A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsa
1/2022. Jogegységi határozat
(Jpe.IV.60.014/2022/9. szám)
a munka törvénykönyve munkaidő-nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályainak értelmezéséről
A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettesének előzetes döntéshozatali indítványa alapján lefolytatott jogegységi eljárásban meghozta a következő
jogegységi határozatot:
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 134. §-a kifejezetten nem írja elő a munkaidő-nyilvántartás munkavégzés helyszínén tartásának munkáltatói kötelezettségét. A munkáltatónak ugyanakkor a munkaidő-nyilvántartást – a nyilvántartási kötelezettség szabályozási céljára tekintettel – objektíven, megbízhatóan, naprakészen és mindezek ellenőrzését lehetővé tévő módon kell vezetnie.
Indokolás
I.
[1] A Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese (a továbbiakban: indítványozó) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő jogegységi eljárás lefolytatása érdekében.
[2] Az indítvány szerint a Kúriának a munkaügyi hatósági ellenőrzéssel összefüggő két – a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett – ítélete (a 2019. március 11-én kelt Kfv.X.38.354/2018/6. számú ítélet, valamint a 2019. szeptember 9-én kelt Kfv.X.37.156/2019/5. számú ítélet) eltérő megállapításokat, részben ellentétes követelményeket tartalmaz a munkaidő-nyilvántartás munkavégzés helyszínén tartásával összefüggésben.
[3] A jogegységi eljárás alapjául szolgáló Kfv.X.38.354/2018/6. számú döntés elvi tartalma szerint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 134. §-a által meghatározott munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelménye nem feleltethető meg az eseményszerűség követelményének. A munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése és annak ellenőrzése fogalmilag csak az ellenőrzéssel érintett munkanapra vagy a múltra nézve értelmezhető.
Jelen ügyben a munkaügyi ellenőrzést végző hatóság a határozatában azt hangsúlyozta, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének törvényi követelménye akkor teljesül, ha az „eseményszerű”, a valóságon alapuló és nem utólagosan, a nap végén készül el. A Kúria határozatának indokolása szerint a munkáltató a munkaidő kezdetét és végső időpontját köteles rögzíteni, azonban a munkaidő kezdeti időpontjának késedelmes rögzítéséből (eseményszerű rögzítés hiánya) még nem következik, hogy a munkaidő tartamának aznapi dokumentálása nem történik meg és ezáltal a naprakészség követelménye sérül.
[4] A jogegységi eljárás alapjául szolgáló Kfv.X.37.156/2019/5. számú másik döntés elvi tartalma azt rögzíti, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelményéből nem vonható le az a következtetés – tételes jogszabályi rendelkezés hiányában –, hogy annak a munkavégzés helyén ténylegesen elérhetőnek kell lennie.
A határozat indokolása szerint ugyanis számos technikai megoldás (pl. elektronikus nyilvántartás vezetés) áll a munkáltató rendelkezésére, amellyel a munkaidő-nyilvántartás munkavégzési helyen tartása nélkül is eleget tehet a naprakészség követelményének.
[5] A jogegység érdekében előterjesztett előzetes döntéshozatali indítvány okaként az indítványozó azt jelölte meg, hogy míg a Kfv.X.38.354/2018/6. számú ítéletének [14] bekezdésében a Kúria úgy foglalt állást, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak meg kell felelnie a teljesség, az ellenőrizhetőség (mind a hatóság, mind a munkavállaló részéről), a naprakészség, a hitelesség és a munkavégzés helyén tartás követelményének, addig a Kfv.X.37.156/2019/5. számú ítéletének [12] bekezdésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy közömbös az, hogy a munkaidő-nyilvántartás fizikailag hol lelhető fel, illetve hozzáférhető-e a munkavégzés helyszínén.
