A Kamara ítélete elleni fellebbezés során a Nagykamara tizenhárom szavazattal négy szavazat ellenében megállapította, hogy megsértették Csehországban az Egyezmény 14. cikkét (megkülönböztetés tilalma) és az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkét (oktatáshoz való jog), mivel a Bíróság nem látja megalapozottnak, hogy a megkülönböztetés a roma és nem roma gyermekek közötti bánásmódban objektíven és ésszerűen igazolható, valamint azt sem, hogy az elérendő cél és a cél eléréshez kapcsolódó eszközök között ésszerű arányosság állt fenn, bár a Bíróság elismeri a cseh hatóságok annak érdekében tett erőfeszítéseit, hogy biztosítsa a roma gyermekek iskoláztatását. A Bíróság megjegyzi, hogy egy új törvény megszüntette a speciális iskolákat és a különleges oktatási igényekkel rendelkező gyermekek - beleérve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekeket - oktatását az általános iskolában írja elő. Mivel megállapítást nyert, hogy a vonatkozó joggyakorlat az ügy idején aránytalanul hátrányos hatással volt a roma közösségre, a felperesek e közösség tagjaiként szükségszerűen ugyanazt a diszkriminációs bánásmódot szenvedték el. Ezért nem kell az egyedi ügyeket vizsgálni.
D. H. ÉS MÁSOK kontra CSEH KÖZTÁRSASÁG*
AZ ELJÁRÁS
1. A per egy Cseh Köztársaság elleni beadvánnyal indult (no. 57325/00), melyet az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény (a továbbiakban "az Egyezmény") 34. cikke alapján 18 cseh állampolgár (a továbbiakban "a felperesek") nyújtott be 2000. április 18-án. (.)
2. A felperesek azt állították többek között, hogy az oktatáshoz való joguk gyakorlása során faji vagy etnikai származásuk miatt hátrányosan megkülönböztették őket. (.)
6. 2006. február 7-én a Második Szekció egyik kamarája ítéletet hozott, melyben hat szavazattal egy ellenében megállapította, hogy nem sértették meg az Egyezmény 14. cikkét, sem az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkét.
7. 2006. május 5-én a felperesek az Egyezmény 43. cikke alapján kérték, hogy ügyüket tegyék át a Nagykamarához és 2006. július 3-án a Nagykamara egyik bizottsága helyt adott a kérésnek. (.)
9. Mind a felperesek mind az alperes Kormányzat írott észrevételeket nyújtott be az érdemi kérdésekhez. Ezek mellett számos nem-kormányzati szervezet is eljuttatta írásbeli észrevételeit a Bírósághoz harmadik félként, névszerint: the International Step by Step Association, the Roma Education Fund, the European Early Childhood Research Association; Interights and Human Rights Watch; Minority Rights Group International, the European Network Against Racism, the European Roma Information Office; és a Fédération internationale des ligues des droits de l'Homme. A Bíróság Elnöke engedélyezte, hogy ezek a szervezetek bekapcsolódjanak az írásbeli eljárásba. Az alperes Kormányzat ezekre az észrevételekre is reagált. (.)
A TÉNYEK
B. Speciális iskolák
15. A Cseh Kormányzat tájékoztatása szerint az ún. speciális iskolákat (zvláštní školy) az első világháború után alapították különleges szükségletű gyermekek számára, beleértve azokat is, akik mentálisan vagy társadalmi szempontból tekinthetők hátrányos helyzetűnek. Az ilyen iskolákba járó gyermekek száma folyamatosan emelkedett (1960-ban 23000-ról 59301-re 1988-ra). Az általános iskolák felvételi követelményeiből következő kiválasztási eljárás miatt 1989 előtt a legtöbb roma gyermek ilyen iskolába járt. (.)
18. A felperesek adatai szerint, (.) az ostravai speciális iskolákba járó 1360 diákból 762 (56%) roma, azonban az ostravai általános iskolákba járó 33372 diáknak csak 2.26 %-a roma. Továbbá, noha csak a nem roma származású hallgatóknak 1.8%-a jár ilyen iskolába, Ostravában a roma diákok 50.3%-át ilyen iskolába küldték. Ezek szerint egy ostravai roma gyermeknek huszonhétszer nagyobb az esélye arra, hogy ilyen iskolába kerüljön, mint egy nem roma diáknak. (.)
