Kfv.V.35.218/2014/12.
Az adóhatóság (alperes) kötelezte az egyéni vállalkozót (adózó) 138.171.658 Ft adókülönbözet megfizetésére, adóbírságot szabott ki, késedelmi pótlékot számított fel. Az adózó keresete alapján eljárt első fokú bíróság ezt a határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Legfelsőbb Bíróság, mert az adózó elhalálozott - végzésében, jogutódlás hiányában - a pert megszüntette és az első fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte.
Az alperes ezt követően kötelezte az adózó örököseit (felperesek), örökrészük arányában az adózó adótartozásának megfizetésére. Érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 35.§ (2) bekezdésére alapította.
A Kúria hatályon kívül helyezte a felperesek keresetét elutasító ítéletet és az alperes határozatát, az elsőfokú adóhatósági határozatra is kiterjedően, egyben az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A Kúria ítéletében a következőkre mutatott rá:
Az első fokú bíróság tévesen mellőzte a felperesek által előterjesztett alkotmányjogi panasz tárgyában hozott 2/2013. (I.23.) AB határozatban (AB határozat) foglaltakat.
Az AB határozat nem vitásan elutasította a Pp.251.§ (1) bekezdésének, az Art. 35.§ (2) bekezdésének megsemmisítésére, és a konkrét ügyben történő alkalmazásának tilalmára, továbbá a Legfelsőbb Bíróság végzésének megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az Alkotmánybíróság azonban határozatának 1. pontjában rögzítette, hogy az Art. 35.§ (2) bekezdésének, 131.§ (1) és (3) bekezdéseinek, a Pp. 157.§-ának, 251.§ (1) bekezdésének alkalmazása során az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből, valamint a XXVIII. cikk (7) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy az adómegfizetésére örökösként kötelezett személy a vele szemben indult eljárásban hozott külön határozat ellen jogorvoslattal élhessen, és ennek keretében vitathassa az Art. 35.§ (2) bekezdésében meghatározott feltételek fennállását is.
Az AB határozat indokolásának VI./1. pontja szerint az indítványozók jog- és érdeksérelmének orvoslására a rendes bíróság rendelkezik hatáskörrel, amely az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 39.§ (1) bekezdése alapján köteles az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően és az abban meghatározott alkotmányos követelmény érvényre juttatásával eljárni és az alkalmazandó jogot az Alaptörvény 28. cikke szerint értelmezni.
Az AB határozat VI/2. pontjába foglalt indokolás pedig rögzíti, hogy az ügyben „alapkötelezettséget megállapító hatósági határozat vagy bírói döntés nem született, ezért az Art. 35.§ (2) bekezdése nem lett volna alkalmazható. A jogalkalmazó szerv számára létezik azonban erre a helyzetre egy törvényes és Alaptörvénynek eleget tevő megoldás. Az Art. 131.§ (1) és (3) bekezdései éppen az ilyen tényállások megoldását teszik lehetővé oly módon, hogy azok az örökösök, akik olyan hagyatékot örökölnek, amelynek része olyan adótartozás is, amelyet jogerősen nem lehetett megállapítani az adózó halála miatt, vagyis az adózó örökhagyó adófizetési kötelezettsége és ennek terjedelme érdemben nem lett elbírálva, ne gazdagodjanak indokolatlanul emiatt. Az adózó halála esetén, tehát ha az adókötelezettség az adózó halála miatt szűnik meg, az adóhatóság az örököst soron kívüli eljárásban, külön határozattal kötelezi a tartozás megfizetésére. A határozattal szemben az örökösök teljes körű és valódi jogorvoslattal élhetnek az eljárás közigazgatási szakában és a másodfokon hozott közigazgatási döntést keresettel támadhatják a bíróság előtt”.
A Kúria, tekintettel arra, hogy az ABtv. 39.§ (1) bekezdése értelmében a bíróság köteles az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően - és az ebben meghatározott alkotmányos követelmények érvényre juttatásával - eljárni, és az alkalmazandó jogot az Alaptörvény 28. cikke szerint kell értelmezni, azt állapította meg, hogy a felperesek ügyében nem áll rendelkezésre olyan adóhatósági vagy bírói döntés, amely az elhunyt adózó adófizetési kötelezettségét, az „alapkötelezettséget” jogerősen, adóhatósági vagy bírósági határozattal megállapította volna, ezért a felperesek esetében nem alkalmazható az Art. 35.§ (2) bekezdése. Az alperesnek a felperesekkel szembeni eljárását, az Alkotmánybíróság döntése értelmében, nem az Art. 35.§ (2) bekezdése, hanem az Art. 131.§ (1) és (3) bekezdése szerinti olyan eljárásban kellett volna lefolytatnia, amelyben jogorvoslathoz való joguk, illetve annak terjedelme nem korlátozott, nem azonos az Art. 35.§ (2) bekezdésének alkalmazásával meghozott döntések esetén gyakorolhatóval.
A Kúria - tekintettel arra, hogy az elsőfokú bírósági és rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs lehetőség olyan terjedelmű bizonyítási eljárás lefolytatására, mint amilyet az Alkotmánybíróság által alkalmazni rendelt Art. 131.§ (1)-(3) bekezdése megkíván, és a bíróság nem vonhatja el az adóhatóság jogkörét, nem csorbíthatja a felperesek jogorvoslathoz való jogát - csak a határozatok hatályon kívül helyezéséről és új eljárás elrendeléséről dönthetett. Az új eljárást az adóhatóságnak az AB határozatban és a Kúria ítéletében kifejtett jogi álláspont figyelembe vételével kell lefolytatnia.
Budapest, 2015. március 10.
A Kúria Sajtótitkársága