[6] Az indítványozó szerint a munkaidő-nyilvántartási kötelezettséghez kapcsolódó azonos jogértelmezést igénylő kérdésben való eltérő gyakorlat jelentősen befolyásolhatja a munkaügyi ellenőrzések hatékonyságát és törvényességét. A munkaidő-nyilvántartás hiányában a hatóság a munkaidő betartását nem tudja ellenőrizni, a munkavállaló számára pedig ez a körülmény az igényérvényesítési lehetőséget megnehezíti.
[7] Az indítvány az Mt. vonatkozó szabályai mellett utalt az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) két, a munkaidő-nyilvántartás tárgyköréhez kapcsolódó ítéletére (C-342/12. számú Worten versus ACT; C-55/18. számú CCOO versus Deutsche Bank SAE), valamint a Kúriának a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) vonatkozó rendelkezéseihez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatára is (Mfv.II.10.825/2011/5., Mfv.II.10.585/2011/4.).
II.
[8] A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a munkaidő-nyilvántartási kötelezettség legfontosabb elemeként az Mt. annak naprakész vezetését emeli ki. A nyilvántartásnak megkülönböztethető a közjogi és magánjogi funkciója, melyek érvényesülése érdekében abból minden olyan adatnak megállapíthatónak kell lennie, amelyet az Mt. 134. §-a előír, annak meg kell felelnie a hitelesség, az ellenőrizhetőség és a naprakészség elvének. Az Mt. a munkaidő-nyilvántartás „hol tartásával” kapcsolatban kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, annak nem minden, a nyilvántartás szempontjából releváns esemény bekövetkezésével egyidejűleg kell tükröznie a tényleges állapotot. A naprakészség törvényi követelménye nem sérül akkor, ha a napi munkaidő kezdetét csak a munkaidő végén tüntetik fel a nyilvántartásban. A munkaidő-nyilvántartás bizonyos „türelmi időn” belül akkor is naprakésznek tekinthető, ha az ellenőrzés pillanatában nem szerepelnek benne hiánytalanul az aznapi legutolsó aktuális adatok, amelyekre a nyilvántartási kötelezettség kiterjed.
[9] A munkaidő-nyilvántartás naprakészsége és annak fellelhetőségi helye között nincs lényegi és szükségszerű összefüggés, nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakészségének törvényi követelménye csak akkor valósulhat meg maradéktalanul, ha azt a munkavégzés helyén vezetik. A régi Mt. rendelkezéseinek értelmezése kapcsán kialakult bírói gyakorlat – amely szerint a nyilvántartást a munkavégzés helyén kell vezetni – abból ered, hogy a technikai fejlettség korábbi szintjén a nyilvántartás esetleges hiányosságainak mielőbbi felszámolása így volt biztosítható.
III.
[10] A Jogegységi Panasz Tanács álláspontja az indítványban megfogalmazott kérdéssel kapcsolatban a következő:
A jogegységi indítvány alapjául szolgáló felülvizsgálati eljárásban elbírált, hatósági ellenőrzés során hozott határozatok meghozatalának időpontjában (2018. április 27.; 2018. június 21.) az Mt. 134. §-a a jelenleg hatályos szabályozással egyezően rögzítette a (2) és (3) bekezdésében a nyilvántartás módjára vonatkozó rendelkezéseket. Az Mt. 134. §-ának 2019. január 1-től hatályos módosítása az (1) bekezdés d) pontját, valamint a (4) bekezdést érintette a nyilvántartási kötelezettség körében.
[11] Az Mt. 134. §-ának a jelenleg is hatályos szabályozása szerint:
(1) A munkáltató nyilvántartja
a) a rendes és a rendkívüli munkaidő,
b) a készenlét,
c) a szabadság,
d) a 109. § (2) bekezdés, valamint a 135. § (3) bekezdés szerinti megállapodás alapján teljesített rendkívüli munkaidő tartamát.
(2) A nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is.
(3) Az (1) bekezdés a) pont szerinti nyilvántartás – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is vezethető.
