3/2002. számú BJE határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat



A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA


3/2002.BJE.szám


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!


A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa Budapesten, 2002. december 16. napján tartott nem nyilvános ülésen a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványa alapján meghozta a következő


jogegységi határozatot:




I. 1. Összbüntetésbe foglalni - ha ennek egyéb törvényi feltételei fennállnak - kizárólag végrehajtandó szabadságvesztéseket lehet.


2. Ha a felfüggesztett szabadságvesztést utóbb végre kell hajtani, az összbüntetésbe foglalás szempontjából a továbbiakban végrehajtandó szabadságvesztésnek tekintendő.


3. Az összbüntetésbe foglalás feltételei addig állnak fenn, amíg egyik büntetést sem hajtották teljesen végre, illetve a végrehajtásuk folyamatos.


II. Az összbüntetés tartamát olyan mértékben kell meghatározni, hogy az elkövetőt lehetőleg ne érje hátrány azért, mert a terhére rótt bűncselekményeket nem egy eljárásban bírálták el.


III. 1. Az összbüntetési ítélet rendelkező részében a bíróság az alapítéletek, valamint - többszörös összbüntetésbe foglalás esetén - a korábbi összbüntetési ítélet hatályon kívül helyezése nélkül összbüntetésbe foglalja az alapítéletekben kiszabott büntetéseket, és meghatározza az összbüntetés tartamát. Rendelkezik az összbüntetés egységes büntetés-végrehajtási fokozatáról, a feltételes szabadságra bocsátás kizárásáról, az elkövető visszaesői minőségéről.


2. Az összbüntetés egységes végrehajtási fokozatát az alapítéletek rendelkezéseinek alapulvételével kell megállapítani akkor is, ha a büntetés-végrehajtási bíró úgy rendelkezett, hogy az alapítéletben kiszabott büntetés hátralevő részét eggyel enyhébb vagy eggyel szigorúbb fokozatban kell végrehajtani.


3. A büntetés fele részének letöltése után az elítélt akkor bocsátható feltételes szabadságra, ha valamennyi alapítélet így rendelkezett, és az összbüntetés mértéke nem haladja meg a három évet. Egyébként a feltételes szabadság lehetősége az összbüntetés végrehajtási fokozatához igazodik.


4. Nem bocsátható feltételes szabadságra az elítélt az összbüntetésből, ha bármelyik alapítélet a feltételes szabadságra bocsátásból kizárta.


IV. 1. A javítóintézeti nevelést és a szabadságvesztést akkor is összbüntetésbe kell foglalni, ha az elkövető a bűncselekményt egy másik alapügyben hozott ítélet jogerőre emelkedése után követte el.


2. Az összbüntetésbe foglalás feltételei addig állnak fenn, amíg egyik büntetést vagy intézkedést sem hajtották végre, illetve a végrehajtásuk folyamatos.


3. Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén a bíróság elsősorban a fiatalkorú személyiségét és nevelhetőségét figyelembe véve bírálja el, hogy az összbüntetést az alapítéletben kiszabott szabadságvesztéssel egyező tartamban határozza-e meg, vagy meghosszabbítja.


4. Ha valamennyi alapítélet szerint a fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani a szabadságvesztést, az összbüntetés végrehajtási fokozata - az összbüntetés tartamától függetlenül - a fiatalkorúak fogháza.


V. A BK 130., 151.és a 172. sz. kollégiumi állásfoglalás már nem tekinthető irányadónak. A jogegységi határozat nem veszi át a BK 151. sz. állásfoglalás III. pontjának az összbüntetésbe foglalás eljárási kérdéseiről adott olyan, érdemben helytálló iránymutatásait, amelyek átmentek a bírói gyakorlatba, illetve olyan jogszabályi rendelkezésekre hivatkoznak, amelyeket az 1998: XIX. tv. (az új Be.) hatályon kívül helyez.

Indokolás




A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 29.-a § (1) bekezdésének a) pontja és 31. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását, valamint - a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma BK 151. sz., BK 130. sz. és BK 172. sz. állásfoglalásának hatályon kívül helyezése mellett - jogegységi határozat meghozatalát indítványozta. Az indítvány hivatkozik arra, hogy a Btk. összbüntetési szabályait az 1999. március 1-jén hatályba lépett 1998. évi LXXXVII. törvény (a Btk. 1998. évi novellája) alapvetően megváltoztatta.


