AZ 1997. AUGUSZTUS 26-ÁN KELT ÍTÉLET
Megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját (tisztességes tárgyaláshoz való jog), mivel a kérelmezők ügyét nem "pártatlan bíróság" tárgyalta.
A kérelmező holland állampolgár, 1966-ban született és Oude Pekelában lakik.
Vegytisztítóban dolgozott, és 1989-ben, valamint 1990-ben egy ideig nem tudott dolgozni, ezalatt táppénzen volt.
1990. május 14-én a vegyipari szakmai szervezet úgy határozott, hogy a kérelmező újra felveheti a munkát, s ezzel elvesztette jogosultságát a táppénzre.
A kérelmező a jogorvoslati bizottsághoz fordult és megtámadta ezt a határozatot. Megvizsgálta az állandó orvos szakértő, aki munkára alkalmasnak találta. Ennek alapján a jogorvoslati bizottság elnökeként eljáró S. bíró tárgyalás nélkül, gyorsított eljárásban elutasította keresetét.
A kérelmező kifogást nyújtott be a jogorvoslati bizottság elnöke döntése ellen. Ugyancsak kérte S. bíró kizárását a további eljárásból. Ezt a kérést azonban 1991. augusztus 8-án, zárt ülésen elutasították (S. bíró nem vett részt az ülésen.)
Az ezt követő eljárásban, ide értve egy nyilvános tárgyalást is, a kérelmezőt ügyvéd képviselte, a jogorvoslati bizottság - amely elnöke S. bíró volt és rajta kívül két laikus bíróból állt - elutasította a kifogást.
Ekkor a kérelmező a központi jogorvoslati bizottsághoz folyamodott többek között azt állítva, hogy megsértették az Egyezmény 6. cikkét, mivel S. bíró első fokon döntött ügyében, majd döntést hozott az első ítélet ellen benyújtott kifogás ügyében. Fellebbezését 1993. április 26-án elutasították.
A Bizottsághoz 1993. augusztus 5-én benyújtott kérelmet 1995. május 18-án elfogadhatónak nyilvánította. 1996. május 15-én kelt jelentésében kifejtette egyhangú véleményét, miszerint megsértették a 6. cikk 1. pontját.
A Bíróság a Feldbrugge Hollandia elleni ügyben, a jelen üggyel azonos anyagi jogi ügyben 1986. május 29-én hozott ítéletére (A. sorozat, 99. kötet), valamint más hasonló eljárásokra hivatkozva úgy ítélte meg, hogy jelen ügyre alkalmazható a 6. cikk 1. pontja.
A Bíróság a szóban levő gyorsított eljárás következő vonásaira hívta fel a figyelmet.
Először is, a döntésért a felelősség a jogorvoslati bizottság elnökére (vagy elnökként eljáróra) hárult, még akkor is, ha mint ebben az esetben nem is tett többet, mint hogy jóváhagyta az állandó orvos szakértő véleményét.
Másodszor, a Bíróság eltérést állapított meg jelen eljárás és a büntetőügyekben in absentia lefolytatott eljárás között, ahol a vádlott jelen sincs és nem is képviseli senki, amely esetben a Bíróság korábbi ítéletében nem állapította meg a pártatlanságra vonatkozó követelmények megsértését (Thomann Svájc elleni ügyben 1996. június 10-én kelt ítélet, Receuils des arrets et décisions, 1996-III). A jelen ügyben a fellebbezőt orvosilag kivizsgálták. Abban a helyzetben volt, hogy mindent elmondhatott, amit jónak látott, bár igaz, hogy egy orvos szakértőnek és nem egy bírónak. Így aktívan részt vett a szakértő véleményének kialakításában, ami az elnök döntésének alapját képezte.
Korábbi joggyakorlatára hivatkozva a Bíróság ezután emlékeztetett arra, hogy amikor a 6. cikk 1. pontja értelmében megállapítják a bíróság pártatlanságát, nemcsak az adott ügy bírájának személyes meggyőződését és magatartását kell vizsgálni ami szubjektív megközelítés, hanem azt is, hogy megfelelő garancia van-e arra, hogy ki lehessen zárni minden kétséget e tekintetben.
Nem vetődött fel, hogy S. bíró elfogult volt-e, avagy előítélete lett volna. Ezután csak az objektív kritériumot kell vizsgálni.
A Bíróság véleménye szerint az ügy döntő tényezője az, hogy S. bíró olyan bíróság elnökeként járt el, melynek az volt a feladata, hogy a saját maga által korábban hozott ítélet elleni fellebbezést bíráljon el. Annak is jelentősége volt, hogy a bíróság egy hivatásos és két laikus bíróból állt. Nem volt az ügybe magasabb rangú testület által hozott közbenső ítélet.
A helyzet hasonló volt az Oberschlick Austria elleni ügyben (no. 1) [1991. május 23-án hozott ítélet, A. sorozat, 204. kötet], ahol az ítélet meghozatalában első fokon részt vevő bíró az ítélet ellen benyújtott fellebbezés elbírálásában is részt vett.
Ilyen előzmények után a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a kérelmező félelmei e tekintetben objektíve jogosak voltak.
Ennek ellenére nem lehetne megállapítani a 6. cikk 1. pontjának megsértését, ha a jogorvoslati bizottság döntését utólag felülbírálná teljes jogkörrel rendelkező bíróság, amely garantálná a 6. cikk érvényesülését.
A központi jogorvoslati bizottság felülvizsgálati joga nem volt elegendő a jogorvoslati bizottság eljárási hiányosságai kiküszöbölésére. Nevezetesen a központi jogorvoslati bizottság nem volt feljogosítva az orvosszakértői vélemény újraértékelésére, és így nem dönthette el a vitás kérdést.
Másrészt a központi jogorvoslati bizottságnak joga volt megsemmisíteni azt az ítéletet, ami ellen fellebbezést nyújtottak be azon az alapon, hogy a fellebbviteli bíróság összetétele nem tudta garantálni a pártatlanságot, és visszautalhatta volna az ügyet a fellebbviteli bíróságnak újratárgyalásra, amennyiben ez szükséges. Ezt azonban nem tette, és emiatt nem korrigálta a kérdéses hibát.
Tehát megsértették az Egyezmény 6. cikkének 1. pontját.
A kérelmező anyagi és erkölcsi kárigényt jelentett be, valamint kérte költségei megtérítését. A Bíróság nem talált ok-okozati összefüggést a kérelmező által állított anyagi kár és a megállapított jogsértés között, s ennek megfelelően elutasította kérelmét. Ezen túlmenően nem talált okot az erkölcsi kártérítés megállapítására sem, ezért úgy találta, hogy a jogsértés megállapítása önmagában elégtételt szolgáltat ebben a tekintetben. A kérelmező igényét költségei megtérítésére teljes mértékben elfogadták.
Három bíró nyilvánított különvéleményt.
* Eur. Court H.R., Case of De Haan v. the Netherlands, judgment of 26 August 1997