Jpe.II.60.028/2024/8. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsának
határozata

Az ügy száma: Jpe.II.60.028/2024/8.

A felperes: a felperes neve (a felperes címe)

A felperes képviselői: Dr. Polóny Virág egyéni ügyvéd (a felperes 1képviselőjének címe) és DLA, Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Iroda (a felperes 2képviselőjének címe, eljáró ügyvéd: Dr. Radics György Viktor)

Az alperesek:
az I. rendű alperes neve (az I. rendű alperes címe)
a II. rendű alperes neve (a II. rendű alperes címe)

Az alperesek képviselői: Németh H. Gábor Ügyvédi Iroda (az alperesek 1képviselőjének címe, eljáró ügyvéd: Dr. Németh H. Gábor) és Dr. Varga István Ügyvédi Iroda (az alperesek 2képviselőjének címe, eljáró ügyvéd: Dr. Varga István)

A jogegységi panasz tárgya: kötbérkövetelés

A jogegységi panaszt benyújtó fél: az I. és II. rendű alperes

A jogegységi panasszal támadott határozat: Gfv.30.459/2023/13. számú ítélet

Rendelkező rész

A Kúria az I. és II. rendű alperes jogegységi panaszát elutasítja.

Kötelezi az I. és II. rendű alperest, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 5.247.690 (ötmillió-kétszáznegyvenhétezer-hatszázkilencven) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

