A felperes közszolgálati jogviszonyát 2011. március 31-én az alperes indokolás nélküli felmentéssel szüntette meg az 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 17. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel. A felmentés közlését követően Magyarország Alkotmánybírósága 29/2011. (IV.7.) AB határozatával megállapította a jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok alapján, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról rendelkező 2010. évi CLXXIV. törvény 1. §-ával megállapított 17. § (1) bekezdése – amely lehetővé tette a köztisztviselői jogviszony munkáltató általi indokolás nélküli megszüntetését – alkotmányellenes, ezért azt 2011. április 8-ával megsemmisítette.
A felperes a keresetében a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását kérte – rendeltetésellenességre is hivatkozva –, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását igényelte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kimondta, hogy a 2011. március 31-én kelt, a felperes közszolgálati jogviszonyát 2011. május 31-ei hatállyal megszüntető alperesi felmentés jogellenes, és a jogviszony az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A felperes a felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint részben megalapozott.
Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette, hogy az indokolás nélküli felmentés az Alapjogi Charta 30. cikkébe, 47. cikkébe ütközik, valamint ellentétes az Európai Szociális Charta 24. cikkében foglaltakkal. Egyebek mellett ezekre is figyelemmel állapította meg a jogviszony megszüntetés jogellenességét. A felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy a fenti ítéleti megállapításokat a felek sem fellebbezéssel, sem csatlakozó fellebbezéssel nem támadták. Az alperes fellebbezése ugyan utalt az uniós jogba ütközésre, annak azonban indokát nem adta, a jogszabálysértést nem jelölte meg, az Alapjogi Chartára, illetve a Szociális Chartára vonatkozó megállapításokat nem támadta.
A felülvizsgálati kérelem korlátai nem teszik lehetővé [Pp. 271. § (1) bekezdés a) pont], hogy a Kúria olyan kérdést is vizsgáljon, amelyben fellebbezés hiányában az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett (Pfv.IX.22.280/2000/5.). Tekintettel arra, hogy az alperes fellebbezése az Alapjogi Charta, illetve a Szociális Charta hivatkozott előírásaira vonatkozóan nem tartalmazott konkrét, a jogszabálynak megfelelő fellebbezési kérelmet, az erre vonatkozó elsőfokú bírósági megállapítások jogerőre emelkedtek, a másodfokú bíróságnak pedig nem volt módja már azokat vizsgálni, és ebben a körben megállapításokat tenni. A felperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy a másodfokú döntés a Pp. 215. §-ába ütközik.
A következetes ítélkezési gyakorlatra tekintettel a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes nem valósított meg rendeltetésellenes joggyakorlást. Ezért a felülvizsgálati kérelemnek a Kttv. 193. § (1)-(4) bekezdéseire hivatkozása nem alapos, mivel a jogszabály (5) bekezdését kell alkalmazni jogkövetkezményként.
A másodfokú bíróság ítéletét minderre figyelemmel a Kúria hatályon kívül helyezte [Pp. 275. § (4) bekezdés], mivel a döntés a fellebbezés keretein túlterjeszkedett.
Budapest, 2015. október 9.
A Kúria Sajtótitkársága