Jpe.II.60.012/2026/11. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Tanácsának
határozata

Az ügy száma: Jpe.II.60.012/2026/11.

A felperes: a felperes neve 
                 (a felperes címe)

A felperes jogi képviselője: Dezső és Társai Ügyvédi Iroda 
                                          (a felperesképviselőjének címe,
                                          eljáró ügyvéd: Rónayné dr. Csordás Ilona)

Az alperesek: az I. rendű alperes neve 
                    (az I. rendű alperes címe)
                     a II. rendű alperes neve 
                    (a II. rendű alperes címe)

Az alperesek jogi képviselői: Okányi Ügyvédi Iroda
                                            (az I. rendű alperes képviselőjének címe1,
                                            eljáró ügyvéd: Dr. Okányi Zsolt),
                                            Ormai, Papp, Czike és Társai CMS Cameron McKenna Nabarro Olswang LLP Ügyvédi Iroda
                                            (az I. rendű alperes képviselőjének címe1,
                                            eljáró ügyvéd: Dr. Ormai Gabriella),
                                            Bibók Ügyvédi Iroda
                                            (az I. rendű alperes képviselőjének címe1,
                                            eljáró ügyvéd: Dr. Bibók Péter),
                                            Köhler Ügyvédi Iroda
                                            (az I. rendű alperes képviselőjének címe1,
                                            eljáró ügyvéd: Andreas Richard Köhler),
                                            Dr. Jókay László Ügyvédi Iroda
                                            (az I. rendű alperes képviselőjének címe1,
                                            eljáró ügyvéd: Dr. Jókay László),
                                            Zlati Ügyvédi Iroda
                                            (az I. rendű alperes képviselőjének címe2,
                                            eljáró ügyvéd: Dr. Zlati Dávid) I. rendűért
                                            Nádasdy Ügyvédi Iroda
                                            (a II. rendű alperes képviselőjének címe1,
                                            eljáró ügyvéd: Dr. Nádasdy Zoltán),
                                            Hegedűs Eszter Réka Ügyvédi Iroda
                                            (a II. rendű alperes képviselőjének címe1,
                                            eljáró ügyvéd: Dr. Hegedűs Eszter Réka) II. rendűért

A per tárgya: kártérítés megfizetése

A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Gfv.30.245/2025/3. számú végzés

Rendelkező rész

A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 6.873.051 (hatmillió-nyolcszázhetvenháromezer-ötvenegy) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