(4) A munkáltató nyilvántartja
a) a 92. § (2) bekezdés,
b) a 99. § (3) bekezdés,
c) a 109. § (2) bekezdés,
d) a 135. § (3)-(4) bekezdés
szerinti megállapodásokat.
[12] A munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelménye az Mt. hatálybalépésétől kezdődően változatlan és a régi Mt. azon szabályát [140/A. § (3) bekezdés] váltotta fel, amely szerint a munkaidő-nyilvántartásból megállapíthatónak kell lennie naptári naponként vagy egybefüggő 24 óránként a beosztott, valamint a teljesített rendes és rendkívüli munka, továbbá az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontjának.
Az Mt. 134. §-ához fűzött indokolás szerint: „A törvény a munka- és pihenőidő nyilvántartásával kapcsolatban – némi pontosítás mellett – lényegében fenntartja a hatályos Mt. szabályozását, tekintve, hogy azok a gyakorlatban beváltak. A kiegészítés alapján azokban az esetekben, amikor a munkaidő-beosztás nem változik és a munkavállaló szokásosan eszerint végzi a munkáját, a munkáltató csak a beosztástól való eltérés rögzítésére köteles.”
[13] Mindezekből megállapítható, hogy a „naprakészség” törvényi követelménye valójában nem a munkaidő-nyilvántartás vezetésének az időbeliségéhez, hanem annak a tartalmához kötődő követelményt jelent. A munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése és annak fellelhetőségi helye között nincs közvetlen összefüggés, így a naprakészség törvényi követelményéből nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a munkaidő-nyilvántartást a munkavégzés helyszínén kell tartani. Erre utal az Mt. 134. § (3) bekezdésének a (2) bekezdésben foglalt főszabálytól eltérő rendelkezése is, amely lehetővé teszi a munkaidő-nyilvántartás napi vezetésének mellőzését is, ha az írásban közölt munkaidő-beosztástól nincs eltérés.
[14] Az Mt. hatálybalépését követően a bírósági gyakorlat ennek megfelelően alakította ki azt az értelmezést, hogy a naprakészség követelménye nem jelent olyan értelemben vett eseményszerűséget, amely szerint a munkaidőkezdet rögzítésének az elmaradása az adott napon történt munkaügyi ellenőrzés során munkáltatói mulasztásként lenne értékelhető.
Az Mfv.II.10.363/2015/4. számú határozat szerint a munkáltató a munkaidő kezdetét és végső időpontját köteles rögzíteni, a munkaidő kezdeti időpontjának rögzítésével kapcsolatos késedelméből azonban még nem következik, hogy a munkaidő tartama még aznap nem kerül rögzítésre, az Mt. 134. § (1) bekezdése szerinti adatok vezetése nem naprakész.
[15] A Kfv.X.38.354/2018/6. számú ítélet ezzel egyezően állapította meg elvi tartalomként azt, hogy a munkaidő-nyilvántartás vezetésének követelménye nem feleltethető meg az eseményszerűség követelményének. A munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése és annak ellenőrzése fogalmilag csak az ellenőrzéssel érintett munkanapra vagy a múltra nézve értelmezhető. Az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint, a több telephelyen működő munkáltatónál a perbeli időszakban munkaidő-nyilvántartási szabályzat volt hatályban, amely tartalmazta a munkaügyi ellenőrzéshez kapcsolódó szabályokat is, rögzítve a munkaidő-nyilvántartás bemutatásának azonnali kötelezettségét. Az ítélet a szabályzat munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó követelményrendszerét is figyelembe véve, az egyedi ügyre vonatkozóan állapította meg „a helyben tartás” kötelezettségét. Elvi éllel pedig azt kívánta rögzíteni, hogy a naprakész vezetés követelménye nem jelent eseményszerűséget, tekintettel arra, hogy a keresettel támadott közigazgatási határozat kifejezetten az eseményszerű nyilvántartás kötelezettségét fogalmazta meg. Az ítélet abban a kérdésben nem foglalt állást, hogy a naprakészség követelményéből minden esetben következik-e a munkaidő-nyilvántartás helyben tartásának kötelezettsége.
