Bérces Viktor*
A törvényes vád és a vádelv kérdései, különös tekintettel a Kúria eseti döntéseire
Absztrakt
A büntetőeljárásról szóló hatályos, 2017. évi XC. törvény (Be.) I. fejezete (Általános rendelkezések) általánosságban nem tartalmazza a vád törvényességi kritériumait, hanem csak annyit ír elő, hogy a bíróság vád alapján ítélkezik. Ennek alapján megállapítható, hogy a jogalkotó szakított az 1998. évi XIX. törvény hagyományaival, a törvényességi feltételekre pedig csak az egyes váddokumentumokra vonatkozó speciális szabályok keretében utal. Továbbra is irányadó ugyanakkor az az általános szabály, miszerint akkor törvényes a vád, ha abban 1. a vádemelésre jogosult; 2. a bírósághoz intézett indítványában; 3. meghatározott személy; 4. pontosan körülírt; 5. büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt; 6. a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. A kérdéskörrel a Kúria számos döntésében foglalkozott, e tanulmány elsősorban e határozatok, illetőleg a jogtudományban kialakult különböző álláspontok bemutatását célozza.
Questions related to the legality and the principles of accusation, with especial regard to the judgments of the Curia
Abstract
The current Hungarian Criminal Procedure Code does not contain any general criteria of the legality of the accusation, but only provides that the court shall judge on the basis of that. It can therefore be concluded that the legislator has broken with the tradition of Act XIX of 1998 and refers to the legality criteria only in the context of specific rules for certain charging documents. However, the general rule that an indictment is lawful if it (1) states that the person entitled to bring the charge; (2) states in his application to the court; (3) specifies the person; (4) describes the offence; (5) is in breach of criminal law; (6) is the subject of the court proceedings. This issue has been dealt with by the Curia in a number of decisions, and the present study aims primarily at presenting these decisions and the different positions developed in jurisprudence.
Bevezetés
A hatályos Be. alapján a törvényes vád hiánya azt jelenti, hogy az adott váddokumentum nem tartalmazza a Be. által meghatározott kötelező tartalmi elemeket. E körülményeket a bíróság hivatalból köteles vizsgálni az eljárás teljes menetében. A bírói gyakorlat abban egységesnek tekinthető, hogy a nyomozás esetleges hiányosságai a vád törvényességét nem érintik, az tehát kizárólag a benyújtott vád alapján vizsgálandó. Ha ugyanis a bíróság a vádelőkészítés fázisát is vizsgálná, akkor adott esetben hivatalból felülbírálná az ügyész vádemelésről való döntését, amelyre viszont nincs törvényi felhatalmazása. Ebből következően annak sincs relevanciája, hogy a nyomozás és a vádemelés eljárásjogi szabályait betartották-e, továbbá hogy a vád törvényesen beszerzett és ellenőrzött bizonyítékon alapszik-e. A vád törvényességének vizsgálatakor tehát eljárási szabálysértések továbbra sem értékelhetők, azok csak a vád megalapozatlanságához vezethetnek. Más kérdés, hogy az ügyész a nyomozás felett általános törvényességi felügyeleti jogot gyakorol, amelynek elmulasztása miatt – a bíróság előtti bizonyítási eljárás során – már neki kell viselnie a vád megalapozatlanságának kockázatát.
I. Bírói kontroll a vád törvényessége felett – alaki feltételek
A bíróságok kontrollja e körben annyiban érvényesül, hogy amennyiben a vádló megsérti a vádemelés törvényes alakszerűségeit, a bíróság köteles felhívni őt a hiányosságok pótlására, és csak a felhívás eredménytelensége lehet akadálya az eljárás folytatásának. E körben különösen az alábbi szempontokat kell értékelni:
a) A vád törvényességének alaki feltétele, hogy azt aktív perbeli legitimációval rendelkező személy terjessze elő. A hatályos Be. alapján vádemelésre jogosult az ügyészen kívül a pótmagánvádló és a magánvádló is, tehát az ügyésznek nincs kizárólagos vádemelési jogosultsága (vádemelési monopóliuma).
- Róth Erika a törvényes vád, ezen belül az alaki legitimáció fogalmi körébe vonja azt is, „hogy az ügyész és a bíróság, amely előtt vádat emel, hatáskörrel és illetékességgel rendelkezzen a konkrét ügyben”.