A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma az összbüntetés számos kérdését illetően a Bszi. 33. §-ának (1) bekezdésében biztosított jogkörében a Btk. novellájának hatálybalépését követően többször véleményt nyilvánított, majd összbüntetési jogegységi határozat meghozatalának kezdeményezését javasolta [Bszi. 33. § (2) bek.].


A legfőbb ügyésznek a Bf. 699/2002. számú átiratban kifejtett - és képviselője által a nem nyilvános ülésen is fenntartott - álláspontja szerint az anyagi jogi szabályok lényeges változása ellenére az összbüntetésbe foglalással kapcsolatos BK. 130., 151. és 172. számú állásfoglalások a kvázi halmazati összbüntetésre vonatkozó részükben irányadónak tekintendők. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának a Bírósági Határozatok Fórum rovatában közzétett iránymutatásaival kapcsolatban ugyanez a véleménye. Álláspontja szerint az 1999. március 1. napja után kialakult ítélkezési gyakorlat megfelel a Btk. hatályos összbüntetési rendelkezéseinek, ezért indokoltnak tartja, hogy a korábbi iránymutatásokat a jogegységi határozat az indítványnak megfelelően összegezze.


A Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében jogegységi határozat hozatalát szükségesnek találta, és a korábbi állásfoglalásait, illetve véleményeit összefoglalva, a jogszabályi változások figyelembevételével ad iránymutatást az összbüntetéssel kapcsolatos jogértelmezési kérdésekben.


I. 1. Az 1998: LXXXVII. tv. 25. §-ával módosított Btk. 92. §-ának (1) bekezdése szerint "Ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik, és az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedését megelőzően követte el, a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni." Egyidejűleg a Btk. novellája 93. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte a Btk. 92. §-ának (2) bekezdését, amely szerint "összbüntetésbe csak olyan végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre"


A Btk. módosításának eredményeként az összbüntetés lehetősége az ún. kvázi halmazati összbüntetés esetére szűkül. A Btk. 92. §-a (2) bekezdésének elhagyása folytán azonban állást kell foglalni abban, módosult-e az összbüntetésbe foglalás két korábbi általános feltétele, amely szerint csak "végrehajtandó" és olyan szabadságvesztéseket lehet összbüntetésbe foglalni, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre.


A Btk. 92. §-a (1) bekezdésének hatályos szövege a szabadságvesztés előtt a "végrehajtandó" jelzőt nem használja. Ebből a nyelvtani értelmezés szabályai szerint arra is lehetne következtetni, hogy felfüggesztett szabadságvesztéseket, illetve felfüggesztett és végrehajtandó szabadságvesztést is összbüntetésbe lehet és kell foglalni.


A Btk. rendelkezéseinek rendszertani értelmezése alapján azonban egyértelmű, hogy felfüggesztett szabadságvesztés nem foglalható összbüntetésbe sem végrehajtandó szabadságvesztéssel, sem felfüggesztett szabadságvesztéssel.


Felfüggesztett és végrehajtandó szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása esetén az összbüntetést nyilvánvalóan végrehajtandó szabadságvesztésben kellene megállapítani, vagyis a bíróság gyakorlatilag elrendelné a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. Erre azonban nincs törvényes lehetőség, mert a Btk. 91. §-ának felsorolásában nem szerepel ilyen végrehajtási ok.


Felfüggesztett szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén az összbüntetés tartama adott esetben meghaladhatná az alapítéletekben kiszabott szabadságvesztések közül a legsúlyosabb tartamát. Ha a bíróság az alapítéletektől eltérően egy év és két év közötti tartamban állapítaná meg az összbüntetést, ezzel felülbírálná az alapítéleteket, mert lényegében a Btk. 89. §-ának (2) bekezdését alkalmazná a terhelt javára. A törvény azonban ezt nem teszi lehetővé.


Ha pedig az összbüntetés tartama a két évet is meghaladná, akkor a végrehajtásának felfüggesztésével megsértené a Btk. 89. §-ának (2) bekezdését.


2. A Btk. 91. §-ának (1) bekezdése rendelkezik azokról az esetekről, amelyekben a felfüggesztett szabadságvesztést [Btk. 89. § (1) bek.] utóbb végre kell hajtani.