  1. A II. rendű alperes jogelődje mint építtető 2011-ben a település neve-i autógyára bővítéséhez szükséges építési és szerelési munkák elvégzésére kötött fővállalkozási szerződést. A fővállalkozó a projektbe alvállalkozót vont be, aki a felperessel a kivitelezési munkák tárgyában szub-alvállalkozási szerződést kötött.
  2. Az I. rendű alperes építtetői fedezetkezelőként vett részt a beruházásban a II. rendű alperessel kötött fedezetkezelési szerződés alapján.
  3. A felperesnek 2012 novembere és 2013 márciusa között problémái voltak az alvállalkozó által aláírt teljesítésjegyzékek vitatásának a fedezetkezelői rendszerben való rögzítésével, amit jelzett az alpereseknek, egyben kérte az alvállalkozó részére történő kifizetés felfüggesztését. Tájékoztatta az I. rendű alperest arról is, hogy a kifogásolt követelésének érvényesítése iránt pert fog indítani az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Épkiv.) 20. § (5)-(6) bekezdéseiben rögzített határidőben.
  4. Az I. rendű alperes az alvállalkozó díjának kifizetését 2013. március 19-ig felfüggesztette, majd ezt követően a díjat kiutalta az alvállalkozónak.
  5. A felperes 2013. március 18-án vállalkozói díj megfizetése iránt keresetet terjesztett elő az alvállalkozó ellen. A Zalaegerszegi Törvényszék a 2015. február 19-én jogerőre emelkedett 4.G.40.161/2013/47. számú és a 2016. május 13-án jogerőre emelkedett 4.G.40.015/2015/43. számú részítéleteivel, valamint a 2016. július 30-án jogerőre emelkedett 4.G.40.015/2015/47. számú ítéletével összesen 2.840.461,57 euró, továbbá 38.526.303 forint és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alvállalkozót.
  6. Az alvállalkozóval szemben felszámolási eljárás indult, amelyben a felszámoló 2016. október 10-én 1.185.296.881 forint összegben vette nyilvántartásba a felperes követelését. Az alvállalkozó elleni felszámolási eljárás az adós jogutód nélküli megszüntetésével 2018. szeptember 21-én jogerősen befejeződött; a felperes követelésének kielégítésére nem volt vagyoni fedezet, a felszámolási eljárást követően a felperesnek 1.185.259.469 forint kielégítetlen hitelezői követelése maradt fenn.
  7. A felperes a 2022. december 16-án előterjesztett keresetében kártérítés címén 1.185.259.469 forint és kamatai egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket arra hivatkozással, hogy az I. rendű alperes építtetői fedezetkezelőként, a II. rendű alperes építtetőként megszegte a szub-alvállalkozói díjkövetelése fedezetének biztosítására vonatkozó jogszabályi kötelezettségeit.
  8. Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Elsődlegesen elévülésre hivatkoztak, vitatták továbbá a deliktuális kártérítési felelősség konjunktív feltételeinek fennállását is.
  9. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolásában – elsődlegesen az alperesek elévülési kifogását vizsgálva – arra mutatott rá, hogy amennyiben a felperes az Épkiv. 20. § (4) bekezdése b) pontjának megfelelő módon vitatta is a teljesítésigazolást, és az I. rendű alperes által történt felfüggesztés időtartama alatt igazolta is a „vitarendezési eljárás megindítását” (amely jelen esetben a Zalaegerszegi Törvényszék előtt megindított pert jelenti), akkor az I. rendű alperes a (4) bekezdés b) pontja szerinti összeget az Épkiv. 20. § (6) bekezdése értelmében a Zalaegerszegi Törvényszék által meghozott jogerős döntésekig volt köteles visszatartani, majd a jogerős döntéseknek megfelelően a visszatartott összegeket kifizetni. Kifejtette, hogy e jogszabályhely alapján a jogerős döntést követően az I. rendű alperes – feltéve, hogy a felfüggesztés és visszatartás feltételei fennállnak – köteles lett volna a Zalaegerszegi Törvényszék által megítélt összeg kifizetésére. Ebből következőnek tartotta, hogy az építtetői fedezetkezelői rendszerből járó összeg kifizetése a felperes részére a Zalaegerszegi Törvényszék jogerős döntésével esedékessé vált. Hangsúlyozta, hogy a fedezetkezelői rendszerben visszatartott összeg kifizetését sem az Épkiv. 20. § (6) bekezdése, sem más jogszabály nem teszi függővé attól, hogy a jogerősen megítélt összeget az alvállalkozó végrehajtási vagy felszámolási eljárásban megkísérelje érvényesíteni a vállalkozóval szemben, és ez sikertelen legyen. Kiemelte, amennyiben a fedezetkezelői rendszerből a jogerős döntéssel esedékessé vált „visszatartott összeget” nem fizeti ki a fedezetkezelő, úgy a ki nem fizetéssel okozott „károsodás” azonnal bekövetkezik a felperesnél. Mindezekre figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék első részítéletének megfelelő összegű kárigény 2020. február 19-én, a második 2021. május 13-án, míg az ítéletnek megfelelő összegű kárigény 2021. július 30-án elévült. Mindezek alapján az I. rendű alperessel szembeni keresetet a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 325. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel alaptalannak találta, emiatt érdemben nem vizsgálta, hogy az I. rendű alperessel szemben a kártérítés törvényi feltételei megvalósultak-e.
  10. A II. rendű alperes kártérítési felelősségével kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 39. § (6) bekezdése, valamint a 39/B. § (2) bekezdése értelmében az építőipari tevékenység ellenértékének fedezetét az építtetői fedezetkezelő kizárólagos rendelkezése alatt álló elkülönített számlán kell elhelyezni. Kifejtette, hogy ebből következően – fedezetkezelői rendszer működése esetén – a végszámla összegének visszatartására nincs önálló kötelezettsége az építtetőnek, erre tekintettel károkozó magatartást nem tanúsított. Utalt arra, hogy a fedezetkezelői szerződés nem a régi Ptk. szerinti megbízási szerződés, hanem az Épkiv. sajátos fedezetkezelői szerződésre irányadó szabályai szerint minősülő sui generis jogviszony. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kifejtettek értelmében a felperes követelése a II. rendű alperessel szemben is elévült.
  11. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint egyetértett az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak jogi indokolásával, azt csupán a fellebbezésben foglaltakra tekintettel egészítette ki. Rámutatott arra, hogy az alperesek között nem vitásan fedezetkezelői szerződés jött létre, amelynek tartalmát az Épkiv. határozza meg. Ismertette a Kúria – felek által hivatkozott – Pfv.20.422/2016/4. számú határozatából az e szerződésfajta lényegi ismérveivel kapcsolatban kifejtetteket.
  12. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság elévülés kérdésében kifejtett álláspontjával. Azzal egyezően állapította meg, hogy a felperesnek az I. rendű alperessel szemben fennálló követelése a régi Ptk. 325. § (1) bekezdése alapján elévülés okán bírósági úton nem érvényesíthető. Ezért érdemben nem vizsgálta a fellebbezésnek – egyebek mellett – a kár fogalmára és a kártérítés feltételeinek fennállására vonatkozó érvelését.
  13. A másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú ítélet indokaival a II. rendű alperessel szemben előterjesztett kereset vonatkozásában is.
  14. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, egyúttal felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet. Utóbbit a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 409. § (3) bekezdésére (a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben eltérés) és a 409. § (2) bekezdés b) pontjának mindkét fordulatára (a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége) alapította. Az engedélyezés iránti kérelmében állította, hogy a jogerős ítélet sérti a régi Ptk. 1. § (1) bekezdését, 4. § (4) bekezdését, 325. § (1) bekezdését, 326. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését, 344. § (1) bekezdését, 350. § (1) bekezdését, 355. § (4) bekezdését, 360. § (1) bekezdését, az Épkiv. 17. § (14) bekezdését, 19. § (2) bekezdés b) pontját, 19. § (4) bekezdés c) pontját, 19. § (6) bekezdését, 20. § (4)-(6) bekezdéseit, 20/A. § (1) és (2) bekezdését, az Étv. 39/A. § (6) bekezdését, 39/B. § (1) és (2) bekezdését, valamint a Pp. 279. § (1) bekezdését, 341. § (1) bekezdését és 342. § (1) és (3) bekezdését. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében a fedezetkezelői és építtetői kárfelelősség feltételeivel és esedékességével kapcsolatos anyagi jogi szabályokat helytelenül értelmezte, és alaptalanul állapította meg a felperes alperesekkel szembeni követelésének elévülését.
  15. Előadta, hogy a felülvizsgálat engedélyezését egyrészt a „fedezetkezelői és építtetői kárfelelősség feltételeivel és esedékességével kapcsolatos anyagi jogszabályok helytelen értelmezésére és alkalmazására kéri, másrészt a II. rendű alperes építtetői kötelezettségeire és felelősségére vonatkozó anyagi jogi szabályok helytelen értelmezésére és alkalmazására tekintettel”.
  16. Az első kérdéskört illetően a jogértelmezést igénylő kérdést akként jelölte meg, hogy „ha az építtetői fedezetkezelő feladatkörében eljárva elmulasztja megképezni, illetőleg fenntartani a szub-alvállalkozói követelések biztosítását szolgáló visszatartást, akkor milyen feltételek bekövetkezése esetén áll be a fedezetkezelő kárfelelőssége a szub-alvállalkozóval szemben.” Ezzel összefüggésben második jogkérdésként fogalmazta meg, hogy „a kártérítési igény esedékessége és az elévülés kezdete is e feltételek megvalósulásától függ, így e kérdés megválaszolása ezeket a jogkövetkezményeket is szükségszerűen meghatározza.”
  17. E jogkérdések tekintetében a felülvizsgálat engedélyezését elsődlegesen a Pp. 409. § (3) bekezdésére alapította, és azt állította, hogy a másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a felperes kártérítési igényének feltételeire és esedékességére vonatkozó szabályokat, és helytelen jogértelmezésével jogkérdésben eltért a Kúria Pfv.20.422/2016/4. számú határozatától. Előadta, hogy a Kúria a hivatkozott határozatának [27] bekezdésében a fedezetkezelői kárfelelősség három konjunktív feltételét jelölte meg: a fedezetkezelő nem az alvállalkozó díjkövetelésének kielégítésére fordította a fedezetet, továbbá a fővállalkozó nem teljesített az alvállalkozója felé, valamint az alvállalkozó díjkövetelése más módon nem térült meg. Álláspontja szerint a hivatkozott határozatban a Kúria egyértelművé tette, hogy a kárfelelősség fennállásához mind a három feltétel együttesen szükséges. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a díjkövetelés megtérületlenül maradása elengedhetetlen feltétel a kárfelelősség megállapításához. A hivatkozott határozatra utalással kifejtette, hogy a fedezetkezelő kárfelelőssége önmagában az Épkiv. 20. § (4)-(6) bekezdéseiben foglalt visszatartásra vonatkozó kötelezettségek megsértésével nem következik be; a kár bekövetkezésének feltétele, hogy a díjkövetelést az arra kötelezett nem teljesíti, és azt vele szemben, fedezet hiányában behajtani sem lehet. Mindezek alapján – álláspontja szerint – a jogerős ítélet jogkérdésben való eltérése abban érhető tetten, hogy figyelmen kívül hagyta a referenciahatározatban a Kúria által felállított hármas konjunktív feltételrendszert és a kárfelelősség beálltához – így az arra alapított kártérítési igény esedékességének és elévülési kezdő időpontjának megállapításához – elegendőnek tartotta a visszatartás kifizetésének elmulasztását, függetlenül attól, hogy a biztosítandó díjkövetelés kielégítetlenül maradt-e vagy sem.
  18. Másodlagosan – amennyiben a Kúria úgy ítélné meg, hogy az általa hivatkozott kúriai határozat mint referenciahatározat „nem alkalmazható a jelen ügyben” – a kártérítési igényének feltételeire és esedékességére vonatkozó jogkérdésben a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjának mindkét fordulata alapján is kérte a felülvizsgálat engedélyezését. Előadta, hogy az e körben megfogalmazott jogkérdéseknek különleges súlya van, azok túlmutatnak a jelen ügyön. A kár bekövetkeztének egyértelmű meghatározását azért tartotta fontosnak, mert ahhoz köthető a követelés esedékessége és az elévülés kezdete. Állította, hogy a fedezetkezelő kárfelelőssége és annak feltételei a fedezetkezelési rendszer funkciójára tekintettel is kiemelt súlyú jogkérdésnek minősülnek. Hangsúlyozta, hogy a fedezetkezelői rendszer a társadalom széles körét érinti; a kivitelezések résztvevőit egyértelműen és közvetlenül érintik az említett jogkérdések.
  19. A felperes a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmében másodikként megfogalmazott, a II. rendű alperes építtetői felelősségére vonatkozó anyagi jogi szabályokkal kapcsolatban szükséges jogértelmezést igénylő kérdést úgy fogalmazta meg, hogy „az építtetőknek fennállhat-e kárfelelőssége az alvállalkozók kielégítetlenül maradt vállalkozói díjköveteléséért az Étv. 39/A. § (6) bekezdése alapján, illetve alkalmazandóak-e a megbízási szerződés szabályai, így a régi Ptk. 350. §-a szerinti egyetemlegesség szabálya a fedezetkezelői szerződésre az építtető és a fedezetkezelő viszonyában”. E jogkérdés tekintetében a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjának mindkét fordulata alapján kérte a felülvizsgálat engedélyezését.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