- Belovics Ervin ezzel szemben úgy érvel, hogy a hatásköri és illetékességi szabályok megsértésével történő vádemelés nem érinti a vád törvényességét, hanem csak olyan eljárási szabálysértés történik, amely miatt az ügyet át kell tenni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz. Megjegyzi azt is, hogy amennyiben az általános ügyész emel vádat a fiatalkorúak ügyésze vagy a katonai ügyész helyett, a bíróságnak a vád „kellékhiányossága” miatt a hiányosság pótlására kell felhívnia, és amennyiben ez nem történik meg, az eljárást a bíróságnak meg kell szüntetnie.
b) A vád történeti tényállásának tartalmaznia kell a vád minősítése szerinti bűncselekmény törvényi elemeinek megfelelő konkrét tényeket, tehát minimálisan a cselekmény elkövetésének helyét, idejét és módját. A bírói gyakorlat szerint a törvényes vádnak nem fogalmi ismérve az, hogy a büntetőtörvénybe ütköző cselekmény leírása körében a törvényi tényállás jogi fogalmait használja; elégséges, ha a történeti tények leírása oly mértékben konkrét, amelyből – bebizonyítottságot feltételezve – büntetőtörvénybe ütköző cselekményre lehet következtetni.
c) A vád törvényességi kritériumainak nemcsak közvád, hanem magánvád és pótmagánvád esetében is teljesülniük kell. Néhány szemelvény a bírói gyakorlatból:
- ha ismeretlen kilétű a feljelentett, fogalmilag nincs indítvány, következésképpen a magánvád nem törvényes;
- becsületsértés esetén, törvényes vád hiánya miatt a büntetőeljárás megszüntetése indokolt, ha a verbális bűncselekmény (becsületsértés) miatt benyújtott vádirat nem tartalmazza a terhelt által a sértettekkel szemben használt azon konkrét kifejezéseket, szavakat, amelyek megvizsgálásával a bíróság dönthetne azok becsület csorbítására alkalmasságáról, végső soron pedig a büntetőjogi felelősségről;
- pótmagánvád esetén a törvényes vád hiánya a tárgyalás előkészítése keretében a vádindítvány elutasításának, ezt követően viszont az eljárás megszüntetésének mérlegelést nem tűrő oka.
II. A vád törvénytelenségének eljárásjogi következményei
A vád törvénytelensége esetén érdekes kérdést vet fel, hogy van-e helye ugyanazon vád újbóli előterjesztésének. E kérdésre a hazai bírói gyakorlat és jogtudomány az alábbi eltérő válaszokat adta:
- A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint 1. a törvénytelen vád miatt megszüntetett eljárást követően ugyanazon vád újbóli előterjesztése a kétszeres értékelés tilalmába („ne bis in idem”) ütközik; 2. a büntetőeljárást törvényes vád hiánya okán megszüntető bíróságnak az ismételt vádemelés alapján történő későbbi eljárása már nem felelhet meg a pártatlanság követelményének.
- Ezen állásponttól eltérően – 1/2007. BK véleményében – a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy bár a vád törvényessége, illetve törvényi kellékének hiánya miatti megszüntetéssel a bíróság a vádról határoz – elismerve ezzel annak ügydöntő határozat jellegét –, e határozat jogi természetét tekintve különbözik a más okból történt megszüntető határozattól. Ebben az esetben ugyanis a bíróság nyilvánvalóan csak a vád bírósági eljárásra való alkalmasságát (eljárásjogi feltételeinek meglétét), nem pedig a vádban foglaltak büntetőjogi felelősséget megalapozó, anyagi jogi feltételeit vizsgálja, illetve bírálja el. Ebből viszont az következik, hogy a vád eljárásjogi alkalmatlansága, mint a büntetőeljárás akadálya nem jelenti egyben az adott személy büntetőjogi felelősségre vonásának elháríthatatlan akadályát.
- A Kúria Büntető Kollégiuma joggyakorlat-elemző csoportjának a vád törvényességének vizsgálatáról készített összefoglaló jelentése azt tartalmazza, hogy a vád nem konstitutív jellegű döntés, tehát önmagában nem határozhatja meg a terhelt eljárás utáni pozícióját.
- A jogalkotó e kérdést egyértelműen eldöntötte, mivel a Be. a kellékhiányok nem teljesített pótlása esetén „nem ügydöntő végzés” formájában írja elő a megszüntetést. A törvény ugyanakkor továbbra sem tér ki kifejezetten az ismételt vádemelés megengedhetőségére, feltételrendszerére, illetőleg annak esetleges korlátaira. A jogszabály indokolása ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi, hogy e – nem ügydöntő – határozat nem minősül ítélt dolognak, ezért nem lehet akadálya az újabb vádemelésnek.
