A felperes a tulajdonában álló, társasházban lévő, „diszponibilis” helyiségcsoport lakásra történő megváltoztatása ingatlannyilvántartási átvezetését kérte. A kérelemhez csatolta a jegyző hatósági bizonyítványát arról, miszerint a tárgyi ingatlan rendeltetése a lakásra változott, és annak hasznos alapterülete 35,23 nm.
Az elsőfokú hatóság elutasította a felperes kérelmét, amelynek indokát abban jelölte meg, hogy a felperes nem csatolta a társasház alapító okirat módosítását. A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes helyben hagyta elsőfokú döntést.
A felperes keresetét az elsőfokú bíróság alaposnak értékelte, a felülvizsgált közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a jogerős ítélet ellen, a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Rámutatott a Kúria, hogy a rendeltetés-változással érintett helyiség a felperes tulajdonában állt, és hatósági bizonyítvány igazolta, hogy rendeltetése lakásra változott. A felperes által kérelmezett ingatlannyilvántartás bejegyzés tehát sem a tulajdonos személyét, sem a társasház tulajdoni viszonyait, sem az egyes albetétek számát nem érintette. A Tht. a rendeltetés-változáshoz közgyűlési határozatot sem kíván meg. Ehhez képest indokolatlan és jogszabályi hivatkozással alá nem támasztható alperesi igény volt, hogy a felperes az alapító okirat módosításának becsatolásával kérje a rendeltetés-változás ingatlannyilvántartási bejegyzését.
Az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 28.§ (1) bekezdésére, valamint az Inytv. végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII.29.) FVM rendelet 65.§ (3a) bekezdésére hivatkozással kifejtette a Kúria, minszerint e rendelkezések nem írják elő és nem követelik meg ilyen esetben az alapító okirat módosítását és annak csatolását. Az alperes által felhozott közhitelesség elve éppen azt követeli meg, hogy ha a perbeli helyiségcsoport rendeltetése lakásra változik, annak ingatlannyilvántartási átvezetése is ennek megfelelően megtörténjen. A rendeltetés megváltozását hatósági bizonyítvány a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően igazolta, a tulajdoni viszonyokban, a rendeltetési egységek számában változás nem következett be, jogszabályi hivatkozásokkal nem volt alátámasztható az alperes által megkövetelt alapító okirat módosítás.
Budapest, 2015. március 26.
A Kúria Sajtótitkársága