C. A jelenlegi ügy tényei
19. 1996 és 1999 között a felpereseket ostravai speciális iskolákba küldték, közvetlenül vagy az iskolaváltást követően.
20. A Bíróság előtti anyag szerint a felperesek szülei beleegyezetek ebbe, vagy kérték, hogy gyermeküket egy ilyen speciális iskolába vegyék fel. Ezt a beleegyezést egy formanyomtatvány aláírásával a szülők ki is fejezték. A 12-es és a 16-os számú felperes ügyében a formanyomtatvány dátuma későbbi, mint a gyermek speciális iskolába történő elhelyezéséről szóló döntés. A dátumot mindkét ügyben kézzel javították ki, és egy alkalommal a javítást egy tanár gépelési hibáról szóló feljegyzése egészítette ki.
21. 1999. június 29-én a felpereseket arról értesítette az iskolai hatóság, hogy lehetőségük van a speciális iskolából visszatérni az általános iskolába. (.)
23. 1999. június 15-én az összes felperes négy kivételével arra kérte az Ostravai Oktatási Hatóságot, hogy a formális fellebbezési eljáráson kívül vizsgálja meg újra azt a közigazgatási határozatot, mely speciális iskolába küldte őket. Érvelésük szerint szellemi képességeiket nem vizsgálták megalapozottan, és képviselőiket nem tájékoztatták pontosan annak következményeiről, hogy őket speciális iskolába küldik. Ezért arra kérték az Oktatási Hatóságot, hogy vonja vissza a vitatott határozatot, mely szerintük nem felelt meg a törvényi előírásoknak és megsértette a diszkrimináció-menetes oktatáshoz való jogukat.
24. 1999. szeptember 10-én az oktatási hatóság arról tájékoztatta a felpereseket, hogy a vitatott határozatok megfelelnek a törvényi feltételeknek és a fellebbezési eljáráson kívüli eljárás feltételeit nem elégíti ki a jelenlegi ügy.
25. 1999. június 15-én két felperes alkotmányjogi fellebbezést nyújtott be, melyben többek között kifogásolták a de facto diszkriminációt a speciális oktatási rendszer általános működésében. Érvelésükben többek között az Egyezmény 3. és 14. cikkére, valamint az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkére hivatkoztak. Elismerve azt, hogy nem fellebbeztek azok ellen a döntések ellen, mely speciális iskolába helyzete őket, azt állították, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően a speciális iskolába helyezés következményeiről, valamint szerintük ügyükben folyamatos volt a jogsértés és a probléma messze túlmutat személyes érdekeiken. (.) Úgy vélték, hogy a speciális iskolák gyakorlata de facto faji szegregációhoz és diszkriminációhoz vezet, és ez két elkülönülten megszervezett oktatási rendszer létezésében fejeződik ki - azaz a romák számára létrehozott speciális iskolákban és a többség számára létrehozott "normális" általános iskolákban. Ez a megkülönböztetést semmilyen objektív és ésszerű ok sem igazolja, és lényegében megfosztja őket oktatáshoz való joguktól. (.)
28. 1999. október 20-án az Alkotmány Bíróság elutasított a felperesek fellebbezését részben nyilvánvaló megalapozatlansága, részben hatáskörének hiánya miatt. (.)
A JOG
II. A KORMÁNYZAT ELŐZETES ELLENVETÉSE
113. A Kormányzat szerint a felperesek nem használták fel az összes jogi eszközt annak érdekében, hogy helyzetüket orvosolják. Egyikük sem fellebbezett az ellen a döntés ellen, mely speciális iskolába helyezte őket, továbbá hat felperes nem adott be alkotmányjogi fellebbezést sem. (.) A felperesek nem próbálták meg a polgári jogi törvénykönyv által biztosított személyiségi jogi kerügy segítségével emberi méltóságukat megvédeni, a szüleik pedig nem küldték az ügyet az Iskola Felügyelethez, sem az Oktatási Minisztériumhoz.
