Jpe.II.60.068/2025/13. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Tanácsának 
határozat

Az ügy száma: Jpe.II.60.068/2025/13.

A felperes: a felperes neve 
                   (a felperes címe)

A felperes képviselője: Kovács Szabolcs István Ügyvédi Iroda 
                                      (a felperes képviselőjének címe,  
                                       eljáró ügyvéd: Dr. Kovács Szabolcs István)

Az alperes: az alperes neve 
                  (az alperes címe)

Az alperes képviselője: Pozderka és Társai Ügyvédi Iroda 
                                      (az alperes képviselőjének címe, 
                                      eljáró ügyvéd: Dr. Pozderka Gábor)

A per tárgya: biztosítási szerződés teljesítése

A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma:  
                                                     Pfv.21.035/2025/2. számú végzés

Rendelkező rész

A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 178.370 (százhetvennyolcezer-háromszázhetven) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

  1. A felperest a perben a saját ügyvédi irodája képviselte, amellyel óradíjas megbízási szerződést kötött. Ügyintézőként személyesen járt el a 2018. június 10-11. között a kockázatviselés helyén bekövetkezett biztosítási eseménnyel (betöréses lopással) összefüggésben.
  2. A felperes keresetében különböző jogcímeken előterjesztve 4.518.500 forint és kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
  3. Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletével a keresettel egyező összegben marasztalta az alperest, rendelkezett a tőkeösszeg után járó kamatának megfizetéséről, valamint 6.034.786 forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest.
  4. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az alperes által fizetendő elsőfokú perköltség összegét 3.429.000 forintra leszállította, ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kötelezte az alperest 203.200 forint másodfokú perköltség megfizetésére.
  5. A másodfokú bíróság a perköltség leszállítására vonatkozó indokai között hivatkozott a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 80. §-ára és 86. § (2) bekezdésére, felhívta továbbá a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (2) bekezdését. Kifejtette, hogy a Kúria 3/2015. Polgári jogegységi határozatának IV.7. pontja alapján továbbra is irányadó PK 152. számú állásfoglalás szerint a saját ügyében személyesen eljáró ügyvéd keresetkiesése összegének meghatározásánál egyrészt azt kell különösen figyelembe venni, hogy az ügyek más személy megbízásából való ellátása esetén milyen keresethez jutott volna, másrészt, hogy saját személyes ügyének ismerete munkamegtakarítással jár. Kifejtette, hogy a felperes által költségként megjelölt áfával növelt nettó 40.000 forint óradíj nem tekinthető eltúlzottnak, ezt vette alapul annak megállapítása során, hogy a felperes más személy megbízása esetén mekkora bevételhez juthatott volna. A másodfokú bíróság az egyes ügyvédi munkadíj tételek alapjául elszámolt munkaórákat részben túlzónak minősítette, míg más tételeket szükségtelennek talált. Az érvényesíteni kívánt sikerdíj felszámítását sem találta alaposnak azzal az indokkal, hogy a sikerdíj kikötésével a felperes nem a ráfordított munkaóra mennyiséget kívánta ellentételezni, amelynek végzésétől a saját képviselete megfosztotta, hanem az egyfajta elmaradt haszonnak minősült volna. A másodfokú bíróság azért sem találta ezt megalapozott igénynek, mert a felperes nem igazolta, hogy más ügy ellátása esetén sikerdíjra lett volna jogosult.
  6. A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak a perköltségre vonatkozó részét kérte hatályon kívül helyezni, és e vonatkozásban az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, továbbá a másodfokú perköltség összegét is kérte felemelni 160.000 forint + áfa, azaz 203.200 forint összeggel.
  7. Felülvizsgálati kérelmével egyidejűleg felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet is előterjesztett, amelyet a Pp. 409. § (3) bekezdésére, a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben történő eltérésre alapított. Állította, hogy a másodfokú bíróság eltért a Kúria Pfv.20.887/2023/6. számú közzétett határozatától (a továbbiakban: referenciahatározat).
  8. Az elvi jelentőségű jogkérdést abban jelölte meg, hogy az ügyvédi megbízási szerződésre vonatkozó jogszabályok, a polgári peres eljárás során ellátott jogi képviseleti munkával összefüggő jogszabályok és a perköltség (ezen belül az ügyvédi munkadíj) felszámítására, mértékének meghatározására, mérséklésére és viselésére vonatkozó jogszabályok értelmezésével, ezen jogszabályok alapvető tartalmával és az ezekhez kapcsolódó jogkövetkezményekkel összefüggésben (teljes pernyertessége ellenére az ügyvédi munkadíj 57%-ára jogosult) a támadott jogerős ítélet téves jogi megítélést tartalmaz. Elvi jelentőségű jogkérdésként vetette fel, hogy az ügyvédi díj aránytalanságának megítélése során vizsgálható-e a beadványok terjedelme és értékelhető-e az ügyvédi munka tartalmi minősége.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

