapította meg, és őket végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak feltételes szabadságra - a bűnszervezetben történő elkövetés miatt – nem bocsáthatók.
A másodfokú bíróság a vádlottakat az embercsempészés bűntette miatt emelt vád alól részben felmentette.
A másodfokú bíróság határozata ellen a VI. rendű és XVI. rendű vádlottak, valamint védőik jelentettek be fellebbezést elsősorban felmentésért, másodsorban pedig a büntetés enyhítéséért.
A XVI. rendű terhelt védőjének álláspontja szerint az eljárás során feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés történt, mivel érdekében az első- és másodfokú eljárás során kizárt védő járt el. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az egyébként általa védett III. rendű terhelt a nyomozás során valamennyi vádlott-társára – így a XVI. rendű vádlottra is – terhelő vallomást terjesztett elő. Közöttük ezért érdekellentét állt fenn, ezért védelmükben ugyanaz a védő nem járhatott volna el. Indítványozta ezért az eljárt bíróságok határozatának hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását.
A Kúria a harmadfokú eljárás során megállapította, hogy a Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontjában foglalt eljárási szabálysértés a bírósági eljárás során nem valósult meg. A Be. 45. § (1) bekezdés c) pontja szerint nem lehet védő, aki a terhelt érdekével ellentétes magatartást tanúsított, vagy akinek az érdeke a terhelttel ellentétes. Így akkor, ha – kötelező védelem esetén – az előző szabály miatt kizárt védő van jelen a tárgyaláson, azt úgy kell tekinteni, hogy a tárgyalást olyan személy távollétében tartotta meg a bíróság, akinek a jelenléte azon kötelező, és az valóban hatályon kívül helyezést von maga után.
Kétségtelen, hogy a III. rendű terhelt a nyomozás során a vádlott-társaira terhelő vallomást tett, és ezt a szembesítés során is fenntartotta. A tárgyalási szakban azonban beismerő vallomását visszavonta, és a XVI. rendű terhelttel egyező módon tagadta bűnösségét.
A két terhelt érdekében ugyanazon védő – meghatalmazás alapján – azonban csak a tárgyalási szakban látta el a védelmet, olyan időpontban, amikor a III. rendű terhelt beismerő és társait terhelő vallomását már visszavonta. Így ekkor a vádlottak között érdekellentét már nem állt fenn. Emellett mind az első-, mind a másodfokú bíróság kizárólag a többi terhelt vonatkozásában vette figyelembe a III. rendű terhelt terhelő vallomását, a XVI. rendű terhelt tekintetében nem.
A Kúria álláspontja szerint érdekellentét nincs, ezért ugyanazon védő eljárhat azon terheltek érdekében, akik a nyomozás során tett beismerő vallomásukat visszavonják, és az eljárás bírósági szakaszában már következetesen tagadják a bűncselekmény elkövetését.
Fentieken túlmenően a Kúria megállapította még, hogy a vádlottak és a védőik fellebbezése egyéb okból sem alapos, ezért a megtámadott másodfokú határozatot mindkét vádlott vonatkozásában helybenhagyta.
Budapest, 2015. szeptember 22.
A Kúria Sajtótitkársága