Kfv.V.35.250/2014/5
A vagyonszerzés utáni illetékezés egy folyamat, amely a vagyonszerzésben részt vevő felek illetve a hatóság eljárásának együtteséből áll. Az Itv. szabályozza azt is, hogy az eljárás során kinek mi a kötelezettsége, amely a törvény módosítása folytán változhat. Elsődleges ezért a közigazgatási eljárásra irányadó hatályos jogszabályok meghatározása, figyelemmel arra, hogy egyes esetekben, például kedvezmények alkalmazásakor a törvény években is rendelkezhet eljárási időtartamról.
A felperes vagyonszerzésekor, illetve a lízingszerződés megkötésekor hatályos Itv. 23/A.§-ának /1/ bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant továbbeladás céljából vásárolta, és az illetékkötelezettség keletkezésekor ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vásárolta (a továbbiakban együtt: vállalkozó), továbbá az ingatlanalap által történő megszerzésekor az illeték mértéke az ingatlan - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének 2%-a. A /7/ bekezdés értelmében ha az /1/ bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adja el és ennek megtörténtét - legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül - a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal (ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel) nem igazolja, illetőleg ha az ingatlanok pénzügyi lízingbeadásával foglalkozó vállalkozó a fenti határidőn belül a lízingbeadás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel nem igazolja; az illetékhivatal a vagyonszerzésre a 19.§ /1/ bekezdés, illetve 21.§ /1/ bekezdés alapján egyébként fizetendő és az /1/ bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja. A /8/ bekezdés szerint az /1/, /4/-/5/ bekezdésben meghatározott nyilatkozatokat, valamint az /5/-/7/ bekezdésben meghatározott igazolásokat az adott rendelkezésekben előírt időpontban és tartalommal kell az illetékhivatalhoz benyújtani.
Az Itv. 23/A.§-ának az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény /a továbbiakban: Mód.tv./ 148.§-ával 2008. január 1-jétől hatályosan beiktatott /7/ bekezdése alapján az /1/ bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlan továbbértékesítésének, illetőleg a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőrzi.
A Mód.tv.-nek a hatályba léptető rendelkezéseket tartalmazó 379.§ /2/ bekezdése szerint e törvénynek az Itv. 23/A.§-ának /7/ bekezdését módosító rendelkezését azokban a vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben az Itv. 23/A.§-ának /1/ bekezdésében meghatározott célra megszerzett ingatlan továbbértékesítésére, illetőleg annak igazolására nyitva álló határidő 2007. december 31-ig még nem telt el.
A felperes illetékügyében a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől: 2006. április 12-étől számítottan a két év 2007. december 31-éig nem telt el, így a Mód.tv.-t illetékezésére alkalmazni kell. Ennek megfelelően a felperes által megvásárolt ingatlan - futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező - lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóságnak saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőriznie kellett. Az adóhatóságnak 2008. január 1-jétől vált kötelezettségévé az ellenőrzés, és azt csak a két éves határidő elteltét követően végezhette.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény /a továbbiakban: Art./ 125.§ /3/ bekezdése szerint a vagyonszerzési illetéket az állami adóhatóság állapítja meg (kiszabás). Az adóhatóság a két éves határidő elteltét követően végzett ellenőrzés mikénti eredménye alapján szabhatja ki a pótilletéket, és mivel 2008. január 1-jétől törvényi kötelezettsége az ellenőrzés, illetve felperes ügyében 2008. január 1-jéig a két év nem telt el, korábban – törvényi felhatalmazás hiányában – „két éves határidő elteltét követő ellenőrzésen alapuló” kiszabás nem volt lehetséges. A felperes elévülési kifogása ezért nem alapos.
Az Itv.-be az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetékének szabályait a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 39.§-a iktatta be 1995. július 30-ai hatállyal. Ezen illetékkedvezmény alanyai körét az Itv-t módosító 1996. évi LXXXV. törvény 3.§-a bővítette ki - az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó mellett - a pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó személyével. További lényeges változást eredményezett e kedvezmény szabályozásában, hogy az Itv.-t módosító 1998. évi LX. törvény 2.§-a 1999. január 1-jei hatállyal bevezette a két éves elidegenítési szabályt, amelynek lényege a bevezető törvény indokolása szerint, hogy „ha a megadott időpontig a vállalkozók nem igazolják az adott vagyontárgy eladását (pénzügyi lízingbe adását), akkor az irányadó általános illetékkulcs szerinti különbözetet pótlólag kell megfizetniük”. Az Itv. e kedvezményre vonatkozó szabályozása számos elemében módosult a másodfokú határozat meghozataláig, változatlan maradt azonban az elidegenítési kötelezettség tartalma: ingatlan eladás, lízingbe adás.