  1. A Kúria a Pfv.21.035/2025/2. számú végzésével (a továbbiakban: támadott határozat) a felülvizsgálatot megtagadta.
  2. A határozat indokolása szerint a felperes az engedélyezés iránti kérelmében ugyan felvet elvi jelentőségű jogkérdést, azonban a jogerős határozat e jogkérdésben nem tért el a hivatkozott referenciahatározattól.
  3. A felperes által megjelölt referenciahatározatban a Kúria úgy foglalt állást, hogy a perköltségként felszámítható ügyvédi megbízási díj a fél és az általa megbízott ügyvéd között létrejött megbízási szerződésben szabadon meghatározható. Mértékére vonatkozóan nincsenek normatív előírások. Az ügyvédi díj felszámításának egyetlen korlátját a Rendelet 2. § (2) bekezdése jelenti, amely feljogosítja a bíróságot, hogy az ügyvédi munkadíjat kivételes esetben mérsékelje, amennyiben a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenység és a munkadíj között aránytalanság áll fenn. Hangsúlyozta a Kúria, hogy a mérséklés esetén a bíróságoknak döntésüket nem általánosságban, hanem a konkrét ügy peradataival kell megindokolniuk. Ezen indoklás során kell kifejteniük, hogy az ügyvéd tényleges tevékenysége miért aránytalan a felszámított munkadíjhoz képest, legyen az óradíjon alapuló, vagy egyösszegű. Az óradíjon alapuló elszámoláshoz fűződően megállapította a Kúria többek között azt, hogy a bíróságnak a perköltség mérséklése körében végzett aránytalansági vizsgálata az ügyvéd munkájának tartalmi megítélésére nem terjedhet ki.
  4. A Kúria szerint ezzel az állásfoglalással a másodfokú bíróság álláspontja valójában nem ellentétes. Ítéletében – a felperes többszöri állításával ellentétben – a másodfokú bíróság teljesítette a perköltség leszállításához kapcsolódó, a peradatokon alapuló indokolási kötelezettségét. Részletesen kifejtette az óradíjjal kapcsolatos álláspontját (amely óradíjat nem minősítette aránytalannak), megindokolta, hogy a kikötött óradíj mellett – a saját ügyében eljáró ügyvéd esetén – a sikerdíj felszámítására miért nem lát alapot, illetve azt is, hogy a beadványok elkészítéséhez szükséges idő terjedelmét és egyes tevékenységek elvégzését miért tartja szükségtelennek.
  5. A Kúria hangsúlyozta, hogy míg a hivatkozott referenciahatározat a felszámított ügyvédi díj aránytalanságának megállapításával kapcsolatosan foglalt állást, addig a felülvizsgálattal támadott jogerős ítélet a kifejtett ügyvédi tevékenység egy részét szükségtelennek minősítette, és ebből a szükségtelenségből következően szállította le a felszámított perköltséget. Ebből a szempontból pedig nem lehet ellentétes a referenciahatározattal.