Ha a büntetés végrehajtását azért rendelik el, mert az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik [Btk. 91. § (1) bek. b) pont], a korábban felfüggesztett, de végrehajtandóvá vált és az újabb ítéletben kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés nem foglalható összbüntetésbe, mert ennek általános feltétele [Btk. 92. § (1) bek.] nem állhat fenn. Ugyanis az elkövető az újabb bűncselekményt a korábban hozott ítélet jogerőre emelkedése után követte el, ezért az elítélések nem állhatnak kvázi halmazati viszonyban egymással.


Ha azonban a szabadságvesztés végrehajtását - a Btk. 91. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bármely okból - elrendelték, és a felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítélet - a jogerőre emelkedésének időpontját figyelembe véve - kvázi halmazati viszonyban áll valamely más, végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó ítélettel: az összbüntetésbe foglalás nemcsak lehetséges, hanem kötelező is.


3. a) Ha az elkövető ellen több bűncselekmény miatt folyik az eljárás, és még egyik miatt sem ítélték el, valamennyi bűncselekményt lehetőleg egy eljárásban kell elbírálni, és halmazati büntetést kell kiszabni [Btk. 12. § (1) bek., 85. § (1) bek.]. Az együttes elbírálás elmaradása az elkövetőre nézve hátrányos, és ennek a hátránynak a kiküszöbölése vagy legalább mérséklése érdekében a Btk. 92. §-ának (1) bekezdése előírja az egymással kvázi halmazati viszonyban lévő, külön ítéletekkel kiszabott több (legalább két) határozott ideig tartó szabadságvesztés összbüntetésbe foglalását.


Ha viszont az elkövető korábbi büntetését egy végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó újabb ítélet jogerőre emelkedésekor már végrehajtották, s ezért csak egy büntetést kell végrehajtani, az összbüntetésbe foglalás lehetősége nem nyílik meg.


b) Lehetséges, hogy két szabadságvesztést folyamatosan, időbeli megszakítás nélkül hajtanak végre (az egyik büntetés kitöltése után az elkövető nem kerül szabadlábra). Ebben az esetben a teljesen kitöltött szabadságvesztés az összbüntetésbe foglalás szempontjából nem tekinthető végrehajtottnak. A folyamatos végrehajtás eredményeként ugyanis az elkövető gyakorlatilag egy büntetést áll ki, azaz az összbüntetésbe foglalás eléri a célját.


Ugyanaz a helyzet, ha előzetes letartóztatás és szabadságvesztés végrehajtása folyamatos, majd az összbüntetés lehetősége végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásával és az előzetes letartóztatásnak a szabadságvesztésbe történő beszámításával megnyílik.


c) Az összbüntetésbe foglalás feltételeinek az elsőfokú összbüntetési ítélet meghozatalának időpontjában kell fennállniuk. Nincs jelentősége annak, ha az összbüntetési ítélet felülbírálatának vagy jogerőre emelkedésének időpontjáig az elkövető az egyik alapügyben kiszabott büntetését már teljesen kiállotta.


II. 1. A Btk. 93. §-a szerint az összbüntetés tartamát úgy kell meghatározni, mintha halmazati büntetést szabnának ki. A bíróság az összbüntetési ügyben csak annyiban jogosult a jogerős ítéletek (az alapítéletek) felülbírálatára, amennyiben ezt a Btk. 92-94. §-ának rendelkezései lehetővé teszik.


Az összbüntetés szabályai a Btk. V. Fejezetében, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések között találhatók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az összbüntetésbe foglalás során a Btk. 83. §-ában foglalt büntetéskiszabási elvek alkalmazhatók lennének. Ugyanis az összbüntetési eljárásban nincs törvényes lehetőség a jogerős alapítéletekben eljáró bíróságok büntetéskiszabási értékelő tevékenységének teljes felülvizsgálatára. Így a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyessége, a bűnösség foka, továbbá az egyéb enyhítő és súlyosító körülmények nem vizsgálhatók, az alapítéletekben kiszabott büntetések újraértékelése kizárt. Nem vehetők figyelembe az alapítéletek jogerőre emelkedése óta a terhelt személyi körülményeiben bekövetkezett változások sem.


A halmazati büntetés szabályait az összbüntetés tartamának meghatározása során, az összbüntetési szabályokból következő értelemszerű eltérésekkel kell alapul venni.