III. A vádban foglalt minősítés problematikája. A Kúria jogértelmező tevékenysége a vádelv tekintetében
A szakirodalomban komoly vitákat váltott ki annak megítélése, hogy a vád tárgyát képezi-e a vádirati tényállásnak azon része, amelynek elviekben jogi jelentősége lehetne, de azt az ügyész a jogi minősítés keretében – szakmai meggyőződésből vagy figyelmetlenségből – nem értékelte. A jelenlegi jogalkalmazói gyakorlatra is irányadó megoldást a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának egykori ajánlása fogalmazta meg, amelynek alapján a vádemelésre jogosult indítványában leírt konkrét cselekmény akkor is vád tárgyává tettnek tekintendő, ha a vádló a cselekmény miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezte, de annak minősítését elmulasztotta. A jogi minősítés elmaradása esetén a vád képviselőjét fel kell hívni a hiányok pótlására, és ha ennek nem tesz eleget, csak akkor lehet a bíróságnak az eljárást megszüntetnie.
A Legfőbb Ügyészség részéről ismert volt olyan vélemény, amelynek alapján csak azok a tények alkotják a vád tárgyát, amelyeket az ügyész kifejezetten – a Btk. szerint – minősített. Ezzel szemben a Kúria jelenlegi álláspontja az egykori Legfelsőbb Bíróság gyakorlatát követi, miszerint a vád tárgyát képezi a vádiratban szereplő minden olyan tény is, amelyet az ügyész jogilag nem minősített. A következetes bírósági gyakorlat az utóbbi álláspontot követi, tehát a bíróságok jellemzően átvállalják a felelősséget a vádirati tényállás teljes körű vizsgálata és minősítése tekintetében.
III.1. A Kúria Bfv.I.1.803/2016. számú jelentős ügyben hozott határozata
Jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntette valósul meg, ha magánszemély elkövető erre vonatkozó engedély hiányában rendszeresen és haszonszerzés érdekében folytat pénzkölcsönzési tevékenységet.
Az elsőfokú bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki költségvetési csalás bűntettében [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 396. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés a) pont] és 3 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségében (Btk. 345. §); ezért halmazati büntetésül felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte. Emellett vele szemben vagyonelkobzást is elrendelt.
A fellebbezések alapján másodfokon eljáró törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a terhelt terhére megállapított bűncselekményeket a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 298/D. § a) pontja szerinti jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettének minősítette, megállapítva, hogy a büntetés nem halmazati jellegű, mellőzte a szabadságvesztést, és felemelte a vagyonelkobzás összegét.
A jogerős ügydöntő határozatok ellen a terhelt és védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Álláspontjuk szerint a pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzéséhez a szükséges engedély hiánya szükségszerű tényállási elem, amelyet azonban az eljárt bíróságok nem vizsgáltak, ezen körülmény sem az alapos gyanúban, sem a vádiratban nem szerepelt. Hivatkoztak továbbá arra is, hogy a terhelt büntethetősége elévült.
A Kúria a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak és megállapította, hogy az eljárás során beterjesztett vádirat mindenben megfelel a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 2. § (2) bekezdésében foglaltaknak, azaz pontosan körülírt törvénybe ütköző cselekményt tartalmazott és a vádló pontosan körülírta a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket, az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét, idejét stb.
A Kúria rámutatott, hogy nem értékelhető a törvényes vád hiányaként és a vádon való túlterjeszkedésként az, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetési magatartás kapcsán a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít; a vádelv nem jelent minden részletre kiterjedő azonosságot a vádban leírt és az ítéletben megállapított történeti tények között. A járási ügyészség vádirata részletesen leírta, hogy 2008., 2009. és 2010. évben a terhelt milyen nagyságrendben nyújtott összesen négy alkalommal kölcsönt a vádiratban megjelölt személyeknek, az adósok milyen összegű kamatot fizettek, tehát pontosan tartalmazta a kölcsönök idejét, azok összegét és kamatait. A vád valamennyi releváns tényt tartalmazott, amely a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettének megállapításához szükséges.
Rámutatott a Kúria, hogy a jogosulatlan pénzügyi tevékenység keretében a pénzügyi szolgáltatás fogalmának megállapítására a keretdiszpozíció tartalommal kitöltő igazgatási norma rendelkezései az irányadók. Így a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) rendelkezései alapján egyértelmű, hogy magánszemély pénzügyi szolgáltatási tevékenységet nem végezhet, ahogy pénzügyi intézmények is csak törvény által szabályozott szigorú feltételek mellett tehetik. Az irányadó tényállás szerint pedig a terhelt a pénzkölcsönöket minden esetben ellenérték – az általa kikötött kamat – fejében nyújtotta, azaz haszonszerzés végett rendszeresen, ismétlődő jelleggel, vagyis üzletszerűen. A terhelt a vádirat szerint is magánszemélyként végezte ezt a tevékenységet, így bűnösségének megállapítása törvényes vádon alapul.
