A 2002. MÁRCIUS 21-ÉN KELT ÍTÉLET
ÖSSZEFOGLALÁSA
Megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését (tisztességes tárgyaláshoz való jog), mivel a bíróságok úgy hoztak a kérelmező jogait és kötelezettségeit érintő érdemi döntést, hogy az ügyben nem tartottak tárgyalást. A Bíróság elutasította a kormány kifogását, miszerint a kérelmező nem merítette ki a hazai jogorvoslatokat, illetve lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
Az ügy a kérelmező által indított két kártérítési eljárással kapcsolatos. Az eljárások tárgyai a News című hetilapban megjelent állítások voltak, amelyek az osztrák közéletet felkavaró, többek között politikusoknak küldött levélbombák esetével foglalkoztak.
Az első eljárás
1995. május 3-án a kérelmező pert indított a News kiadója ellen, az újságban 1995. február 16-án megjelent azon állítások miatt, amelyek szerint terhelő bizonyítékok szólnak a szélsőjobboldali aktivista kérelmező ellen, aki technikailag és összeköttetései révén is alkalmas lehetett a levélbomba-támadások megszervezésére, amelyeknek esetleg értelmi szerzője is volt. Ezen kívül a kérelmező fényképét is közzétették a lapban.
A kérelmező az eljárást a Médiatörvény 6. (rágalmazás), 7. (legszűkebb magánszféra megsértése), 7a. (személyazonosság nyilvánosság előtti felfedése) és 7b. (ártatlanság vélelmének megsértése) szakaszai alapján indította meg. A törvény nem tartalmaz kimondott rendelkezést arra nézve, hogy a bíróságnak kell-e tárgyalást tartania az ügyben, ha az eljárást megszüntetik.
1995. június 20-án a Sankt Pölteni Megyei Bíróság elutasította a keresetet és megszüntette az eljárást arra hivatkozva, hogy a kérelmezőnek nincs perlési joga, mert a Médiatörvényre csak olyan személy hivatkozhat, akinek kilétét felfedték a nyilvánosság előtt, azonban a kérelmezőnek a lapban nem fedték fel személyét, amikor családnevének csupán a kezdőbetűjét használták, és a róla látható képen az arcát kitakarták. A bíróság nem tartott tárgyalást az ügyben.
1995. július 25-én a kérelmező fellebbezést nyújtott be arra hivatkozva, hogy a bíróság nem egészében vette figyelembe a közölt cikket. 1996. január 8-án a Bécsi Fellebbviteli Bíróság zárt ülésen elutasította a kérelmező fellebbezését. 1996. január 25-i döntésében egyetértett a megyei bíróság döntésével, de továbbvizsgálta az ügyet, és úgy ítélte, hogy a kérelmezővel szemben nem követtek el rágalmazást, nem sértették meg legszűkebb magánszféráját, és a lap sem sértette az ártatlanság vélelmét, amikor azt írta, hogy a kérelmező ellen büntetőeljárás van folyamatban.
A második eljárás
1995. július 26-án a kérelmező újabb pert indított a News kiadója ellen, mivel a lapban 1995. június 22-én, képének közlése mellett, a levélbombákkal elkövetett terrorista cselekményért felelős neonácinak nevezték. Ismét a médiatörvény 6., 7., 7a., és 7b. szakaszai alapján igényelt kártérítést.
1995. augusztus 21-én a Sankt Pölteni Megyei Bíróság megszüntette az eljárást arra hivatkozva, hogy a kérelmezőnek nincs perlési joga, és egyúttal elutasította keresetet, mert a lap ismét nem fedte fel a kérelmező kilétét azzal, hogy a lapban családnevének csak a kezdőbetűjét használták, és arcképén kitakarták a szemét. A bíróság nem tartott tárgyalást az ügyben.
1995. szeptember 4-én a kérelmező fellebbezést nyújtott be a Bécsi Fellebbviteli Bírósághoz, amelyet az 1995. november 25-én elutasított, és helybenhagyta a megyei bíróság döntését.
Az ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága 2001. január 16-án nyilvánította részben elfogadhatónak.