[16] A Kfv.X.37.156/2019/5. számú döntés ugyanakkor elvi tartalomként rögzítette, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének a követelményéből tételes jogszabályi rendelkezés hiányában nem következik az, hogy a nyilvántartásnak a munkavégzés helyén ténylegesen elérhetőnek kell lennie.
[17] Fentiekre tekintettel a munkaidő-nyilvántartási kötelezettség céljából kiindulva lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a nyilvántartásnak milyen követelményeknek kell megfelelnie, szerepel-e ezek között a „munkavégzési helyen tartás” kötelezettsége.
[18] Az EUB a C-55/18. számú ügyben e kérdéskört érintően a következőképpen határozott: A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3., 5. és 6. cikkét, az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdésével, valamint a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1989. június 12-i 89/391/EGK tanácsi irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével, 11. cikkének (3) bekezdésével és 16. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan tagállami szabályozás, amely, annak a nemzeti ítélkezési gyakorlatbeli értelmezése szerint, nem ír elő a munkáltatók számára arra vonatkozó kötelezettséget, hogy hozzanak létre az egyes munkavállalók által teljesített tényleges napi munkaidő mérését lehetővé tévő rendszert.
[19] Az ítélet 30., 31. pontja tartalmazza, hogy a valamennyi munkavállalót megillető, a maximális munkaidő korlátozásához és a napi, valamint a heti pihenőidőhöz való jog nemcsak az uniós szociális jog különlegesen fontos szabálya, hanem azt kifejezetten rögzíti a Charta 31. cikkének (2) bekezdése is.
A 2003/88. irányelv rendelkezései, különösen annak 3., 5. és 6. cikke ezen alapvető jogot pontosítja, azokat tehát e jog fényében kell értelmezni.
Az ítélet 56. és 60. pontja szerint olyan rendszert kell létrehozni, amely lehetővé teszi a munkavállalók által teljesített napi munkaidő tartamának mérését, hatékony eszközt kínál számukra ahhoz, hogy objektív és megbízható adatokhoz jussanak az általuk teljesített munka tényleges tartama tekintetében. Ez megkönnyíti számukra annak bizonyítását, hogy megsértették a 2003/88. irányelv 3. és 5. cikkében, valamint 6. cikkének b) pontjában előírt jogaikat, amelyek a Charta 31. cikkének (2) bekezdésében rögzített alapvető jogot pontosítanak, másrészt megkönnyíti az illetékes nemzeti hatóságok és bíróságok számára e jogok tényleges tiszteletben tartásának felügyeletét.
[20] A munkaidő-nyilvántartásnak tehát kettős célja van, amely részben közjogi, részben magánjogi jellegű. Az előbbi a hatóság felügyeleti, ellenőrzési tevékenységét hivatott biztosítani, míg az utóbbi a munkavállalók pihenőidővel, munkaidővel kapcsolatos igényérvényesítését könnyíti meg. E kettős cél megvalósítása érdekében a munkaidő-nyilvántartásnak objektívnek és megbízhatónak, azaz hitelesnek kell lennie.
[21] A C-342/12. számú ügyben hozott ítélet közvetetten – adatvédelmi szempontból – érinti a munkaidő-nyilvántartás problémáját. Az adott ügyben irányadó tagállami szabályozásra – amely szerint a munkáltatónak „azonnali megtekintést lehetővé téve” kell őriznie a munkaidő nyilvántartását – is tekintettel azt tartalmazza, hogy az uniós joggal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás sem, amely a munkáltatót arra kötelezi, hogy a munkafeltételek ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság részére azonnali betekintést lehetővé tévő módon bocsássa rendelkezésre a munkaidő-nyilvántartást, amennyiben e kötelezettség szükségesnek tekinthető a hatóság feladatainak teljesítéséhez a munkafeltételekre, különösen a munkaidőre vonatkozó szabályozás alkalmazásának ellenőrzésével kapcsolatban.