A Kúria végül megállapította, hogy az ügyben az elévülés nem következett be. A megtámadott határozatokat ezért hatályában fenntartotta.
III.2. A Kúria Bfv.III.942/2014. számú ügyben hozott határozata
A törvényszék a 2013. február hó 15. napján kelt ítéletével az I. rendű, II. rendű, III. rendű terhelteket a régi Btk. 276. §-ába ütköző folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt próbaára bocsátotta, míg az I. rendű, II. rendű, III. rendű, és az V. rendű terhelteket az ellenük a régi Btk. 318. § (1) bekezdésbe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntette és a régi Btk. 303. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntette miatt emelt vád alól részben bizonyítottság, részben bűncselekmény hiányában felmentette.
Az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2014. február hó 26. napján jogerős ítéletével a törvényszék ítéletének az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű, és a V. rendű terheltekkel szemben a régi Btk. 318. § (1) bekezdésbe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettét és a régi Btk. 303. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntettét elbíráló részét hatályon kívül helyezte és az e bűncselekmények miatt indult büntető eljárást – törvényes vád hiányában megszüntette, ugyanakkor a magánokirat-hamisítást társtettesként és folytatólagosan elkövetettnek minősítette és a próbára bocsátás tartamát az I. rendű terhelt esetében 2 évre, a II. és III. rendű terheltnél pedig 1 évre mérsékelte.
A vádirati tényállásnak tehát – fejtette ki a másodfokú bíróság – mindazon tényeket tartalmaznia kell, amelyek a jogtalan haszonszerzési célzatra utalnak. Ezzel szemben jelen ügyben tárgyalt vádban nincs leírás arról, hogy a vádlottak milyen megfontolástól vezérelve határozták el, hogy a C. Rt. sértettel faktoring szerződéseket kötnek; melyik cég, miért és hogyan szeretett volna ezáltal pénzhez jutni; pontosan mi volt a célja a pénzmozgásnak, lehetett-e valamelyik érintett céget illetően esetleg adóoptimalizálási szándék; ki és mikor állapodott meg arról, hogy a pénzt a H.-É. Kft. számlájára utalják vagy más módon a Kft. érdekeltségi köréhez tartozó személynek átadják. Mindezek annak megállapításához vezetnek, hogy sem a haszonszerzési célzat, sem annak jogtalansága tekintetében a vád leírást, ténybeli adatot nem tartalmaz, a vádirat ezen pontatlansága pedig a csalás pontos körülírásának és a vád törvényességének hiányát eredményezi.
Az ítélőtábla jogi álláspontja szerint a vádirat a pénzmosás bűntette kapcsán is csupán annyit részletez, hogy a „csalás bűncselekmény elkövetéséből származó” pénznek mi lett a sorsa, azt ki, mikor és milyen módon vette fel, vagy utalta át. A vád e részében sem törvényes, ugyanis a szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény megnevezése a történeti tényállás és a vád kellékei közül a pontosan körülírt magatartás hiányát nem pótolja.
Az elsőfokú bíróság a vádirati tényállásban vád tárgyává nem tett jogtalan haszonszerzési szándékra utaló történeti leírás hiányában folytatott le feleslegesen bizonyítást és jutott arra a következtetésre, hogy a vádlottakat ilyen szándék nem vezette. Ebből következően a vádon túlterjeszkedve járt el és hozott felmentő rendelkezéseket. Az ügyész nem írta le, hogy a vádlottaknak mi volt az indítéka, mely alapján a Btk.-ban foglalt számos célzatos vagyon elleni, vagy gazdasági bűncselekmény, de akár büntető tényállást ki sem merítő szándék is felvethető. A pontosan körülírás hiányában a vádlottak, védők a védekezésre fel sem készülhettek, a bíróság ténylegesen olyan irányú bizonyítást folytatott le, amely nem a vádiraton alapult, hanem a vád kereteit maga kísérelte meghatározni, s ezáltal megsértette a régi Be. 1. §-ában foglalt eljárási feladatok megoszlásában foglalt alapelvet.
A Kúria a másodfokú bíróság jogi álláspontjával szemben azt állapította meg, hogy az alapügyben az elsőfokú bíróság nem törvényes vád hiányában járt el, következésképpen a felülvizsgálati indítvány álláspontja helyes, és megalapozott, minden tekintetben megfelel a kialakult bírói gyakorlatnak.
