Az I. rendű vádlottat a törvényszék a 2013. június 18. napján kelt ítéletével bűnösnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, míg a II. rendű vádlottat az 1978. évi IV. törvény 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, mint bűnsegédet és a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettében, s ezért az I. rendű vádlottat 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évi közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A törvényszék az I. rendű vádlottat 5 rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége, míg a II. rendű vádlottat az 5 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól felmentette (tényállás 4., 5., 6., 7. és 8. pontjai).
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész az I. rendű és a II. rendű vádlott terhére a tényállás 1/b. és 1/d. pontjaiban írt cselekmény bűnösség köréből történő kirekesztése és a vagyoni hátrány összegének szűkebb körben történő meghatározása miatt, míg az I. rendű és a II. rendű vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.
Az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet az I. rendű vádlott tekintetében annyiban változtatta meg, hogy a vádlott cselekményeit az 1978. évi IV. törvény 319. § (1) bekezdésben meghatározott és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének (tényállás 1/a. pontja) és a 317. § (1) bekezdésbe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének (tényállás 1/b-c. pontja) minősítette, és az így halmazati büntetését 3 évi börtönbüntetésre enyhítette, míg a II. rendű vádlott vonatkozásában annyiban változtatta meg, hogy cselekményét az 1978. évi IV. törvény 319. § (1) bekezdésben meghatározott és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnsegédként és folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének (tényállás 1/a. pontja); az 1978. évi IV. törvény 317. § (1) bekezdésében meghatározott és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűnsegédként és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének (tényállás 1/b-c. pontja) és az 1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott bűnsegédként és folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének minősítette, a II. rendű terhelt halmazati büntetését 2 év 6 hónap börtönre enyhítette.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást – figyelemmel a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjára – az iratok tartalma, valamint ténybeli következtetés alapján több ponton is, bizonyítás felvétele nélkül egészítette ki, illetve helyesbítette, és ennek következményeként olyan tényállás alapján állapította meg a terheltek bűnösségét sikkasztásban, amelyet az elsőfokú bíróság egyébként kirekesztette a bűnösség köréből.
A másodfokú bíróság ítéletét jogerősítő záradékkal látta el, majd a védő által bejelentett fellebbezést elutasította.
Miután a védő felülvizsgálati indítvánnyal élt a Kúria a felülvizsgálati eljárást megszüntette és az iratokat az ítélőtáblának visszaküldte azzal, hogy előzetesen döntsön a jogerő kérdésében, mert ennek függvényében kerülhet sor jogerő esetén felülvizsgálatra, vagy joghatályos fellebbezés esetén harmadfokú eljárásra.
Az ítélőtábla a jogerősítő záradékot hatályon kívül helyezte, majd az ügyész, a terheltek és védőik fellebbezése folytán az iratokat a Kúriához a harmadfokú eljárás lefolytatása érdekében felterjesztette.
A Kúria az ügyben a Be. 393. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.
A Kúria a Be. 387. § (1) bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
E felülbírálat során nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely a Be. 399. § (1) bekezdése vagy a (2) bekezdés a) pontja alapján feltétlen hatályon kívül helyezést eredményezett volna, és ezáltal kizárná az ügy érdemi elbírálását.
Ugyanakkor megállapította, hogy az ítélőtábla téves érvekre alapozva, ezért szükségképpen helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozatlan.
Mindemellett a másodfokú bíróságnak pontosan meg kellett volna jelölnie, hogy a törvényszék által megállapított tényállás álláspontja szerint mely megalapozatlansági okban szenved, e kötelezettségének azonban az ítélőtábla nem tett eleget.
Mindebből következik, hogy az ítélőtábla a Be. 352. § (3) bekezdése szerinti feltételek hiányában mérlegelte felül az elsőfokú bíróság által értékelt bizonyítékokat.
Ezért a Kúria a Be. 388. § (2) bekezdésének alkalmazásával az ítélőtábla által megállapított tényállás megalapozatlanságát kiküszöbölve az irányadó tényállást kiegészítette a másodfokú bíróság által törvénysértően kirekesztett tényekkel, illetve mellőzte a másodfokú határozat kiegészítéseit.
Az irányadó tényállás szerint az I. rendű vádlott az Ő.-S. Kft. ügyvezetője volt, míg a II. rendű vádlott a jogi képviselője. Az S. F. Kft.-t a T. B. INC társaság alapította, a II. rendű vádlott közreműködésével. Az I. rendű és a II. rendű vádlott elhatározták közösen, hogy az Ő.-S. Kft. vagyonát átmentik az S. F. Kft.-be, mivel az I. rendű vádlott pozíciója az Ő.-S. Kft.-nél meggyengült. Az S. F. Kft.-nek tevékenységi körében meghatározott feladatok, munkálatok elvégzéséhez sem munkaeszközökkel, gépparkkal, megfelelő anyagokkal, illetve munkavállalóval nem rendelkezett.
