2/2005. számú BJE határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat



A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA



2/2005.BJE. szám


A Magyar Köztársaság nevében !





A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának jogegységi tanácsa Budapesten, a 2005. év június hó 22. napján tartott ülésen a Legfelsőbb Bíróság elnökének indítványa alapján meghozta, és nyilvánosan kihirdette a következő



jogegységi határozatot:



A jogosulatlan vadászattal elkövetett lopás és rongálás bűncselekményének sértettje az adott vadászterületen vadászatra jogosult.


I n d o k o l á s :





I.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke - a Pécsi Ítélőtábla kollégiumvezetőjének a kezdeményezésére - a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény (Bszi.) 31. (1) bekezdésének a) pontjában, illetve a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 440.§-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkörében, a Bszi. 29. § (1) bekezdés a) pontja, illetve a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, abban elvi kérdésben indítványozta jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát, hogy jogosulatlan vadászat (orvvadászat) esetén az így kilőtt vad eltulajdonításával megvalósított lopásnak ki a sértettje (Be. 51. §). A büntető bíróságok ítélkezési gyakorlata ugyanis eltérő ebben a kérdésben. Egyes bíróságok a magyar államot, mások pedig a vadászatra jogosultat (vadásztársaságot) tekintik a sértettnek.


Az eltérő megítélést az alábbi határozatok tükrözik:


1./ A Soproni Városi Bíróság 2001. április 11. napján kihirdetett B. 841/2000/8. számú ítéletével a vádlottaknak azokat a cselekményeit, hogy éveken át, havonta több alkalommal, jogosultság nélkül, részben nem azonosítható vadászterületeken igen nagyszámú őzet, vaddisznót és gímszarvast lőttek ki, azok húsát értékesítették, s ezzel 11 millió 870 ezer forint kárt okoztak, a magyar állam sérelmére folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének értékelte.


A másodfokon eljárt Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a 2001. július 4. napján kelt Bf. 384/2001/4. számú, jogerős ítéletével az elsőfokú ítéletet a jogi minősítés tekintetében részben megváltoztatta, a vádlottak büntetését enyhítette, a magánfélként fellépett vadásztársaságok polgári jogi igényét pedig elutasította.


Ítéletének indokolásában kifejtette: a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény főszabályként azt rögzíti, hogy a vad az állam tulajdonában van. A vadászterületen elejtett, elfogott vad, a vadászatra jogosult tulajdonába kerül. A vadászati jog, mint vagyonértékű jog a földtulajdon elválaszthatatlan részeként a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg.


A vadászatra jogosult éves vadgazdálkodási tervet köteles készíteni, amelyet a vadászati hatóság hagy jóvá. A terv jóváhagyása esetén szerzi meg a vadásztársaság a tervben meghatározott vad kilövésére vonatkozó jogot, ezzel együtt a vadászati hatóság az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott darabszám szerinti, az elejtett vad megjelölésére alkalmas sorszámmal ellátott azonosítót bocsát ki részére. A jogosult szabályos kilövés, elejtés esetén az azonosító jellel ellátott vadon szerzi meg a tulajdonjogot.


A törvény rendelkezéséből, rendszeréből tehát megállapítható, hogy a vadásztársaság nem minden, a vadászterületen elejtett vad vonatkozásában szerez tulajdonjogot, csak azokon a vadakon, amelyek kilövésére megfelelő juttatás ellenében engedélyt kapott. A többi vad az állam tulajdonát képezi. Önmagában az a tény, hogy az adott vadásztársaság területén engedély nélkül kilövésre, majd a vadásztársaság tudta nélkül elszállításra kerül egy vad, nem keletkeztet automatikusan a vadásztársaság részére tulajdonjogot a vad felett.