  1. A Kúria a Gfv.30.245/2025/3. számú végzésével (a továbbiakban: támadott határozat) a felülvizsgálatot megtagadta.
  2. A Kúria először a mérlegelést nem tűrő engedélyezési ok fennállását vizsgálta [Pp. 409. § (3) bekezdés], amellyel kapcsolatban azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet – a felperes által hivatkozott okokból – jogkérdésben nem tért el a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelemben megjelölt kúriai határozattól.
  3. Az összevethetőség vizsgálata körében kifejtette, hogy az ügyben eljárt első- és másodfokú bíróság – azonos indokok alapján – azért utasította el a keresetet mindkét alperessel szemben, mert az volt az egyező álláspontjuk, hogy a felperesnek az alperesekkel szemben fennálló követelése a régi Ptk. 325. § (1) bekezdése alapján az elévülés okán bírósági úton nem érvényesíthető. Ezért az eljárt bíróságok – ahogy arra ítéleteik indokolásában kifejezetten utaltak is – érdemben nem is vizsgálták, hogy a kártérítés feltételei fennállnak-e. Rámutatott, hogy a Kúria a felülvizsgálati kérelemben, illetve az engedélyezés iránti kérelemben hivatkozott referenciahatározatban egyáltalán nem értelmezte és alkalmazta az elévülés szabályait. Kiemelte: a hasonló ténybeli alapon nyugvó ügyben a kártérítési követelés esedékessége és az elévülés kérdése erre vonatkozó védekezés, illetve kifogás hiányában nem is képezte a felülvizsgálati eljárás tárgyát. Megállapította, hogy az engedélyezési kérelemben idézett referenciahatározatban hivatkozott jogkérdés ezért alapvetően eltért a perbelitől.
  4. E kérdéskört illetően a Kúria rámutatott, hogy a felülvizsgálat nem tartozik a teljes átszármaztató hatályú perorvoslatok közé. A felülvizsgálati eljárás kereteit főszabály szerint a felülvizsgálati kérelem határozza meg, vagyis a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem által megszabott keretek között vizsgálhatja felül. Ilyen szabályozást tartalmazott a felülvizsgálati eljárásra vonatkozóan már a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 275. § (2) bekezdése is, és hasonló szabályozást ad a Pp. 423. § (1) bekezdése. Ebből következően a Kúria közzétett határozatának a kötelező ereje is csak abban a körben, azon jogkérdéseket illetően érvényesül, amely körben a felülvizsgálati kérelem előterjesztője a jogszabálysértést állította, és amely jogkérdések körében ennek megfelelően a Kúria állást is foglalt, döntést hozott, jogértelmezést adott a határozatában.
  5. Mindezekre figyelemmel azt állapította meg, hogy a Kúria a hivatkozott határozatát a perbeli jogerős ítélettől részben eltérő ténybeli alapon hozta meg, és – a kifejtettek szerint – az érintett és elbírált jogkérdés is eltérő volt a két ügyben. Megítélése szerint ezért a hivatkozott határozat összehasonlítás alapjául a ténybeli és alapvetően a jogszabályi eltérés okán nem szolgálhatott, mert a támadott és a hivatkozott határozatok között az összevethetőség nem áll fenn, ekként a határozatok közötti jogkérdésben való eltérés fogalmilag sem lehetséges. Erre tekintettel a Pp. 409. § (3) bekezdése alapján a felülvizsgálatot nem tartotta engedélyezhetőnek.
  6. A már ismertetett első kérdéskört illetően a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjára alapított engedélyezés iránti kérelemmel kapcsolatban mindkét fordulat vonatkozásában részletezte az engedélyezés feltételeit és a Kúria ezzel kapcsolatos gyakorlatát.
  7. Az engedélyezés akadályának ítélte, hogy a felperes által a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelemben a fedezetkezelő kárfelelősségének feltételeivel, illetve a kártérítési igény esedékességével kapcsolatban megjelölt jogkérdésekkel kapcsolatban a Kúria már egyaránt állást foglalt a BHGY-ban közzétett eseti határozataiban. Kifejtette, hogy a fedezetkezelő kárfelelősségének feltételeiről éppen a felperes által is hivatkozott és mindkét eljárt bíróság által idézett Pfv.20.422/2016/4. számú határozatában. Rámutatott: arról, hogy a kártérítési igények mikor válnak esedékessé, a deliktuális kártérítési felelősség kapcsán már szintén számos határozatában adott elvi jogértelmezést, így a Pfv.21.024/2015/5., Pfv.21.629/2015/6., Pfv.20.748/2017/6., Pfv.21.542/2015/13. és Pfv.21.614/2015/7. számú határozatában. Emiatt önmagában kizártnak tartotta a megjelölt jogkérdések tekintetében a felülvizsgálat engedélyezését a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjára alapítottan, hiszen a felvetett jogkérdésekben a Kúria a BHGY-ban közzétett eseti határozatában már állást foglalt, és az egységes joggyakorlat érdekében az említett határozatában már iránymutatást adott.
  8. A jogkérdés különleges súlyával és társadalmi jelentőségével kapcsolatban a Kúria utalt arra, hogy annak a megítélése, hogy a konkrét esetben a felperes követelése mikor vált esedékessé, az adott tényállás alapján állapítható meg. Erre tekintettel úgy ítélte meg, hogy a felvetett jogkérdés a természetéből következően nem mutat túl az ügyön. Kifejtette, hogy önmagában az a tény, hogy az adott esetben a felek között fedezetkezelői szerződés jött létre, nem indokolja, hogy a Kúria ebben a konkrét ügyben – e speciális tényállás mentén – ismételten állást foglaljon a károsodás bekövetkeztének, a kártérítési igény esedékességének kérdésében, e kérdéskörben ugyanis a deliktuális felelősség ítélkezési gyakorlatában már kialakult elvek az irányadók.
  9. A felperes felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmében másodikként, a II. rendű alperes építtetői kötelezettségeire és felelősségére vonatkozó anyagi jogi szabályokkal kapcsolatban szintén a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjának mindkét fordulatára alapított kérelmével kapcsolatban rámutatott, hogy az e körben megfogalmazott jogértelmezést igénylő kérdés vonatkozásában a Pp. 409. § (1) és (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálat kivételes engedélyezésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha a megjelölt jogkérdésben való állásfoglalás az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálatához szükséges. Ez pedig a Kúria irányadó gyakorlata szerint azt jelenti, hogy a fél által az engedélyezéshez megjelölt, adott jogkérdésnek a konkrét ügy elbírálására kihatóan jelentőséggel kell bírnia (Gfv.30.420/2023/2.).
  10. A felperes által a II. rendű alperes kártérítési felelősségére vonatkozóan – a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjára alapított engedélyezési okra alapítottan – felvetett jogkérdésről a Kúria azt állapította meg, hogy az a jogvita érdemi eldöntése szempontjából irreleváns. A jogerős, a keresetet elutasító ítélet ugyanis nem az engedélyezési kérelemben megjelölt jogkérdésben kialakított jogértelmezésen alapul, hiszen mindkét bíróság az elévülésre alapította az érdemi döntését mindkét alperessel szemben. Ennek megfelelően a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet e jogkérdés tekintetében sem tartotta megalapozottnak a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
  11. A Kúria kifejtette továbbá, hogy a felperes engedélyezés iránti kérelmében megjelölt jogkérdések nem mutatnak túl az egyedi ügyön. Az alperesek kártérítési felelősségével és a kártérítés esedékessé válásával kapcsolatban ugyanis nem új jogszabályt kell értelmezni, és a megjelölt jogkérdések sem nagy számban előforduló ügyben merültek fel. A felperes azt sem igazolta, hogy a megjelölt jogkérdések – az adott speciális tényállás mellett – a jogalanyok széles körét érintenék. A Kúria megítélése szerint a felperes az engedélyezés iránti kérelmében nem jelölt meg az egyedi ügyön túlmutató, illetve közvetlenül a jogbiztonsággal kapcsolatba hozható olyan okot, amely megalapozta volna e speciális tényállással mentén a Kúria elvi iránymutatásának szükségességét, illetőleg nem mutatta be, hogy a jogkérdés miért és milyen módon érintené a társadalom széles körét. Rámutatott: önmagában sem a konkrét ügyben felmerült egyedi jogszabálysértés, sem a fél részére értelmezést igénylő kérdések felvetése nem alapozhatja meg a jogerős határozat jogereje feloldásának lehetőségét magában hordozó felülvizsgálat engedélyezését (Pfv.20.775/2024/5.).

