A felülvizsgálat tárgya az alperes társasház tizenegy közgyűlési határozatának érvénytelensége volt.
A határozatok közül öt esetén került sor érdemi felülvizsgálati eljárás lefolytatására, mert a további határozatokkal kapcsolatban az elsőfokú bíróság – korábbi hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban hozott - ítéletét a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre utalással hagyta helyben, ezért e tekintetben a felülvizsgálati kérelmet a Pp.273.§ (2) bekezdés a.) pontjának megfelelően hivatalból el kellett utasítani. A hivatalból elutasításhoz azonban az iratok áttanulmányozására, alapos ismeretére volt szükség.
Az érdemben vizsgált öt közgyűlési határozat esetében a Kúriának mind az alaki, mind a tartalmi szempontú érvénytelenséget vizsgálni kellett. Az alaki okok között a közgyűlés határozatképessége vizsgálatánál a meghatalmazások érvényességét, a jegyzőkönyvezési gyakorlatot, az egyes okiratokon eltérően rögzített részvételi arányra figyelemmel is értékelni kellett. A tartalmi szempontú vizsgálat két esetben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság érdemi döntésének – részben eltérő indokok alapján – történő helybenhagyását eredményezte.
Budapest, 2015. február 4.
A Kúria Sajtótitkársága