Ennek következtében a vagyon átmentése gyakorlatilag három formában zajlott, kezdetben az Ő.-S. Kft., valamint az S. F. Kft. között létrejött kölcsönszerződések formájában, amelyek során az Ő.-S. Kft. különböző traktorokat, munkagépeket és embereket kölcsönzött az S. F. Kft. részére. A kölcsönszerződésekben az Ő.-S. Kft. részéről az I. rendű és a II. rendű vádlottak, míg az S. F. Kft. részéről D. A. működött közre (tényállás 1/a. pont).
A vagyonátmentés második formája a különböző mezőgazdasági gépek értékesítésében nyilvánult meg, amelyeket ugyanezen vádlottak intéztek 2008. október 16. és 2008. október 30. között (tényállás 1/b. pont).
A harmadik forma pedig egy fiktív műtrágyarendelés volt, amelyet az Ő.-S. Kft. részéről az I. rendű, míg a B.-M. sro. részéről V. L. intézte (tényállás 1/c. pont).
Az irányadó tényállás szerint az I. rendű vádlott vagyonkezelési kötelezettségeit súlyosan és több irányban is megszegte, ugyanis nem az általa vezetett gazdasági társaság érdekeinek messzemenő szem előtt tartásával járt el a gazdasági tevékenységével kapcsolatos kölcsönszerződések megkötésekor, és ezekkel a döntésekkel az Ő.-S. Kft.-nek jelentős vagyoni hátrányt okozott.
Önmagában az a körülmény, hogy e cselekménnyel nem okoztak vagyoni hátrányt és ilyen szándék sem volt megállapítható, ugyanezt a cselekményt nem minősítheti pusztán az eredmény hiányában sikkasztásnak. Az irányadó tényállás szerint ugyanis eltulajdonítás, illetve ennek szándéka nem állapítható meg, a sajátjakénti rendelkezés pedig gyakorlatilag a vagyonnal történő gazdálkodást, a vagyonkezelési kötelezettséget jelenti és nem lépi túl ennek kereteit.
Ennek megfelelően a Kúria az 1/b. pontban írt gépértékesítéseket az 1/c. pontban egyébként helyesen megállapított sikkasztás köréből kirekesztette.
A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője, valamint a vádlottak védői is az elbíráláskor hatályos, 2012. évi C. törvény alkalmazását indítványozták.
A Kúria az indítvánnyal nem értett egyet, ugyanis az elbíráláskor hatályos Btk. a feltételes szabadságra bocsátás szempontjából kétségtelenül kedvezőbb elbírálásra adna lehetőséget, azonban az elkövetéskor hatályban volt törvénnyel szemben a jelenleg hatályos törvény 80. § (2) bekezdésében szerepel a büntetés kiszabásánál a középmérték, amely viszont hátrányosabb helyzetbe hozza e tekintetben a vádlottakat.
Ennek megfelelően a Kúria egyetértve a másodfokú bírósággal az elkövetéskor hatályos törvényt alkalmazta.
A fentiekre figyelemmel a Kúria egyetértett az ítélőtábla azon jogi álláspontjával, amely szerint a műtrágya szállítási szerződés megkötése, illetve az előleg kifizetése az 1978. évi IV. törvény 317. § (1) bekezdésébe ütköző sikkasztás bűntettének minősül, figyelemmel arra, hogy a Kúria a sikkasztás köréből az 1/b. pontban írt gépértékesítésekkel kapcsolatos tényállást a bűnösség köréből kirekesztette, a cselekményt a 35 millió forintos elkövetési értékre figyelemmel az (5) bekezdés a) pontja szerinti sikkasztás bűntettének minősítette azzal, hogy a folytatólagos elkövetésre történő utalást mellőzte.
A Kúria mindezt csupán azzal egészíti ki, hogy a gépértékesítésekkel kapcsolatos cselekmények – tényállás 1/b) pontjának – kirekesztésével a bűnösségi kör lényegesen, több mint negyven millió forinttal csökkent, ennek következtében a sikkasztás bűntette esetében a cselekmény minősítése enyhébb megítélés alá esett, a folytatólagos elkövetés e bűncselekmény esetében már nem állapítható meg és további jelentős időmúlás következett be.
Mindezekre figyelemmel a büntetlen előéletű vádlottak esetében a Kúria lehetőséget látott a szabadságvesztés további mérséklésére, és annak a Btk. 85.§ (1) és (2) bekezdése alapján próbaidőre történő felfüggesztésére.
Erre figyelemmel az I. rendű vádlott esetében a 4 évi, míg a II. rendű vádlott esetében 3 évi közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására vonatkozó rendelkezést mellőzte.
A börtönbüntetésből – annak esetleges végrehajtása esetén –, minkét vádlott a Btk. 47.§ (2) bekezdés második fordulata szerint a büntetés háromnegyed részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Egyebekben a Kúria a kétoldali másodfellebbezéssel megtámadott ítéletet az I. rendű és a II. rendű vádlott tekintetében a Be. 397. § alapján – annak helytálló és törvényes indokaira figyelemmel – helybenhagyta.
Budapest, 2015. február 12.
A Kúria Sajtótitkársága