A kérelmező azt állította, hogy a hazai Médiatörvény alapján, a kártérítési eljárás során eljáró bíróságok nem tartottak nyilvános tárgyalást, és ezzel megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését (tisztességes eljáráshoz való jog), mert amikor keresetét tárgyalás tartása nélkül elutasították, nemcsak formai okokra hivatkoztak, hanem érdemben is vizsgálták az ügyet.
Az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése
A kormány előzetes kifogását fejezte ki arra hivatkozva, hogy a kérelmező fellebbezésében nem emelt panaszt az elsőfokú bíróság előtti tárgyalás hiánya miatt, illetve a kifogás hiánya arra utal, hogy lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A Bíróság szerint a kormány kifogása szoros kapcsolatban áll a kérelmező panaszának érdemi részével, ezért úgy döntött, hogy az előzetes kifogást és az ügy érdemi részét együttesen bírálja el.
A Bíróság rámutatott, hogy mindkét eljárásban, amikor a megyei bíróság és a Fellebbviteli Bíróság azt állapították meg, hogy a kérelmezőnek nincsen perlési joga, és egyúttal elutasították keresetét, nemcsak formai szempontból vizsgálták a keresetet, hanem továbbmentek, és azt vizsgálták, hogy a kérelmező megfelelt-e azoknak a feltételeknek, amelyek alapján kártérítést igényelhet. A bíróságok döntései tehát magukban foglalták a kérelmező jogainak és kötelezettségeinek megállapítását. A Bíróság szerint nem volt semmilyen olyan különleges körülmény, amely indokolttá tette volna a tárgyalás mellőzését.
A Bíróság a következőkben azt vizsgálta, hogy a kérelmező cselekményei értelmezhetők-e a nyilvános tárgyalás jogáról való lemondásként. A Bíróság ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a tárgyalás nyilvánossága az egyezmény 6. cikke 1. bekezdésének alapvető elve. Ugyanakkor, a rendelkezésnek sem a betűje, sem a célja nem tiltja azt, hogy bárki akaratának megfelelően akár kifejezetten, akár hallgatólagosan lemondjon arról, hogy ügyében nyilvános tárgyalást tartsanak, de ennek a lemondásnak egyértelműnek kell lennie, és nem állhat ellentétben semmilyen fontos közérdekkel.
A Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatára hivatkozva hangsúlyozta, hogy ha valaki nem kéri a bíróságtól tárgyalás tartását, akkor ez abban az esetben tekinthető a jogról való egyértelmű lemondásnak, ha a bíróságok gyakorlata arra utal, hogy azok maguktól nem tartanak tárgyalást, de nem tekinthető lemondásnak akkor, ha a törvény kifejezetten rendelkezik a tárgyalás kérésének lehetőségéről, vagy ha a bíróságok gyakorlata szerint csak a felek kérésére tartanak tárgyalást. Ahol azonban a törvény kifejezetten kizárja tárgyalás tartását, vagy - bár a törvény nem tartalmaz külön rendelkezést erre nézve, - a bíróságok gyakorlata arra utal, hogy nem tartanak tárgyalást, a tárgyalás kérése elmulasztásának nincs jelentősége.
Jelen esetben a törvény kifejezetten kizárja a fellebbviteli bíróság előtti tárgyalás tartását, ha az az eljárást megszünteti. Az elsőfokú bíróság előtti eljárásokra nézve a törvény nem tartalmazott kifejezett rendelkezést, de a bíróságok gyakorlata az volt, hogy nem tartanak tárgyalást. Ilyen körülmények között, az, hogy a kérelmező akár első-, akár másodfokon nem kérte tárgyalás tartását, nem tekinthető a tárgyaláshoz való jogról való lemondásnak. A Bíróság nem találta valószínűnek, hogy a kérelmező panaszára a Fellebbviteli Bíróság utasította volna az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és tárgyalás megtartására. A Bíróság rámutatott, hogy a kormány által hivatkozott esetjog 1999-es keletű, az ügy azonban 1995-1996-ban került a hazai bíróságok elé.
Mindezek alapján tehát a Bíróság elutasította a kormány kifogását, és megállapította, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését.
Az Egyezmény 41. cikke
A Bíróság a kérelmezőnek az Egyezmény 41. cikke (igazságos elégtétel) alapján a nem vagyoni károkért ezerötszáz eurót, eljárási költségek és kiadások címén pedig négyezer-hatszáz eurót ítélt meg.