2. a) A Btk. 93. §-a szerint az összbüntetés tartamának el kell érnie az alapítéletekben kiszabott büntetések közül a legsúlyosabbat. Az összbüntetésbe foglalás során ebből kiindulva, a rövidebb tartamú büntetés vagy büntetések mértékének csökkentésével kell az összbüntetést meghatározni.


Az elengedés lehetséges mértékét azonban az alapítéletekben kiszabott szabadságvesztésekre irányadó büntetési tételek is befolyásolhatják.


A határozott ideig tartó szabadságvesztés leghosszabb tartama összbüntetés esetén húsz év [Btk. 40. § (2) bek.]. Ennélfogva ha az alapítéletekben kiszabott legsúlyosabb büntetés megközelíti vagy eléri ezt a tartamot, a rövidebb tartamú büntetést csak kisebb mértékben lehet csökkenteni, vagy ennek lehetősége kizárt (a rövidebb büntetés részben vagy egészében elenyészik).


b) Összbüntetés esetén is irányadók a Btk. 85. §-a (2) és (3) bekezdésének szabályai. Ez azt jelenti, hogy az összbüntetés mértéke nem haladhatja meg az alapítéletek szerinti legsúlyosabb bűncselekményre megállapított büntetési tétel felével megemelt felső határát. Hosszabb tartamú szabadságvesztést ugyanis akkor sem lehetett volna kiszabni, ha a bűncselekményeket egy eljárásban bírálják el.


Az összbüntetés tartamát korlátozhatja az is, hogy a 93. § értelmében az összbüntetés nem érheti el az alapítéletekben megállapított büntetések együttes tartamát.


3. A 2. pontban említett korlátok között a kvázi halmazati összbüntetés tartamának meghatározásánál elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a több eljárásban elbírált bűncselekmények elkövetésének, illetőleg elbírálásának az időpontja folytán fennállott-e a lehetősége az egy eljárásban való elbírálásnak. Így ha más-más bűncselekmények miatt, különböző bíróságok előtt a büntetőeljárások egyidejűleg folynak, és az egyesítés célszerűségi okból nem indokolt: az összbüntetésbe foglalás során a külön lefolytatott eljárásokban hozott ítéletekben kiszabott szabadságvesztések közül a rövidebb időtartamú teljesen elenyészhet. Ennek indokoltsága hiányában is a rövidebb időtartamú büntetés jelentős mérvű csökkentésével kell az összbüntetés tartamát meghatározni.


Az elengedés mérvének a megítélésénél vizsgálni kell azt is, hogy a több eljárásban elbírált cselekmények jellegükben azonosak vagy hasonlók-e; elkövetési magatartásuk időbelileg egybeeső vagy közeli-e; a cselekmények egymással összefüggésben állnak-e stb. Így pl. ha az egyik bíróság az elkövetőnek többrendbeli azonos vagy hasonló jellegű bűncselekményét bírálta el, majd utóbb indult újabb büntetőeljárás valamely korábban fel nem derített ugyanolyan bűncselekmény miatt: az ezt követően lefolytatott összbüntetési eljárás során a rövidebb időtartamú szabadságvesztés teljes elenyészése vagy igen nagy mérvű csökkentése biztosíthatja, hogy az összbüntetés a halmazati büntetés tartamával legyen azonos.


Azokban az esetekben, amikor az egymással kvázi halmazati viszonyban álló szabadságvesztések közül a rövidebb tartamú büntetés teljes elenyészése nem indokolt: a csökkentés a rövidebb büntetésnek akár a háromnegyedét meghaladó részéig is terjedhet.


Ha viszont az elsőfokú - nem jogerős - elítélés után követte el a terhelt az újabb bűncselekményt (jóllehet ilyen esetben is kvázi halmazatról van szó), ezt a körülményt nem lehet figyelmen kívül hagyni az összbüntetési tartam meghatározásakor. Ilyenkor a rövidebb tartamú szabadságvesztés mértéke tekintetében viszonylag kisebb mértékű elengedés indokolt: a két alapítéletben kiszabott szabadságvesztés közül az egyik általában nem enyészhet el teljesen, és a rövidebb tartamú szabadságvesztés fele részének elengedésén túli mérséklés rendszerint nem indokolt.