A régi Be. 2. § (1) bekezdése szerint a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. A (2) bekezdés értelmében törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.
A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósulásának helyét idejét és egyéb körülményeit. [1/2007. BK vélemény I. fejezet 2/b) pontja]
A másodfokú bíróság figyelmét elkerülte, hogy a Kúria már számos elvi határozatában kifejtette a következetes, és ennek értelmében követendő bírói gyakorlattal kapcsolatos álláspontját.
A vád törvényessége nem kevesebb, mint amelyet a régi büntetőeljárási törvény a 2. §-ának (2) bekezdésében megkövetel, de annál nem is több. A vád törvényessége valójában a vádirattal szemben támasztott tartalmi követelmények [régi Be. 217. § (3) bekezdés] minimuma, amelynek keretében a bíróság azt vizsgálja, hogy a benyújtott vád alaki és tartalmi szempontból eljárásra alkalmas-e [régi Be. 267. § (1) bekezdés j), k) pont; 309. § (1) bekezdés, 332. § (1) bekezdés d) pont], s ha alkalmasnak találja, ügydöntő határozatában dönt a vádról [régi Be. 257. § (1) bekezdés 2. mondat].
Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a bíróság ügydöntő határozatában megállapított tényállás ugyan nem fedi teljesen a vádiratban leírt tényeket, de a bűncselekmény törvényi tényállásának lényeges elemeit alkotó tények tekintetében annak megfelel. [1/2007. BK vélemény I. fejezet 2/f) pontja]
A törvényes vádnak nem fogalmi ismérve az, hogy a „büntetőtörvénybe ütköző cselekmény” leírása körében a törvényi tényállás jogi fogalmait használja; elégséges, ha a történeti tények leírása oly mértékben konkrét, hogy azokból – bebizonyítottságot feltételezve – a büntetőtörvénybe ütköző cselekményre lehet következtetni (BH 2011.219.).
Nem helytálló a másodfokú bíróság azon megállapítása sem, amely szerint az elsőfokú bíróság a vádon túlterjeszkedett volna, amikor a terheltek jogtalan haszonszerzési szándékát vizsgálta, ugyanis a bíróság a haszonszerzési célzatot kizárólag a vád tárgyává tett tények keretein belül vizsgálta és jutott arra a következtetésre, hogy az nem állapítható meg.
Megjegyezte a Kúria, hogy egyebekben a szubjektív oldal szükséges vagy esetleges ismérveinek vizsgálata a tárgyi oldalon lévő elkövetési magatartás nélkül nem is vizsgálható, ugyanis a célzat, mint speciális szándék, jellemzően a vád tárgyává tett elkövetési magatartásból – a történeti tényállásból – ismerhető fel.
A fenti megállapítások vonatkoznak a pénzmosással kapcsolatos másodfokú okfejtésre is azzal a különbséggel, hogy az V. rendű terhelttel szemben utóbb benyújtott vádirati tényállás 2) pontja – amely a terheltek pénzmosási cselekményével kapcsolatos – tartalmazta, hogy a „az 1-es vádpontban leírt módon megszerzett pénzösszegből, a pénz eredetének leplezése céljából az engedményező cégek képviselői az alábbi átutalásokat teljesítették”.
A vádirat ezt követően tételes rögzítette azokat a tranzakciókat, amelyekkel kapcsolatosan a megtévesztés, és azzal okozati összefüggésben kár keletkezett.
Figyelemmel arra, hogy az ügyek egyesítése következtében a két vádirat továbbiakban immár egységes egészet alkotott, és képezte a bírósági eljárás alapját, a vád törvényessége a pénzmosással kapcsolatos részében sem kérdőjelezhető meg.
A vád törvényessége megnyitja a bíróság eljárásának folyamát, majd annak keretében a bíróság az ügydöntő határozatában foglal állást a vád anyagi jogi megalapozottságának a kérdésében. A vád törvényessége szempontjából annak ténybeli megalapozottsága – bizonyítékokkal kellően alátámasztottsága – közömbös, ez a büntetőper érdemi kérdése, amelyre a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásban kell választ adni.
Ekként a Kúria a felülvizsgálati indítványnak helyt adott, és a régi Be. 424. § (1) bekezdése szerinti nyilvános ülésen eljárva, a régi Be. 373. § (1) bekezdés II/e) pontjában írt eljárási szabálysértés miatt a megtámadott határozatot a régi Be. 428. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára utasította.
