A terheltet az eljárt bíróságok az 1978. évi IV. törvény 171. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében állapították meg, és vele szemben egy évi – végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett – fogházra súlyosította és előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
Az irányadó tényállás lényege szerint 2008. november 23-án éjjel 23 óra 12 percet követően a vasúti pályán haladó, kerékpárját fogó hajléktalan sértettet az Sz.-B. vasútvonalon a nyílt pályán egy vonatszerelvény mozdonya elsodorta. Az ütközés hatására a sértett a kerékpárjával együtt oldalirányba, mintegy 3-4 métert repülve a sínpálya melletti bozótos területre zuhant. A mentők a sértettet kórházba szállították, ahol ekkor a terhelt traumatológiai szakképzés alatt segédorvos ügyeletes ambuláns orvosként teljesített szolgálatot. A mentőgépjármű személyzete a vizsgálóban tájékoztatta a terheltet arról, hogy a sértettet vonat sodorta el, a fején látható bőrsérülés van, illetve a mentőben nem engedte elvégezni az előírt és szükséges vizsgálatokat. A terhelt a vizsgáló ajtajában állva tekintette meg a folyosói széksoron, tőle mintegy 1,5-2 méter távolságra ülő sértettet, miközben az asszisztens a sértett homlokának jobb oldalán található felszínes hámsérülést próbálta lekezelni, azonban ezt a sértett elutasította. A terhelt a sértett fejéről és mellkasáról röntgenfelvételeket készített, azonban a szemmel láthatóan nehezen járó, derekát fájlaló sértett a további vizsgálatokat visszautasította, majd a kórház épületét a mentőbeállón keresztül elhagyta, és a kórház udvarán a kerítés mellé ült. A kórház biztonsági őre hajnali 4 óra körül észlelte, hogy a sértett sürgős orvosi ellátásra szorul, ezért szólt a tarumatológiai osztályon tartózkodó egyik asszisztensnek. Az asszisztens és a terhelt a sértetthez indultak, akinek halála azonban ekkorra már bekövetkezett.
A sértett a baleset következményeként a szeméremcsonti ízesülés szétválását, illetve a bal oldali keresztcsont-csípőcsont ízesülés oldódását, ennek következtében a lágyrészek intenzív bevérzését, a farizom intenzív bevérzését, a bal oldali szárkapocscsont térdízület törését és a környező lágyrészek bevérzését szenvedte el. E sérülések a sértett keringését oly mértékben rontották, ami végül a halál bekövetkezését eredményezte. A sértett halála a traumás sokk miatt kialakult heveny szívgyengeség következtében állt be. A szakma szabályai szerint elvégzett szakorvosi vizsgálat, fizikális vizsgálat és ennek talaján álló, célirányos vizsgálatok, megfelelő intenzitású és célirányos orvosi beavatkozás megtörténte valószínűsíthetően a sértett életének megmentését eredményezhette volna.
Az alapügyben eljárt bíróságok a terhelt bűnösségét az Eütv., valamint a kórház osztályvezető főorvosa által kiadott utasítások megszegésére alapozták.
A jogerős ítéletek ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, amelyben arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok a megállapított tényekből helytelen következtetéseket vontak le a terhelt bűnösségére, mert figyelmen kívül hagyták az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 15. §-a szerinti, a beteg önrendelkezési jogáról szóló szabályokat.
A felülvizsgálati indítvány a sértett ellenállásával, az őt megillető önrendelkezési jogából következő ellátás visszautasításával a terhelt büntetőjogi felelősségének megítélését anyagi jogi okból találta tévesnek. Álláspontja szerint az a körülmény, hogy a sértettet a terhelt bizonyos vizsgálatok elvégzésére rá tudta bírni, még nem jelenti azt, hogy az összes szükséges vizsgálat elvégzéséhez el tudta volna érni az együttműködését. Az egészségügyi törvény előírásait a terhelt azért nem tudta betartani, mert a sértett nem volt hajlandó semmit aláírni és más együttműködésre sem lehetett őt rávenni.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.
Eütv. alapján az ügyeleti ellátás célja a beteg vizsgálata, egészségi állapotának észlelése, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzése, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő sürgősségi beutalása, valamint a külön jogszabályokban meghatározott eljárásokban való részvétel [Eütv. 93. § (2) bekezdés].
Az orvos – miként valamennyi egészségügyi dolgozó – ügyeleten kívül is köteles sürgős szükség esetén elsősegélyt nyújtani, illetőleg a szükséges intézkedést haladéktalanul megtenni, és kétség esetén a sürgős szükség fennállását kell vélelmezni (Eütv. 125. §). A sürgős szükség „az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne” [Eütv. 3. § i) pont].