A jogegységi panasz és az ellenérdekű felek nyilatkozatai

  1. A támadott határozat ellen a felperes (a továbbiakban: panaszos) nyújtott be jogegységi panaszt elsődlegesen a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1), másodlagosan (2) bekezdésére alapítottan, kérve a támadott határozat hatályon kívül helyezését, valamint a Kúria felülvizsgálati tanácsának a felülvizsgálati eljárás lefolytatására történő utasítását.
  2. A panaszos elsődleges, a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésére való hivatkozása körében előadta, hogy a Kúria a támadott határozatban a Kúria által 2012. január 1-je után hozott és a BHGY-ban közzétett Pfv.20.422/2016/4. számú határozatától tért el úgy, hogy a panaszos mind a felülvizsgálati kérelmében, mind a felülvizsgálat engedélyezés iránti kérelmében hivatkozott már a jogkérdésben való eltérésre, és álláspontja szerint a Kúria eljáró tanácsa az eltéréssel okozott jogsértést – lehetőség ellenére – határozatában nem orvosolta.
  3. A panaszos másodlagos, a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapított kérelme körében előadta, hogy álláspontja szerint a Kúria jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tért el a Kúria közzétett, Gfv.30.388/2020/5., Gfv.30.327/2020/5., Pfv.20.044/2021/2., Gfv.30.167/2020/5., Pfv.20.616/2020/6., Pfv.21.235/2021/2., Gfv.30.477/2023/2. és Pfv.20.750/2023/2. számú határozataitól, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor.
  4. A panaszos jogegységi panasza elsődleges indokait az alábbiak szerint fejtette ki.
  5. Álláspontja szerint a Kúria Pfv.20.422/2016/4. számú határozatában állást foglalt abban a jogkérdésben, hogy a fedezetkezelő kárfelelőssége, azon belül a kár bekövetkezte milyen feltételek megvalósulása esetén jön létre. Érvelése szerint a jogerős ítélet e jogkérdésben eltért a hivatkozott referenciahatározattól, ami a Pp. 409. § (3) bekezdése alapján megalapozta a felülvizsgálat engedélyezését.
  6. Helytelennek tartotta, hogy a Kúria azért nem tekintette összevethetőnek a két ügyet, mert a referenciahatározatban a Kúria nem értelmezte és alkalmazta az elévülés szabályait. A jogkérdésben kialakult vitát úgy foglalta össze, hogy ha a fedezetkezelő kárfelelőssége akkor áll be, amikor a – ténylegesen nem létező – biztosítékot ki kellene utalni [Épkiv. 19. § (4) bekezdés c) pont], miként arra az eljáró bíróságok szerinte helytelenül következtettek, akkor az elévülést onnantól kellene számítani; ha azonban a kár, így a fedezetkezelői kárfelelősség azzal áll be, amikor a biztosítandó követelés ténylegesen behajthatatlanná válik – miként az a felperes érveléséből és megítélése szerint a Kúria Pfv.20.422/2016/4. számú referenciahatározatából is kiolvasható –, akkor az elévülést a behajthatatlanság megállapításától: a felszámolás befejezésétől kell számítani. A jogkérdésben kialakult vita lényegét nem az ügy speciális körülményeinek eltérő értékelésében vagy éppen az elévülés szabályainak különböző értelmezésében látta, hanem annak az elvi jogkérdésnek az eltérő megválaszolásából eredeztette, hogy a fedezetkezelő kárfelelőssége mely feltételek megvalósulásával jön létre.
  7. A panaszos jogegységi panaszában részletesen ismertette az ügyek összevethetőségének kritériumait, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a támadott határozat és a referenciahatározat között az ügyazonosság fennáll. E körben kiemelte: a referenciahatározat ratio decidendije, hogy egyrészt a fedezetkezelői visszatartás jogellenes kifizetésére alapítottan érvényesített igény kártérítési igényként bírálandó el; másrészt ez a kárigény akkor ítélhető meg, ha az adott alvállalkozói díj nemcsak a fedezetkezelési rendszerből, hanem a szerződéses kötelezettel szemben sem megtérülő követelés. A releváns jogszabályok egyezőségével kapcsolatban arra hivatkozott, hogy mindkét ügy felperese az Épkiv. 17. § (14) bekezdése alapján, illetőleg a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján terjesztette elő a keresetét a fedezetkezelővel szemben, továbbá mindként ügyben az Épkiv. 19. § (4) bekezdését sértette meg a fedezetkezelő azzal, hogy visszatartás, majd a szub-alvállalkozónak való kifizetés helyett a kezelt összeget jogsértő módon a fővállalkozónak kiutalta. Megítélése szerint az a körülmény pedig nem befolyásolja az ügyazonosságot, hogy a referenciahatározat ügyében az Épkiv. 19. § (4) bekezdés a) pontja, jelen ügyben pedig az Épkiv. 19. § (4) bekezdés c) pontja szerinti visszatartással kapcsolatos kötelezettségeit sértette meg a fedezetkezelő, mert ennek a felmerült jogkérdés szempontjából nincs jelentősége. Mindkét esetben abban azonosította a jogkérdést, hogy miként minősül, ha a fedezetkezelő nem az alvállalkozói nyilvántartásban regisztrált követelésének kielégítésére fordítja a fedezetet, hanem azt jogsértően kifizeti a fővállalkozó részére, aki viszont nem teljesít az alvállalkozója részére, és a díj számára felszámolásból sem térül meg. Érvelése szerint mindkét ügyben vizsgálni kellett, hogy a fedezetkezelői kárfelelősség feltételei bekövetkeztek-e, illetve azt, hogy mivel következett be a felperes károsodása. Irrelevánsnak tartotta azt, hogy a felmerült jogkérdést a fedezetkezelő kárfelelősségének létrejötte vagy ugyanezen kárfelelősség elévülése szempontjából kell megválaszolni. Indokolása szerint a kárfelelősség létrejötte szükségszerűen meghatározza a kártérítési igény esedékességét [régi Ptk. 360. § (1) bekezdés] és egyben az elévülési idő kezdetét [régi Ptk. 326. § (1) bekezdés], ez a három időpont egymástól nem válhat szét. Erre tekintettel lényegtelennek tartotta azt az eltérést, hogy a referenciahatározat ügyében ezt a jogkérdést a kártérítési igény létrejötte, jelen ügyben pedig az elévülés kezdőidőpontja szempontjából vizsgálták, mert a jelen ügyben terjesztettek elő elévülési kifogást, míg a referenciahatározat ügyében nem.
  8. A panaszos állította, hogy a referenciahatározattal szemben a jelen ügyben eljáró bíróságok összemosták a biztosíték kiadása iránti igényt a kártérítési igénnyel. Kifejtette, hogy a referenciahatározatban a Kúria a fedezetkezelő által jogsértő módon folyósított kifizetést egyértelműen kártérítési igényként értékelte és akként is bírálta el. Utalt arra, hogy a rendszerben már nem volt kezelt biztosíték, amelynek a kiadását követelhette volna az alvállalkozó az Épkiv. 19. § (4) bekezdése alapján, ezért az alvállalkozó a perben sem követelhette biztosíték kiadását, hanem csak a biztosíték elvesztéséből eredő kárát követelhette az Épkiv. 17. § (14) bekezdése, illetőleg a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése jogalapján annyiban, amennyiben ebből kifolyólag a biztosítékát vesztett követelés megtérületlenségéből eredően ténylegesen kár érte. Érvelése szerint ennek megfelelően a kárfelelősség létrejöttének, azon belül a kár megvalósulásának vizsgálatakor nem annak tulajdonított jelentőséget a Kúria, hogy a fedezetkezelőnek a biztosítéki visszatartást jogszerűen mikor kellett volna kiadnia az arra jogosult alvállalkozónak, hiszen ez a körülmény csak a jogsértő magatartást tette befejezetté; hanem annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alvállalkozónak ebből eredően ténylegesen kára származott-e. A kár bekövetkeztét pedig a biztosítandó követelés megtérületlenné válásában határozta meg.
  9. Sérelmezte, hogy a jelen ügyben – a referenciahatározattól eltérő módon – a bíróságok abból indultak ki, hogy a panaszos a Zalaegerszegi Törvényszék jogerős (rész)ítéleteinek meghozatalát követően a fedezetkezelő I. rendű alperessel szemben közvetlenül érvényesíthette volna a követelését. Állította, hogy ez a megközelítés lényegében a biztosíték kiadása iránti igényt összemosta/összekeverte a biztosíték elvesztéséből eredő kártérítési igénnyel. Érvelése szerint a támadott határozat ebben a körben indokolatlanul eltért a referenciahatározattól, mert álláspontja szerint egyértelmű, hogy ilyen esetekben nem biztosíték kiadása iránti igény, hanem kártérítési igény érvényesíthető attól függően, hogy a biztosítandó követelés térületlen maradt-e.
  10. Állította, hogy a referenciahatározattal szemben a jelen ügyben eljáró bíróságok nem kezelték a kártérítési igény létrejöttének feltételeként a károsodás bekövetkeztét. Érvelése szerint abban az esetben, ha az eljáró bíróságok a referenciahatározattal összhangban ténylegesen kártérítési igényként bírálták volna el az igényét, akkor a károsodást sem azonosíthatták volna csupán a biztosíték kiadásának elmulasztásával, hanem csak és kizárólag a biztosítékát vesztett követelés megtérületlenné válásával. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a károsodás időpontját sem tehették volna korábbra annál, minthogy a díjkövetelés behajthatatlanná vált.
