A pénzügyi közigazgatási bíráskodás 140. évfordulója

2023. július 13-án ünnepeltük a Pénzügyi Közigazgatási Bíróságot felállító törvénycikk 140 éves évfordulóját.

Magyarországon az 1883. július 13-án szentesített, 1883. július 21-én kihirdetett és 1884. január 1-jén hatályba lépett 1883. évi XLIII. törvénycikk alapozta meg a közigazgatási jogvédelmet. Ez a törvény hozta létre a közigazgatási szervek döntéseit felülvizsgáló első független bírói fórumot, ez a norma intézményesítette először a hazai polgárok állammal szembeni kereseti jogát. A korabeli jogalkotó ettől kezdve tette lehetővé a végrehajtó hatalom bírói felülvizsgálatát, a pénzügyi terheket megállapító közigazgatási döntések elleni független revíziót.

A törvény a modern jogfelfogásnak megfelelően elismerte a polgárok közigazgatási döntésekkel szembeni egyéni perindítási jogát, és a pénzügyek egy része, a legtöbb vitára okot szolgáltató adó- és illetékügy területén érdemi jogvédelmet biztosított. Az 1883-as magyar szabályozás szervezeti értelemben unikálisnak tekinthető, hiszen egyszintű, de az ügyeket végső fokon érdemben eldöntő közigazgatási szakbíróságot hozott létre.

A kutatás történeti, jogtörténeti kitekintéssel, de főként a hatályos jogban ma megjelenő alapelvek gyakorlati kérdéseire fókuszált adóigazgatási, önkormányzati, pénzügyi ítélkezés terén.

A tanulmányok a Kúriai Döntések-Bírósági Határozatok 2023. évi ünnepi, júliusi számának Fórum rovatában jelentek meg.