Következésképpen a beteg vizsgálata nélkül ügyeleti ellátásról szó sem lehet. Az ügyeletes orvos részéről a beteg vizsgálata csak előfeltétele annak, hogy eleget tegyen kötelezettségeinek. A vizsgálat „az a tevékenység, amelynek célja a beteg egészségi állapotának felmérése, egészségének megőrzése, a betegségek, illetve kockázatuk felderítése, a konkrét betegség(ek) meghatározása, prognózisuk, változásuk megállapítása, a gyógykezelés eredményességének, valamint a halál bekövetkeztének és a halál okának megállapítása [Eütv. 3. § h) pont].”
Az irányadó tényállás szerint az ügyeletes orvosként szolgálatban lévő terhelt – akit a sértettet a kórházba szállító mentőegység tagjai a sértettel történtekről tájékoztattak – a vizsgálati kötelezettségét elmulasztotta, nem végezte el a legalapvetőbb állapot-felmérést sem, így a foglalkozása szabályait megszegte. A terhelt e szabályszegés folytán nem észlelte, hogy a sértett súlyos, életveszélyes állapotban van. Belenyugodott abba, hogy a sértett érdemi ellátás nélkül a traumatológiai osztályról eltávozzon, ennek megakadályozása érdekében semmit nem tett. A sértett az ellátatlanság miatt négy órán belül még a kórház területén elhalálozott. A sértett halála tehát a terhelt által elkövetett szándékos szabályszegésével közvetlen ok-okozati összefüggésben állt.
A felülvizsgált ítélet szerint a sértett orvosi ellátása során számos külsérelmi nyomot nem rögzítettek a járóbeteg szakellátási lapon, nem ismerték fel a hasűri, illetve medencetájéki sérüléseit. Hiányzott a teljes körű fizikális és a célirányos medencetájéki képalkotó vizsgálatok elvégzése. A helyes diagnózis hiánya az orvos részéről maga után vonta a célirányos terápiás eljárások elmaradását. Az eljárt bíróság ebben a körben látta megállapíthatónak az ambuláns ügyeletes orvos szakmai szabályszegését. A vonatbalesetes, elsodrásos információkra figyelemmel nem elegendő a fejről, illetve a mellkasról készített röntgenfelvétel. Az ellátó orvosban fel kell merülnie a más testtájékokra is kiterjedő röntgenfelvétel készítés szükségességének, míg a medence sérülése miatt a vizsgálatot mindenképpen vizsgáló asztalon kell elvégezni, illetve ilyen jellegű baleset esetében indokolt a beteg megfigyelésének elrendelése.
Az egészségügyi önrendelkezési jog, az ellátás visszautasításának joga és a gyógyintézet elhagyásának joga körében az Eütv. 15. § (1)-(2) bekezdése, 17. § (1) és (2) bekezdése, valamint 20. §-a tartalmaz előírásokat. Kiemelt jelentősége van az Eütv. 17. § (2) bekezdése b) pontjának, mely szerint a beteg beleegyezésére nincs szükség abban az esetben, ha a beteg közvetlen életveszélyben van.
Az Eütv. 21. § (2) és (3) bekezdése szerint amennyiben cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén az ellátás visszautasítására kerül sor, az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség. A kezelőorvos a (2) bekezdésben foglalt kötelezettsége teljesítése érdekében - szükség esetén - igénybe veheti a rendőrhatóság közreműködését.
A sértett a kórházban tartózkodása alatt cselekvőképtelen volt, akinek minden jognyilatkozata semmis [1959. évi IV. törvény 17. § (1)-(2) bek.]. Az Eütv. és a Ptk. idézett rendelkezései egyértelműen szabályozzák az ellátás visszautasításának jogát, kifejezett rendelkezéseket tartalmaznak a cselekvőképtelen beteg ilyen nyilatkozatának értékelésére, továbbá lehetőséget adnak az orvos számára arra is, hogy szükség esetén az életveszélyben lévő beteg ellátása érdekében a rendőrség útján kényszert is alkalmazzon.
Az eljárt bíróságok helytállóan fejtették ki, hogy a terhelt gondatlan kötelességszegései miatt, a terhére rótt foglalkozási szabályszegésekkel okozati összefüggésben közvetlen veszélyhelyzet alakult ki, amely végül a sértett halálát eredményezte, a szakszerű orvosi ellátás alkalmas lett volna a halálos eredmény bekövetkezésének megakadályozására. Mivel a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése nélkül került sor, ezért a Kúria a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015 július 6.
A Kúria Sajtótitkársága