  11. A panaszos álláspontja szerint az ügyben eljáró bíróságok indokolatlanul eltértek a referenciahatározattól, mert akkor jártak volna el helyesen, ha a károsodás létrejöttét nem a biztosíték kiadásának elmulasztásában, hanem az ebből eredő tényleges kárban azonosították volna, és a kár bekövetkeztét és annak időpontját helyesen a díjkövetelés behajtása iránt indított felszámolási eljárás befejeztéhez, a díjkövetelés megtérületlenül maradásához kötötték volna. Érvelése szerint ez esetben a kár létrejöttét, a kárigény esedékességét és elévülési idejének kezdetét nem tehették volna ennél korábbi időpontra, így az igényét sem minősíthették volna elévült követelésnek.
  12. A másodlagos, Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapított kérelmével kapcsolatban a panaszos az alábbiakat adta elő.
  13. Hivatkozott arra, hogy a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmében másodlagosan megjelölte a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjának mindkét fordulatát, azaz a felvetett jogkérdés különleges súlyát, illetve annak társadalmi jelentőségét is.
  14. A jogegységi panasza indokolásában bemutatta az általa állított eltéréssel érintett további nyolc kúriai határozatnak mint referenciahatározatnak azokat a részeit, amelyekben a Kúria a jogkérdés különleges súlyának, illetve társadalmi jelentőségének lényegi ismérveit fejtette ki.
  15. Állította, hogy a Kúria a támadott határozatban a referenciahatározatokhoz képest eltérően értelmezte és alkalmazta a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontját. Az eltérést három vonatkozásban fogalmazta meg: egyrészt szerinte tévesen olyan határozat korábbi állásfoglalására hivatkozva tagadta meg a Kúria a felülvizsgálatot, amelyről más ponton ő maga állította, hogy nem válaszolta meg a felvetett jogkérdést; másrészt a referenciahatározatoktól eltérően értékelte az általa megjelölt jogkérdés különleges súlyát; harmadrészt a jogkérdés társadalmi jelentőségének értékelésében is eltért a referenciahatározatoktól.
  16. A panaszos sérelmezte, hogy a Kúria önmagának mondott ellent azzal, hogy éppen az általa megjelölt és a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmében a Pp. 409. § (3) bekezdése szerint hivatkozott Pfv.20.422/2016/4. számú határozatát jelölte meg, mint a Kúria korábbi állásfoglalását az általa felvetett jogkérdésben.
  17. Különleges súlyú jogkérdésnek tartotta annak megállapítását, hogy a fedezetkezelő kárfelelőssége milyen feltételek bekövetkezte esetén jön létre. Állította, hogy ennek nemcsak a jelen ügyben van jelentősége, hanem minden olyan fővállalkozót, alvállalkozót, szub-alvállalkozót, megrendelőt és fedezetkezelőt érinthet, akiknek a fedezetkezelési rendszer szabályai szerint kell eljárniuk. Különös jelentőséget tulajdonított annak is, hogy az arra adott választól függően kell megítélni a fedezetkezelő pozícióját, kárfelelősségét, a kártérítési igény létrejöttének, így esedékességének és elévülésének az időpontját is. Fontosnak tartotta, hogy ezekben a kérdésekben értelmezési bizonytalanság, „joghézag” ne álljon fenn.
  18. A jogkérdés társadalmi jelentőségének megítélésénél sérelmezte, hogy a Kúria annak vizsgálatánál, hogy a jogkérdés a jogalanyok széles körét érinti-e, nem vette figyelembe a közvetett érintettséget. Ennek szemléltetésére az építőipari beruházásokkal kapcsolatos lánctartozásokra vonatkozó adatokat ismertetett.
  19. A panaszos jogegységi panaszának indokolásában külön kitért a II. rendű alperes felelősségével kapcsolatos jogkérdésekre is. E körben utalt arra, hogy a Kúria álláspontja szerint a jogerős ítélet a II. rendű alperes felelősségét külön nem vizsgálta, az ő igényét a II. rendű alperessel szemben is kizárólag elévülés okán utasította el, ezért a II. rendű alperes kártérítési felelősségének feltételeivel kapcsolatos jogkérdést a jogvita szempontjából irrelevánsnak tartotta. Ennek előrebocsátása mellett fenntartotta és megismételte az építtetői felelősség, valamint a megbízási szerződés szabályai értelmezésének és alkalmazásának különleges súlyával és társadalmi jelentőségével kapcsolatos érveit.
  20. Az I. rendű alperes mint ellenérdekű fél nyilatkozatában a jogegységi panasz visszautasítását, másodlagosan annak elutasítását kérte.
  21. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdésére alapított panasszal kapcsolatban részletesen bemutatta, hogy álláspontja szerint miért nem áll fenn a jogértelmezés érdemi összehasonlításához szükséges ügyazonosság a támadott és a referenciahatározat között. Állította tovább, hogy a kérelem nem rendelkezik azokkal a szükséges tartalmi elemekkel, illetve megfelelő kidolgozottsággal, amely egy jogegységi panasz érdemi elbírálásához szükséges.
  22. Álláspontja szerint a referenciahatározatot helyesen értelmezve megállapítható, hogy a fedezetkezelő kártérítési felelőssége esedékességének szempontjából nincs jelentősége annak a kérdésnek, hogy a vállalkozó díjkövetelése behajthatatlanná vált-e a szerződéses kötelezettel szemben. Ennek levezetését nyilatkozatában részletezte.
  23. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapított panasszal kapcsolatban kifejtette, hogy a panaszos valójában nem a hivatkozott referenciahatározatokban kifejtett jogértelmezéstől való eltérést állítja, hanem azt kifogásolja, hogy e jogértelmezés keretei között a Kúria úgy értékelte, hogy a Pfv.20.422/2016/4. számú határozatával már döntött a felvetett jogkérdésben. Hangsúlyozta, hogy a Pp. 409. § (1) bekezdés b) pontjára alapított felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem esetén a Kúria mérlegelésére van bízva, hogy – a felülvizsgálat engedélyezésére irányuló szabályok és joggyakorlat keretei között – eldöntse, hogy indokoltnak tartja-e a felülvizsgálat engedélyezését. Utalt arra, hogy abban a körben az is a Kúria mérlegelésére van bízva, hogy megítélje, a felvetett jogkérdés tekintetében korábban állást foglalt-e már. Álláspontja szerint a panaszos valójában a Kúria e mérlegelési jogkörben hozott döntését vitatja.
  24. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Kúria nem csupán azért tagadta meg a felülvizsgálat engedélyezését, mert fennállónak látta azt a kizáró körülményt, hogy az adott jogkérdésben már van kúriai iránymutatás, hanem azért is, mert ettől függetlenül érdemben értékelte a panaszos jogkérdés különleges súlyára és társadalmi jelentőségére alapított érveit is, és a kérelmét ezen okokat is mérlegelve tagadta meg.
  25. A II. rendű alperes ellenérdekű félként nyilatkozatában a jogegységi panasz elutasítását kérte.
  26. Hivatkozott arra, hogy a Kúria Jogegységi Tanácsa már több döntésében elvi éllel fejtette ki, hogy a jogegységi panasz jogintézménye nem a panaszosnak a per tárgyává tett jog- és érdeksérelmének kiküszöbölésére szolgál. Kiemelte, a jogegységi panasz eljárás célja a jogegység biztosítása, és nem az, hogy a feleknek egy újabb jogorvoslati lehetőséget biztosítson a korábbi határozatoktól való eltérés esetében. Rámutatott arra, hogy a jogegységi panasz eljárásnak nem az a funkciója, hogy a Kúria felülvizsgálat befogadhatóságának tárgyában hozott határozatának másodfokú jogorvoslati fórumaként szolgáljon. Idézte a Jogegységi Tanács e körben hozott döntéseit.
  27. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdésére alapított jogegységi panasz érdemével kapcsolatban utalt a Jogegységi Tanácsnak az ügyazonossággal, illetve az ügyek összevethetőségével kapcsolatos iránymutatást tartalmazó döntéseire. Ezek alapján úgy ítélte meg, hogy a támadott határozat és a referenciahatározat között nem áll fenn ügyazonosság, mert nincs egyezőség a peres felek, a lényeges tényállási elemek, a határozatok elvi tartalmát képező jogkérdések, továbbá a kereseti, illetve felülvizsgálati kérelem érvelése vonatkozásában.
  28. Álláspontja szerint, ahol egyezőség van az összevetendő két határozat között, ott nincs eltérés a bírói megállapításokban, ugyanis a bíróságok a fedezetkezelői szerződés jogi természetét egyezően állapították meg, továbbá a referenciahatározat nem tartalmaz olyan megállapításokat a kár esedékessége kapcsán, mint amelyeket a panaszos neki tulajdonít.
  29. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapított jogegységi panasz megalapozatlanságát azért állította, mert álláspontja szerint ebben az esetben nem állapítható meg sem a jogkérdés különleges súlya, sem annak társadalmi jelentősége. Érvelése szerint valójában a Kúria követte a joggyakorlat által meghatározott szempontrendszert, csak annak alapján a panaszos számára nem kedvező eredményre jutott. Rámutatott: a felülvizsgálat engedélyezése elutasításának oka nem az, hogy a Kúria eltért a Kúria gyakorlatában kimunkált szempontrendszertől az adott ügy elbírálása során, hanem az, hogy ez az ügy nem felelt meg ennek a szempontrendszernek.