A vádlottak engedély nélkül lőtték ki az ítéletben megállapított mennyiségű vadat, melyről a vadásztársaságok nem szereztek tudomást. Ezért a vádlottak részéről megvalósított jogosulatlan vadászat az éves tervben meghatározott és a vadászatra jogosult által kilőhető vad létszámát nem befolyásolta. Nem vitatható ugyanakkor, hogy a vádlottak jogellenes magatartása jelentős mértékben kihatással volt a vadászati jog gyakorlására. A megyei bíróság álláspontja szerint valamennyi, a vádlott által kilőtt vad esetében az államot kell sértettnek tekinteni.


2./ A Kaposvári Városi Bíróság a 2004. október 19. napján kelt 13.B.824/2004/10. számú - a Somogy Megyei Bíróság 2004. január 4-én kelt 2.Bf.747/2004. számú határozatával helyben hagyott - ítéletével a terheltet lopás bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte, s kötelezte, hogy fizessen a vadászegylet sértettnek 270 000 Ft kártérítést. A tényállás szerint a vádlott 1992. óta vadászfegyver tartási engedéllyel rendelkezik, de nem tagja vadásztársaságnak, esetenként vendégvadászként vadászik. 2004. február 15-én, tilalmi időben, a lakásától nem messze levő ligetes területen, a vadászegylet jogosultsági területén egy kb. 20 kg-os 270.000 Ft értékű őzet lőtt ki eltulajdonítási szándékkal.


Az ítélet azt az álláspontot foglalta el, hogy a vagyon elleni bűncselekmény sértettje jogosulatlan vadászat esetén nem a magyar állam, hanem a vadászatra jogosult vadászegylet.


3./ A Somogy Megyei Bíróság a 2002. szeptember 24-én kelt, s a másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla határozatával helybenhagyott B.652/2002/7. számú ítéletével az I.r. vádlottat lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt, a II.r. vádlottat társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt ítélte el, mert a vádlottak 2002. január 17-ről 18-ra virradó éjszaka lopási céllal mentek be a vadas-parkba, ahol az I.r. vádlott az engedély nélkül tartott puskájával elejtett egy 200.000 Ft vadgazdálkodási értékű vaddisznót, amelyet aztán jogtalanul eltulajdonítottak.


A bíróságok a vagyon elleni bűncselekmény sértettjének a vadászatra jogosultat tekintették.


4./ A Somogy Megyei Bíróság B.249/2000/155. számú, 2000. november 23-án kelt ítéletével elbírált ügyben a vádlottak 1996. márciusától 1999. március végéig rendszeresen orvvadászatokat hajtottak végre. A vadakat rendszerint az I.r. vádlott lőtte ki, majd a gépkocsival elszállított vad-húst egymás között szétosztották vagy értékesítették. A vádlottak négy különböző vadásztársaság területén valósították meg a cselekményeket.


A megyei bíróság a vádlottak cselekményeit a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző és az elkövetési érték szerint különböző minősítés alá eső többrendbeli lopás bűntetteként értékelte azzal, hogy a cselekmények sértettjei a vadásztársaságok voltak.


Az ügyben másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság a 2003. március 6-án kelt Bf.V.2271/2001/34. számú ítéletével a cselekmény rendbeliségére és minősítésére vonatkozó rendelkezéseket helyben hagyta.


A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese az I/1. és I/2-4. pontokban ismertetett eltérő ítélkezési gyakorlatra tekintettel, elvi jogalkalmazási kérdésben az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében jogegységi határozat meghozatalát tartotta indokoltnak. Indítványában annak a kimondását javasolta, hogy jogosulatlan vadászat esetén a vagyon elleni bűncselekmény sértettje nem a magyar állam, hanem a vadászatra jogosult (vadásztársaság), s több vadászatra jogosult sérelmére elkövetett cselekmény jogi minősítésekor a Btk. 12.§-a az irányadó. Álláspontjának indokai a következők:


