A törvényszék ítéletével az I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés bűntettében [korábbi Btk. 225. §], valamint 5 rendbeli nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettében [korábbi Btk. 310. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés b) pont bb) alpont, (3) bekezdés b) pont]. Ezért őt halmazati büntetésül 2 évi börtönbüntetésre és 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 1000 forintban állapította meg.
Ugyanakkor az I. rendű terheltet az ellene további egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette [korábbi Btk. 225. §] miatt emelt vád alól felmentette.
A kétirányú fellebbezések alapján másodfokon eljárt ítélőtábla a Bf.85/2014/8. számú ítéletében a felmentő rendelkezés mellőzésével megállapította, hogy a vádlott további folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettét [Btk. 305. § a) pont] valósította meg, az 1978. évi IV. törvény 225. §-a szerinti hivatali visszaélés bűntettének jogszabályi helyeként a Btk. 305. § a) pontját jelölte meg, az 5 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés b) pont bb) alpontja és (3) bekezdés b) pontja szerinti költségvetési csalás bűntettét egységesen a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja és a (3) bekezdés b) pont II. fordulata szerint minősítette,a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét 5 évre súlyosította, a pénzbüntetés egy napi tételének összegét 3000 forintra felemelte, és megállapította, hogy a pénzbüntetés összege így 900.000 forint.
A Kúria a 2015. június 4. napján kihirdetett Bhar.III.201/2015/4. számú végzésével a vádlottat az ellene folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette [Btk. 305. § a) pont] miatt emelt vád alól felmentette, a szabadságvesztés tartamát 1 év 6 hónapra, a próbaidő tartamát 3 évre mérsékelte. A pénzbüntetés napi tételeinek számát 100 napra enyhítette azzal, hogy annak összeg így 300.000 (háromszázezer) forint.
Az ítéleti tényállás I. pontjában szereplő tényállás lényege szerint a terhelt – aki a NAV alkalmazásában adóellenőrként hivatalos személynek minősült, e minőségével párhuzamosan más személyek neve alatt könyvelői irodát tartott fenn és foglalkozásszerűen könyvelési tevékenységet végzett. A terhelt megszegte az azon rá vonatkozó, jogszabályban és belső szabályzatban is előírt kötelezettségét, miszerint másodállását a NAV felé jeleznie kellett volna és azt csak a munkáltató engedélyével folytathatta volna, ilyen jellegű tevékenység végzésére azonban engedélyt sem kaphatott volna.
Az elsőfokú bíróság e tényállás alapján felmentette a terheltet az ellene hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól, a másodfokú bíróság ugyanakkor bűnösnek mondta ki ugyanezen tényállás alapján a Btk. 305. § a) pontjába ütköző hivatali visszaélés bűntettében.
A Kúria ezen vádpont kapcsán kifejtette, hogy az ítélkezési gyakorlat egységes abban, miszerint nem állapítható meg a hivatali visszaélés annak a hivatalos személynek a terhére, aki a törvényi tényállásban meghatározott elkövetési magatartások valamelyikét – jelen esetben a hivatali kötelességszegést – úgy fejti ki, hogy arra nem a hivatali működés keretében kerül sor. Ebben az esetben az nincs is közvetlen összefüggésben a hivatali működésével, a közhatalmi funkció gyakorlásával, ezáltal a magatartás a jogtárgy (a hivatali működés törvényességébe vetett bizalom) veszélyeztetésére sem alkalmas. Az a kötelességszegő magatartás tehát, amely nem a hivatalos személy hivatali – azaz közhatalmat gyakorló – tevékenysége során valósul meg, nem tényállásszerű.
Mindezek alapján a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét e körben megváltoztatta, és a terheltet a folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettének [Btk. 305. § a) pont] vádja alól felmentette.
A III. tényállási ponthoz kapcsolódó hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában az első- és a másodfokú bíróság egybehangzóan marasztaló döntést hozott, és álláspontjukat a Kúria is osztotta.
Az erre vonatkozó tényállás lényege szerint a már jogerősen elítélt II. rendű terhelt tudomást szerzett arról, hogy harmadik személy a tudta nélkül valószínűleg bejelentkezett az ingatlanába. Ezért megkérte ismerősét, a NAV-nál adóellenőrként dolgozó I. rendű vádlottat, hogy az általa megjelölt személy adatait ellenőrizze. Az I. rendű terhelt ezt követően a NAV nyilvántartásaiban keresést végzett a megadott névre, és megállapította, majd közölte a II. rendű terhelttel, hogy az illető valóban bejelentkezett a címére.
A védelmi álláspont lényege szerint a II. rendű terhelt egyébként is jogosult lett volna megtudni, ki van bejelentkezve az ingatlanába, ezért az I. rendű magatartása a részére nem járt jogtalan előnnyel.
A Kúria ezzel szemben megállapította, hogy a célhoz kötöttség követelményét sértő, főképp nem hivatali ügyben, hanem személyes ismeretség okán való belépés és bent maradás (keresés) a NAV különböző adatbázisaiban nyilvánvalóan hivatali kötelességszegésként értékelendő magatartás. A II. rendű terhelt részére pedig előnyt jelentett, ha nem a hivatalos úton, a lakcímnyilvántartón keresztül, az 1992. évi LXVI. törvény előírásaival összhangban – a megfelelő igazolások beszerzése és díjfizetés után - szerzi meg az ingatlanába bejelentkezésre vonatkozó adatokat, hanem a NAV adatbázisainak felhasználásával az I. rendű terhelt közbejöttével.
Az előny fogalmát a joggyakorlat a lehető legszélesebben értelmezi. Előnyt jelent mindaz a helyzet, amely a korábbihoz, vagy más lehetőséghez képest kedvezőbb.
A fent részletezett szabályos eljárásmódhoz (kérvényezési lehetőséghez) képest nyilvánvalóan előnyösebb helyzet, ha valaki díjfizetés, a jogszerű igazolások és eljárás nélkül, azonnal hozzájut a keresett adathoz.
A hivatali visszaélés bűntettének törvényi tényállási elemei tehát e tényállási pont kapcsán maradéktalanul megvalósultak.
Budapest, 2015. július 2.
A Kúria Sajtótitkársága