A Kúria Jogegységi Tanácsának döntése és annak jogi indokai

  1. A jogegységi panasz nem alapos.
  2. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése értelmében jogegységi panasznak van helye – a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével – a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1. után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata) jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést – lehetőség ellenére – határozatában nem orvosolta.
  3. A jogegység követelményét Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) 25. cikk (3) bekezdése tartalmazza, kimondva, hogy „[a] Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét.” E rendelkezés a Kúria jogegységi funkciójának kiemelt hangsúlyt ad; az Alaptörvényben konstituált feladatát a Kúria az ítélkezése során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezés elvi tartalmát az azonos ügyekben követi.
  4. Amint arra a Kúria Jogegységi Tanácsa már több esetben rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza (Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.005/2021/5.).
  5. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel (Jpe.I.60.005/2021/5.). A jogegységi panasz eljárásokban kialakult gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység (Jpe.I.60.009/2022/10.).
  6. Az említett ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogi fogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni például az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát. Nincs ügyazonosság a Kúria szerint például azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy eltérő felülvizsgálati érvelés esetén (Jpe.I.60.009/2022/10.).
  7. A Kúria Jogegységi Tanácsának gyakorlata következetes a tekintetben, hogy az ügyazonosság bemutatása a panaszos feladata: a jogegységi panaszt előterjesztő féltől elvárható, épp a jogintézmény sajátos jellege és a kötelező jogi képviselet okán, hogy a támadott döntés és a közzétett kúriai döntés közötti ügyazonosságot bemutassa, annak fennállását részletesen indokolja, a jogkérdésben való eltérést pontosan megjelölje, és panaszában állítson fel párhuzamot a jogkérdés szempontjából releváns tények, alkalmazandó jogszabályok, az eljárás kereteit meghatározó kérelmi elemek hasonlóságára utalva, továbbá mutassa be, hogy a közzétett döntések milyen elvi megállapítást tartalmaznak, ugyanezen jogkérdésben milyen álláspontot fogadott el az ítélkező tanács és indokolja meg, miben látja a közzétett és támadott kúriai döntés közötti eltérést (Jpe.II.60.019/2021/18.).
  8. A Kúria Jogegységi Tanácsa már számos döntésében rámutatott, hogy a jogegységi panasz eljárás a jogegységet célzó sui generis eljárás, amely a jogrendszer belső koherenciájának megteremtését szolgálja. Jogorvoslati eljárás ugyan, de hangsúlyozottan nem a per folytatása. Nem jelentheti a felülvizsgálati eljárás megismétlését, továbbá az abban szereplő indokolás felülmérlegelését sem.
  9. Ahogy arra a II. rendű alperes is utalt, a Kúria Jogegységi Tanácsa több esetben hangsúlyozta: a jogegységi panasz eljárás nem működhet kvázi „szuper-felülvizsgálatként” (Jpe.I.60.011/2021/3., Jpe.II.60.030/2022/8., Jpe.I.60.035/2022/7., Jpe.II.60.036/2021/13., Jpe.I.60.014/2021/5.). Ez azt jelenti, hogy a jogegységi panasz eljárásban kizárólag a támadott és eltéréssel érintett határozatban kifejtett jogértelmezés egyezősége vizsgálható, nem pedig a kúriai határozat jogszabálysértő volta.
  10. A panaszos elsődleges kérelme vonatkozásában a Kúria Jogegységi Tanácsának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a panasszal támadott határozat eltért-e a referenciahatározattól a panaszban előadott azon jogkérdésben, hogy a fedezetkezelő kárfelelőssége, azon belül a kár bekövetkezte milyen feltételek megvalósulása esetén jön létre.
  11. Fontos kiemelni, hogy a korábban kifejtettek értelmében az ügyek összevethetőségének vizsgálatakor fontos szempont, hogy a mind a támadott, mind a referenciahatározatban ugyanannak a jogkérdésnek a megítélésére kerüljön sor.
  12. Vitathatatlan, hogy mindkét ügyben – a tényállás lényegi elemeinek hasonlósága mellett – a fedezetkezelő kártérítési felelősségére alapított igényt terjesztett elő az adott ügy felperese. Azonban míg a referenciahatározatban az elévülésre mint anyagi jogi kifogásra a károkozó alperes nem hivatkozott, ezért e kérdésben az ügyben eljárt bíróságok – így a Kúria sem – nem foglaltak állást, addig a támadott határozat alapjául szolgáló perben az alperesek elsődleges védekezése az elévülésre történő hivatkozás volt, amelynek vizsgálata során – a kár fogalmának és a kártérítés feltételeinek fennállására vonatkozó érvelés vizsgálatának mellőzésével – jutottak arra a következtetésre, hogy a perbeli követelés elévült.
  13. Az elévülési kifogás hiányán kívül lényegi különbség a két ügy között, hogy a referenciahatározat alapjául szolgáló perben a fedezetkezelő alperes védekezése nem érintette a kártérítés esedékességét. Ellenkérelmében és fellebbezésében azért vitatta a kártérítési felelősségét, mert álláspontja szerint csak az adott részteljesítés záródátumáig, az alvállalkozói nyilvántartásba bejelentkezett követelések vonatkozásában állt fenn visszatartási, illetve kifizetési kötelezettsége. Felülvizsgálati kérelmében pedig a fedezetkezelői szerződés harmadik személy javára szóló szerződésnek minősítését sérelmezte, továbbá jogsértőnek tartotta azt a megállapítást, hogy a szakaszlezárást követően lehetőség volt a lezárt építési szakaszra vonatkozó fedezetkezelői kifizetésre. A felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva a Kúria referenciahatározatában állást foglalt a fedezetkezelő kártérítési felelősségéről, amelynek keretében azt is megállapította, hogy „a díj a felperes számára más módon sem térült meg, ezzel pedig a felperes károsodott”. Mindezek figyelembevételével foglalt állást úgy, hogy „az alperes fedezetkezelői szerződésből fakadó kötelezettségei nem megfelelő teljesítése miatti kártérítő felelősségének megállapítása […] nem jogszabálysértő”.
  14. A referenciahatározatban tehát – azon túl, hogy a támadott határozat lényegét jelentő elévülés kérdését egyáltalán nem érintette – a Kúria – a panaszosnak a jogegységi panaszában előadott állításával ellentétben – nem foglalt állást elvi éllel a fedezetkezelő által fizetendő kártérítés esedékessége kérdésében, nem mondta ki, hogy a fedezetkezelő kártérítési felelőssége azzal állt be, vagyis a fedezetkezelő és az alvállalkozó között a kárkötelem azzal jött létre, hogy a panaszos alvállalkozó követelése a vállalkozóval szemben indult felszámolási eljárásban nem térült meg. Az alperes kártérítési felelősségének és ebből eredő kártérítés-fizetési kötelezettségének vizsgálatánál a Kúria – értelemszerűen a káron szerzés tilalmának érvényesülése érdekében – annak tulajdonított jelentőséget, hogy a panaszos kára máshonnan nem térült meg.
  15. Mindezek alapján a panaszos elsődleges kérelme vonatkozásában az volt megállapítható, hogy a támadott határozat a jogegységi panaszban megjelölt jogkérdés vonatkozásában nem tért el a referenciahatározattól.
  16. Ezt követően a Kúria Jogegységi Tanácsa a panaszos másodlagos kérelme alapján azt vizsgálta, hogy a támadott határozat a felülvizsgálat engedélyezésével kapcsolatban a jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége megítélése során jogkérdésben eltért-e az általa ebben a körben megjelölt nyolc határozattól.
  17. A Kúria Jogegységi Tanácsának elsődlegesen ezzel kapcsolatban is az ügyek összevethetősége kérdésében kellett állást foglalnia. Ebben a körben ki kell emelni, hogy az előzőekben kifejtettektől részben eltérően kell vizsgálni az ügyazonosság fennállásának feltételeit eljárásjogi kérdések esetén, figyelemmel arra, hogy előfordulhat, hogy ugyanazon eljárásjogi rendelkezéseket eltérő ténybeli és anyagi jogi alapon elbírálandó ügyekben kell azonosan alkalmazni. E körben tehát annak kell jelentőséget tulajdonítani, hogy az alkalmazott eljárási rendelkezés azonos-e, és az összehasonlítandó ügyekben az alkalmazott normával összefüggésben felvetett absztrakt jogkérdés azonos vagy eltérő módon került-e megválaszolásra (Jpe.II.60.027/2021/8.).
  18. Eljárásjogi kérdések esetén jogegységi panasz eljárásban a jogegységi panasszal támadott és az eltérőként hivatkozott referenciahatározat összevethetőségének alapvető feltétele, hogy a határozatok azonos eljárásjogi normával összefüggésben (azonos eljárásjogi helyzetben) felvetett absztrakt jogkérdés tekintetében tartalmazzanak jogértelmezést (Jpe.I.60.001/2025/10.).
  19. A jogegységi panaszban e kérelemmel kapcsolatban a panaszos összesen nyolc kúriai határozatot jelölt meg, köztük két felülvizsgálat engedélyezésének indokait tartalmazó ítéletet, valamint hat felülvizsgálatot megtagadó végzést. Az összevethetőség mindegyik határozat esetében fennáll tekintettel arra, hogy mindegyik esetben – a támadott határozattal érintett üggyel egyezően – a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjára hivatkozással terjesztettek elő felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet, amelyet a Kúria határozataiban elbírált, illetve indokolt.