A Ptk. 128. §, valamint a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban Vtv.) 9. §-ában írt rendelkezések szerint a vadak az állam tulajdonában vannak. A vadászterületen elejtett, elfogott vad (ideértve annak trófeáját is), a hullatott agancs, a szárnyas vad tojása, az elhullott vad teteme a vadászatra jogosult tulajdonába kerül, kivéve, ha a más vadászterületről átváltott sebzett vadat e jogosult hozzájárulásával ejtik el. Ez utóbbi esetben a sebzés helye szerinti jogosult tulajdonába kerül a vad. A nem vadászterületen elhullott vad teteme, valamint a hullatott agancs annak a vadászatra jogosultnak a tulajdonába kerül, amelyiknek a vadászterületéről a vad oda került. Kétség esetén tulajdonosnak a fellelés helye szerinti legközelebbi vadászterület jogosultját kell tekinteni. A vadaskertben, a vadas parkban tartott vad pedig - a vadaspark fenntartójával kötött eltérő megállapodás hiányában - a jogosult tulajdonában van.


E rendelkezések az eredendően állami tulajdonában lévő vad tulajdonjogának a vadászatra jogosultra való átszállását az elejtés, az elfogás aktusához illetőleg az elhullás tényéhez kötik, s nem szabnak a tulajdon-átszálláshoz további feltételt. Egyik idevonatkozó jogszabály sem rögzíti tehát azt, hogy kizárólag a vadászatra jogosult által történő jogszerű elejtés esetén kerül a vad a vadászatra jogosult tulajdonába. A jogosulatlanul elejtett vad esetében is az ismertetett szabályok az irányadók. Ebből az következik, hogy a jogosulatlan kilövést követően a vadra elkövetett lopás sértettje a vadászatra jogosult, hiszen a lelövéssel tulajdonába került ingó dolgát tulajdonították el.


Az indítványozó szerint a fenti 1./ pontban ismertetett ítéletben elfoglalt jogi álláspont, amely abból indul ki, hogy az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott vadnak a jogosult által történt szabályos elejtése és azonosító jellel ellátása eredményezheti a tulajdonjog átszállását, ezáltal jogellenes elejtés stb. esetén sértettnek a magyar államot tekinti, a Vtv. téves értelmezésén alapul.


Kétségtelen, hogy a vadászatra jogosult köteles éves vadgazdálkodási tervet készíteni, s ennek a vadászati hatóság általi jóváhagyásával válik jogosulttá az abban meghatározott mennyiségű és minőségű vad kilövésére. A tervben jóváhagyott vadmennyiség azonban nem a vadászterületen levő, konkrétan meghatározott egyedekre vonatkozik, - ez fogalmilag kizárt -, hanem a vadászatra jogosult részéről a vadászterületén az adott pillanatban tartózkodó vadak közül az általa éppen kiválasztottakra. Így gyakorlatilag a vadászatra jogosultnak az adott időpontban a területén tartózkodó valamennyi vadra kiterjed a vadászati joga.


A vad elejtésével a vadászatra jogosult a törvény erejénél fogva szerez tulajdonjogot, ezért az előírt azonosítóval történő ellátás és az elejtés egyéni lőjegyzékben regisztrálás nem a tulajdonjog igazolására, hanem csupán arra szolgál, hogy a vadásznak, illetve a vadászatra jogosultnak a vad feletti rendelkezési jogát harmadik személlyel szemben igazolja.


Tévesnek tartotta az indítványozó az ítélet indokolásában azt a megállapítást is, hogy a jogosulatlanul elejtett vad mennyisége nem befolyásolja az éves vadgazdálkodási tervben foglaltakat. A vadászati hatóság ugyanis a terv teljesítésének az értékelésekor elejtett vadként veszi számba a jogellenesen elejtett, elfogott vadat is, ezért a jogszerűtlenül elejtett vad mennyisége a vadászatra jogosult éves vadgazdálkodási tervének terhére kerül elszámolásra.


