Hauszmann Alajos tervei alapján éppen 133 évvel ezelőtt, 1893. augusztus 16-án kezdték meg a Kossuth téri Igazságügyi Palota kivitelezési munkáit.
A Királyi Kúria hírei
Kitekintés: A brüsszeli Igazságügyi Palota
A brüsszeli Igazságügyi Palota – csakúgy, mint a Királyi Kúria budapesti épülete – a 19.
A Bíróságok Napja
„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a birói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak.”
Júniusban az Igazságügyi Palota két jeles alkotója – Hauszmann Alajos és Strobl Alajos – születésének évfordulójára emlékezünk
170 éve, 1856. június 21-én született Strobl Alajos, a millennium időszakának meghatározó szobrásza; 179 éve, 1847. június 7-én pedig Hauszmann Alajos, ugyanezen korszak egyik legjelentősebb építésze.
„Az igazságügyi palotáról és költségeinek fedezéséről” – 1893-ban
133 évvel ezelőtt, 1893. június 9-én szentesítette az uralkodó, és június 18-án hirdették ki „az igazságügyi palotáról és költségeinek fedezéséről” szóló 1893. évi XIII. törvénycikket.
„Az igazság temploma”
Az 1869. április 20-ára összehívott országgyűlés több, a hazai jogrendszert alapjaiban érintő törvényjavaslatot fogadott el. Ezek egyike volt a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk, amely a modern kori bíráskodás alapjait teremtette meg.
A „hazatérés” jegyében – építészeti konferencia és a Kúria teljes ülései a Kossuth téri Igazságügyi Palotában
A Kúria a Ferenciek terén kezdte meg működését, 1896-ban költözött a Kossuth térre, 1951-ben került az Igazságügyi Palotából a volt Közigazgatási Bíróság Fő utcai épületébe.
Méltóság és rend: az Igazságügyi Palota belső kialakítása
Korábban felidéztük már a Kossuth téri Igazságügyi Palota tervezésének történetét - most lépjünk be az épület falai közé, hogy megismerjük annak gondosan megtervezett belső világát.
Megújultak az óriás ablakok a Királyi Kúria központi csarnokában
Az ország egyik legnagyobb, 19. századi mart- és színesüveg ablakegyüttese a Kossuth téri Igazságügyi Palota központi csarnokában található. A csarnokot északi és déli irányból határoló, félkörív alakú üvegfelületek – lunetták – egyenként csaknem 90 négyzetméteresek.
A kezdetek: út az Igazságügyi Palotáig
A Kossuth téri Igazságügyi Palota épületének felújítása nemcsak fizikai értelemben jelenti az egykori Királyi Kúria újjászületését, hanem alkalmat kínál arra is, hogy visszatekintsünk az épület születésének körülményeire.