  20. A Kúria a felülvizsgálatot megtagadó referenciahatározataiban az egységes gyakorlatának megfelelően ismertette a jogkérdés különleges súlyára, illetve társadalmi jelentőségére alapított engedélyezés feltételeit. Ezek a határozatok egyezően tartalmazzák az alábbiakat. A Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontja abban az esetben teszi lehetővé a felülvizsgálat engedélyezését, ha a fél által állított jogszabálysértés vizsgálata a felvetett jogkérdés különleges súlya vagy társadalmi jelentősége miatt indokolt. Megállapítható a rendelkezés első fordulatának teljesülése, ha a vizsgált jogkérdés az egyedi ügyön – különleges súlyára tekintettel – túlmutat, mivel a felülvizsgálati kérelem olyan jogértelmezési kérdést tartalmaz, amellyel kapcsolatban a Kúria korábban még nem foglalt állást; szükséges továbbá az is az engedélyezéshez, hogy valamilyen további, általában a jogegységgel, illetve közvetetten a jogbiztonsággal kapcsolatba hozható fontos ok (például az új típusú ügyek nagy száma) fennálljon, és ennek folytán a Kúria iránymutatása váljon szükségessé. A Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjának második fordulata szerint pedig a Kúria akkor engedélyezi a felülvizsgálatot, ha a fél által állított jogszabálysértés vizsgálata a felvetett jogkérdés társadalmi jelentősége miatt indokolt. Társadalmi jelentősége van az olyan jogkérdéseknek, amelyek a társadalom széles körét közvetlenül vagy közvetett módon érintik, például úgy, hogy a vizsgált jogsértő gyakorlat fenntartása másokat is a jogsértő gyakorlat folytatására ösztönözhet. A felülvizsgálat ezekben az esetekben is csak akkor engedélyezhető, ha a Kúria a különleges súlyú, illetve a nagy társadalmi jelentőségű jogkérdésben korábban még nem foglalt állást jogegységi határozatában, vagy az általa a BHGY-ban közzétett eseti határozatban.
  21. A panaszos által hivatkozott két kúriai ítélet indokolása tartalmazza a korábban meghozott, a felülvizsgálatot a jogkérdés különös súlyára, illetve társadalmi jelentőségére tekintettel engedélyező végzés indokolását. E két határozatban sem fogalmazott meg a Kúria az előzőekben ismertetett követelményeken kívül más szempontot az engedélyezés alapjaként, hanem mindkét esetben az adott tényállás mellett, az egyedi ügy sajátosságait figyelembe véve értékelte az ott felmerült jogkérdés súlyát és társadalmi jelentőségét.
  22. Ehhez képest a támadott határozatban a Kúria a felülvizsgálat megtagadásának két indokát adta: egyrészt nem találta megállapíthatónak a jogkérdés különös súlyát, illetve társadalmi jelentőségét, másrészt úgy ítélte meg, hogy a Kúria korábbi közzétett határozataiban e körben már állást foglalt.
  23. Az előbbi indok vonatkozásában a Kúria nem tért el a referenciahatározatoktól: az azokban levezetett szempontrendszer alapján, a határozatokban megjelenő elvek mentén, az egyedi ügy sajátosságait mérlegelve hozta meg döntését.
  24. A jogegységi panaszban állítottakkal ellentétben a Kúria a támadott határozatában indokolásának korábbi részével nem került ellentmondásba, amikor úgy ítélte meg, hogy a panaszos által „a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelemben a fedezetkezelő kárfelelősségének feltételeivel, illetve a kártérítési igény esedékességével kapcsolatban megjelölt jogkérdésekkel kapcsolatban a Kúria már állást foglalt a BHGY-ben közzétett eseti határozataiban”. Ki kell emelni, hogy a felülvizsgálat engedélyezése szempontjából e két, egymástól eltérő jogkérdésnek volt tehát jelentősége. A Kúria a panaszos által is hivatkozott és mindkét fokon eljárt bíróság által idézett Pfv.20.422/2016/4. számú határozattal kapcsolatosan csak a fedezetkezelő kárfelelősségének feltételeit jelölte meg mint eldöntött jogkérdést. A kötelező engedélyezési ok vizsgálatánál e határozat vonatkozásában az ügyek összevethetőségének, illetve az ügyazonosságnak a hiányát ugyanakkor az elévülés és az esedékesség tekintetében mutatta be a Kúria. Jelentőséget kell tulajdonítani annak is, hogy a támadott határozat indokolásának további részében a Kúria azt mondta ki, hogy a kártérítési igények esedékessé válása, illetve a deliktuális kártérítési felelősség kapcsán a Kúria már számos határozatában adott elvi jogértelmezést, így a Pfv.21.024/2015/5., Pfv.21.629/2015/6., Pfv.20.748/2017/6., Pfv.21.542/2015/13. és Pfv.21.614/2015/7. számú határozatában. E határozatok tartalmát, az adott jogkérdés tekintetében való összevethetőségüket egyébként a panaszos jogegységi panaszában nem vitatta. Így a kérelemhez kötöttség elvéből adódóan a támadott határozat e részéből az állapítható meg, hogy a Kúria nem csupán a Pfv.20.422/2016/4. számú referenciahatározatra hivatkozással, hanem az e körben megjelölt határozatok együttes értékelése alapján állapította meg, hogy a Kúria a felmerült jogkérdésekben már állást foglalt. A felülvizsgálati tanács ezek alapján önmagában kizártnak tartotta a megjelölt jogkérdések tekintetében a felülvizsgálat engedélyezését a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontjára alapítottan, hiszen a felvetett jogkérdésekben a Kúria a BHGY-ban közzétett eseti határozataiban már állást foglalt, és az egységes joggyakorlat érdekében közzétett határozataiban már iránymutatást adott. Ezzel pedig nem tért el a panaszos panaszában megjelölt, felülvizsgálatot megtagadó, illetve azt engedélyező referenciahatározatoktól.
  25. A Kúria Jogegységi Tanácsa a jogkérdés különleges súlyára, illetve társadalmi jelentőségére alapított felülvizsgálati engedélyezési okkal kapcsolatban kiemeli, hogy mindkettő megítélése olyan mérlegelési kérdés, amely minden esetben az engedélyezési kérelmet elbíráló felülvizsgálati tanács feladata az eset összes körülményeinek vizsgálata alapján. A jogkérdés különleges súlyának és társadalmi jelentőségének megítélése nem jogkérdés, hanem az adott ügy sajátosságainak figyelembevételével mindig egyedi mérlegelés eredménye. A mérlegelési tevékenység eredményeként megjelenő egyedi döntés tehát szükségképpen önmagában nem eredményezhet a Kúria más határozatától jogkérdésben való eltérést.
  26. A Kúria Jogegységi Tanácsa szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a fentiekkel kapcsolatban jogkérdésben való eltérés kizárólag akkor lenne megállapítható, ha a Kúria a támadott határozatában a jogkérdés különleges súlyát vagy társadalmi jelentőségét nem az ismertetett szempontok mentén bírálta volna el, az adott ügyben felmerült jogkérdés vonatkozásában nem vette volna figyelembe az engedélyezés feltételeivel kapcsolatos jogkérdések vonatkozásában kialakított joggyakorlatot és a Kúria korábbi döntésében még nem foglalt volna állást az adott jogkérdésben.
  27. A panaszos jogegységi panaszában a II. rendű alperes vonatkozásban, annak építtetői felelősségével kapcsolatban is megfelelően irányadónak kérte tekinteni a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése körében előadottakat, és az ott hivatkozott referenciahatározatoktól való eltérést e körben is állította.
  28. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a panaszos által e körben, a II. rendű alperes kártérítési felelősségének érdemét érintő jogkérdésekben – ahogy erre a Kúria a támadott határozatában is utalt – az ügyben eljárt bíróságok nem döntöttek. Erre figyelemmel ezen jogkérdések panaszos által állított különös súlyát, illetve társadalmi jelentőségét a Kúria nem értékelhette. A jogegységi panasz elbírálása szempontjából ugyanakkor annak – a fentiek szerint sikerrel meg nem cáfolt – megállapításának van jelentősége, hogy „a jogerős, a keresetet elutasító ítélet ugyanis nem az engedélyezési kérelemben megjelölt jogkérdésben kialakított jogértelmezésen alapul, hiszen mindkét bíróság az elévülésre alapította az érdemi döntését mindkét alperessel szemben”.
  29. Mindezekre tekintettel nem állapítható meg, hogy a Kúria a panaszos által felvetett jogkérdésekben az eltéréssel érintettként hivatkozott döntésekben kifejtett jogértelmezéstől eltért volna, ezért a Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt mint alaptalant a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján elutasította. A Bszi. hivatkozott rendelkezése szerint, ha a Kúria a jogegységi panaszt elutasítja a határozat indokolásának elegendő csak erre a körülményre utalnia, az alkalmazott jogszabályok feltüntetése mellett, azzal, hogy az indokolásból ki kell derülnie, hogy az adott jogkérdés vonatkozásában a korábban közzétett és a támadott határozat között miért nem volt eltérés. Erre figyelemmel a Kúria Jogegységi Tanácsa a fentiekben az összehasonlíthatóság és az eltérés hiányát mutatta be, ezt meghaladóan a hivatkozott határozatok részletes bemutatását és elemzését mellőzte.

