Sajtó

Tájékoztató a Ket. 29. § (3) bekezdésének perbeli értelmezéséről a Kúria Kfv.IV.35.049/2015. számú perben hozott ítélete kapcsán

A Kúria előtt folyamatban volt felülvizsgálati eljárásban a hatóság határozatával a támogatottat a hatósági szerződésen alapuló támogatás visszafizetésére kötelezte. A hatóság a munkaerő-piaci ellenőrzést követő eljárás hivatalból történő megindításáról elmulasztotta értesíteni az ügyfelet (a felperest). A felperes keresetében, majd pedig felülvizsgálati kérelmében – egyebek mellett - eljárási jogsértésként hivatkozott a közigazgatási szerv (az alperes) e mulasztására.

Tájékoztató a Pfv.VI.21.761/2014. számú adásvételi és csereszerződés, valamint ezen szerződéseket felbontó szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti egyedi ügyben

A Kúria 39 peres fél közt, 2002. évi jogvitából eredően 2009. évben indult olyan perben hozott ítéletet, amely ügyben korábban a jogerős ítéletet egy alkalommal már hatályon kívül kellett helyeznie. A megismételt eljárásban a kapott iránymutatásnak megfelelően a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy a felperes által vitatott csereszerződés, az azt felbontó szerződés, valamint a csereszerződés egyik tárgyára vonatkozó adásvételi szerződést felbontó szerződés nem érvénytelen.