114. A felperesek szerint a Cseh Köztársaságban nem létezik megfelelő és hatékony jogorvoslat az oktatási szférában történő faji diszkrimináció ügyére. (.)
116. A hazai jogorvoslatok kimerítésének szabályánál figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ezt a szabályt olyan emberi jogi mechanizmusok kontextusában alkalmazzák, melynek felállításáról maguk a Szerződő Államok állapodtak meg. Ezért a Bíróság elismeri, hogy az Egyezmény 35. (1) cikkét bizonyos rugalmassággal és túlzó formalizmus nélkül kell alkalmazni. Továbbá azt is el kell ismerni, hogy a hazai jogorvoslat kimerítésének szabálya sem nem abszolút, sem nem alkalmazható automatikusan, azaz az egyedi ügy körülményeit is figyelembe kell venni. Ez azt jelenti, hogy a Bíróságnak realistán kell nemcsak az adott Szerződő Állam jogrendszerének formális jogorvoslataihoz viszonyulnia, hanem e jogorvoslatok működésének általános környezetét, illetve a felperes személyes körülményeit is fegyelembe kell vennie. Azt kell valójában vizsgálni tehát, hogy - figyelembe véve az ügy összes körülményét - a felperes megtett-e mindent, ami tőle ésszerűen elvárható, annak érdekében, hogy kimerítse a jogorvoslati lehetőségeket (Ilhan v. Turkey [GC], no. 22277/93, 59 §, ECHR 2000?VII). (.)
123. A Kormányzat előzetes ellenvetését az ügyben el kell utasítani.
III. AZ EGYEZMÉNY 14 CIKKÉNEK ÉS AZ ELSŐ KIEGÉSZÍTŐ JEGYZŐKÖNYV 2 CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE
124. A felperesek fenntartják, hogy faji vagy etnikai származásuk miatt velük hátrányosabban bántak, mint más hasonlós helyzetben lévő gyermekekkel és ezt a diszkriminációt nem igazolta semmilyen objektív és ésszerű ok. (.)
A. A Kamara ítélete
125. A Kamara megállapította, hogy nem sértették meg az Egyezmény egyik fent hivatkozott cikkelyét sem. A Kamara szerint a Kormányzat sikeresen alapította meg Csehországban a speciális iskolák rendszerét, és ezeket nem kizárólag roma gyermekek számára hozták létre, valamint jelentős erőfeszítéseket tettek az ilyen iskolákban annak érdekében, hogy segítsék a diákok egyes csoportjait az alapvető tudás megszerzésében. Ezzel összefüggésben a Kamara azt is megállapította, hogy a gyermekek speciális iskolába történő elhelyezését szabályozó szabályok nem hivatkoznak a diákok etnikai származására, hanem legitim céljuk az, hogy az oktatási rendszert a gyermekek szükségleteihez, készségeihez és hátrányaihoz alakítsák.
126. A Kamara arra is felhívta a figyelmet, hogy a felpereseknek nem sikerült cáfolniuk a szakértők megállapításait, melyek szerint a tanulási nehézségeik akadályozták meg őket abban, hogy az általános iskola normális tanrendjének megfelelő tanulmányokat folytassanak. Továbbá a Kamara azt is jelezte, hogy a felperesek szülei nem tettek semmit a speciális iskolába helyezés ellen, vagy pedig ők maguk kérték gyermekeik speciális iskolába küldését.
127. A Kamara elfogadta ítéletében, hogy nem könnyű egy olyan oktatási rendszert létrehozni, mely összehangolja a különböző versengő érdekeket, és azt is elfogadta, hogy nem ez az ideális megoldás. Azonban, elismerve a statisztikai bizonyíték aggasztó számadatait és azt, hogy a roma gyerekek oktatása Csehországban egyáltalán nem tökéletes, a Kamara azt állapította meg, hogy a konkrét ügy bizonyítékai nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a felperesek elhelyezése ilyen speciális iskolákban faji előítélet alapján történt.