  1. A felperes ország neve1-on, a II. rendű alperes az ország neve2-ban bejegyzett korlátolt felelősségű társaság. A II. rendű alperes vezető tisztségviselője az I. rendű alperes.
  2. A felperes mint megrendelő, a II. rendű alperes mint szállító, illetve az I. rendű alperes 2011. szeptember 30-án három gyártási és szállítási szerződést kötött.
  3. A szerződés1 és a szerződés2 (a továbbiakban: szerződések) eltérő termékek gyártására és szállítására vonatkoztak, de a felek jogait és kötelezettségeit azonos tartalommal rögzítették.
  4. A szerződések szerint a II. rendű alperes meghatározott termékeket két év időtartamig, 2013 szeptemberéig köteles gyártani és szállítani. A II. rendű alperes tudomásul vette és elfogadta, hogy a szerződés időtartama alatt a felperesen kívül harmadik személy nem jogosult a termékhez hasonló más termék vagy a termék technológiai, műszaki elvén működő hasonló más termék gyártására, forgalmazására, szállítására, valamint nem jogosult más ilyen személlyel a termék, termékhez hasonló más termék vagy a termék technológiai, műszaki elvén működő hasonló más termék előállítására és forgalmazására vonatkozó szerződést kötni, és ez a korlátozás kiterjed a vezető tisztségviselőjére.
  5. A szerződésekben kikötötték, hogy a II. rendű alperest megillető jogok és kötelezettségek az I. rendű alperessel egyetemlegesek. A szerződés súlyos megszegése esetén, különös tekintettel a kizárólagossági jogok megszerzésére, az I. rendű alperest személyes felelősség terheli és a felperes részére történő teljesítésre és kifizetésre, a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettségre nézve, ideértve a fizetési kötelezettségeket is a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 274. § (2) bekezdése szerinti készfizető kezességet vállal.
  6. A felek megállapodtak abban, hogy a szerződéseket azonnali hatályú rendkívüli felmondással csak a másik fél súlyos szerződésszegése vagy olyan magatartása esetén lehet megszüntetni, amely magatartás a szerződés célját vagy a felek közötti együttműködést súlyosan sérti vagy veszélyezteti. A felperes a rendkívüli felmondás jogát kötbér követelése mellett gyakorolhatja (szerződések 8.5. pont), különösen, amennyiben a II. rendű alperes a szerződésben megállapított szállítási határidőhöz képest késve teljesít vagy a szerződést megszegi. A szerződés bármilyen jogcímen és időben történő megszűnése nem érinti a felek megszűnés előtt keletkezett jogait és kötelezettségeit.
  7. A szállító a szerződésszegése esetén köteles a megrendelőnek szerződésenként 10.000.000 USD (összesen 20.000.000 USD) kötbért megfizetni (szerződések 8.5. pont). A megállapodás szerint a szerződések ezen, 8.5. pontja a megszűnést követően is hatályban marad, azaz a szerződés megszűnését követően is érvényesíthető és alkalmazható.
  8. Az I-II. rendű alperesek a 2012. december 13-án kelt nyilatkozatukban kijelentették, hogy a felperes a 2011. szeptember 30-án megkötött szerződésekből eredő valamennyi kötelezettségét teljesítette, vele szemben a szerződésekből eredő követelésük semmilyen jogcímen nem áll fenn.
  9. A felperes módosított keresetében az alpereseket egyetemlegesen 20.500.000 USD megfizetésére kérte kötelezni, amelyből 20.000.000 USD-t kötbér jogcímén, 100.000 USD fel nem használt, visszajáró óvadék kiadása jogcímén érvényesített, 400.000 USD megfizetését a II. rendű alperesnek raktárkészlet finanszírozására átadott összeg visszafizetéseként kérte.
  10. Az összesen 20.000.000 USD összegű kötbérigény alapjául a két szerződés 8.4. és 8.5. pontjaiban, a szerződés1 5.4. pontjában és a szerződés2 5.2. pontjában foglalt kötbér kikötésre, a II. rendű alperes kötbér fizetési kötelezettségét megalapozó szerződésszegéseire, a régi Ptk. 246. §-ára, az I. rendű alperes marasztalását illetően a régi Ptk. 274. § (2) bekezdésére hivatkozott. A szerződések értelmében a kötbérkikötés a szerződések megszűnését követően is hatályban marad, így érvényesíthető és alkalmazható.
  11. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. A jogegységi panasszal érintett körben érvelésük szerint a régi Ptk. 205. § (1) bekezdése és 246. § (1) bekezdése alapján a kötbérkikötések nem jöttek létre, mert a kötbérrel szankcionálandó magatartásnál hiányzott a felek egyező akarata. Amennyiben a felek a kötbér kikötésében meg is állapodtak, akkor a szerződések rendelkezései (szerződések 8.5. pont) a régi Ptk. 246. § (1) és (3) bekezdésébe ütköznek, ezért a régi Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmisek. A kötbérkikötés pedig azért ütközik a régi Ptk. 246. § (1) és (3) bekezdésébe, mert abból hiányzik a kötbérkikötésnek egy lényeges tartalmi eleme: a kötbérrel szankcionálni kívánt szerződésszegés meghatározása. Harmadlagosan azzal érveltek, hogy a kötbérkikötések összevetve a szerződések egyéb rendelkezéseivel, legfeljebb meghiúsulási kötbérkikötésnek minősülnek. A szerződésekben kikötött kötbérnek a szerződésekből eredő teljes árbevételhez viszonyítva is eltúlzott összege azt támasztja alá, hogy azt a meghiúsulás esetére kötötték ki a felek. A felperes azonban maga sem hivatkozott olyan meghiúsulásra, amely kötbérigényét megalapozza, ezért a régi Ptk. 246. § (1) bekezdése alapján az nem jár.
  12. Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 1.719.544 USD-t, a keresetet ezt meghaladóan elutasította.
  13. Az elsőfokú bíróság a döntését arra alapította, hogy a felek között a régi Ptk. 379. § (1) bekezdésében meghatározott gyártási és szállítási szerződések jöttek létre, amelyek a határozott idő lejártával, 2013. szeptember 30-án megszűntek. Az alperesek nem tudták bizonyítani, hogy a szerződésekkel kapcsolatban a II. rendű alperes a célzott joghatás elérésére alkalmas azonnali hatályú rendkívüli felmondást közölt a felperessel.
  14. A két szerződésben majdnem teljesen megegyező kötbérkikötés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jött létre [régi Ptk. 205. § (1) bekezdés], és az megfelel a régi Ptk. 246. § (1) bekezdésének. A tartalmi konszenzust az I. rendű alperes megerősítette, amikor elismerte, hogy a kötbért a szerződésszegésekre kötötték ki, az összeg nagysága pedig visszatartó erejű volt: a II. rendű alperes ne szerződjön át egy másik céghez vagy másoknak ne forgalmazza az általa gyártott terméket. A felek a kötbért (általánosságban) szerződésszegés esetére kötötték ki, a kikötésnek tehát nem kellett egyes konkrét esetekre vonatkozó, meghatározott szerződésszegést tartalmaznia. A vizsgált kötbérkikötés a felek konszenzusán alapuló érvényes szerződéses rendelkezés volt.
  15. A két szerződésben a felmondásról szóló rendelkezés elkülönült a kötbérkikötéstől, mivel nem rendelkeztek úgy, hogy a felperes azt csak a felmondás vagy azonnali hatályú felmondás esetén érvényesítheti. Nem fogadható el tehát a meghiúsulási kötbérre való alperesi hivatkozás. A kikötött eltúlzott mértékű kötbért – ahogy azt az alperesek kérték is – a bíróság mérsékelheti [régi Ptk. 247. § (1) bekezdés].
  16. A felek kifejezetten rosszhiszemű szerződésszegés esetére kötötték ki a kötbért, az lényegében versenytilalmi kikötésnek tekinthető. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a II. rendű alperes megszegte a kizárólagossági kikötéseket, a régi Ptk. 316. § (1) bekezdése alkalmazhatóságának hiányában a felperes jogosulttá vált a szerződések 8.5. pontja alapján kötbér követelésre. A II. rendű alperes megszegte a szerződés2 3.7. pontját is és ezen ténybeli alapon is jogosult a felperes a kötbér követelésére.
  17. Az elsőfokú bíróság a kikötött 2x10.000.000 USD kötbért a szerződés1 alapján 500.000 USD, a szerződés2 alapján 1.500.000 USD összegre mérsékelte, és megalapozottnak ítélte a felperes 100.000 USD összegű óvadék kiadására, továbbá a 400.000 USD megfizetésére irányuló keresetét. Ezzel szemben megalapozatlan az alperesek beszámítani kívánt 91.480.000 forint követelése.
  18. A fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta és a keresetet elutasította. A Kúria a felülvizsgálati eljárásban a Gfv.30.006/2023/8. számú végzésével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Elrendelte, hogy a másodfokú bíróság érdemben vizsgálja és bírálja el az elsőfokú ítélet elleni fellebbezéseknek a kötbérkikötés érvényességét, illetőleg összegszerűségét érintő hivatkozásait.
  19. A másodfokú bíróság a megismételt eljárásban a kijavított ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és az I-II. rendű alperesek által a felperesnek egyetemlegesen fizetendő marasztalási összeget 1.714.996 USD összegre leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
  20. A jogvita elbírálásánál abból indult ki, hogy a perbeli szerződések nem vitatottan a határozott kétéves időtartam lejártával szűntek meg.
  21. A szerződések 8.5. pontja alapján a kötbérkikötés arra szolgált, hogy a II. rendű alperes ugyanezekre a termékekre más cégekkel ne kössön szerződést, tehát a 8.5. pontban meghatározott mértékű kötbér a II. rendű alperesnek ezt a szerződésszegését szankcionálta. A kötbér mértékére utaló feltétel nem szabályozta a szerződések megszegésének jogkövetkezményeként a kötbérkövetelést megalapozó magatartásokat. Ebből következően – a kötbérfizetési kötelezettség vállalásának alakszerűségét is előíró kógens rendelkezésekre [régi Ptk. 246. § (1) bekezdés] tekintettel – a II. rendű alperest kizárólag a szerződésekben félreérthetetlen módon megjelölt szerződésszegéseknél terhelte kötbérfizetési kötelezettség.