A jogegységi panasz és az ellenérdekű fél nyilatkozata

  1. A Kúria támadott határozatával szemben a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással a felperes (a továbbiakban: panaszos) nyújtott be jogegységi panaszt, amelyben a támadott határozat hatályon kívül helyezését és a Kúria felülvizsgálati eljárás lefolytatására utasítását kérte. A jogegységi panasz eljárásban felmerült ügyvédi munkadíjat 7 munkaórára 350.000 forint és áfa összegben kérte megállapítani. Hivatkozása szerint a támadott határozat jogkérdésben eltér a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett Pfv.20.887/2023/6. számú referenciahatározatában meghatározott, a perköltség felszámítása és viselése, az ügyvédi munkadíj vizsgálata, megállapítása és mérséklése körében irányadó objektív vizsgálati szempontoktól, az alkalmazott jogszabályok, vagyis a Pp. 80-83. §-ai, a Rendelet 1. és 2. §-a, az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény 28. § (1) bekezdése, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 
    (Ptk.) 6:59. §-a, a 6:272. §-a, valamint a 6:276. § (1) bekezdése tekintetében a Kúria által kifejtett jogértelmezéstől és az eltérés nem volt indokolt. A panaszos érvelése alátámasztásaként megjelölte továbbá a Kúria Jogegységi Tanácsának a Jpe.I.60.029/2024/9., Jpe.II.60.022/2023/13. és Jpe.II.60.040/2023/8. számú határozatait, valamint a Kúria Pfv.21.312/2020/3. számú végzését. E határozatokat azonban referenciahatározatokként nem hivatkozta.
  2. A panaszos azt sérelmezte, hogy a felülvizsgálati kérelmével támadott jogerős ítéletet meghozó másodfokú bíróság nem a Rendelet 2. § (2) bekezdés első mondatában szereplő arányossági/aránytalansági vizsgálatot folytatta le, így nem a megbízási szerződésben foglaltak maradéktalan teljesítését, a ténylegesen elvégzett ügyvédi munkamennyiséget vette alapul a felszámított perköltség mérséklésekor, hanem annak ellenére, hogy 100%-ban pernyertes lett, szubjektív szempontok alapján azt vette figyelembe, hogy szükséges volt-e az adott beadvány terjedelme és tartalma, szükséges volt-e a perrel egyébként összefüggő tevékenység elvégzése.
  3. Ezért a jogerős ítélet eltért a referenciahatározat elvi tartalmától, az abban meghatározott jogkérdéstől: attól, hogy az ügyvédi munkadíj megállapításának, mérséklésének vizsgálatára kizárólag arányossági/aránytalansági vizsgálat lefolytatása mellett és objektív szempontok alapján van jogszerűen lehetőség, és nem a beadványok terjedelme és azok tartalmának minősítése, továbbá az eljáró bíróság szubjektív véleménye az irányadó. Ezt a sérelmét a Kúria a támadott határozatban nem korrigálta, mert csak azt értékelte, hogy a másodfokú bíróság teljesítette a perköltség leszállításához kapcsolódó, a peradatokon alapuló indokolási kötelezettségét, megindokolta, hogy a beadványok elkészítéséhez felszámított idő terjedelmét és egyes tevékenységek elvégzését miért tartja szükségtelennek.
  4. A panaszos a jogegységi panaszában részletesen bemutatta, hogy a jogerős ítélet indokolása miért ellentétes a referenciahatározatban foglaltakkal és a támadott határozat [17] és [18] bekezdéseiben szereplő indokolás jogkérdésben miért tér el a referenciahatározat [33]-[50] bekezdéseiben és az [55] bekezdésben kifejtett jogértelmezéstől.
  5. Az alapeljárás alperese a jogegységi panasz elutasítását kérte a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján és a panaszos marasztalását a felmerült perköltségben.
  6. Álláspontja szerint a referenciahatározat és a támadott határozat kizárólag a vizsgálat tárgyát képező ügyvédi munkadíj tekintetében mutat azonosságot, ugyanakkor a jogkérdést tekintve nem. A referenciahatározat által érintett jogkérdés kizárólag a Rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt aránytalanságot, valamint az arra alapított mérséklésről való rendelkezéssel kapcsolatos indokolási kötelezettséget mint két jogkérdést tartalmazza. A támadott határozat ezzel ellentétben a jogerős határozatot a Pp. 80. §-a szerint a Rendelet 2. § (2) bekezdésének második mondata alapján fennálló indokolási kötelezettség teljesítése mellett vizsgálta. Ezért a Rendelet 2. § (2) bekezdés első mondata szerinti aránytalanság mint jogkérdés tárgyában állást foglaló referenciahatározat és a Pp. 80. §-a szerinti szükségességi vizsgálatot tartalmazó határozat nem azonos jogkérdésre vonatkozik.