[22] Az Mt. nem tartalmaz arra vonatkozó kifejezett rendelkezést, hogy a munkáltatónak a munkavégzés helyén való azonnali megtekintést lehetővé tévő módon kell a munkaidő-nyilvántartást vezetnie, ugyanakkor annak céljából következik az, hogy az abban foglaltaknak – a naprakészségen túl – megbízhatónak és ellenőrizhetőnek kell lennie mind az érintett munkavállaló, mind az ellenőrzést végző hatóság számára.
[23] A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény 8. § (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság valamennyi foglalkoztatási helyszínen külön engedély és előzetes értesítési kötelezettség nélkül helyszíni ellenőrzést tarthat. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság tevékenységéről szóló 115/2021. (III. 10.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése pedig azt tartalmazza, hogy a hatóság által elrendelt iratbemutatási kötelezettség elmulasztása vagy valótlan adat közlése esetén az elmulasztott adatszolgáltatás vagy iratbemutatás az eljárás során utóbb már nem pótolható.
[24] A munkaidő-nyilvántartási rendszerek és a munkavégzés jellegének sokszínűsége (pl. változó munkavégzési helyszínen vagy informatikai eszközökkel távolról végzett munka) mára azt eredményezi, hogy csak konkrét esetben, a nyilvántartás munkáltató által alkalmazott módszerére (pl. elektronikus vagy manuális, központi vagy helyi) és a munkavégzés körülményeire, jellegére tekintettel lehet eldönteni azt, hogy az említett célokat figyelembe véve a munkáltató eleget tett-e a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségének.
[25] A munkaidő-nyilvántartás céljából nem következik általános érvénnyel a „helyben tartás” kötelezettsége, azonban, ha a munkáltató azt csak olyan módon képes bemutatni az azt ellenőrizni jogosultak számára, hogy annak következtében a munkaidő-nyilvántartással szemben támasztott követelmények (naprakészség, hitelesség) ellenőrizhetősége sérül, nem tesz eleget a munkaidő-nyilvántartás vezetésére vonatkozó jogszabályon alapuló kötelezettségének.
[26] A fenti jogszabályi rendelkezések együttes értelmezéséből következik, hogy a munkaidő-nyilvántartás ellenőrizhetőségét az adott ellenőrzés során, de nem feltétlenül az ellenőrzéssel érintett munkavégzési helyszínen kell biztosítani. Ennek megfelelően a munkaidő-nyilvántartás fellelhetőségi helyének meghatározásával kapcsolatos jogértelmezés során – a munkáltatóra nézve a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekhez képest többletkötelezettséget tartalmazó munkáltatói szabályzat hiányában – a Kfv.X.37.156/2019/5. számú döntés az irányadó.
[27] Az indítványban hivatkozott Mfv.II.10.825/2011/5. számú, valamint az Mfv.II.10.585/2011/4. számú határozatokban a régi Mt. rendelkezéseit alkalmazva mondta ki a Kúria a munkaidő-nyilvántartás munkavégzési helyen tartásának kötelezettségét. Azonos jogintézményekre vonatkozó jogszabályértelmezés során az értelmezéssel érintett határozatok összevethetőségét általában kizárja, ha az értelmezést igénylő jogszabályi rendelkezés időközben a tartalmát érintően módosult, ezért ezen határozatok nem képezték a jogegységi eljárás tárgyát.
IV.
[28] Az előzőekre figyelemmel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, 32. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 34. §-a alapján – az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében – a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
[29] A Jogegységi Panasz Tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.
Budapest, 2022. június 27.
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Suba Ildikó s.k. előadó bíró,
Dr. Patyi András s.k. bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. bíró,
Dr. Orosz Árpád s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró