Kfv.III.35.191/2014
Az elsőfokú hatóság határozatával a felperest az agrár-környezetgazdálkodási támogatásból kizárta, mivel az ENAR nyilvántartásból származó adatokra figyelemmel megállapította a szarvasmarha létszám kérelemtől való eltérését. A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot helyes indokainál fogva helybenhagyta.
A felperes keresettel támadta az alperes határozatát, kérve annak bírósági felülvizsgálatát, az elsőfokú bíróság az eljárás felfüggesztése mellett az Európai Unió Bíróságánál (a továbbiakban: EUB) előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett, majd az EUB ítéletének kézhezvételét követően jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Érvelése szerint az alperes jogszerű döntést hozott, amikor az ENAR nyilvántartás adataira hivatkozva tett megállapításokat. Az alperest terhelő tájékoztatási kötelezettség esetleges elmulasztása a közigazgatási jogviszony elbírálása során nem releváns.
A felperes felülvizsgálati kérelmének elbírálása eredményeként a Kúria a jogerős ítéletet az alperesi valamint elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. A legfelsőbb bírói fórum – kiemelt jelentőséget tulajdonítva az EUB ítéletében foglaltaknak – kifejtette, a hatóság a élőállat-sűrűségtől függő támogatások esetén jogosult kizárólag az ENAR nyilvántartás adatait figyelembe venni, nem kötelező - de nem is kizárt – egyéb ellenőrzési cselekményeket végeznie. Ugyanakkor, amennyiben a hatóság döntését az ENAR nyilvántartásra alapozza, úgy eljárása során ebben a körben tájékoztatási kötelezettség terheli, melynek kiemelt jelentősége van a hatósági eljárás során. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetén az ügyfél az ENAR-ban szereplő adatokkal szemben ellenbizonyításra jogosult, az így beszerzett bizonyítékokat pedig a hatóság köteles figyelembe venni és értékelni.
A fentiekre tekintettel az új eljárásban a hatóságnak vizsgálnia kell a tájékoztatási kötelezettségnek való megfelelést.
Budapest, 2015. április 28.
A Kúria Sajtótitkársága