  22. A felek a szerződésekben kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a kizárólagossági jogok megsértésének. Ezek megszegése esetén a felperes jogosulttá válik szerződésenként 10.000.000 USD összegű kötbér követelésére.
  23. A szerződések 7. pontjában a II. rendű alperes azt a kötelezettséget vállalta, hogy csak a szerződésben kikötött korlátok között forgalmazza a termékeket. A felek ugyan nem éltek az időbeli korlátozás lehetőségével, azonban a II. rendű alperes kötelezettsége nyilvánvalóan a szerződések időbeli és tárgybeli hatályára irányadó feltételekkel értelmezhető, amelyeknek a régi Ptk. 207. § (1) bekezdés alapján sem tulajdonítható olyan tartalom, hogy a túlélő klauzula hatálya korlátlan ideig kiterjeszthető lenne. Mivel a felek egyértelműen úgy rendelkeztek, hogy a kizárólagossági kikötések a szerződés megszűnését követően is kötelezik a II. rendű alperest, a fentiek alapján a kikötés hatálya kizárólag a szerződés hatálya alatt megrendelt termékek forgalmazására vonatkoztatható.
  24. A II. rendű alperes megszegte a szerződés1 7.2. és a szerződés2 7.3. pontjait, amelynek következtében a szerződés1 8.5. pontja alapján a felperes jogosulttá vált a szerződésenként 10.000.000 USD kötbér követelésre. A II. rendű alperes olyan termékekre kötött szállítási szerződéseket, amelyekre a szerződés2 7. pontjában szabályozott korlátozó rendelkezések kiterjedtek. Az alperes ezzel megszegte a szerződés2 7. pontját, ezért a felperest megilleti a jogosultság a 8.5. pontban kikötött kötbér érvényesítésére. A II. rendű alperes a szerződések megszűnését követően is tanúsította a kötbérkövetelést megalapozó magatartásokat, ezért ebben az esetben a régi Ptk. 316. § (1) bekezdés nem alkalmazható. A felperesnek az a gazdasági döntése, hogy a szerződés megszűnését követően is megrendelte a II. rendű alperes áruit, nem hozható összefüggésbe a már megszűnt szerződések megszegésével, illetve a teljesítés elfogadásával. A másodfokú bíróság egyetértett a kötbér mérséklésével, amelynek során figyelemmel kell lenni annak preventív és represszív funkciójára.
  25. A jogerős ítélettel szemben az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet.
  26. Döntő érvelésük az volt, hogy a jogerős ítélet a kötbérrel kapcsolatos szerződési rendelkezést kiterjesztően értelmezte, és a régi Ptk. 207. § (1) bekezdésének megsértésével határozta meg a felelősségi tényállást.
  27. A perbeli szerződések ugyanis a kizárólagosság körében eltérően rendelkeztek a szerződés hatálya alatti időszakra, illetve a szerződés megszűnése esetére. Valójában a versenytilalom nem is lett volna alkalmazható, hiszen a kizárólagosság fogalma mindig a disztribútori kapcsolatnak a szerződés hatálya alatti időszakára alkalmazható csak. A szerződés megszűnését túlélő kötelezettségként legfeljebb tartózkodási kötelezettség köthető ki, amint azt a felek így is határozták meg. Addig ugyanis, amíg a szerződés hatálya alatt a szerződések 7.1. pontja tiltott minden aktív és passzív magatartást, amelynek tanúsításával az alperesek megkerülhetik a kizárólagos forgalmazó felperest, addig a szerződés megszűnése esetére a felek külön pontban rendelkeztek erről (szerződés1 7.2., szerződés2 7.3.). Márpedig a jelen szerződés esetén, annak szöveghű értelmezését semmiképpen nem lehetett volna a jogerős ítéletben kiterjesztően értelmezni. A felelősségi tényállások, különösen pedig az arra alapított mellékkötelezettségek kiterjesztő értelmezése jogellenes. A jogerős ítélet a nem vitásan a szerződés megszűnését követő események 2.2. és 2.3. pont szerinti értékelését, vagyis a túlélő tartózkodási kötelezettséget úgy tárgyalta, hogy nem foglalt állást arra nézve, alkalmazható lehet-e egy kötbérkikötés a szerződés megszűnését követően akkor is, ha ez a körülmény nem szerepel az írásban rögzített kötbérnél.
  28. A szerződésszegés értékelése kapcsán hivatkoztak a Kúria Pfv.21.816/2017/5. számú határozatára. Eszerint a kötbér a szerződést biztosító mellékkötelezettség, ebből következően csak a szerződés fennállta alatt értelmezhető. A jogerős ítélet a kezesség mint járulékos kötelezettség körében megsértette a régi Ptk. 272. § (1) bekezdését, 273. § (1) és (2) bekezdését, valamint eltért a Kúria Pfv.20.274/20219/6. és Pfv.21.060/2018/9. számú határozataitól.
  29. A perbelihez hasonló szállítási szerződések körében a kizárólagosság azt jelenti, hogy a szerződés hatálya alatt csak a felperes felé értékesít a II. rendű alperes. Tehát a kizárólagosság értelmezhetetlen a szerződést követő időszakra. Versenytilalmi kötelezettségnek hívni a szerződést követő passzív magatartásra szűkített tartózkodási kötelezettséget pedig súlyos félreértés.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

  1. A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta.
  2. Ítéletében kifejtette, hogy a jogvitában tévesen érveltek az alperesek a jogerős ítélet kiterjesztő értelmezésével. A másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy a szerződés1 5.4. és a szerződés2 5.2. pontja nevesíti csak kifejezetten a kötbérrel szankcionálható szerződésszegő magatartásokat. A szerződések 7. pontjában foglalt feltételeknél a felek nem éltek az időbeli korlátozás lehetőségével, azonban a II. rendű alperes e pontban foglalt kötelezettségei a szerződések időbeli és tárgyi hatályára irányadó feltételekkel együtt értelmezhetők. Ezért a másodfokú bíróság is egyetértett az alperesekkel abban, hogy a versenykorlátozó kikötések nem vonatkozhatnak a szerződés tárgyi hatályán túlmutató gazdasági tevékenységre.
  3. A szerződések 7.2., 7.3. pontja rendelkezéseinek a felperes kizárólagos forgalmazási jogának megóvása volt a célja. A II. rendű alperesnek a szerződést túlélő, a jogerős ítélet megfogalmazása szerint a szerződésen átnyúló kötelezettségvállalása, tartózkodási kötelezettsége lényegét az képezte, hogy a II. rendű alperesnek tartózkodnia kellett a felperes ügyfélköréhez vagy érdekkörébe tartozó vevők kiszolgálásától. A szerződés 7. pontjának valamennyi rendelkezését összevetve sem lehet a kérdéses rendelkezéseknek olyan értelmezést tulajdonítani, hogy az új vevővel való kapcsolatfelvétel módja alapján minősülhet egy szállítás szerződésszegő magatartásnak vagy sem. A peradatokból egyértelműen megállapítható, hogy a szerződő felek szerződési akarata az volt, hogy a felperes forgalmazási jogát óvja.
  4. A jogerős ítélet kizárólag a szerződés1 5.4. és szerződés2 5.2. pontjaira figyelemmel, a szerződés1 7.2. és a szerződés2 7.3. pontjai megszegésében állapította meg a II. rendű alperes szerződésszegő magatartását, és kizárólag ezek megszegése miatt vált mindkét szerződés tekintetében jogosulttá a felperes a szerződésenkénti 10.000.000 USD kötbérkövetelésre.
  5. A Kúria vizsgálta, hogy a jogerős ítélet eltér-e a hivatkozott kúriai határozatoktól. A felülvizsgálati kérelemben említett Pfv.21.816/2017/5. számú határozat elvi tartalma szerint a teljesítés lehetetlenné válásával a szerződés megszűnik. A jelen perben azonban ez fel sem merült, ezért ez a határozat a jelen jogvitára nem volt alkalmazható. A továbbiakban hivatkozott Pfv.20.274/2019/6. és Pfv.21.060/2018/9. számú határozatokkal kapcsolatban viszont az alperesek nem adták elő, hogy az azokban foglalt tényállás mennyire lenne azonosítható a jelen perbeli tényállással. Az első határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:416. § (2) bekezdése körében mondta ki, hogy a kezességgel biztosított követelésnek meghatározottnak vagy meghatározhatónak kell lennie. Az utóbbi eseti döntés pedig egy jogutód nélküli gazdasági társaság volt tagjának a társaságot terhelő kötelezettségekért fennálló felelőssége kapcsán foglalt állást. A felhívott két határozat és a jelen ügy között ügyazonosság nem állapítható meg.

A jogegységi panasz és az ellenérdekű felek nyilatkozata

  1. A Kúria ítélete ellen az alperesek a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) bekezdésére hivatkozással jogegységi panaszt terjesztettek elő.
  2. A támadott ítélet álláspontjuk szerint jogkérdésben eltér a Pfv.21.816/2017/5. számú határozattól, ezért kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felülvizsgálati tanács új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítását.
  3. A Pfv.21.816/2017/5. számú határozatban (a továbbiakban: referenciahatározat) a Kúria álláspontja egyértelmű volt: a kötbérkötelezettség kizárólag a szerződés fennállta alatt értelmezhető. A kötbér szerződést biztosító mellékkötelezettség, a szerződés teljesítését erősíti meg, a szerződésszegéshez kapcsolódik, arról pedig kizárólag addig lehet beszélni, amíg a szerződés hatályban van.
  4. A jogegységi panasszal támadott ítéletben a Kúria szerződésen átnyúló kötelezettségvállalásnak, azaz túlélő kikötésnek minősítette a kötbérkikötést. Ezzel szemben a referenciahatározat a szerződés hatályának időbeliségéhez kötötte a kötbérkötelezettséget, miután megszűnt szerződést már fogalmilag nem lehet megszegni, tehát szerződésszegésnek nem lehet olyan körülményt tekinteni, ami átnyúlik a szerződésen, vagyis a szerződés teljesítési létszakán. A jogegységi panasszal támadott ítélet kiterjesztő értelmezése viszont olyan rendelkezést értett bele a szerződésbe, amelyet az nem tartalmazott. Miután a kötbér terjedelmi meghatározását írásba kell foglalni, a kiterjesztő értelmezés szerintük egyértelműen ellentétes a referenciahatározattal.
  5. A jelen ügyben a szerződések 8.5. pontja a szerződésszegés biztosítására rendelkezett a kötbérről, azaz felek a szerződés teljesítése létszakán belüli szerződésszegő magatartást kívánták szankcionálni. Ha a felek a szerződés tartalmi meghatározásának szabadságával élnek, annak meg kell jelennie a szerződésben. Minden olyan esetben, amikor az alaki követelményt érvényességi kellékként írja elő a régi Ptk., ott a régi Ptk.-tól eltérő rendelkezést írásba kell foglalni.
  6. A támadott ítéletben foglaltakkal szemben megítélésük szerint kimutatható a referenciahatározattal való ügyazonosság. Hivatkoztak a Jpe.I.60.009/2022/10. számú jogegységi hatályú határozat [50] bekezdésére és a Jpe.II.60.054/2022/14. számú határozatra. A referenciahatározatot a perbelivel azonos ügyben hozta a Kúria, ahol a peres felek biztosítéki, versenytilalmi jelleggel kapcsoltak az alperesi kötelezettség megszegéséhez kötbér szankciót. Mindkét ügyben az merül fel alapvető jogkérdésként, hogy van-e felelősségi, sőt közelebbről: kötbérfizetési kötelezettséghez vezető tényállás a szerződés megszűnését követően vagy sem. Mindkét esetben a tartózkodási kötelezettség megsértésére vonatkozó kötbérkötelezettség- vállalásról van szó, a szerződéseket határozott időre kötötték ki, a kötbérkötelezettség a felek szándéka szerint mindkét esetben azt biztosította, hogy a kötelezett a szerződés hatálya alatt ne kerülje meg a jogosultat, és mindkét esetben a szerződések megszűntek.
  7. Az ellenérdekű fél nyilatkozatában a panasz elutasítását indítványozta. A támadott határozat nem térhet el a hivatkozott referenciahatározattól, mivel nem állapítható meg – ahogy arra a Kúria a támadott határozatban hivatkozott is – az ügyazonosság.
  8. Részletes okfejtése szerint a felek a szerződésben a kötbért kikötő „túlélési klauzula” elfogadásával kifejezetten megállapodtak abban, hogy a szerződéses alapkötelezettség megszűnését követően az alperesek tartózkodnak a felperes érdekét sértő magatartástól. Ez egy olyan új szerződéses kikötés volt, amelynek megsértését szerződésszegésnek tekintették és kötbérrel szankcionálták.
  9. Az eljárt bíróságok egyezően állapították meg az I. rendű alperes szerződésszegését, ezt a tényt az alperesek érdemben és értékelhetően nem vitatták. A jogegységi panaszban előadott jogkérdésként beállított kérdés tehát jelen ügyben – a szerződéses kikötésre tekintettel – fel sem merülhet.

