A felperes egységes területalapú támogatás iránt nyújtott be kérelmet, majd az abban szereplő területi adatot az elsőfokú hatóság adategyeztetésre való felhívását követően csökkentette. Az elsőfokú hatóság határozatával a felperes kérelmét elutasította, mivel az ellenőrzések eredményei alapulvételével az igényelt terület és a megállapított terület közötti különbség meghaladta a megállapított terület 20 %-át. A hatóság az eredeti kérelemben szereplő területtel számolva hozta meg döntését.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes az elsőfokú határozatot helyes indokainál fogva helybenhagyta.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát, a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletében a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az elsőfokú hatóság a túligénylésről a felperest tájékoztatta, ezt követően csökkentette a felperes az igényelt területet, a módosítás azonban visszamenőlegesen nem vehető figyelembe.
A felperes felülvizsgálati kérelmét elbíráló Kúria ítéletével a jogerős ítéletet az alperesi és elsőfokú határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Az irányadó jogszabályok együttes értelmezésének eredményeként kiemelte, a felperes jogkövető magatartásra nem vezethet oda, hogy az adategyeztetésnek való megfelelést követően ezt a hatóság figyelmen kívül hagyja és ne értékelje a kérelem szerinti terület meghatározása során.
Budapest, 2015. május 14.
A Kúria Sajtótitkársága