A Kúria Jogegységi Tanácsának döntése és annak jogi indokai

  1. A jogegységi panasz nem alapos.
  2. A Kúria Jogegységi Tanácsa először azt vizsgálta, hogy a panasz eleget tesz-e a jogszabályi rendelkezésben írt feltételeknek, és ennek keretében összevethető-e a támadott határozat a megjelölt referenciahatározattal (megállapítható-e az ügyazonosság).
  3. A panaszos a jogegységi panaszát a Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdése alapján terjesztette elő.
  4. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése alapján jogegységi panasznak van helye – a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével – a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1-je után hozott és a BHGY-ban közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján jogegységi panasznak van helye akkor is, ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben – jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül – úgy tért el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor. A panaszos által a jogegységi panaszban előadottak – azok tartalma [Pp. 110. § (3) bekezdés] alapján – az előbbi jogszabályhely szerinti panaszként voltak értelmezhetőek.
  5. A Kúria Jogegységi Tanácsa már több döntésében kifejtette, hogy a jogegységi panasz intézménye nem a per tárgyává tett jog- és érdeksérelem kiküszöbölésére, hanem a jogrendszer belső koherenciájának megteremtésére és fenntartására szolgál (Jpe.I.60.011/2021/2., Jpe.I.60.014/2021/3., Jpe.II.60.060/2023/7.). A jogegységi panasz eljárás nem a per folytatása, nem nyit újabb jogorvoslati fórumot a panaszosnak a megelőző eljárások során már érvényesített sérelmei orvoslására, és nem ad lehetőséget a bizonyítékok újabb összevetésére és értékelésére, hanem a közzétett határozattól jogkérdésben való eltérés feloldását célozza.
  6. Amint arra a Kúria Jogegységi Tanácsa már a Jpe.I.60.002/2021/7. és a Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban is rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Következésképpen – a jogegységi panasz eljárásokban eddig kialakult gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.
  7. A jogegységi panasz eljárásban a Kúria Jogegységi Tanácsa nem bírálja felül a jogerős határozatot, hanem kizárólag azt vizsgálja, hogy a jogegységi panaszban kifejezetten megjelölt, közzétett kúriai határozatoktól való eltérés bekövetkezett-e, és ha igen, az eltérés indokolt volt-e vagy sem. A Kúria Jogegységi Tanácsa tehát a jogegységi panasz eljárás során a fél által megjelölt keretben, az általa hivatkozott eltérések tekintetében vizsgálja a panasz megalapozottságát.
  8. Határozataiban (Jpe.II.60.027/2021/7., Jpe.60.009/2022/10., Jpe.II.60.006/2023/12., Jpe.II.60.004/2023/7., Jpe.II.60.040/2023/8., Jpe.II.60.012/2024/7., Jpe.I.60.025/2024/11.) a Jogegységi Tanács kimondta azt is, hogy az ügyazonosság fennállásának feltételeit eljárásjogi kérdések esetén nyilvánvalóan eltérően kell vizsgálni, figyelemmel arra, hogy előfordulhat, hogy ugyanazon eljárásjogi rendelkezéseket eltérő ténybeli és anyagi jogi alapon elbírálandó ügyekben kell azonosan alkalmazni. E körben annak kell jelentőséget tulajdonítani, hogy az alkalmazott eljárási rendelkezés azonos-e és az összehasonlítandó ügyekben az alkalmazott normával összefüggésben felvetett absztrakt jogkérdést azonos vagy eltérő módon válaszolták meg a határozatban. Ha a jogegységi panasz előterjesztője arra hivatkozik, hogy a jogerős ítélet eljárási szabályt sért, az csak akkor vezethet eredményre, ha megjelöl olyan közzétett kúriai határozatot, amely szerint a Kúria ugyanilyen eljárási helyzetben az ügy érdemében eltérő döntést hozott.
  9. A Kúria Jogegységi Tanácsa ezt követően azt vizsgálta, hogy a panasszal támadott határozat jogkérdésben eltért-e a hivatkozott, korábban a BHGY-ban közzétett határozatától. Egy támadott határozat eltérése jogkérdésben a referenciahatározatok jogértelmezésétől általában akkor állapítható meg, ha a fentiekben kifejtett összevethetőség (ügyazonosság) keretei között ugyanaz a tényállás, ugyanazon jogszabályok alkalmazásával és ugyanazon kérelmek alapján a korábbitól eltérő megítéléshez vezetne.
  10. A Kúria Jogegységi Tanácsának gyakorlata alapján a jelen ügyben a vizsgálat során kizárólag arra kell kitérni, hogy a referenciahatározat és a panasszal támadott határozat alapjául szolgáló ügy közötti ténybeli eltérés jelentőségét jól ítélte-e meg az ítélkező tanács. Amennyiben ugyanis az ügyek az azonos jogi háttér mellett eltérő tényállásúak, azaz a jogkérdés elbírálása szempontjából a releváns tényállási elemek nem összevethetőek, tehát nincs ügyazonosság, következésképpen az ítélkező tanács a közzétett kúriai döntésektől jogkérdésben való eltérés hiányára tekintettel okszerűen tagadta meg a felülvizsgálatot (Jpe.II.60.019/2021/18., Indokolás [30]; Jpe.I.60.019/2024/10., Indokolás [34]; Jpe.I.60.019/2025/11., Indokolás [40]}.