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és annak jogi indokai

  1. A jogegységi panasz nem megalapozott.
  2. A jogegység követelményét az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése rögzíti, kimondva, hogy a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. A Kúria e feladatát az ítélkezés során akkor teljesíti, ha a közzétett kúriai döntéseiben elfogadott jogértelmezés elvi tartalmát az azonos ügyekben követi (Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.II.60.008/2023/10.).
  3. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése szerint jogegységi panasznak van helye a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1-je után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta.
  4. A Jogegységi Panasz Tanács több döntésében kifejtette, hogy a jogegységi panasz intézménye nem a per tárgyává tett jog- és érdeksérelem kiküszöbölésére, hanem a jogrendszer belső koherenciájának megteremtésére és fenntartására szolgál (Jpe.I.60.011/2021/2., Jpe.I.60.014/2021/3., Jpe.II.60.060/2023/7.). A jogegységi panasz eljárás nem a per folytatása, nem nyit újabb jogorvoslati fórumot a panaszosnak a megelőző eljárások során már érvényesített sérelmei orvoslására, és nem ad lehetőséget a bizonyítékok újabb összevetésére és értékelésére, hanem a közzétett határozattól jogkérdésben való eltérés feloldását célozza.
  5. A jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza (Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.005/2021/5.). A jogegységi panasz eljárás a közzétett határozattól jogkérdésben való eltérés feloldását célozza (Jpe.I.60.011/2021/3., Jpe.II.60.036/2021/13., Jpe.II.60.030/2022/8., Jpe.II.60.040/2023.). A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Következésképpen a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.
  6. A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának következetes gyakorlata (pl. Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.I.60.035/2022/7., Jpe.II.60.030/2023/11., Jpe.II.60.072/2023/13.) szerint a jogegység követelménye alapján vizsgálni kell, hogy mikor áll fenn az ügyek, bírói döntések közötti azonosság. Az ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni pl. az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabályhely egyezőségét és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát. Nincs ügyazonosság eltérő anyagi jogi hátterű vagy azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kérelmet tartalmazó, vagy azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő tényállású ügyek között. Alappal kérdőjelezhető meg az ügyazonosság az azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy felülvizsgálati érvelés esetén. A Kúria rámutatott arra is, hogy a jogegységi panasz eljárásban az ítélkező tanács által megállapított tényállást nem bírálhatja felül, mivel ez az eljárás nem jelent egy újabb teljes körű jogorvoslatot. A vizsgálat csak a közzétett és az ítélkező tanács által meghozott döntések jogkérdésben való eltéréseire szorítkozhat (Jpe.II.60.027/2021/8., Jpe.II.60.044/2022/10.).
  7. A jelen ügyben elsődlegesen az volt vizsgálandó, hogy az alperesek által referenciahatározatként megjelölt Pfv.21.816/2017/5. számú határozat és a panasszal támadott határozat között az ügyazonosság megállapítható-e.
  8. Az alperesek a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésére hivatkozással anyagi jogi jogszabályokkal összefüggésben felvetett jogkérdés kapcsán az előterjesztett panaszukban azt sérelmezték, hogy a támadott határozat a kötbér kikötését kiterjesztően értelmezte: a szerződések határozott idő eltelte utáni megszűnése esetére is elfogadta a szerződést biztosító mellékkötelezettségként. A hivatkozott referenciahatározat ugyanis egyértelműen állást foglalt abban, hogy a kötbér mint a szerződést biztosító mellékkötelezettség kizárólag a szerződés időtartama alatt értelmezhető.
  9. A referenciahatározat tényállása azon alapult, hogy egy érvényesen létrejött és 10 éves időbeli hatályú szerződésben az alperes – többek között – vállalta, hogy meghatározott tevékenységek jövőbeli végzésétől tartózkodik (az adott ügyfélkör folyamatos kiszolgálásának biztosítása érdekében). A tevékenységtől való tartózkodás kikötése a szerződés időtartamára (a tíz évre) vonatkozott, ehhez egyúttal versenytilalmi jelleggel kapcsolták az alperesi kötelezettségvállalás megszegése esetén a kötbérszankciót. Az ügyben az eredeti kötelezettségvállaló felet a szerződés időtartama alatt kényszertörlési eljárással a cégnyilvántartásból törölték, azaz a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítésére képtelenné vált, a szerződés emiatt megszűnt. A referenciahatározat kimondta, hogy a teljesítés lehetetlenné válásával a szerződés megszűnik, a szerződést biztosító mellékkötelezettség (a kötbér) pedig osztja a szerződés jogi sorsát, tehát a szerződés megszűnésével egyidejűleg megszűnt.