Elvi tartalom

  1. I. A jogegységi panasz eljárásban nem állapítható meg a jogkérdésben való eltérés, ha a Kúria a referenciahatározatként hivatkozott határozatában nem foglalt állást a támadott határozat alapjául szolgáló jogkérdésben.
  2. II. A jogkérdés különleges súlyára, illetve társadalmi jelentőségére alapított felülvizsgálati engedélyezési ok megítélése olyan mérlegelési kérdés, amely minden esetben az engedélyezési kérelmet elbíráló felülvizsgálati tanács feladata az eset összes körülményeinek vizsgálata alapján. A jogkérdés különleges súlyának és társadalmi jelentőségének megítélése nem jogkérdés, hanem az adott ügy sajátosságainak figyelembevételével mindig egyedi mérlegelés eredménye. A mérlegelési tevékenység eredményeként megjelenő egyedi döntés tehát szükségképpen önmagában nem eredményezhet a Kúria más határozatától jogkérdésben való eltérést.

Záró rész

  1. A panaszos a jogegységi panasz eljárás illetékét megfizette, azt a jogegységi panasz elutasítására figyelemmel viselni köteles. 
  2. A Kúria Jogegységi Tanácsa a Bszi. 41/C. § (2) bekezdésére figyelemmel az I. rendű alperes jogegységi panasz eljárásban felmerült költségét – az általa felszámítottal egyezően – a Pp. 81. § (2) bekezdése, 82. § (1) bekezdése, a 83. § (1) bekezdése, továbbá a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet (a továbbiakban: Kmr.) 2. §-a alapján határozta meg, és annak megfizetésére kötelezte a panaszost.
  3. A II. rendű alperes a jogegységi eljárásban perköltséget igényelt, azonban annak pontos összegét nem jelölte meg, azt a jelenleg már nem hatályos, a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés c) pontja és (5) bekezdése alapján kérte megállapítani. Mivel a jelen eljárásban alkalmazandó Kmr.-nek ez utóbbival egyező, beazonosítható rendelkezése nincs, a II. rendű alperes a költségét – figyelemmel a Pp. 81. § (2) bekezdés második mondatára – nem számította fel jogszerűen, ezért arról a Kúria Jogegységi Tanácsának nem kellett határoznia.
  4. A Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
  5. A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2026. október 12.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. előadó bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Idzigné dr. Novák Marianna Csilla s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Dr. Osztovits András s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Sugár Tamás s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró