AZ 1997. SZEPTEMBER 26-ÁN KELT ÍTÉLET
Megsértették az Egyezmény 5. cikkének 4. pontját (szabadsághoz és biztonsághoz való jog) azzal, hogy a kérelmező különböző svájci kantonokban való folyamatos őrizetben tartásának törvényességéről bíróság nem döntött. A föderális felépítésű államnak is úgy kell kialakítania belső jogát, hogy a bíróságok e cikkben foglat követelményeknek megfeleljen.
A kérelmező 1965-ben született, lopással és más vétségekkel gyanúsították Svájc különböző kantonjaiban.
1992. január 13-án Zürich kantonban Luzern kanton kérelmére őrizetbe vették. Január 17-én Luzern kantonba szállították, ahol Willisau kerületi hatósága (Amtstatthalteramt) ugyanezen a napon elrendelte előzetes letartóztatását.
Január 23-án a kérelmező megfellebbezte a luzerni fellebbviteli bíróságnál a január 17-i előzetes letartóztatást kimondó határozatot.
Január 24-én Glaris kantonba szállították, ahol a vizsgálóbíró ugyanezen a napon hozott határozatával fenntartotta az előzetes letartóztatást.
Január 27-én a luzerni fellebbviteli bíróság megszüntette az eljárást, megállapítva, hogy mivel január 21-e óta a kérelmezőt nem Luzern kantonban tartják fogva, a január 17-i határozat meghaladottá vált.
Január 31-én a kérelmező a Szövetségi Bírósághoz fordult alkotmányjogi panasszal e határozat ellen. Február 3-án átszállították St-Gallen kantonba.
A Szövetségi Bíróság február 12-én elutasította a kérelmet, megállapítva, hogy az előzetes letartóztatást elrendelő határozat elleni próbálkozások céltalanná váltak, amikor Luzernben a fogva tartás véget ért.
A kérelmezőt ezután Schwyz és Aargau kantonokban is fogva tartották, majd újból Zürichben március 13-ig, amikor szabadon engedték.
Az 1992. március 26-án érkezett kérelmet a Bizottság 1995.október 18-án nyilvánította elfogadhatónak. 1996. április 11-én kelt jelentésében a Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy megsértették az 5. cikk 4. pontját.
l. A kormány előzetes kifogása a belső jogorvoslati út ki nem merítése tárgyában
Mivel a hazai jogorvoslati út kimerítésének kérdése, és az Egyezmény 5. cikk 4. pontja szerinti kérelem érdemi része szorosan kötődnek egymáshoz, a Bíróság úgy határozott, hogy az előzetes kifogást az ügy érdemével együtt vizsgálja.
2. A kérelem megalapozottsága
A Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a kérelmező fogva tartása alatt "rövid határidőn belül" vizsgálta-e bíróság a fogva tartás törvényességét.
Ebből a szempontból a Bíróság megállapította, hogy a Szövetségi Bíróság az alkotmányjogi panasz kapcsán nem határozott a kérelmező fogva tartásának törvényességérő
A Bíróságnak reálisan figyelembe kell vennie nemcsak az illető szerződő állam jogrendszerében biztosított lehetőségeket, de azok összefüggéseit is, továbbá a kérelmező személyes helyzetét is. A kérelmező jogbizonytalanságba került. Az ellene folyó eljárások "összekeveredése" során minden pillanatban arra számíthatott, hogy egyik kantonból a másikba szállítják, ahol a kantoni igazságszolgáltatás nem rendelkezett hatáskörrel az őrizet törvényességéről való döntésre, ez pedig az összes fellebbezést hatástalanná tette.
A Bíróság emlékeztetett arra, hogy az Egyezmény célja konkrétan és hatékonyan, nem pedig elvileg és illuzórikusan védeni az emberi jogokat.
A jelen ügyben nem vitás, hogy a kérelmezőnek joga lett volna minden kantonban kérni a szabadlábra helyezését. A probléma nem abban rejlett, hogy a kantonokban hiányzott volna a fellebbezés lehetősége, hanem abban, hogy a kérelmező konkrét helyzetében a fellebbezés nem lehetett hatékony. Egyik kantonból a másikba szállítva a kantoni igazságszolgáltatás hatáskörének korlátozottsága folytán nem volt a kérelmezőnek lehetősége arra, hogy letartóztatásáról bíróság döntsön, mint ahogy azt az 5. cikk 4. pontja előírja.
Ez a helyzet Svájc konföderális felépítésével magyarázható, amelyben minden kantonnak önálló büntető eljárásjoga van, azonban nem tartozik a strasbourgi Bíróságra e rendszer fellett ítéletet mondani.
Mindemellett a Bíróság, ahogy a Bizottság is, megállapította, e körülmények nem fosztották meg a kérelmezőt az 5. cikk 4. pontjában biztosított jogoktól. Ha azonban, mint a jelen esetben is, a fogva tartott személyt egymást követően egyik kantonból a másikba szállítják, az államnak úgy kell kialakítania a jogrendszerét, hogy bíróságaik megfelelhessenek ezen cikk előírásainak.
Ezért a Bíróság elvetette a kormány előzetes kifogását és érdemben megállapította, hogy megsértették az 5. cikk 4. pontját.
A Bíróság megállapította, hogy a kérelmező vitathatatlanul nem vagyoni sérelmet szenvedett el. Figyelembe véve a releváns tényeket, az 50. cikknek megfelelően a Bíróság 5.000 svájci frankot ítélt meg a kérelmező részére.
Az ítélethez Pettiti és Valticos bírók párhuzamos véleményt csatoltak.
* Eur. Court H.R., Case of R.M.D. v. Switzerland, judgment of 26 September 1997