A hivatali visszaélés bűntette nem eredmény-bűncselekmény. A vezető beosztású pénzügyőr nyomozó elköveti ezt a bűncselekményt, ha az ügyvéd kérésére – anélkül, hogy az ügyvédnek a konkrét ügyekben eljárási jogosultsága lenne – a nyomozással kapcsolatos információkat szolgáltat, az ügyvéd pedig e bűncselekmény felbujtója.
A törvényszék az ítéletében az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény 225. §-ába ütköző, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, ezért őt száz napi tétel, napi tételenként 2.500 forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy a kiszabott 250.000 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén száz napi fogházra kell átváltoztatni; a II. rendű terhelt bűnösségét az 1978. évi IV. törvény 225. §-ába ütköző felbujtóként, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében állapította meg, ezért őt megrovásban részesítette. Emellett rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről.
A másodfokon eljáró ítélőtábla a törvényszék ítéletét megváltoztatta, a II. rendű terhelttel szemben az első fokon alkalmazott megrovás helyett száz napi tétel, napi tételenként 2.500 forint pénzbüntetést szabott ki azzal, hogy egy napi tétel összege 2.500 forint, és az összesen 250.000 forint pénzbüntetést meg nem fizetés esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni; egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét terhelt tekintetében helybenhagyta.
A jogerős határozatok ellen mindkét terhelt védője előterjesztett felülvizsgálati indítványt. Az indítványok alapján indult felülvizsgálati ügyeket a Kúria – mivel azok azonos alapítéleteket érintenek – egyesítette.
Az I. rendű terhelt védője felülvizsgálati indítványát a Be. 416. § (1) bekezdés a) és c) pontjára alapítva, ez utóbbi kapcsán a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjára hivatkozással terjesztette elő.
Álláspontja szerint a titkos információgyűjtést végző Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata a törvényben előírt feljelentési kötelezettségének nem tett haladéktalanul eleget; így az eljárt bíróságok a titkos információgyűjtés anyagát a Be. 206/A. § (1) bekezdés b) pontjának megsértésével használták fel. Mivel álláspontja szerint az adatmennyiség terjedelme, az ügy jellege, bonyolultsága és személyi összefüggései nem indokolták a felderítő szerv késedelmét, a bíróságok – figyelmen kívül hagyva a Legfelsőbb Bíróság 74. számú büntető kollégiumi véleményében kifejtetteket is – megalapozatlanul foglaltak állást a haladéktalanság törvényi követelményének meglétével kapcsolatban.
Az indítványozó szerint emellett az I. rendű terhelt a terhére rótt hivatali bűncselekményt – annak egyik tényállási eleme, a célzat hiányában – nem követte el. Vitatta az eljárt bíróságok azon álláspontját, miszerint a jogtalan előnyhöz jutás már azzal megvalósult, hogy a II. rendű terhelt olyan információk birtokába jutott, amelyekről korábban nem volt tudomása, illetve ezeket hivatalos úton nem is szerezhette meg. Mivel az ügy tárgya bűncselekményekről folytatott beszélgetés volt, megítélése szerint a célzat és az eredmény hiánya miatt az adott információk birtoklása nem alapozta meg a hivatali bűncselekmény megvalósulását; a jogtalan előnynek vagy hátránynak az üggyel, vagy az ügyben érintett személyekkel való kapcsolata volt vizsgálandó, és csak olyan információt lehetett volna a hivatali visszaélés bűntette célzatának és eredményének tekinteni, amely a célzat megítélése szempontjából jelentős, és amelynek birtoklása a II. rendű terhelt számára valóságos előnyt jelentett volna.
Álláspontja szerint akkor, ha a terheltek beszélgetései a vádirat szerinti tartalommal egyáltalán meg is történtek, az I. rendű terhelt által a II. rendű terhelt részére közölt információk nem tekinthetők bűnügyi adatoknak, emellett azok tartalma valakire nézve konkrét hátrányt vagy előnyt nem jelentett, ezek bekövetkezésére alkalmatlan volt; jogellenes közlésük akkor, ha ezek mégis bűnügyi adatoknak minősülnének, csak a védence tevékenységéhez kapcsolható fegyelmi vétség, és nem hivatali bűncselekmény megállapítására lenne alkalmas. Utalt e körben az elkövetéskor hatályos, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény 35. és 37. §-ában foglaltakra.
Miután megítélése szerint a rendelkezésre álló adatok nem támasztották alá a célzatos bűncselekmény megtörténtét, tévedett a másodfokú bíróság, amikor mellőzte a perbeli adatok előny vagy hátrány okozására alkalmasságának vizsgálatát, és azzal, hogy ennek a vizsgálatát szükségtelennek találta, álláspontja szerint önkényesen kirekesztette a törvényi tényállás megvalósítandó elemei közül a célzatot.
Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontja megsértésével hozott ítéleteket változtassa meg, a terheltet az ellene emelt vád alól mentse fel, vagy a Be. 428. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a jogerős határozatokat helyezze hatályon kívül és az első fokon eljárt bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására.
A II. rendű terhelt védője a felülvizsgálati indítványát szintén a Be. 416. § (1) bekezdés a) és c) pontjára, ezen belül a Be. 373. § (1) bekezdés III. a) pontjára hivatkozással terjesztette elő.
Lényegében az I. rendű terhelt védője által kifejtettekkel egyezően hivatkozott a Be. 206/A. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt haladéktalansági követelmény megsértésére, a feljelentéshez képest a nyomozás késedelmes elrendelésére, és sérelmezte az e körben előterjesztett bizonyítási indítványa elutasítását.
Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a II. rendű terhelt bűnösségét törvénysértően állapították meg az 1978. évi IV. törvény 225. §-a szerinti, felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében, mivel a terhelt cselekménye kapcsán a jogtalan előny szerzése, mint törvényi tényállási elem nem valósult meg, és tévedett a másodfokú bíróság, amikor mellőzte a védence által megismert adatok előny vagy hátrány okozására alkalmasságának, valamint annak vizsgálatát, hogy a terhelt tudata át is fogta: a kiszolgáltatott adat alkalmas az előny vagy hátrány okozására.
Megítélése szerint az ügyben eljárt bíróságok az előnyt vagy hátrányt absztrakt lehetőségként értelmezték, miután az ítéletekből nem állapítható meg, hogy milyen konkrét kérdések és mely konkrét válaszok jelentettek közvetlen hatást I. rendű terhelt tevékenységére, ezek a kérdések és válaszok hogyan és miért veszélyeztették közvetlenül az állami szerv működésének rendjét és a törvényességbe vetett bizalmat, és nem tartalmazzák az ítéletek azt sem, hogy az I. rendű terhelt mely konkrét közlése eredményezte a II. rendű terhelt részére a jogtalan előny lehetőségét és e körben; így indokolási kötelezettségüknek sem tettek eleget, mégpedig olyan mértékben, hogy emiatt a megtámadott határozatok felülbírálatra alkalmatlanok.
Védő-társához hasonlóan sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság csak a lehallgatási jegyzőkönyvben rögzítettekre volt figyelemmel, a hangfelvétel teljes körű meghallgatása elmaradt.
Kifejtette, hogy az adott bűncselekmény elkövetését nem alapozhatja meg az adatok Be. 74/B. § (5) bekezdésével ellentétes személy részére történő közlése, ez csak fegyelmi eljárás keretei között lenne vizsgálható.
Mindezek mellett kifejtette azt is, hogy miután álláspontja szerint a hivatalos személy jogosult eldönteni, hogy egy adat veszélyezteti-e a büntetőeljárás sikerét vagy sem, a büntetőeljárás megindításának, folyamatban létének vagy egyéb nyomozati eljárásnak ismerete okozhatja-e a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, ezért az őrzött adat iránt érdeklődő személy önmagában az érdeklődésével felbujtói magatartást nem valósíthat meg, másrészt a felbujtás szándékos bűncselekményre való rábírást jelent, vagyis a felbujtónak tisztában kell lennie azzal, hogy milyen szándékos bűncselekményre bírja rá a tettest, a felbujtásnak pedig meghatározónak kell lennie, az ötletszerű felvetés vagy az egyszerű beszélgetés erre nem lehet alkalmas, így védence a hivatali visszaélés bűntettének nem lehetett felbujtója.
Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat változtassa meg, a II. rendű terheltet a terhére rótt bűncselekmény alól mentse fel, másodlagosan pedig arra tett indítványt, hogy a jogerős határozatokat helyezze hatályon kívül és az első fokon eljárt bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására.
A Legfőbb Ügyészség mindkét, a terheltek védői által előterjesztett felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta.
Megítélése szerint az irányadó tényállásra figyelemmel az eljárt bíróságok helytállóan következtettek a terheltek bűnösségére és törvényes a cselekmények minősítése is. Álláspontja szerint az I. rendű terhelt azzal, hogy mint hivatalos személy az ügyvéd foglalkozású II. rendű terhelt kérésére a nyomozó hatóságoknál folyamatban lévő büntetőeljárásokkal összefüggésben a Robotzsaru rendszerben kereséseket végzett, ezt követően a II. rendű terhelttel megbeszéléseket folytatott, megszegte a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény 35. § (1) bekezdésében írt adatkezelési kötelezettségét, és ennek révén a II. rendű terhelt olyan információ birtokába jutott, amelyek megismerésére a Be. 74/B. § (5) bekezdése, illetőleg 193. §-ának (1) bekezdése alapján nem volt jogosult.
A Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozással a 373. § (1) bekezdés III. a) pontjára alapított indítványok túlnyomó részükben törvényben kizártak, kisebb részben alaptalanok, és ugyancsak alaptalanok az I. rendű terhelt tekintetében előterjesztett felülvizsgálati indítványnak a Be. 373. § (1) bekezdés I. c) pontjára alapított egyéb kifogásai.
A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető, így a Be. 416. § (1) bekezdésének c) avagy d) pontjában fel nem sorolt eljárási szabálysértések miatt nincs helye felülvizsgálatnak. Ezért a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálata kizárt abból az okból, hogy a titkos információgyűjtés anyagát a büntetőeljárásban bizonyítékként használták fel, akkor is, ha ennek az intézkedésnek az engedélyezését kérő szerv a kívánt információ megszerzését követően nem tett eleget haladéktalanul a feljelentési (nyomozáselrendelési) kötelességének.
Az, hogy a terheltek telefonbeszélgetéseinek a lehallgatásán alapuló feljelentési kötelezettségének a felderítést végző rendvédelmi hatóság haladéktalanul eleget tett-e, és így a lehallgatás eredménye bizonyítékként értékelhető volt-e, nem anyagi, hanem eljárásjogi kérdés. A feljelentési kötelezettséget előíró eljárási szabályt a Be. 206/A. § (1) bekezdésének b) pontja tartalmazza; az e törvényhely megsértése, ahogy általánosságban a bizonyítás törvényessége körében előírt általános tilalom [Be. 78. § (4) bek.] megsértése nem a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti felülvizsgálati ok.
Emellett a Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható.
A terheltek védői a felülvizsgálati indítványukban ugyan a Be. 416. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott eljárási szabálysértésre, ezen belül is a Be. 373. § (1) bekezdésének III/a) pontjára, azaz az indokolási kötelezettség megsértésére is hivatkoztak, azonban ténylegesen ezen keresztül is a titkos információgyűjtés anyagának felhasználását, illetve azt támadták, hogy az eljárt bíróságok még e körben sem folytattak le teljes körű bizonyítást, mivel a teljes lehallgatási anyag nem került lejátszásra. Azaz ezzel a figyelembe vett bizonyíték bizonyító erejét vitatták.
Megalapozatlanok a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felülvizsgálati indítványok is.
Az 1978. évi IV. törvény 225. §-a szerinti hivatali visszaélés bűntettét – tettesként – az a hivatalos személy követi el, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél.
Az irányadó tényállás lényege szerint az I. rendű terhelt 2007. január 8. napjától a Vám- és Pénzügyőrségen dolgozott osztályvezetőként mint megyei osztályvezető a másik vizsgálati osztály által végzett nyomozásokról is információkkal rendelkezett, munkáját felügyelte, és beosztásából adódóan hozzáférési jogosultsága volt a Robotzsaru rendszerben tárolt adatokhoz.
Az I. rendű terhelt az ügyvédként dolgozó II. rendű terhelt kérésére utánanézett a központi nyilvántartásban annak, hogy van-e eljárás a meghatározott gazdasági társasághoz kapcsolódóan. A keresés eredményéről tájékoztatta a II. rendű terheltet. Így közölte vele, hogy a gazdasági társasággal szemben több eljárás is folyamatban van a Vám- és Pénzügyőrség több nyomozó szervénél. Tájékoztatta, hogy mely számon folyamatban lévő ügy tárgya csődbűntett, közölte vele az ügy előadójának nevét, azt, hogy az ügyben ki a gyanúsított és ki szerepel védőként, tájékoztatást adott az ügy tárgyát képező magatartásról.
Szintén a II. rendű terhelt kérésére keresést végzett a Robotzsaru rendszerben egy másik gazdasági társaság tekintetében is.
Ugyan ezen a napon, szintén a II. rendű terhelt kérésére tájékoztatást adott a konkrét gyanúsítottakkal szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásról, amelyben a II. rendű terhelt a gyanúsított meghatalmazott védője volt.
A II. rendű terhelt a többi nyomozásban sem védői, sem jogi képviselői meghatalmazással nem rendelkezett.
Erre az irányadó tényállásra figyelemmel helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, az I. rendű terhelt mint a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományú, vezető beosztású tagja, megszegte az elkövetéskor hatályban volt, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény 35. § (1) bekezdésében és 37. § (1) bekezdésében írt adatkezelési kötelezettségét, azaz hivatali kötelességét megszegve tájékoztatta a II. rendű terheltet olyan adatokról, amelyeknek megismerésére a Be. 74/B. § (5) bekezdése alapján nem lett volna jogosult, így a tudomásszerzéssel jogtalan előnyhöz jutott.