  11. A panasszal támadott határozatot vagyonjogi perben, míg a referenciahatározatot személyi állapotot érintő ügyben hozta a Kúria, így a perek főtárgyát képező érvényesített jog eltér. A felülvizsgálati eljárás tárgya mindkét ügyben azonos, azaz a nagyobb részt, illetve 100%-ban pernyertes fél első- és másodfokú perköltségének összege volt, amelyet a másodfokú bíróság a referenciahatározat szerint indokolás nélkül mérsékelt. A felülvizsgálati kérelemmel támadott határozat indokolásában nem fejtette ki, hogy „az ügyvéd perbeli képviselete mennyiben nem minősült ténylegesen elvégzett tevékenységnek, a felszámított és levezetett óradíjon alapuló költségigény azzal miért nem állt arányban”, ezért a Kúria a referenciahatározatban a perköltség iránt felülvizsgálati kérelemmel élő fél kérelmét alaposnak találta.
  12. A referenciahatározat [28] bekezdésében kifejezetten kiemelte: a Pp. 80. §, 82. §, 83. § tekintetében a Kúria az érdemi vizsgálatot mellőzte. A [29] bekezdésben foglaltak szerint a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából az volt vizsgálható, hogy az elsőfokú perköltség összegét megváltoztató részében a másodfokú bíróság eleget tett-e a Pp. 346. § (4)-(5) bekezdésében és a Rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt aránytalansági vizsgálatnak és indokolási kötelezettségnek.
  13. Ezzel szemben a támadott határozat olyan perben született, ahol a másodfokú bíróság a jogerős ítéletben a Pp. 80. §-át, 86. § (2) bekezdését, valamint a Rendelet 2. § (2) bekezdését felhívva az ítélet [87]-[92] bekezdéseiben részletes indokát adta, hogy miért találta szükségtelennek 40 munkaóra és sikerdíj felszámítását. Az indokolás kitért arra, hogy a felperes „rendkívül terjedelmes beadványok sokaságát” nyújtotta be, „a szükségtelen, a per eldöntéséhez nem indokolt dagályos beadványok elkészítésével felmerült ügyvédi munkadíj nem hárítható át az alperesre”, a beadványokban „számos felesleges ismétlés” volt, egyes tevékenységeket (kriminalisztikai szakirodalom tanulmányozása, egyes szakértői válaszok megismétlése, a szakértői véleményben található fotók beadványba való illesztése) miért találta szükségtelennek.
  14. A Kúria korábban a Gfv.30.280/2024/5. számú határozatának [38] bekezdésében – a jelen ügyben is irányadó jelleggel – állapította meg, hogy a perköltség szükségképpeniségétől (átháríthatóságától) különböző jogintézmény a fél jogi képviseletével felmerült és általa perköltségként felszámított ügyvédi munkadíj aránytalanságának vizsgálata, és ebből az okból a mérséklésének lehetősége a Rendelet 2. § (2) bekezdése szerint. E két jogintézmény elhatárolásáról a Kúria a Gfv.30.280/2024/5. számú határozatában az alábbiak szerint foglalt állást.
  15. A Pp. a perköltségnek a törvény 80. §-ában megadott fogalmán keresztül határozza meg, hogy melyek azok a költségek, amelyek a perköltség viseléséről való döntés eredményeként – a kiegyenlítési elv alkalmazásával – a pervesztes félre átháríthatók: ezek kizárólag a jog perbeli érvényesítésével okozati összefüggésben és szükségképpen felmerült költségek. Abból, hogy a fél által felszámított valamely költség felmerülése szükségesnek tekinthető a perbeli jog érvényesítésével összefüggésben, az következik, hogy ez a költség a másik félre áthárítható: a vizsgált költség perköltségnek tekinthető. A fél által felszámított költség felmerülésének szükségességéről mindig a konkrét ügyben, egyedi értékelő munka eredményeként foglalhat állást a bíróság, ezért vizsgálatának szempontrendszerét törvény nem képes absztrahálni, erre a Pp. nem is tesz kísérletet. A jogi képviselővel eljáró fél ügyvédi munkadíjban felszámított költsége szükségképpeniségének és ebből következő átháríthatóságának – és nem a kifejtett ügyvédi tevékenység arányosságának – vizsgálatára tartozik tehát, ha a fél jogi képviselővel teljesített perbeli cselekményei közül bármelyik – akár a perbeli nyilatkozat teljes egésze, akár bizonyos része – szükségtelen. A fél által felszámított költségen belül a feleslegesen okozottnak minősülő részt a fél viselni köteles, az nem hárítható át a másik félre {Gfv.30.280/2024/5., Indokolás [27]-[28], [36]-[37]}.
  16. A Gfv.30.280/2024/5. számú határozat elvi tartalmának I. pontja a következők szerint rendelkezik: „A perköltségnek nem egymásnak megfeleltethető és nem azonos szempont szerinti jellemzői a szükségesség – és az abból következő átháríthatóság –, valamint az arányosság, amelynek vizsgálatával az ügyvédi munkadíj (egyedül) mérsékelhető. A költségek szükségképpeniségének vizsgálatával azok átháríthatósága, vagyis perköltségkénti minősítése dől el.”
  17. Az előbbiekből következően perköltségnek a jog perbeli érvényesítésével felmerült költség minősülhet. Minthogy a referenciahatározat tekintetében fel sem merült és vizsgálat tárgyát sem képezte ez a kérdés, addig a támadott határozat [18] bekezdése pont ezt hangsúlyozza: az adott esetben nem az aránytalanság kérdése merült fel, hanem a kifejtett ügyvédi tevékenység egy részének szükségtelennek minősítése.
  18. Mindezek alapján a Kúria Jogegységi Tanácsának álláspontja szerint a felülvizsgálati tanács a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelemről a Pp. 409. §-a szerint döntött, a felülvizsgálat megtagadását a Pp. 411. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően indokolta. A felülvizsgálati tanács felülvizsgálat engedélyezése tárgyában hozott döntésének további vizsgálata, felülértékelése a jogegységi panasz eljárás kereteit meghaladná, ezért a Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján elutasította.

