Tájékoztató a Kúria M.II. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált elvi jelentőségű ügyről – a munkavállalóval szemben az együttműködési kötelezettséget súlyosan megsértő magatartása miatt alkalmazott azonnali hatályú felmondás tárgyában

Dátum

Mfv.II.10.028/2015

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes az alperes alkalmazásában állt kezdetben könyvelő, majd menedzserasszisztens munkakörben.
A felperes közvetlen felettese a titkárságvezető volt, feladatait túlnyomó részben tőle, illetve kisebb részben a gazdasági igazgatótól kapta.
A munkáltatói jogkör gyakorlója közölte a felperessel a titkárságvezető személyének változását, melyre a felperes rosszallását fejezte ki.
A felperes munkaviszonya fennállása alatt közvetlen felettesére és munkatársára is a kinézetüket bíráló, sértő megjegyzéseket tett.
A munkáltató a felperest a magatartása miatt írásbeli figyelmeztetésben kívánta részesíteni, amely intézkedést a felperes nem vett át. Ezt követően az alperes a felperest és munkatársát kölcsönös bocsánatkérésre hívta fel, amelyre azonban  nem került sor. Az egyeztetést követően az alperesi munkáltató előkészítette a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését, azonban a felperes azt nem fogadta el, így a munkáltató azonnali hatáyú felmondást közölt a felperessel.
A munkáltatói intézkedés indokolása szerint a felperes a közvetlen felettese utasításait, tájékoztatás kérését rendszeresen megtagadja, a kiadott feladatokat nem végzi el, a munaköri leírásában foglaltaknak nem tesz eleget, nem tartja be a határidőket, a feladatait nem a szükséges minőségben végzi el. Gyakran hagyja el a munkahelyét, melynek okáról kérdésre sem tájékoztatja felettesét. Viselkedése a felettesével és a munkatársaival szemben tiszteletlen.

A felperes módosított keresetében a munkaviszonya jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság a a felperes keresetét elutasította.

A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
A Kúria az alábbi elvi kérdésben döntött:
- A munkatársakkal szemben tanúsított tiszteletlen, sértő és provokatív magatartás mint az együttműködési kötelezettség kirívóan súlyos megszegése jogszerűen megalapozza a munkáltató azonnali hatályú felmondását.

Budapest, 2015. május 5.

A Kúria Sajtótitkársága