Az eljárt bíróságok által is felhívott 2004. évi XIX. törvény 35. § (1) bekezdése szerint a Vám- és Pénzügyőrség által bűnüldözési célból gyűjtött és tárolt személyes, továbbá a különleges adatokat - ha törvény eltérően nem rendelkezik - csak bűnüldözési célra lehet felhasználni. Ugyanezen törvény 37. § (1) bekezdése alapján a Vám- és Pénzügyőrség bűnüldözési célú adatkezelési rendszereibe csak a vámhatóság, illetve a vámhatóság működését ellenőrző szerv tagja, az adópolitikáért felelős miniszter által irányított minisztériumnak a miniszter által kijelölt köztisztviselője, az adatvédelmi biztos és az általa felhatalmazott személy, valamint törvény által feljogosított más szerv képviselője tekinthet be, kérhet felvilágosítást, értesítést vagy adatszolgáltatást. A felsoroltakon kívül a törvényben meghatározott feladataik teljesítése érdekében - a cél megjelölésével - adatszolgáltatást kérhet a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a külpolitikáért felelős miniszter által irányított minisztérium illetékes szerve, a honvédelmi igazgatás illetékes szerve, és a törvényben meghatározott más szervezet.
Az elkövetéskor hatályban volt, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) 2. § 1. pontja szerint személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.
A törvény 2. § 3. pontja szerint pedig bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetőleg a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat.
Ezzel az I. r. terhelt az általa a hivatali helyzetével visszaélve megszerzett adatok jogellenes továbbításával hivatali – adatkezelési – kötelezettségét is megszegte, így a hivatali visszaélés bűntettének első fordulata szerinti elkövetési magatartást is megvalósította.
A felülvizsgálati indítványokban állítottakkal szemben a hivatali visszaélés bűntette nem eredmény-bűncselekmény, hanem célzatos bűncselekmény. A törvényi tényállás befejezettségéhez ehhez képest nem az szükséges, hogy a jogtalan előny vagy a jogtalan hátrány bekövetkezzék, hanem az, hogy a hivatali kötelességszegést az elkövető azért valósítsa meg, hogy azáltal akár saját maga, akár más számára jogtalan előnyt szerezzen.
A hivatali visszaélés megvalósul, ha a hivatalos személy elkövető jogellenes cél elérése érdekében szegi meg hivatali kötelezettségét [HGY 392.I.]. A törvényi tényállásban írt jogtalan előny lehet vagyoni és lehet személyes, megszerzésének célja lehet az is, hogy a cselekménnyel megszerzett adat révén annak birtokosa akár erkölcsi, akár más okból előnyösebb helyzetbe jusson (Kúria Bhar.I.1/2013/3.).
Ezért téves a védők által előterjesztett felülvizsgálati indítványok azon érvelése, miszerint csak olyan információt lehet a hivatali visszaélés bűntette célzatának és eredményének tekinteni, amely a célzat megítélése szempontjából jelentős, és amelynek birtoklása a II. rendű terhelt számára valóságos előnyt jelenthetett.
Ezért az eljárt bíróságok helyesen indokolták a jogtalan előnyhöz jutást azzal, hogy ezekkel az információkkal a II. r. terhelt olyan adatok birtokába jutott, amelyet neki a Be. 74/B. § (5) bekezdése értelmében nem volt joga megismerni.
Alaptalan a II. rendű terhelt védőjének azon vélekedése is, miszerint védence a hivatali visszaélés bűntettének nem volt felbujtója. A jogerős ítéletekkel megállapított tényállás alapján egy alkalom kivételével minden esetben a II. rendű terhelt kezdeményezte a Vám- és Pénzügyőrségnél folyamatban lévő nyomozások adatainak részére történő kiadását, az I. rendű terhelt a II. rendű terhelt kérésére lépett be a Robotzsaru rendszerbe, kérdezett le onnan adatokat, és osztotta meg azokat a II. rendű terhelttel.
Így ezeknek az I. rendű terhelt által elkövetett cselekményeknek a II. rendű terhelt a felbujtója volt. Ráadásul az irányadó tényállás szerint a II. rendű terhelt 1984. óta dolgozik ügyvédként, így hivatásánál fogva tisztában kellett lennie azzal, hogy mint ügyvéd milyen hatósági eljárásokról és milyen eljárási rendben szerezhet információkat, mely információk azok, amelyeket kivülállóként folyamatban lévő bűnügyi nyomozásról jogszerűen megtudhat, és mely információk képeznek számára nem nyilvános, ezért nem megismerhető adatokat.
Ezért a Kúria a felülvizsgálati indítványok alaptalan voltára figyelemmel – a Be. 424. §-a (1) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva – a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 3. §-ának (4) bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416. § (4) bekezdésének b) pontja kizárja. Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 418. §-ának (3) bekezdésén alapul azzal, hogy a Kúria – a Be. 421. §-ának (3) bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén – az elutasító határozat hozatalát is mellőzheti.
Budapest, 2015. március 25.
A Kúria Sajtótitkársága