IV. Eseti döntések a vádhoz kötöttség elvével összefüggésben
A bíróság a bizonyítás tárgyává csak a vádirati tényállást teheti. Ezzel kapcsolatban az alábbi eseti döntések kiemelése szükséges:
- A vádelv sérelme nem valósul meg, ha a bíróság a vádiratban megnevezett terheltnek a vádiratban terhére rótt cselekmény elkövetési magatartását rögzíti, és a tettazonosság keretei között a sértett személyét – a vádiratban foglaltaktól – eltérően állapítja meg; akkor sem valósul meg a vádhoz kötöttség sérelme, ha a bíróság ténymegállapítása szerint a vádiratban leírt és elbírált cselekménynek nem egy, hanem több sértettje van.
- A törvényes vád követelményét nem sérti, ha a bíróság bűnösséget kimondó ítélete – a vádbeli jogi értékeléstől eltérően – bűnszervezetben elkövetővel szemben szabja ki a büntetést, ha ennek ténybeli alapjai a vádban leírt tények között szerepelnek; ettől függetlenül a bíróság a tettazonosság keretei között a bűncselekmény bűnszervezetben elkövetésének tényét akkor is megállapíthatja, és ennek megfelelően szabhatja ki a büntetést, ha a bűnszervezetben elkövetésre vonatkozó adatokat a vád nem rögzíti, hanem azokra csak a bíróság előtti bizonyítási eljárás nyomán derült fény.
- A tényállásnak a vád keretein belül az elkövetés módja tekintetében történő pontosítása nem sérti a vádhoz kötöttséget.
- Nem jelenti a vádon túlterjeszkedést, ha a bíróság a tényállás hiánytalan tisztázása érdekében egyes részkörülmények tekintetében eltér a vádtól.
- Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a bíróság ügydöntő határozatában megállapított tényállás ugyan nem fedi teljesen a vádiratban leírt tényeket, de a bűncselekmény törvényi tényállásának lényeges elemeit alkotó tények tekintetében annak megfelel, ezért a tettazonosság keretén belül marad. A tettazonosság keretei között megállapított tényállás esetén nem sérti a vádelvet, ha a bíróság a lopás miatt emelt vád alapján orgazdaságot vagy más vagyon elleni bűncselekményt állapít meg.
- Nem értékelhető a törvényes vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként sem, ha a vádhoz képest az elkövető kilétét és valamely bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedő elkövetési magatartás lényegét illető változtatás nélkül, tehát a tettazonosság keretei között a bíróság a vádiratban le nem írt tényt – pl. egy másik bűncselekmény törvényi tényállásának részét alkotó eredményt – is megállapít, és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli.
- Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a vádban szereplő vagyoni hátrány (kár) összege bírósági bizonyítás eredményeként módosul.
- A vádelv a vád és az ítélet tényállása közötti teljes történeti azonosságot nem követeli meg. A bíróságnak a bizonyítás során a tényállás hiánytalan, valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie; a bizonyítás eredményéhez képest az ítéleti tényállás több vonatkozásában (így az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, motívuma, eredménye stb. tekintetében) eltérhet a vádirati tényállástól anélkül, hogy az a vádelvet sértené. Ezért a vád keretein belül a tényállásnak az elkövetés módja tekintetében történő pontosítása nem sérti a vádhoz kötöttséget.
- A vádhoz kötöttség elvéből fakad a tettazonosság szükségessége, vagyis az ítéletnek a vádirat által leírt cselekménnyel kapcsolatos tényeket kell tartalmaznia. A bíróság olyan tényeket is rögzíthet ítéletében, amit a vádirati tényállás nem tartalmaz. Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a bíróság a történeti tényállással összefüggésben olyan részleteket is megállapít, amelyeket a vádirat nem tartalmazott; valamint akkor sem sérül a vádelv, ha a bíróság határozatában foglalt tényállás nem fedi a vádban foglalt tényeket, de a bűncselekmény lényeges elemét alkotó tények tekintetében annak megfelel.
- A bíróságot a cselekmény vádirati minősítése (vagy akár annak hiánya) nem köti, ennek alapján a bíróság a cselekményegység keretén belül bármely tényt a vádtól eltérően is megállapíthat, tehát a bíróság ténymegállapító tevékenysége nem korlátozódik a vádbeli tényleírás valós vagy valótlan voltának eldöntésére. Ennek alapján akár a vádban le nem írt tény is megállapítható, ha az nem lép túl a vád tárgyává tett cselekmény keretein, mindez pedig eredményezheti akár alapeset helyett minősített eset megállapítását is.