B. A felek Nagykamarához intézett beadványai
1. A felperesek
128. A felperesek szerint a Kamara megszorító értelmezése a diszkrimináció fogalmáról nem egyeztethető össze sem az Egyezmény céljaival, sem a Bíróság és más európai és nem-európai bíróságok joggyakorlatával. (.)
2. A Kormányzat
146. A Kormányzat állítása szerint ez az ügy összetett kérdéseket vet fel a romák társadalmi helyzetéből fakadó szociális problémákról. (.) Amikor a tagállamok megkísérelték megszűntetni a létező egyenlőtlenségeket számos politikai, társadalmi, gazdasági és technikai problémával kerültek szembe, melyeket nem lehetett kizárólag az emberi jogok tiszteletben tartására korlátozni. Ez az oka annak, hogy a bíróságoknak, és köztük az Emberi Jogok Európai Bíróságának bizonyos szintű önkorlátozást kellett gyakorolnia, amikor az ezen a területen elfogadott intézkedéseket vizsgált. Ebből következett, hogy a bíróságok általában annak megállapítására korlátozták tevékenységüket, hogy vajon az eljáró hatóság túllépte-e a számára törvényben kijelölt mozgásteret. (.)
C. A Bíróság értékelése
1. Az alapelvek összefoglalása
175. A Bíróság már kidolgozta joggyakorlatában, hogy akkor beszélhetünk diszkriminációról, ha azonos helyzetben lévő személyeket objektív és ésszerű igazolás nélkül különböző bánásmódban részesít egy hatóság vagy más szervezet (Willis v. the United Kingdom, no. 36042/97, § 48, ECHR 2002?IV; és Okpisz v. Germany, no. 59140/00, § 33, 2005. október 25). A 14. cikk azonban nem tiltja meg egy tagállamnak, hogy bizonyos csoportokkal szemben eltérő bánásmódot alkalmazzon annak érdekében, hogy a köztük fennálló "ténybeli egyenlőtlenségeket" korrigálja. Továbbá, bizonyos körülmények között annak elmulasztása, hogy egy tagállam egy már létező egyenlőtlenséget valamilyen eltérő bánásmód segítségével korrigálni próbáljon már önmagában is megalapozhatja a 14. cikk sérelmét ("Case relating to certain aspects of the laws on the use of languages in education in Belgium" v. Belgium (Merits), 1968. július 23-ai ítélet, Series A no. 6, § 10; Thlimmenos v. Greece [GC], no. 34369/97, § 44, ECHR 2000-IV; és Stec and Others v. the United Kingdom [GC], no. 65731/01, § 51, ECHR 2006?...). A Bíróság azt is elfogadta, hogy egy általános politika vagy intézkedés, mely aránytalan hátrányt okoz egy meghatározott csoportnak, szintén diszkriminációnak tekinthető annak ellenére, hogy nem kifejezetten arra a csoportra irányul (Hugh Jordan v. the United Kingdom, no. 24746/94, § 154, 2001. május 4; és Hoogendijk v. the Netherlands (dec.), no. 58461/00, 2005. január 6), tovább diszkrimináció egy de facto helyzet eredménye is lehet (Zarb Adami v. Malta, no. 17209/02, § 76, ECHR 2006?...).
176. Az etnikai alapon történő megkülönböztetés a faji diszkrimináció egyik formája. A faji diszkrimináció a diszkrimináció egy különösen szégyenletes formája és veszélyes következményei miatt a hatóságoktól különleges éberséget és erőteljes reakciókat követel. Ezért a hatóságoknak az összes elérhető eszközt fel kell használniuk a rasszizmus elleni harcban, és ezek segítségével meg kell erősíteniük a társadalom demokráciáról alkotott képét, melyben a sokféleséget nem veszélyként, hanem mint a gazdagodás egy forrását fogják fel (Nachova and Others v. Bulgaria [GC], nos. 43577/98 and 43579/98, § 145, ECHR 2005?...; és Timishev v. Russia, nos. 55762/00 and 55974/00, § 56, ECHR 2005-...). A Bíróság azt is megállapította, hogy semmilyen megkülönböztetés, mely teljességében vagy döntően egy személy etnikai származásán alapul sem igazolható objektíven egy jelenkori demokratikus társadalomban, mely a pluralizmus és különböző kultúrák tiszteletén alapul (Timishev, fent idézve, § 58).
177. A bizonyítási teher vonatkozásában a Bíróság megállapította, hogy amint a felperes bebizonyítja a megkülönböztetést, akkor a Kormányzatnak kell bizonyítania annak igazolhatóságát (lásd többek között Chassagnou and Others v. France [GC], nos. 25088/94, 28331/95 and 28443/95, §§ 91-92, ECHR 1999?III; és Timishev, fent idézve, § 57).
178. (.) A Bíróság eddigi joggyakorlata szerint a diszkrimináció bizonyítása, mely a bizonyítási teher Kormányzatra történő átfordulását eredményezi a következtetések kellően erős, egyértelmű és összefüggő összességéből vagy tények megdönthetetlen vélelméből következhet. (.)
181. Ahogy azt korábbi ügyekben már láthattuk a romák/cigányok sérülékeny helyzetéből az következik, hogy különös figyelemmel kell kezelni a szükségleteiket és eltérő életstílusukat mind a rájuk vonatkozó szabályozásban, mind pedig az őket érintő döntésekben (Chapman v. the United Kingdom [GC], no. 27238/95, § 96, ECHR 2001?I; és Connors v. the United Kingdom, no. 66746/01, § 84, 2004 május 27).
A Chapman ítéletben (idézve fenn 93-94 §§) a Bíróság azt is megállapította, hogy az Európa Tanács tagállamai között nemzetközi egyetértés látszik kialakulni a kisebbségek különleges szükségleteinek elismeréséről és biztonságuk, azonosságtudatuk és életvitelük védelméről, mely nem csak kizárólag a kisebbségek érdekeinek védelmére, hanem az egész közösség számára értéket jelentő kulturális sokféleség megőrzésére irányul.
2. Az előbbi elvek alkalmazása a jelenlegi ügyben
182. (.) A jelenlegi ügy különleges figyelmet igényel, mivel a beadványokat benyújtó felperesek mind kiskorúak, és ezért számukra az oktatáshoz való jog kimagaslóan fontos.
183. A felperesek állítása a jelen ügyben nem az, hogy olyan a nem roma gyermekektől különböző helyzetben voltak, mely megkülönböztetett bánásmódot igényelt volna vagy az alperes állam elmulasztott volna olyan pozitív diszkriminációs intézkedéseket tenni (affirmative action), melyek korrigálhatták volna a ténybeli egyenlőtlenségeket vagy a különbségeket (Thlimmenos, idézve fenn, § 44; és Stec and Others, idézve fenn, § 51). Beadványukban annak megállapítását kérték, hogy objektív és ésszerű igazolás nélkül kevésbé kedvező elbánásban részesültek, mint a hasonló szituációban lévő nem roma gyermekek, és ez ügyükben már közvetett diszkriminációt jelentett.
184. A Bíróság korábbi joggyakorlatában már elfogadta azt, hogy egy általános politika vagy intézkedés is lehet megkülönböztető bánásmód oka és ez önmagában aránytalanul hátrányos hatású lehet és egy csoporttal szemben diszkriminációra is vezethet, noha a semleges fogalmak elfedhetik azt (Hugh Jordan, cited above, § 154; and Hoogendijk, cited above). Ezzel összhangban, lásd például a Tanács 97/80/EC és 200/43/EC irányelveket és az ECRI definícióját, egy ilyen helyzet "közvetett diszkriminációnak" tekinthető, mely nem szükségszerűen alapul diszkriminációs szándékon. (.)
(a) Vajon vélelmezhetjük-e a közvetett diszkriminációt a jelen ügyben
195. E körülmények között a felperesek által szolgáltatott bizonyítékokat úgy tekinthetjük, hogy kellően megbízhatók és jelentősek ahhoz, hogy megalapozzák a közvetett diszkrimináció erős vélelmét. Ezért a bizonyítás terhe a Kormányzatra száll át, és a Kormányzatnak azt kell bemutatnia, hogy az eltérés a törvény hatásában (a felperesek statisztikával bizonyították, hogy aránytalanul nagyobb számú roma gyermek járt ilyen speciális iskolába, mint nem roma) olyan objektív okok következménye, melyek nem kapcsolódnak az etnikai származáshoz.