4. Az összbüntetés tartamának, illetőleg az elengedés mérvének a megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az egyes alapítéletekben kiszabott büntetésekből a terhelt ténylegesen mennyit töltött ki az összbüntetésbe foglalás időpontjáig, illetőleg milyen tartamú a büntetés még le nem töltött része.


5. Ha a terhelt büntetéseit korábban már összbüntetésbe foglalták, de egy újabb szabadságvesztést kiszabó alapítéletre tekintettel újabb összbüntetésbe foglalás válik szükségessé (többszörös összbüntetésbe foglalás), az újabb összbüntetési ítéletben vissza kell térni az alapítéletekre. A kvázi halmazati viszony megítélésénél nem a korábbi összbüntetési ítélet jogerőre emelkedését, hanem az alapítéletekkel elbírált bűncselekmények elkövetési idejét, illetőleg az alapítéletek jogerőre emelkedésének az időpontját kell figyelembe venni.


Az újabb összbüntetés tartamának el kell érnie az alapítéletekben kiszabott büntetések közül a legsúlyosabbat, de nem érheti el a büntetések együttes tartamát. Az előző összbüntetés tartamának nincs jelentősége.


Az 1998: LXXXVII. tv. hatálybalépése, 1999. március 1. után csak olyan összbüntetési ítéletet lehet ismét összbüntetésbe foglalni, amelynek valamennyi alapítélete kvázi halmazati viszonyban áll egymással.


III. 1. a) Az összbüntetés a több ítéletben kiszabott büntetések egyetlen szabadságvesztésbe való összefoglalását jelenti. Nincs azonban eljárásjogi alapja annak, hogy az elsőfokú bíróság az összbüntetési ítéletben "hatályon kívül helyezi" a korábban eljárt bíróságoknak a főbüntetésre, valamint a büntetés-végrehajtási fokozatra vonatkozó rendelkezését. Az összbüntetési ítélet rendelkező részének olyan szövegezése felel meg az eljárási szabályoknak, hogy a bíróság az alapítéletekben kiszabott büntetéseket összbüntetésbe foglalja, és az összbüntetés tartamát meghatározza.


Azért is helytelen az alapítéletek említett rendelkezéseinek a hatályon kívül helyezése, mert többszörös összbüntetésbe foglalás esetén vissza kell térni az alapítéletekre [II/5. pont], márpedig a "hatályon kívül helyezett" szabadságvesztés újbóli figyelembevétele önellentmondás lenne.


b) A Btk. 94. §-ának (1) bekezdése szerint különböző fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén az összbüntetést abban a fokozatban kell végrehajtani, amelyik közülük a legszigorúbb. Ha azonban az összbüntetés mértéke három év vagy azt meghaladó tartamú, illetőleg többszörös visszaesőnél két év vagy ezt meghaladó tartamú, az összbüntetés végrehajtási fokozatát ennek figyelembevételével kell meghatározni.


Az összbüntetésbe foglalás során is irányadónak kell tekinteni, ha valamelyik alapítéletben a bíróság a többszörös visszaeső terhelt esetében a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával eggyel enyhébb vagy súlyosabb büntetés-végrehajtási fokozatot állapított meg. Ezek a rendelkezések nem bírálhatók felül.


A Btk. 94. §-ának (2) bekezdése alkalmazása azonban biztosíthatja, hogy az előbbiekben említett általános szabály érvényesülése folytán az elítéltet ne érje méltánytalan hátrány. Ha pl. rövidebb időtartamú, szigorúbb büntetés-végrehajtási fokozatban végrehajtandó, valamint hosszabb időtartamú, ennél enyhébb fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalására kerül sor, különös gonddal kell vizsgálni, hogy a szigorúbb büntetés-végrehajtási fokozat megállapítása nem jelent-e az elítéltre nézve ilyen hátrányt.


Ez vonatkozik arra az esetre is, ha a többszörös visszaeső elítélttel szemben kiszabott, két évet el nem érő börtönbüntetést a bíróság összbüntetésbe foglalja egy másik, hasonló tartamú szabadságvesztéssel, és az összbüntetésbe foglalás során megállapított tartama eléri vagy meghaladja a két évet. Ilyen esetben indokolt lehet a Btk. 94. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával a fegyház fokozatnál eggyel enyhébb (börtön) fokozat megállapítása.


2. Az alapítélettel kiszabott szabadságvesztés hátralevő részének végrehajtására a Btk. 46. §-ának (1) bekezdése alapján eggyel enyhébb vagy eggyel szigorúbb végrehajtási fokozatot kijelölő büntetés-végrehajtási bírói határozat az új helyzetet teremtő összbüntetési ítélettel a hatályát veszti. Ez nem jelenti azonban a bv. bírói hatáskör elvonását, mert a bv. intézetnek meg kell vizsgálnia, hogy az összbüntetés tekintetében fennállnak-e annak feltételei, hogy előterjesztést tegyen a bv. bíróhoz az 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) 7. §-a szerint eljárás lefolytatására. Az enyhébb végrehajtási fokozatot kijelölő bv. bírói határozatot azonban az összbüntetés során is figyelembe lehet venni. Jelentősége lehet ugyanis annak eldöntésekor, hogy a bíróság az összbüntetési ítéletben alkalmazza-e az elítélt javára a Btk. 94. §-ának (2) bekezdését. Ezért a bv. bírói határozat egy példányát az alapügy irataihoz kell csatolni.


Abból a szempontból, hogy az enyhébb fokozatot meghatározó bv. bírói határozatra tekintettel a Btk. 94. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával megállapítandó végrehajtási fokozat méltánytalan hátrányt jelentene-e, figyelembe kell venni egyfelől a bv. bírói határozattal érintett, másfelől a másik (a többi) alapítélettel kiszabott büntetés (büntetések) hátralevő részének tartamát és a bűncselekmények elkövetésének az időpontját.


A Btk. 94. §-a (2) bekezdésének alkalmazása általában akkor indokolt, ha a bv. bírói határozattal érintett alapítélet alapján letöltendő szabadságvesztés hátralevő részének tartama lényegesen hosszabb, mint amelyet a másik (a többi) alapítélet alapján kell végrehajtani.


Az összbüntetési ítélet adott esetben enyhébb végrehajtási fokozatot állapíthat meg, mint az alapítéletet érintő bv. bírói határozat. Ilyenkor a bv. intézet a szigorúbb fokozat kijelölése érdekében újabb előterjesztést tehet a bv. bíróhoz.


3. a) Az összbüntetés egységes végrehajtási fokozata - a Btk. 47. §-ának (2) bekezdése alapján - meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét és a feltételes szabadság tartamát. Ha a feltételes szabadságra bocsátás nem kizárt, erről az összbüntetési ítéletben nem kell rendelkezni.


b) A büntetés fele részének letöltése után az elítélt akkor bocsátható feltételes szabadságra az összbüntetésből, ha a Btk. 47. §-ának (3) bekezdése alapján valamennyi alapítélet így rendelkezett. Ellenkező esetben a feltételes szabadság lehetősége az összbüntetés egységes végrehajtási fokozatához igazodik.


Ugyancsak az összbüntetés egységes végrehajtási fokozata határozza meg a feltételes szabadság lehetőségét, ha valamennyi alapítélet úgy rendelkezett, hogy az elítélt a büntetés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra, de az összbüntetés tartama a három évet meghaladja. A Btk. 47. §-ának (3) bekezdése ugyanis ilyen tartamú halmazati büntetés kiszabása esetén sem tenné lehetővé a feltételes szabadságot már a büntetés fele részének letöltése után.


4. A törvény nem rendelkezik külön arról, hogy az alapítéleteknek a feltételes szabadságra bocsátás kizárásáról szóló rendelkezéseit [Btk. 47. § (4) bek.] hogyan kell figyelembe venni az összbüntetési ítéletben. Minthogy azonban az összbüntetés egységes büntetés, teljes tartamára nézve egységes a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége is. Ha bármelyik alapítéletben a bíróság kizárta az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, ez a rendelkezés az összbüntetésre is vonatkozik. A feltételes szabadságra bocsátás kizárásáról az összbüntetési ítéletben rendelkezni kell.


IV. 1. A Btk. 92. §-ának (1) bekezdése általános érvényű szabály. Eszerint a fiatalkorúval szemben kiszabott szabadságvesztések csak kvázi halmazati elítélések esetén foglalhatók összbüntetésbe.


Ezzel szemben a javítóintézeti nevelés csak fiatalkorúval szemben alkalmazható intézkedés, a Btk. 120. §-ának (2) bekezdése pedig olyan speciális rendelkezés, amely az összbüntetésbe foglalás feltételeit a javítóintézeti nevelés és a szabadságvesztés találkozása esetére az összbüntetés általános szabályaitól eltérően határozza meg.


Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén összbüntetésként a szabadságvesztést kell végrehajtani. Az összbüntetésbe foglalás akkor is kötelező, ha a bíróság a szabadságvesztést nem hosszabbítja meg.


2. Az összbüntetésbe foglalás feltétele, hogy még egyik intézkedést vagy büntetést sem hajtották teljesen végre, illetve a végrehajtásuk folyamatos (lásd az I/3. pontot, amely értelemszerűen itt is irányadó).


3. a) Szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén a Btk. 83. §-ában meghatározott büntetéskiszabási elvek nem alkalmazhatók, az alapítéletekben már értékelt, a büntetést befolyásoló körülményeket az összbüntetési ítéletben nem lehet újraértékelni (II/1. pont). Ez az iránymutatás azonban nem vonatkozik a javítóintézeti nevelés és a szabadságvesztés összbüntetésbe foglalására. A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék. Az egyéni megelőzésnek javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása esetén is elsődleges jelentősége van, ezért a Btk. 120. §-ának (2) bekezdése alapján elsősorban a fiatalkorú személyiségének és nevelhetőségének figyelembevételével kell megítélni, hogy az alapítéletben kiszabottal megegyező vagy legfeljebb egy évvel meghosszabbított tartamú szabadságvesztéstől várható-e a büntetés céljainak az elérése.


A fiatalkorú személyiségének jellemző vonásaira, valamint könnyebben vagy nehezebben nevelhetőségére a bűncselekmény jellege, elkövetésének módja és indítéka, a fiatalkorú előélete és a személyi körülményei alapján, valamint a rendelkezésre álló egyéb adatokból lehet következtetni, s ezek mikénti értékeléséről az összbüntetési ítéletben számot kell adni. Következtetési alapul szolgálhat pl., hogy a fiatalkorú a javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt milyen magatartást tanúsított; az intézetben, a szökés közben vagy pedig az ideiglenes elbocsátás tartama alatt követte-e el a bűncselekményt stb.


A szabadságvesztés esetleges meghosszabbítása szempontjából különös jelentősége van annak, hogy a bíróság az alapítéletben milyen tartamú szabadságvesztést szabott ki, és mennyi a javítóintézeti nevelés hátralevő része.


Ha a szabadságvesztés tartama a Btk. 120. §-ának (2) bekezdése szerinti meghosszabbíthatóság mértékét (egy év) többszörösen meghaladja: ez a tartam rendszerint meghosszabbítás nélkül alkalmas a büntetés céljának az elérésére.


A javítóintézeti nevelést a Btk. 118. §-ának (2) bekezdése szerinti teljes tartamában kell összbüntetésbe foglalni, a szabadságvesztés meghosszabbításának lehetséges mértékét azonban a javítóintézeti nevelés hátralevő részének tartama határozza meg; azt a Btk. 120. §-a (2) bekezdésének utolsó mondata szerint nem érheti el.


A javítóintézeti nevelés hátralevő részének tartamát az előzetes fogva tartásban töltött és a Btk. 120/B. §-a alapján az intézkedésbe beszámított idő figyelembevételével kell megállapítani. Ha a fiatalkorút az intézetből ideiglenesen elbocsátották, a javítóintézeti nevelés hátralevő része az ideiglenes elbocsátás tartamánál rövidebb is lehet [Btk. 118. § (3) bek.].


b) Ha a fiatalkorút a javítóintézetből a Btk. 118. §-ának (3) bekezdése alapján ideiglenesen elbocsátották, az ideiglenes elbocsátás tartamának lejártáig a javítóintézeti nevelés nem fejeződik be. Ezért eddig az időpontig az összbüntetésbe foglalás akkor is kötelező, ha a bíróság az ideiglenes elbocsátást nem szüntette meg a Btk. 118. §-ának (4) bekezdése alapján, illetve a fiatalkorú nem is az ideiglenes elbocsátás alatt követte el azt a bűncselekményt, amelyért szabadságvesztésre ítélték.


Az ideiglenes elbocsátás tartamának lejárta után azonban csak akkor van helye összbüntetésbe foglalásnak, ha a bíróság az ideiglenes elbocsátás tartama alatt elkövetett és utóbb ismertté vált bűncselekmény miatt az ideiglenes elbocsátást megszüntette.


Ha javítóintézeti nevelés elrendelése után a fiatalkorún szabadságvesztést hajtanak végre, de annak kitöltéséig az összbüntetésbe foglalás elmarad: a javítóintézeti nevelés megkezdésére vagy folytatására nem kerülhet sor, hanem utólag le kell folytatni az összbüntetési eljárást. Ennek nem akadálya a szabadságvesztés kitöltése, mivel az intézkedés és a büntetés végrehajtása folyamatos. Ilyenkor azonban a szabadságvesztés tartamának meghosszabbítása csak kivételesen indokolt.


c) A b) pontban kifejtettek irányadók akkor is, ha az elkövetőt a tizennyolcadik életévének betöltése után elkövetett bűncselekmény miatt ítélték szabadságvesztésre. Az elkövető tizenkilencedik életévének betöltése után összbüntetésbe foglalásnak (elsőfokú összbüntetési ítélet meghozatalának) már nincs helye, mivel a javítóintézeti nevelés véglegesen befejeződik, és az elkövetőt el kell bocsátani a javítóintézetből [Btk. 118. § (6) bek.].


d) A Btk. 120. §-ának (2) bekezdése szerinti összbüntetés végrehajtási fokozatát az alapítéletben meghatározott fokozattal egyezően kell megállapítani. A Btk.-nak a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezései nem teszik lehetővé, hogy a bíróság az összbüntetési ítéletében az alapítélet szerinti végrehajtási fokozatot bármilyen okból megváltoztassa.


e) A mentesítésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az alapítéletben meghatározott szabadságvesztés tartamát kell figyelembe venni akkor is, ha azt a bíróság - összbüntetésként - meghosszabbítja. A várakozási időt az összbüntetés kiállásától, illetve végrehajthatósága megszűnésétől kell számítani.


4. A Btk. 111. §-ának (3) bekezdése a szabadságvesztést általában a fiatalkorúak fogházában rendeli végrehajtani. A fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani a Btk. 111. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontja értelmében a bűntett miatt kiszabott két évi vagy ennél hosszabb tartamú, illetőleg a visszaeső vagy a szándékos bűncselekmény miatt már javítóintézeti nevelésre ítélt esetében az egy évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést.


A Btk. V. fejezetében - tehát nem a fiatalkorúak speciális szabályai között - található a Btk. 94. §-ának (1) bekezdése (lásd a III/1/b) pontot. A rendelkezés (2) második mondata fegyházban rendeli végrehajtani az olyan összbüntetést, amelynek alapítéletei eredetileg börtönre szóltak.


A fiatalkorúak büntetőjoga a fegyházbüntetést nem ismeri, a Btk. 111. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint a bíróság a fiatalkorúak fogházát vagy börtönét állapíthatja meg. Nincs törvényi alapja annak, hogy a fiatalkorúak szabadságvesztés büntetéseinek összbüntetésbe foglalásakor a bíróság a Btk. 94. §-a (1) bekezdésének második mondatában foglalt szigorúbb szabályt alkalmazza.


V. A kifejtettekre tekintettel a jogegységi tanács a Bszi. 27. §-ában, 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és 32. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a rendelkező rész szerint határozott és határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.


A BK. 130. sz., BK. 151. sz. és BK. 172. sz. büntető kollégiumi állásfoglalások a továbbiakban irányadónak nem tekinthetők (Bszi. 105.§ ). A jogegységi tanács azonban utal arra, hogy a BK 151. sz. állásfoglalás III. pontjának az összbüntetésbe foglalás eljárási kérdéseiről adott és a jogegységi határozatban nem érintett iránymutatásai érdemben helytállók. Kifejezett fenntartásukat és átvételüket azonban szükségtelennek és célszerűtlennek tartotta, mert átmentek a bírói gyakorlatba, illetve olyan jogszabályi rendelkezésekre hivatkoznak, amelyeket az 1998: XIX. tv. (az új Be.) hatályon kívül helyez.


Budapest, 2002. december 16.

Dr. Kónya István s.k. a tanács elnöke,

Dr. Berkes György s.k. előadó bíró Dr. Szabó Péter s.k. előadó bíró Dr. Akácz József s.k. bíró Dr. Édes Tamás s.k. bíró

A kiadmány hiteléül:


írnok


Csné.