IV.1. A Kúria Bhar.III.1061/2015. számú büntetőügyben hozott határozata
A törvényszék a 2014. február hó 26. napján kelt ítéletével a VIII. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli a régi Btk. 252. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő vesztegetés bűntettében, és ezért őt 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A másodfokú bíróságként eljáró ítélőtábla a 2015. február 26. napján kelt ítéletével a VIII. rendű vádlottat az ellene 2 rendbeli vesztegetés bűntett miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítéletet ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést a VIII. rendű vádlott terhére, a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett, mivel álláspontja szerint a vesztegetés bűntettével valóságos anyagi halmazatban kell megállapítani a hűtlen kezelés bűntettét.
A Legfőbb Ügyészség a fellebbezést módosított tartalommal fenntartotta. Sérelmezte, hogy az ítélet nem állapította meg azt, hogy a VIII. rendű vádlott a hitelek előterjesztése és folyósítása során vagyonkezelőnek minősült, és elkövette a hűtlen kezelés bűntettét. Indítványozta, hogy a Kúria a nyilvános ülésen a Be. 352. § (2) bekezdés a) pontja szerint az iratok tartalma alapján az ítéleti tényállást egészítse ki, majd az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú ítéletet a régi Be. 398. § (1) bekezdése alapján változtassa meg és állapítsa meg a VIII. rendű vádlott bűnösségét a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, továbbá vele szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.
A fellebbezést azonban a Kúria nem találta alaposnak. Nem megalapozatlansági ok az, ha az alapügyben eljárt bíróságok nem rögzítenek a tényállásban olyan – a vádlott bűnösségét érintő – tényeket vagy körülményeket, amelyeket a vádirat sem tartalmazott, és erre vonatkozó bizonyítási indítvány sem merült fel sem a vád, sem a védelem részéről, de a vád tárgyává tett tényállás hivatalból sem indokolta további bizonyítás felvételét.
A Legfőbb Ügyészség indítványa ugyanis a tényállás olyan kiegészítésére irányult, amely nem része a megyei főügyészség vádiratának, mivel a VIII. rendű vádlottal szemben hűtlen kezelés bűntette miatt nem emelt vádat, vagyis azt, hogy vagyon kezelői megbízatása lett volna, és a vagyonkezelői kötelezettség megszegésével vagyoni hátrány okozott volna.
Ennek megfelelően az ugyanezen a napon benyújtott vádirat értelemszerűen a hűtlen kezelés bűntettének tényállási elemeit még csak közvetett formában sem tartalmazta, nevezetesen azt, hogy a VIII. rendű vádlottat idegen vagyon kezelésével bízták meg, más szóval vagyonkezelő lett volna, hogy a vagyonkezelői kötelességeit megszegte, és ezzel okozati összefüggésben vagyoni hátrányt okozott volna, és az milyen tételekből tevődött össze, és pontosan milyen összegű volt.
A régi Be. 2. § (4) bekezdése szerint a bíróság köteles a vádat kimeríteni, de a vádon túl nem terjeszkedhet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Legfőbb Ügyészség által indítványozott kiegészítések olyan tényekre vonatkoztak, amelyek nem képezték a vád tárgyát, vagyis az irányadó tényállás e tényekkel történő kiegészítése a vádon történő olyan túlterjeszkedés lenne, amely a vádelv törvényes követelményét sértené.
A harmadfokú bíróság tehát túlterjeszkedne a vádon, ha olyan cselekményt vagy részcselekményt is elbírálna, amelyet a vádló nem tett vád tárgyává.
Ekként a Kúria a régi Be. 397. § alapján a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Záró gondolatok
A vád törvényességi kritériumaival, valamint a vádelvvel kapcsolatos hazai joggyakorlat – a Kúria következetes ítélkező tevékenysége folytán – fokozatosan egységesül. Jóllehet, a jogalkotó nem könnyítette meg sem az ügyészségek, sem a bíróságok feladatait, mivel a jelenlegi büntetőeljárási törvényben általánosságban nem határozza meg a törvényes vád fogalmi elemeit. Ezzel együtt elmondható, hogy a bíróságok kontrollfunkciójának továbbra is kiemelt jelentősége van, amelynek érvényesülését számos eljárásjogi szabály biztosítja, így például a vádirat hiányosságainak pótlására való felhívás lehetősége (Be. 493. §). Mindazonáltal elsőrendű értékként kezelendő a funkciómegosztás elve, ennek alapján a bíróságok továbbra is csak alaki szempontból vizsgálhatják az egyes váddokumentumokat.
Felhasznált irodalom
Monográfiák, tanulmányok
[1] BELOVICS Ervin: A vád törvényessége, Habilitációs tézis. https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12081/file/Tézis.pdf (letöltés ideje: 2026. május 9.)