  10. A támadott határozat alapjául szolgáló szerződésekben (a jogegységi panasszal érintett körben) a II. rendű alperes egyrészt vállalta, hogy a felperesnek két évig meghatározott termékeket legyárt és szállít, másrészt a szerződés időtartama alatt és után (időbeli korlátozás nélkül) a fenti termékeket a felperes ügyfélkörének nem értékesíti, azaz forgalmazási joga korlátozását tudomásul vette. A gyártási és szállítási kötelezettség két év után megszűnt, nem szűnt meg viszont a forgalmazási korlátozásra vonatkozó megállapodás, az ugyanis – a felek szerződéses nyilatkozata szerint – a kétéves időtartam lejártát követő időszakra is kiterjedt.
  11. A Ptk. a szerződéses jog körében kifejezetten rendelkezik a szabályozás diszpozitív jellegéről, azaz a felek eltérő megállapodásának lehetőségéről [Ptk. 6:1. § (3) bekezdés]. Az eltérést nem engedő és feltétlen érvényesülést igénylő (kógens) szabályok korlátai között tehát a felek autonómiája érvényesül: szabadon eltérhetnek a kötelmek szabályaitól.
  12. A kötbér a szerződés megerősítésére szolgáló önként vállalt többletszankció: a szerződő fél a megjelölt szerződésszegés esetére meghatározott pénzösszeg megfizetését vállalja [Ptk. 6:186. § (1) bekezdés]. A Ptk. diszpozitív jellegéből adódóan a felek egyező nyilatkozattal többletkötelezettséget vállalhatnak (bármely, általuk szerződésszegésnek minősített esetre kötbérfizetési kötelezettséget köthetnek ki), amelynek megítélésénél elsődlegesen a szerződésből kell kiindulni. Az azonos jogértelmezésnél ezért nem elegendő azt vizsgálni, hogy a referenciahatározat és a támadott határozat a Ptk. felhívott szabályát önmagában hogyan értelmezte, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy a Ptk. diszpozitív szabálya a szerződés esetleges eltérő szabályával együtt még azonos-e.
  13. Tévesen érvel a jogegységi panasz a referenciahatározattól való eltérésre, a két ügy tényállása ugyanis – ahogy arra a támadott határozat is kitért – jelentősen eltér. A referenciahatározatban a kötbérrel szankcionált magatartás a szerződés hatálya alatti versenytilalmi kikötéshez kapcsolódott, ezzel szemben a támadott határozatban a felek szerződéses nyilatkozata a szerződés megszűnése utáni kereskedelmi forgalmazáskorlátozásra vonatkozott, ennek megsértése miatti szankció volt a tárgya. A referenciahatározat a szerződéses kötelezettség (objektív okra, a kényszertörlésre visszavezethető) ellehetetlenülése következményeként mondta ki a főkötelezettség megszűnése miatti mellékkötelezettség megszűnését. A támadott határozat alapjául szolgáló szerződésben viszont a felek a szerződésben nyilatkoztak a kereskedelmi forgalmazás szerződés időtartamán túli korlátozásáról: a szerződés ebben a körben mondta ki, hogy ennek a szerződéses kötelezettségvállalásnak a megszegése a kötbérkövetelést megalapozza. A jogerős ítélet – felülvizsgálattal nem támadott – indokolása szerint pedig a forgalomkorlátozási kikötés a szerződés megszűnése után csak a szerződés időbeli hatálya alatt teljesített (leszállított) termékekre értelmezhető.
  14. A fentiek alapján nem állapítható meg, hogy a jogegységi panaszban felvetett jogkérdésben a Kúria a panasszal támadott határozatában és a referenciahatározatban eltérően foglalt volna állást. A Kúria a támadott ítéletében a referenciahatározat tényállásához képest lényegesen eltérő körülményeket, azaz tényállási elemeket értékelt, de nem tért el a kötbér mint mellékkötelezettség szerződéshez kapcsolódó értelmezésétől.
  15. Mindezek alapján a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa megállapította, hogy a panaszos által megjelölt és már a  felülvizsgálati kérelmében is hivatkozott, a BHGY-ban közzétett kúriai ítélet tényállása releváns körben tér el a panasszal támadott kúriai határozat alapjául szolgáló ügy tényállásától. Az eljárások során a Kúria eltérő körülményeket értékelt, ebből következően a panaszos által hivatkozott jogkérdésben való eltérés ügyazonosság hiányában nem volt megállapítható.
  16. A kifejtettekre tekintettel a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján a jogegységi panaszt elutasította.

Elvi tartalom

  1. A jogegységi panasz elutasításának van helye, ha a jogegységi panaszban hivatkozott határozatok tényállása jelentősen eltér, ezért az ügyazonosság hiányában nem állapítható meg a hivatkozott jogkérdésben való eltérés.

Záró rész

  1. A Jogegységi Panasz Tanács a panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
  2. A jogegységi panasz nem vezetett eredményre, ezért az azt előterjesztő I-II. rendű alperesek a Bszi. 41/C. § (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazott, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 82. §-a és 83. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel a Bszi. 41/C. § (4) bekezdésére is – saját felmerült ügyvédi költségük viselése mellett kötelesek egyetemlegesen megtéríteni a felperes nyilatkozattételével felmerült ügyvédi költségét. A Jogegységi Panasz Tanács ennek mértékét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a), b) és c) pontja, valamint az (5) bekezdése alapján (kerekítve) 5.247.690 (ötmillió-kétszáznegyvenhétezer-hatszázkilencven) forint – ÁFÁ-val emelt – összegben határozta meg.
  3. A határozat ellen sem a Bszi. sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2025. március 31.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s.k. előadó bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Stark Marianna s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró