A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (Törvény) alapján a pénzügyi intézmények (bankok) által a Magyar Állam ellen indított perek közül a Kúria a Raiffeisen Lízing Zrt. ügyében is meghozta döntését.
Az adott perben – a felperes által kötött forint alapú, illetve deviza alapúnak nem minősülő deviza fogyasztói kölcsönszerződések tekintetében a per tárgyává tett szerződéses rendelkezések tisztességességének megállapítása iránti keresetet az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította. E döntést a másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Megállapította, hogy jogvita eldöntése során alkalmazott Törvény szabályai nem sértik a felperes által hivatkozott uniós jogi normákat, nem alaptörvény-ellenesek, mellőzésükre nem volt mód.
A Kúria egyetértett az eljárt bíróságokkal abban, hogy a per során a felperes egyetlen időszakban alkalmazott általános szerződési feltétel tekintetében sem tudta a tisztességtelenség törvényi vélelmét megdönteni. A javára kikötött egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó általános szerződési feltételek ugyanis nem feleltek meg a Kúria 2/2014. PJE határozatával értelmezett átláthatóság, illetve az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének.
Budapest, 2015. május 6.
A Kúria Sajtótitkársága