A vádlottat az első fokú bíróság – más bűncselekmények mellett – bűnösnek mondta ki a Btk. 393. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a (2) bekezdés II. fordulata szerint minősülő készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettében és a Btk. 373. § (1) bekezdésében meghatározott, és a (2) bekezdés bc) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő csalás bűntettében.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet e körben megváltoztatva, a vádlott bűnösségét további 3 rendbeli, a Btk. 375. § (1) bekezdésében meghatározott és az (5) bekezdés szerint minősülő információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében is megállapította, és ítélete ellen jogorvoslati lehetőséget biztosított, mellyel élve a vádlott és védője a másodfokú ítélet ellen fellebbezést jelentett be.
A Legfőbb Ügyészség a védelmi fellebbezéseket a törvényben kizártnak tartotta. Álláspontja szerint a Be. 386. § (1) bekezdés a) és b) pontjának helyes értelmezése szerint harmadfokú eljárásra kerülhet sor, ha a másodfokú bíróság olyan cselekmény miatt is megállapította a vádlott bűnösségét, amelyet az elsőfokú bíróság bírált el; amennyiben a bűnösség köre nem változik, csupán a cselekmény minősítése kapcsán dönt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően, nincs helye másodfellebbezésnek és így harmadfokú eljárásnak. Kifejtette, hogy ugyan az adott ügyben a másodfokú bíróság formálisan részben eltérő döntést hozott, amikor a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntette mellett a vádlott bűnösségét 3 rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében is megállapította, ez azonban arra vezethető vissza, hogy az ítélőtábla a büntető anyagi jogi kérdésben tévesen foglalt állást, ez azonban a minősítés, és nem a bűnösség körébe tartozó kérdés, amely a harmadfokú eljárást nem alapozza meg. Ezért indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezéseket, mint törvényben kizártakat tanácsülésen utasítsa el.
A Kúria a Legfőbb Ügyészség álláspointjával egyezően megállapította, hogy tévedett az ítélőtábla, amikor jogorvoslati jogot biztosított határozata ellen. A másodfokú ítéletben kifejtettekkel szemben a készpénz-helyettesítő fizető eszközzel való visszaélés és az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás az adott ügyben látszólagos halmazatot képez. A Btk. 393. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az, aki egy vagy több olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszközt, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, vagy amelynek a használatára nem vagy nem kizárólagosan jogosult, mástól, annak beleegyezése nélkül, jogtalanul elvesz vagy megszerez, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést, míg a Btk. 375. § (5) bekezdése szerint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalást követ el, aki hamis, hamisított vagy jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával vagy az ilyen eszközzel történő fizetés elfogadásával okoz kárt.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott a sértett pénztárcájában megtalálta és jogtalanul megszerezte a tényállásban rögzített három különböző (melyek közül kettő a sértetté, egy a sértett lányáé volt) bankkártyát, majd azok közül kettő felhasználásával készpénzt vett fel, a harmadikkal pedig ezt megkísérelte, de az utóbbi cselekmény fedezethiány miatt kísérleti szakban maradt.
Az kétségtelen, hogy a vádlott a három bankkártya jogosulatlanul megszerzésével megvalósította a Btk. 393. § (1) bekezdése szerinti bűncselekmény tényállását, majd ezt követően, időben és térben elkülönülten használta fel a három jogosulatlanul megszerzett bankkártyát. E tényekből azonban – a tényállások logikai elemzése helyett kizárólag a Btk. eltérő fejezeteiben történt elhelyezést alapul véve – helytelenül vont le jogi következtetést a másodfokú bíróság.
A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés közvetlen elkövetési tárgya a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, azaz az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz is, közvetett tárgya pedig a pénzforgalom, a készpénzkímélő fizetési rendszer zavartalan, biztonságos működése. Ennek a bűncselekménynek tényállása nem tartalmaz eredményt. A Btk. 375. § (5) bekezdése szerinti bűncselekmény, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásnak ugyancsak közvetlen elkövetési tárgya az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, közvetett tárgya pedig a vagyoni viszonyok mellett szintén a pénzforgalom, a készpénzkímélő fizetési rendszer, továbbá az információs rendszerek zavartalan működése. A 393. § (1) bekezdése az elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz jogtalan elvételét vagy megszerzését, a 375. § (5) bekezdése a jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett bűncselekményt rendeli büntetni, azonban az utóbbi tényállás már eredményt – kárt – is tartalmaz.
Mindezekből következően akkor, ha a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz jogosulatlan megszerzését követően annak felhasználására is sor került, mégpedig jogtalan haszonszerzési céllal, már nem a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, hanem az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás megállapításának van helye. A Btk. 375. § (5) bekezdésében ugyanis a törvény összetett bűncselekményként törvényi egységet hozott létre, melyben a 393. § (1) bekezdése szerinti magatartás – a jogosulatlan megszerzés – eszközcselekménye az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásnak. Ezért a két bűncselekmény halmazata kizárt. Így mind az első fokon eljárt bíróság, mind az ítélőtábla helytelenül minősítette a vádlottnak a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos cselekményeit.
A másodfokú bíróság döntése valójában nem további büntetőjogi felelősséget megállapító, hanem a vádlott terhére megállapított bűncselekményt eltérően – és a fentiek szerint ugyancsak tévesen – minősítő rendelkezés. Miután pedig a másodfokú bíróság a bűnösség kérdésében nem foglalt eltérően állást az elsőfokú bírósághoz képest, annak ellenére, hogy a változtatás érdemi, az nem minősül olyannak, amely a Be. 386. § (1) bekezdése alapján megnyitná a harmadfokú eljárás lehetőségét. Ezen a Be. 386. § (1) bekezdésének utóbb – a 2009. évi LXXXIII. törvénnyel beiktatott – b) pontja sem változtatott. Ezért tévedett az ítélőtábla, amikor fellebbezési lehetőséget biztosított a másodfokú határozat ellen.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a tévesen biztosított fellebbezési jog nem nyitja meg a lehetőséget a fellebbviteli eljárásra, ilyen esetben a fellebbezés elutasításának van helye (BH 2011.276.). A Kúria ezért a törvényben kizárt fellebbezést a Be. 390. § (2) bekezdése és 392. § (1) bekezdés a) pontja alapján elutasította.
Budapest, 2015. május 5.
A Kúria Sajtótitkársága