A legfőbb ügyész nyilatkozatában (BF.1112/2005. szám) a jogosulatlan vadászattal elkövetett vagyon elleni bűncselekmények sértettjeinek körét illetően kialakult ellentétes gyakorlatra tekintettel szükségesnek tartotta a jogegységi határozat hozatalát. A jogegységi indítvány javaslatával egyetértett, és azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa annak megfelelően határozzon.

II.



A Legfelsobb Bíróság jogegységi tanácsa a jogegységi indítványnak az alábbi indokokkal helyt adott:


A lopás bűncselekményének törvényi tényállása az elkövetés tárgyán fennálló birtokállapot megváltoztatását eredményező, vagy erre irányuló jogellenes magatartást büntetni rendelve védi a tulajdont. A Btk. 316. § (1) bekezdése értelmében lopást követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A lopás elkövetési tárgya tehát az értékkel bíró ingó dolog, amely más személy birtokában van, függetlenül birtoklás jogcímétől, ennél fogva az elkövető számára idegen. A birtokos általában a dolog tulajdonosa, ám a tulajdonlás a birtoklástól el is válhat. Ez azonban a lopás megvalósulása szempontjából közömbös körülmény, amint az is, hogy a birtoklás jogszerű-e vagy sem,(elkövethető a lopás valamely, bűncselekmény útján birtokul szerzett dologra nézve is).


A lopás bűncselekményének a passzív alanya a dolog birtokosa (jogcímétől függetlenül), aki az elkövetési magatartás megvalósítása - az elvétel - folytán a birtokát veszti. A Be. 51. §-ának (1) bekezdése eljárásjogi értelemben sértettnek azt tekinti, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sérti, vagy veszélyezteti. Ebből egyenesen következik, a lopás passzív alanya egyszersmind ugyanennek a bűncselekménynek a sértettje. A sértetti minőség azonban büntető anyagi jogi jelentőségű is. A Btk. 12. §-ának (2) bekezdéséből kitűnően nem keletkezik bűnhalmazat, hanem, törvényi egység, folytatólagosan elkövetett bűncselekmény létesül, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményeket azonos sértett sérelmére, egységes elhatározással, rövid időközökben, többször követ el.


Nem kétséges, a lopás esetében, amennyiben a tulajdonlás és birtoklás elválik, a bűncselekmény egyaránt sérti a birtokosnak a birtokláshoz és a tulajdonosnak a tulajdon joga gyakorlásához fűződő jogát, ekként eljárási szempontból mindketten sértetti pozíciót töltenek be. A folytatólagosság feltételeként a Btk. 12. § (2) bekezdésében megkövetelt sértetti azonosság azonban anyagi jogi kategória, következésképpen a lopási cselekmények elkövetése esetén a folytatólagosság megítélésénél azt kell sértettnek tekinteni, aki a dolgot ténylegesen birtokolta, azaz a passzív alanyt, akinek a sérelmére az elkövetési magatartás - az elvétel - közvetlenül megvalósul.


A jogegységi indítványban felvetett elvi jogalkalmazási kérdés szempontjából tehát annak a körülménynek van meghatározó jelentősége, hogy a vadászatra jogosult (pl. haszonbérlet esetén az önálló gazdálkodó tevékenységet folytató vadásztársaság) függetlenül a tulajdoni állapottól birtokosa-e a vadászterületén levő annak a vadállománynak, amelynek egyes egyedeit az elkövető jogosulatlanul elejti, s eltulajdonítás szándékával elveszi.


Az 1996. évi LV. törvény /a továbbiakban: Vtv./ rendelkezései szerint: A vadászati jog - mint vagyonértékű jog - a földtulajdonjog elválaszthatatlan részeként a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg / Vtv. 3. § (1) bek./, de a vadászati jog haszonbérbeadása esetén vadászatra jogosultnak a haszonbérlőt kell tekinteni / Vtv. 6.§ (3) bek./. A vadászatra jogosult az őt megillető vadászati jogot az e törvényben foglaltak alapján köteles gyakorolni vagy hasznosítani /Vtv. 7.§ (2) bek./. A vadászati jog a vad, valamint élőhelyének védelmével, és a vadgazdálkodással kapcsolatos, továbbá a vadászterületen szabadon élő vadnak az arra jogosult által történő elejtésére, elfogására, a hullatott agancs, valamint a vadászható szárnyas vad tojásának gyűjtésére, továbbá az elhullott vad tetemének e törvény szerinti elsajátítására való kötelezettségek és jogosultságok összessége /Vtv. 2.§./. E jog gyakorlása során a vadászatra jogosult köteles a vadászterületén élő vadállományt, annak biológiai sokféleségét fenntartani, valamint a vad és élőhelyének őrzéséről gondoskodni /Vtv. 34. § (1) bek./, s köteles megtenni mindazokat az intézkedéseket, amelyek a vadállománynak az állatbetegségektől való megóvása, a beteg vad gyógyítása, az állatbetegségek megszüntetése és terjedésének megakadályozása érdekében szükségesek /Vtv. 35. § (1) bek/. A vadászatra jogosult a - vadászati hatóság által jóváhagyott - éves vadgazdálkodási terv alapján végzi a tevékenységét /Vtv. 47. § (1) bek./, amely terv rögzíti vadfajonként az elejthető, elfogható vadlétszámot; a vadászterületen vadászat céljából szabadon engedhető mesterségesen tenyésztett vad faját és darabszámát; a vad vagy a vadhús értékesítési tervét, illetve vadászrészként történő juttatási tervét; valamint a vad takarmányozásával kapcsolatos feladatokat /Vtv. 47. § (2) bek./.


Ezek a rendelkezések nem hagynak kétséget a felől, hogy a vadászatra jogosult a vadgazdálkodási feladataiból fakadóan a vadászterületen élő vadak - az összes vad - birtokosa. Ebből egyenesen következik, hogy a vadászterületen az erre való jogosultság nélkül elejtett, elfogott vadnak stb. a jogtalan eltulajdonítása céljából más által történt elvétele esetén a lopás bűncselekményének a passzív alanya, egyben - anyagi jogi értelemben vett - sértettje a vadászatra jogosult, és nem a magyar állam. Ekként pedig a különböző vadászatra jogosultak vadászterületén jogtalanul elejtett, elfogott vadakra vonatkozó lopási cselekményeknek a Btk. 12. §-ának (2) bekezdése szerinti törvényi egységként történő értékelését a sértettek különbözősége kizárja. Az elkövetési értékek ilyen esetben nem összegeződnek, s az elkövető terhére a lopás bűncselekményeinek a sértettek számának megfelelő rendbeliségű homogén halmazatát kell megállapítani.


Mindemellett a jogegységi tanács álláspontja szerint a vadászatra jogosult a Ptk. 128.§-ának valamint Vtv. 9.§-ának (1) és (2) bekezdésének a jogegységi indítványban is idézett rendelkezései szerint a vadászterületén élő és jogtalanul elejtett, elfogott vad tulajdonjogát is megszerzi, bár ez a kérdés az elkövetett lopás büntetőjogi értékelése - a minősítés, a rendbeliség - szempontjából tulajdonképpen közömbös.


Amint arra a jogegységi indítvány helyesen utal, a vad elejtésének, elfogásának az aktusa eredményezi a tulajdonjog átszállását az államról a vadászatra jogosult javára. A vad elejtése rendszerint szükséges a jogtalan eltulajdonítást célzó elvételhez, azzal természetszerűen egybeolvad. Az elejtés tulajdonképpen csak kísérleti cselekmény, mert a lopás elkövetési magatartásának a befejezett végrehajtása a kilövést követő további aktivitást is megkíván.


A Vtv. 9.§ (7) bekezdése szerint a vad elfogásának minősül annak mozgásképtelenné tétele útján, élve történő birtokbavétele. Az elfogott élő vad eltulajdonítást célzó elvétele az elfogás aktusától ez esetben sem választható szét, ezért az elfogással már megkezdődik a lopás elkövetési magatartásának a kifejtése, egyszersmind az elfogás aktusával a tulajdonátszállás is bekövetkezik.


A lopási cselekmény mindkét esetben a vadászatra jogosult birtokát, egyben tulajdonát sértve megy végbe. A törvény ugyanis a vad elejtésének jogszerű vagy jogszerűtlen voltától nem teszi függővé a tulajdon átszállását, - erre utal az ebből a szempontból tartalmilag azonos jogi helyzetre épülő PK. 5. sz. kollégiumi állásfoglalás I. pontjához fűzött indokolás is - ezért a tulajdon átszállása a vadászatra jogosultra a jogtalan kilövéssel, elfogással még az elvétel befejeződése előtt megtörténik. Az elvétel befejeztével viszont a vadászatra jogosult tulajdonosi és birtokosi minősége azonosul. A tulajdonjog jelentőségét előtérbe állító érveléssel elméletileg sem igazolható tehát, hogy jogosultság nélkül kilőtt, elfogott vadnak jogtalan eltulajdonítási céllal történt elvétele esetén a magyar állam lenne a bűncselekmény sértettje.


Ugyanakkor büntetőjogi szempontból a birtoklás meghatározó jelentősége abból is kiderül, hogy az ellenkező értelemben - tehát a tulajdonlásnak meghatározó jelentőséget tulajdonítva - a vad eltulajdonítása céljából történt sikertelen kilövése esetében a sértett az állam lenne, amíg sikeres kilövés esetén pedig (ez önmagában még úgyszintén csak a lopás kísérleti stádiuma) már a vadászatra jogosult. Ez az álláspont nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Képtelen helyzetet jelentene az is, ha az eltulajdonítás célzata nélküli sikertelen kilövés, mint rongálás kísérlete sértettjének az államot tekintenénk, a sikeres vadkilövés esetén viszont a vadászatra jogosult kerülne a sértett pozíciójába.


Az előző fejtegetésből az is nyilvánvalóan következik, hogy - szemben a I/1. alatt ismertetett ítéletben elfoglalt jogi állásponttal - tulajdonjogi változást korántsem az éves vadgazdálkodási tervben egyedileg meghatározott vadnak a Vtv. 57.§-a (2) bekezdésében írt azonosítóval ellátása és az elejtés lőjegyzékbe, illetve egyéni zsákmányjegyzékbe történő bevezetése keletkezteti. Az éves vadgazdálkodási terv egyedileg nem határozza meg a vadászterületen kilőhető vadakat, továbbá a lőjegyzék, illetőleg az egyéni zsákmányjegyzék is csupán a vad feletti rendelkezési jogot igazolja harmadik személlyel szemben.


A kifejtettek természetszerű következménye az, hogy a jogosulatlanul elejtett, elfogott vadra elkövetett lopás sértettje eljárásjogi értelemben is a vadásztara jogosult, s magánfélként történő fellépése esetén a vad értékét az elkövető a vadászati jog jogosultjának (pl. a vadásztársaságnak) és nem az államnak köteles megtéríteni.


Megjegyzi végül a jogegységi tanács, a fent kifejtett álláspont érdemét tekintve megegyezik a hasonló ügyekben korábban következetes ítélkezési gyakorlattal, amelyet csak az utóbbi időben törtek meg ellentétes döntések. Ez viszont a jogegységi eljárás lefolytatását szükségessé tette.


Az előzőekben kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 27. §) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, és döntését a Bszi. 32. §-ának (4) bekezdése alapján közzéteszi.







Budapest, 2005. június 22.





Dr. Kónya István s. k. a jogegységi tanács elnöke,

Dr. Belegi József s. k. előadó bíró,

Dr. Akácz József s. k. bíró,

Dr. Édes Tamás s. k. bíró,

Dr. Katona Sándor s. k. bíró, a tanács tagjai.

A kiadmány hiteléül:


bírósági tisztviselő