(c) Konklúzió
205. (.) A Bíróság örömmel jegyzi meg, hogy más tagállamokkal ellentétben a Cseh Köztárság megpróbált a romák problémáival szembenézni, és elismeri, hogy miközben megkísérelte a hátrányos helyzetű romák társadalmi és oktatás integrációját, számos nehézséggel kellett szembenéznie, többek között a kisebbség kulturális sajátosságaival és a nem roma szülők nagyfokú ellenségességével. (.)
207. A jelen ügy tényei azt jelzik, hogy a roma gyermekek iskoláztatási megállapodásaihoz, melyek alapján a speciális iskolákba jártak, nem kapcsolódtak olyan biztosítékok, melyek biztosíthatták volna azt, hogy az Állam oktatási mozgástere gyakorlása közben figyelembe vegye egy hátrányos helyzetű csoport tagjainak különleges szükségleteit (lásd mutatis mutandis, Buckley, idézve fenn, § 76; és Connors, idézve fenn, § 84). Továbbá, a megállapodások eredményeképpen a felperesek olyan iskolákba kerültek, melyeket értelmileg sérült gyermekeknek hoztak létre, ahol egy kevésbé összetett tanítási programot követtek, mint az általános iskolákban, és ahol elkülönültek a más társadalmi csoportokból származó iskolásoktól. Ennek eredményeképpen olyan oktatásban részesültek, ami tovább súlyosbította nehézségeiket és megnehezítette későbbi személyes fejlődésüket, ahelyett hogy a valódi problémáikkal foglalkozott volna, vagy segítette volna őket az általános iskolába történő integrációban és olyan képességeket fejlesztett volna, mely megkönnyíthették volna életüket a többségi társadalomban. A Kormányzat valójában hallgatólagosan elfogadta, hogy a speciális iskolák végzetteinek munkalehetőségei behatároltak.
208. E körülmények között - noha a Bíróság elismeri a cseh hatóságok annak érdekében tett erőfeszítéseit, hogy biztosítsa a roma gyermekek iskoláztatását - a Bíróság nem látja megalapozottnak, hogy a megkülönböztetés a roma és nem roma gyermekek közötti bánásmódban objektíven és ésszerűen igazolható, valamint azt sem, hogy az elérendő cél és a cél eléréshez kapcsolódó eszközök között ésszerű arányosság állt fenn. Ehhez kapcsolódva a Bíróság érdeklődéssel jegyzi meg, hogy egy új törvény megszüntette a speciális iskolákat és a különleges oktatási igényekkel rendelkező gyermekek - beleérve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekeket - oktatását az általános iskolában írja elő.
209. Utolsóként a Bíróság megjegyzi, mivel megállapítást nyert, hogy a vonatkozó joggyakorlat az ügy idején aránytalanul hátrányos hatással volt a roma közösségre, a felperesek e közösség tagjaiként szükségszerűen ugyanazt a diszkriminációs bánásmódot szenvedték el. Ezért nem kell az egyedi ügyeket vizsgálni.
210. Ezért, a Bíróság megállapítja, a felperesek vonatkozásában megsértették az Egyezmény 14. cikkét és az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkét.
AZ ELŐBBI OKOK MIATT A BÍRÓSÁG
1. Elutasítja egyhangúlag a Kormányzat előzetes ellenvetéseit,
2. Megállapítja, tizenhárom szavazattal négy szavazat ellenében, hogy megsértették az Egyezmény 14 cikkét és az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkét,
3. Megállapítja, hogy az Alperesnek az ítélet jogerőre emelkedést követő három hónapon belül 4000 EUR nem-vagyoni kártérítést kell fizetnie mindegyik felperesnek, és 10000 EUR költséget az összes felperesnek,
4. Elutasítja a felperesek további elégtételi igényét.
(Emberi Jogok Európai Bírósága 2007. november 13-i ítélete)
* Eur. Court. H. R., Case of D. H. and Others v. Czech Republic, judgment of 13 November 2007