Halil Savda Törökország elleni ügye (42.730/05. sz. ügy)1
A kérelmező a hadseregbe való besorozását követően 2004-ben kijelentette magáról, hogy lelkiismereti szolgálatmegtagadó, és nem volt hajlandó a fegyveres erőknél szolgálni. Egy törökországi antimilitartista mozgalom vezető tagja lett, amely egy a Nemzetközi Háborúellenesek (egy szövetség, amelyet a háború okai elleni erőszakmentes cselekmények támogatására hoztak létre 1921-ben) által felállított honlapot üzemeltet.
A kérelmezőt 1994. január 26-án szabadságvesztésre ítélték a PKK (a Kurdisztáni Munkáspárt) segítéséért és felbujtásáért. 1996. május 21-én katonai szolgálatra hívták be. Miután letöltötte a büntetését, 1996. május 27-én besorolták ezredébe, ahonnan 1996. augusztus 14-én megszökött. Miután néhány hónappal később egy fegyver birtoklásáért letartóztatták, azzal vádolták, hogy a PKK érdekében hajtott végre feladatokat; előzetes letartóztatásba helyezték. Az Adanai Állambiztonsági Bíróság 14 év és 7 hónap szabadságvesztésre ítélte őt a PKK tagjaként. Büntetése kitöltése után, 2004. november 18-án a csendőrőrsre vitték katonai szolgálatának letöltése céljából, majd 2004. november 25-én ezredéhez, ahol nem volt hajlandó felvenni a katonai egyenruhát.
Egy sor büntetőeljárást indítottak ellene; időközben továbbra megtagadta, hogy katonai szolgálat céljából betagozódjék az ezredébe. Négy alkalommal megpróbált megszökni. A kérelmezőt 2008. április 21-én átszállították egy katonai kórházba, ahol pszichológiai vizsgálatokat végeztek. A katonaorvosi bizottság az „antiszociális személyiség” rendellenességet állapította meg, és arra a következtetésre jutott, hogy alkalmatlan a katonai szolgálatra; 2008. április 25-én, miután mentesítették a katonai szolgálat alól, elhagyta az ezredét. A kérelmező 2008. november 25-én, utolsó büntetése kitöltése után szabadult.
A kérelmező – az Egyezmény 9. cikkére hivatkozással – sérelmezte az ellene a lelkiismereti szolgálatmegtagadó jogállás igénylése miatt ellene indított különböző eljárásokat és ítéleteket. Hangsúlyozva az ellene a szolgálatmegtagadásra tekintettel hozott intézkedések súlyosságát, azzal érvelt, hogy az egymást követő ítéletek megalázott és kiszolgáltatott helyzetbe hozták. Az Egyezmény 6. cikkére hivatkozással vitatta a katonai bíróság előtti eljárás tisztességes voltát, mert az – véleménye szerint – nem tekinthető független és pártatlan bíróságnak.
Az Egyezmény 9. cikkének állítólagos megsértésének vizsgálata kapcsán a Bíróság megjegyezte, hogy Törökországban minden férfi állampolgár, aki alkalmas a katonai szolgálatra, köteles katonai szolgálatot teljesíteni. Tekintettel arra, hogy nem létezik helyettesítő polgári szolgálat, a lelkiismereti szolgálatmegtagadóknak nincs más választásunk, ha továbbra is hűségesek akarnak maradni meggyőződésükhöz, minthogy visszautasítsák besorozásukat. Így téve, kiteszik magukat egyfajta "polgári halálnak", tekintettel a számos büntetőeljárásra, amelyet a hatóságok minden esetben megindítanak ellenük, az ebből eredő büntetőjogi elítélések összeadódó hatására, és arra a lehetőségre, hogy egész életükben üldözni fogják őket. A kérelmezőt három alkalommal ítélték szabadságvesztésre a katonai egyenruha viselésének megtagadása miatt. Több alkalommal is 2-8 napra magánzárkában került, mindig ugyanezen indokból. Végül a kérelmezővel szemben különböző büntetőeljárásokat indítottak és büntető ítéleteket hoztak, amelyek valószínűleg vég nélkül folytatódtak volna, ha 2008. április 25-én nem hozzák meg a leszerelésére vonatkozó határozatot. Ilyen körülmények között a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az a bánásmód, amelynek a kérelmező ki volt téve, súlyos fájdalmat és szenvedést okozott, amely túlment a büntetőjogi elítélés vagy fogva tartással együtt járó szokásos megaláztatáson. A Bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az Egyezmény 3. cikkét megsértették.
A Bíróság nemrégiben a Bajatjan Örményország elleni ügyben (23.459/03. sz. ügy) hozott 2011. július 7-ei ítéletében újból megvizsgálta az Egyezmény 9. cikkének a lelkiismereti szolgálatmegtagadókra való alkalmazásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát. Úgy ítélte, hogy a katonai szolgálat ellenzése, ha azt a katonai szolgálatra vonatkozó kötelezettség és a személy lelkiismeret, illetve vagy mélyen és őszintén tartott vallásos vagy más meggyőződése közötti súlyos és leküzdhetetlen összeütközés indokolta, olyan meggyőződést vagy hitet jelent, amelynek megfelelő kényszerítő ereje, komolysága, súlyossága, kötőereje és jelentősége van ahhoz, hogy az Egyezmény 9. cikkének garanciáit követelje.
