HUBER FRANCIAORSZÁG ELLENI ÜGYE*
AZ 1998. FEBRUÁR 19-ÉN KELT ÍTÉLET
Nem alkalmazható az Egyezmény 6. cikkének 1. pontja (tisztességes tárgyaláshoz való jog - az ésszerű határidő) a köztisztviselők felvételét, előmenetelét és munkaviszonyuk megszűnését érintő ügyekben, csak akkor, ha az "tisztán vagyoni jellegű" követelésre vonatkozik.
A kérelmező Francois Huber francia állampolgár, 1948-ban született és Siant-Cloud-ban lakik.
Okleveles középiskolai tanár, nemzeti közoktatási alkalmazott 1978 óta. 1988. november 4-én kelt határozattal az Essone-i tankerületi felügyelő egy havi teljes munkabérrel rendelkezési állományba helyezte. 1988. december 6-án ugyanezen tankerületi felügyelő felfüggesztette a járandóság fizetését.
A kérelmező két pert indított a közigazgatási bíróságok előtt:
1. 1989. február 6-án a versailles-i közigazgatási bíróság előtt az 1988. november 4-i és december 6-i határozatok hatályon kívül helyezése iránt, valamint kérte, hogy halasszák el járandósága folyósításának felfüggesztése végrehajtását. Az 1989. október 5-én kelt három határozat alapján három, hosszabb idejű betegségi szabadságot állapítottak meg számára, 1988. december 8-tól 1989. november 6-ig, majd 1990. május 6-ig hosszabb tartamú szabadságot. 1989. december 8-án a versailles-i közigazgatási bíróság hatályon kívül helyezte a vitatott határozatokat, majd 1990. december 18-án valamennyi keresetet egyesítette, és az 1988. november 4-i valamint december 6-i határozatokat is megsemmisítette, az egyéb követeléseket pedig elutasította. 1991. december 31-én a kérelmező az Államtanácshoz fellebbezett. 1994. december 21-én elutasították fellebbezését.
2. Időközben a kérelmezőt áthelyezték az Athis-Mons-i Marcel Pagnol gimnáziumba, de nem akarta elfogadni a tényleges áthelyezést, és kérte a nemzeti oktatási minisztertől, hogy 1990. május 6-át követő közigazgatási helyzetéről határozzon, valamint folyósítson munkabér előleget neki. 1991. augusztus 19-én a kérelmező újabb beadványt nyújtott be a párizsi közigazgatási bírósághoz. Kérte kereseti kérelmei elutasításának megváltoztatást. Az iratokat áttették a versailles-i közigazgatási bírósághoz. 1993. január 6-án kelt határozatok a kérelmezőnek az 1990. május 7-től 1992. november 6-ig tartó hosszú idejű szabadságát fenntartották, valamint eredeti munkahelyére visszahelyezték. A kérelmező kérte e határozatok hatályon kívül helyezését a versailles-i közigazgatási bíróságtól, ehhez csatolták még az 1991. augusztus 19-i kérelmét is, mielőtt még 1993. december 14-én elutasították volna valamennyit. Az Államtanács fellebbezésben eljárván 1994. január 6-án az ügyet a párizsi fellebbviteli közigazgatási bírósághoz utalta, ahol 1996. november 19-én elutasították. Az ügy jelenleg függőben van az Államtanács előtt.
A kérelmező 1995. január 6-án fordult panasszal a Bizottsághoz, amelyet 1996. április 15-én nyilvánítottak elfogadhatónak. 1996. október 15-én kelt jelentésében a Bizottság huszonöt szavazattal négy ellenében a 6. cikk 1. pontjának megsértését állapította meg.
Az ügyet 1996. december 5-én terjesztette a Bíróság elé.
A kérelmező panaszában azt kifogásolta, hogy ügyét nem a 6. cikk 1. pontjában előírt ésszerű határidőben tárgyalták.
A Bíróság emlékeztetett rá, hogy ítélkezési gyakorlata szerint a köztisztviselők felvételét, az előmenetelüket és munkaviszonyuk megszűnését illető jogviták általában nem tartoznak a 6. cikk 1. pontja alá, azonban ez másképp van akkor, ha a vitatott követelések "tisztán vagyoni jellegűek" - ahogy a bér- vagy nyugdíj folyósítás is - avagy legalább "lényegileg vagyoni jellegűek".
A Bíróság megállapította egyrészt, hogy a kérelmező a nemzeti oktatás köztisztviselője volt, másrészt pedig a francia bíróságok előtti jogvitái mindenekelőtt "előmenetelét" érintették, mivelhogy lényegében a hivatalból elrendelt rendelkezési állományba helyezésére vonatkoztak, valamint ennek következményeire. Az egyedüli körülmény, mely szerint az említett következmények részben pénzjellegűek is voltak, nem elégséges ahhoz, hogy a vitatott eljárásoknak "polgári jogi jelleget" tulajdoníthasson a Bíróság.
Ebből következően a Bíróság öt szavazattal négy ellenében úgy döntött, hogy a 6. cikk 1. pontja az ügyben nem alkalmazható.
Az ítélethez Foighel, Pekkanen, Casadevall és Lohmus bírók különvéleményt csatoltak.
26.11.1992., Francesco Lombardo v. Italy; 24.8.1993., Massa v. Italy; 17.3.1997., Neigel v. France; 2.9.1997., De Santa v. Italy; 2.9.1997., Nicodemo v. Italy.
* Eur. Court H.R., Case of Huber v. France , judgment of 19 February 1998