[2] BÉRCES Viktor: A vádemelésről, Glossa Iuridica, 2023/1–2, 81–108.
[3] FARKAS Ákos–RÓTH Erika: A büntetőeljárás, Budapest, Wolters Kluwer, 2019.
[4] TREMMEL Flórián: Magyar büntetőeljárás, Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2001.
Jogszabályok
[1] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról.
[2] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről.
[3] 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról.
[4] 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről.
Bírósági döntések
[1] Kúria Bfv.I.1.803/2016/5.
[2] Kúria Bhar.III.1061/2015/5.
[3] Kúria Bfv.III.942/2014. (EBH2015.B.10.).
[4] EH 2015.04.B13. (Kúria Bfv.I.814/2014.).
[5] EH 2014.10.B17. (Kúria Bfv.II.1.208/2013.).
[6] EH 2012.08.B17. (Kúria Bfv.III.434/2012.).
[7] EH 2011.2299. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.615/2011.).
[8] EH 2005.1199. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.779/2004.).
[9] BH 2015.5.120. (Kúria Bfv.II.1.077/2014.).
[10] BH 2014.5.136. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.940/2010.).
[11] BH 2012.4.86. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.777/2010.).
[12] BH 2012.2.31. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.755/2011.).
[13] BH 2011.9.245. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.1005/2010.).
[14] BH2011.8.219. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.1036/2010.).
[15] BH 2010.7.174. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.564/2008/5.).
[16] BH 2009.5.140. (Fővárosi Ítélőtábla 2.Bkf.0.463/2008.).
[17] BH 2009.1.5. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.854/2007.).
[18] BH 2006.2.42. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.361/2004.).
[19] BH 2005.7.242. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.I.779/2004.).
[20] BH 2005.1.7. (Fővárosi Ítélőtábla 1.Kbf.310/2003.).
Egyéb források
[1] 1/2007. BK vélemény.
* A szerző PhD egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék; főtanácsadó, Kúria. Jelen tanulmány a Glossa Iuridica 2023/1–2. számában A vádemelésről címmel megjelent tanulmány (81–108.) részben átdolgozott változata. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
1 Lásd a vád törvényességét nem érinti annak esetleges megalapozatlansága. Ez utóbbi már az érdemi döntés tárgya (BH 2012.4.86.II.).
2 EH 2011.2299.
3 EH 2014.10.B17.
4 Az 1998. évi XIX. törvény – a joghatások tekintetében – különbséget tett a vád törvényességének hiánya és a vádirat „kellékhiánya” között. Ez a differencia abban nyilvánult meg, hogy míg a vádirat hiányosságai esetén helye volt a bíróság által megjelölt hiányok pótlásának, a vád törvényességéhez szükséges elemek hiánya esetében erre nem volt lehetőség (1. BK vélemény).
5 EBH 2015.B.10.
6 FARKAS Ákos–RÓTH Erika: A büntetőeljárás, Budapest, Wolters Kluwer, 2019. 251.
7 BELOVICS Ervin: A vád törvényessége, Habilitációs tézis. https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12081/file/Tézis.pdf (Letöltés ideje: 2026. május 10.)
8 BH 2009.5.140.
9 BH 2011.8.219.I.
10 EH 2012.08.B17.
11 BH 2015.5.120.
12 BH 2012.2.31.
13 E kérdéskörrel a 33/2013. (XI. 22.) AB határozat foglalkozik részletesen.
14 II. 4. a)–b) pont.
15 https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/a_vad_torvenyesseg… (Letöltés ideje: 2026. május 9.).
16 Be. 492. § (2) bekezdés.
17 BÉRCES Viktor: A vádemelésről, Glossa Iuridica, 2023/1–2, 93.
18 TREMMEL Flórián: Magyar büntetőeljárás, Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 2001, 451.
19 https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/tajekoztatoa-kuria-bfvi18032016-szamu… (Letöltés ideje: 2026. május 7.)
20 https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/tajekoztato-bfviii-9422014-szamu-ugyh… (Letöltés ideje: 2026. május 7.)
21 EH 2015.04.B13.
22 EH 2015.03.B10.
23 EH 2005.1199.
24 BH 2014.5.136.I.
25 BH 2011.9.245.
26 BH 2009.1.5.II.
27 BH 2006.2.42.I.
28 BH 2005.7.242.
29 BH 2005.1.7.
30 BH 2005.1.7.
31 BH 2010.7.174.
32 https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/t-j-e-k-o-z-t-t-o-bhariii10612015-sza… (Letöltés ideje: 2026. május 7.)