A jelen ügyben a Bíróság megjegyezte, hogy a kérelmező nemcsak az Állam egyes intézkedéseit sérelmezte, hanem annak mulasztását is, hogy nem fogadott el olyan törvényt, amely beiktatja a lelkiismereti szolgálatmegtagadás jogát. az utóbbi hiánya vezetett a törvény végrehajtási jogot lelkiismereti. Megjegyezte, hogy a Kormányzat nem adott elő olyan meggyőző vagy kényszerítő okokat, amelyek igazolják ezt a mulasztást. A Kormányzat nem tudta megmagyarázni, milyen módon összeegyeztethetetlen a mai világban a lelkiismereti szolgálatmegtagadás jogának elismerése az Állam kötelezettségeivel a területi integritás, a közbiztonság, a zavargás megakadályozásának és mások jogainak védelme kapcsán.
A Bíróság kiemelte, hogy a kérelmező ügyét a lelkiismereti szolgálatmegtagadó jogállás elismerése iránti kérelmének vizsgálatára szolgáló eljárás hiánya jellemezte. Kérelmét a hatóságok sohasem vizsgálták meg, pusztán a katonai szolgálat teljesítésének megtagadását büntető rendelkezéseket alkalmazták. A Bíróság hangsúlyozta, hogy az Állam köteles biztosítani egy olyan szabályozási keretet, amely az egyének jogainak védelmére szolgáló gépezetet vezet be. A lelkiismereti szolgálatmegtagadó jogállás elismerése iránti kérelmek vizsgálatára szolgáló eljárás hiányában a katonai szolgálat teljesítésének kötelezettsége olyan, amely az egyén lelkiismeretével való súlyos és feloldhatatlan összeütközést von maga után. A hatóságok ezért kötelesek voltak biztosítani a kérelmező számára egy hatékony és elérhető eljárást, amely lehetővé tette volna számára, hogy megállapítsák, vajon jogosult-e a lelkiismereti szolgálatmegtagadó jogállására, ahogyan ő kérte.
Egy rendszer, amely nem biztosítja az alternatív szolgálatot vagy bármilyen hatékony és hozzáférhető eljárást, amely által az érintett személy kapcsán meg tudják vizsgálni azt a kérdést, hogy jogosult-e a lelkiismereti szolgálatmegtagadás jogának előnyeire, elmulasztja megtalálni a megfelelő egyensúlyt a társadalmi közérdek és a lelkiismereti szolgálatmegtagadó személyek érdekei között. Ebből következik, hogy az illetékes hatóságok elmulasztották teljesíteni az Egyezmény 9. cikkéből fakadó kötelezettségeiket.
Az Egyezmény 6. cikkének állítólagos megsértésének vizsgálata kapcsán a Bíróság kiemelte, hogy a török büntetőjog alapján egy személyt attól a pillanattól fogva katonának tekintettek, ahogy besorolták az ezredébe. Sorozását követően a kérelmező nem volt hajlandó katonai egyenruhát viselni, és kijelentette, hogy lelkiismereti okokból nem kíván katonai szolgálatot teljesíteni. A Bíróság álláspontja szerint egy ilyen helyzet aligha tekinthető hasonlónak egy hivatásos katonáéhoz, aki szabad akaratából beleegyezett, hogy aláveti magát a katonai fegyelem rendszerének.
A Bíróság álláspontja szerint teljesen érthető, hogy egy személy, aki azt állítja, hogy a lelkiismereti szolgálatmegtagadó, nyugtalanítja, hogy olyan három bíróból álló tanács vizsgálja, akik közül az egyik hivatásos katonatiszt. Az ilyen bizalmatlanság, azonban nem elegendő ahhoz, hogy megállapítsák a 6. cikk 1. bekezdésének sérelmét. A Bíróság jóváhagyta a török Alkotmánybíróság megállapításait, amely 2009. május 7-ei ítéletében megállapította, hogy a tisztek részvétele a katonai bíróságok tanácskozásain és azok a rendelkezések, amelyek alávetik a katonai bírákat a katonai fegyelmi rendnek és az értékelési jelentésnek, összeegyeztethetetlenek a bírói függetlenség alkotmányos elvével. Egy mostanában elfogadott alkotmánymódosítás szerint, a jogalkotó többé nem köteles figyelembe venni a "katonai szolgálat követelményeit " katonai bíróságokra vonatkozó jogszabályok megalkotása során.
A Bíróság úgy ítélte meg, érthető, hogy a kérelmezőt, miután szembe kellett néznie tisztán katonai vádakkal egy tisztán katonákból álló bíróság előtt, nyugtalanította, hogy olyan bírák vizsgálják, akik azonosíthatók, aki azonosíthatók az egyik eljáró féllel. Mivel a kérelmező jogosan tarthatott attól, hogy a bíróságot előítéletes megfontolások befolyásolják, és tekintettel arra, hogy a bíróság függetlenségét és pártatlanságát illető kételyei tárgyszerűen igazolhatók voltak, a Bíróság úgy ítélte, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértették.
A Bíróság a kérelmező részére 12.000,-Euro nemvagyoni kártérítést ítélt meg.
1Az ítélet 2012. szeptember 12-én vált véglegessé.