Ha a kezes a megtérítési igényét a hitelező hibájából nem tudja érvényesíteni az adóssal szemben, az ebből eredő kára megtérítését követelheti a hitelezőtől.
Az alperes kölcsönt nyújtott a perben nem szereplő adós részére, a kölcsönszerződés biztosítása érdekében pedig jelzálogjogot kívánt alapítani két halastóra és kezességi szerződést kötött a felperessel. Az adós azonban a tartozás visszafizetését megelőzően fizetésképtelenné vált, majd felszámolás folytán jogutód nélkül megszűnt. A kölcsöntartozást erre figyelemmel helyette a kezes fizette meg, megtérítési igényét viszont a kezes a zálogtárgyakból nem tudta kielégíteni, az eredetileg az alperes javára bejegyzett jelzálogjogot ugyanis a bíróságnak az előzményi perben hozott jogerős ítélete alapján – a zálogszerződés alaki érvénytelensége miatt – törölték.
A bíróság jogerős ítéletében az alperest a felperes részére 79.159.325 forint kártérítés fizetésére kötelezte. Kifejtette, hogy a jelzálogszerződés a hitelező alperes hibájából nem jött létre érvényesen, így az alperes – miután a kezes felperes emiatt nem tudta a teljesítését követően a megtérítési igényét érvényesíteni – köteles a felperes kárát megtéríteni.
A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelme alapján megindult felülvizsgálati eljárásban rámutatott, hogy a kezes védelmében a hitelező köteles a kezességgel biztosított követeléshez kapcsolódó egyéb mellékjogokat fenntartani. Ha e kötelezettségét a hitelező megszegi és emiatt a követelés a hibájából behajthatatlanná válik, a kezes – ha maga még nem teljesített – felszabadul, teljesítése esetén pedig kártérítési igénnyel fordulhat a hitelezővel szemben. A perbeli esetben a bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy az alperes megsértette az őt a felperessel szemben a kezességi szerződés alapján terhelő, a követelést biztosító mellékjogok fenntartására vonatkozó kötelezettségét. Erre figyelemmel helytállóan kötelezte az alperest a felperes kárának megtérítésére. Mindezekre tekintettel a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. május 28.
A Kúria Sajtótitkársága