Az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzési illetékszabályok 1995. évi bevezetésének a célja az illetékteher áthárításából adódó árnövekedés elkerülése, az ingatlanmobilitás preferálása volt. A kedvezményre jogosultak kiterjesztett körének főtevékenységük szerinti meghatározását az eseti jellegű és a rendszeres ingatlan értékesítések közötti megkülönböztetés indokolta. A megvásárolt ingatlan 2 éven belüli elidegenítésére vonatkozó kikötéssel – a módosítást bevezető törvény indokolása szerint - a jogalkotó azt is hangsúlyozni kívánta, hogy a főtevékenységként végzett vállalkozás az ingatlanok továbbértékesítését üzletszerűen végzi.
Az ingatlanforgalmazási célnak tulajdonjog átszállással kell tehát megvalósulnia akár a megszerzett ingatlan eladása, akár lízingbe adása útján. Lízingkonstrukció esetén a kedvezményezett illeték kiszabásának feltétele a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbeadás megtörténte. A felperes a meglévő lízingszerződést felmondta, és az ingatlanra nem kötött újabb lízingszerződést, hanem eladta azt. Az adóhatóság az ellenőrzésekor így csak azt állapíthatta meg, hogy felperesnek az általa lízingbeadás céljából megvásárolt ingatlanra vonatkozóan megszűntetett lízingszerződése van, illetve, hogy a tulajdonjog átszállása felperesről adásvétel útján történt.
A felperes részéről 2006. április 12-én megkötött lízingszerződés 2009. április 22-ei felmondásával, amely a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény /a továbbiakban: régi Ptk./ 321.§ /1/ bekezdése szerint a szerződést megszünteti, az adóhatóság ellenőrzésének időpontjában felperesnek az általa lízingbeadás céljából megvásárolt ingatlanra nem volt tulajdonjog átszállást eredményező lízingszerződése. Ténykérdés a lízingszerződés megszüntetése /a közigazgatási eljárásban a felperes maga adta elő, nyilatkozata az Art. 97.§ /5/ bekezdése szerint bizonyíték/, jogkérdés, hogy a megszüntetett lízingszerződés tulajdonjog átszállást nem eredményezett /régi Ptk. 319.§ /2/ bekezdés, 321.§ /1/ bekezdés/. A lízingszerződéssel történő továbbértékesítés elmaradása az ingatlanforgalmazási cél meghiúsulását eredményezte, így a felperes vagyonszerzése – az alperes helytálló döntése szerint – nem illetékkedvezményezett. A felperes hivatkozott arra, hogy megkötötte a lízingszerződést, és módosította azt zártvégűre, amely azonban azért nem alapozhatta meg vagyonszerzésének illetékkedvezményben való részesülését, mert a szerződés felmondásával a tulajdonjog átruházás törvényi feltétel nem teljesült.
Az Itv. Kúria által idézett 23/A.§-a eltérő feltételrendszert szab a ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, illetve ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó számára. Az Itv. nem szabályoz lehetőséget arra, hogy a pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó a vagyonszerzéséhez kapcsolódó illetékezés kedvezményének feltételeit az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó szabályrendszerébe tartozó módon: továbbértékesítéssel (adásvétel útján) teljesítse.
A felperes nem felelt meg az Itv. 23/A.§-ában szabályozottaknak, így pótilleték megfizetésére köteles. Az alperes és az elsőfokú bíróság az irányadó jogszabályok helyes értelmezésével jogszerű döntést hoztak. A Kúria megvizsgálta a felperes által hivatkozott eseti kúriai ítéleteket, megállapítva, hogy azok teljes körűen nem tényazonosak jelen perrel (két éven túli lízingszerződés felmondás nem történt).
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény /a továbbiakban: Pp./ 275.§-ának /3/ bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. február 18.
A Kúria Sajtótitkársága