Elvi tartalom

  1. A perköltség szükségképpeniségétől (átháríthatóságától) különböző jogintézmény a fél jogi képviseletével felmerült és általa perköltségként felszámított ügyvédi munkadíj aránytalanságának vizsgálata, és ebből az okból a mérséklésének lehetősége.
  2. A felülvizsgálatot megtagadó végzést támadó, Bszi. 41/B. § (1) bekezdése szerinti jogegységi panasz nem alapos, ha a felülvizsgálati tanács helyesen ítélte meg, hogy a jogerős határozatban és a referenciahatározatban felvetett jogkérdés eltérő volt.

Záró rész

  1. A jogegységi panasz nem vezetett eredményre, ezért a Kúria Jogegységi Tanácsa a panaszost a Pp. 81. § (2) bekezdése alapján költség megfizetésére kötelezte az ellenérdekű fél részére, amelynek mértékét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet 3. § (1) bekezdés a) pontja szerint állapította meg.
  2. A Kúria Jogegységi Tanácsa a panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
  3. A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

 Budapest, 2026. szeptember 14. 

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke, 
Dr. Stark Marianna s.k. előadó bíró, 
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró, 
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró, 
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró, 
Dr. Idzigné dr. Novák Marianna Csilla s.k. bíró, 
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró, 
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró, 
Dr. Márton Gizella s.k. bíró, 
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró, 
Dr. Osztovits András s.k. bíró, 
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró, 
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró, 
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró, 
Dr. Sugár Tamás s.k. bíró, 
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró