Jpe.II.60.006/2024/11. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Panasz Tanácsának
határozata

Az ügy száma: Jpe.II.60.006/2024/11.

A felperesek:

az I. rendű felperes neve (az I. rendű felperes címe)
a II. rendű felperes neve (a II. rendű felperes címe)

A felperes képviselője: Szűcs Péter Ügyvédi Iroda (a felperesek képviselőjének címe, eljáró ügyvéd: dr. Szűcs Péter)

Az alperes: az alperes neve (az alperes címe)

Az alperes képviselője: Rajkai és Takács Ügyvédi Iroda (az alperes képviselőjének címe., eljáró ügyvéd: dr. Rajkai Balázs)

A per tárgya: kártérítés megfizetése

A jogegységi panaszt benyújtó fél: az alperes

A jogegységi panasszal támadott határozat: Pfv.21.297/2022/6. számú ítélet

Rendelkező rész

A Kúria az alperes jogegységi panaszát elutasítja.

A jogegységi panasz elbírálásával összefüggésben felmerült illetéket az állam viseli.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgálató tényállás

  1. A felperesek házastársak, közös gyermekük, a gyermek neve 2009. július 4-én született. Az újszülött átmeneti ballonos lélegeztetésre szorult, mindkét felső végtagja flexiós kontraktúrában volt; már akkor diagnosztizálták a jobb vállízület rendellenességét és a kétoldali dongalábat, egyidejűleg komplex mozgásszervi fejlődési rendellenességet állapítottak meg. Többirányú vizsgálatot követően, 2009. július 9-én diagnosztizálták az újszülött multiplex arthrogryposis betegségét, veleszületett ízületi deformitását, ami súlyos kontrakcióval és izomgyengeséggel párosult.
  2. A magzat alsó végtagjának tartási rendellenességét már a terhesgondozás során, a 16. heti ultrahangvizsgálaton felismerték, majd a terhesség 20. hetében a genetikai tanácsadáson dongalábat diagnosztizáltak. Az alperes ezzel kapcsolatban az I. rendű felperest arról tájékoztatta, hogy a dongaláb a megszületés után korrigálható, ezért az nem képezi a terhességmegszakítás javallatát.
  3. A gyermek megszületésétől kezdődően folyamatosan ortopédiai gondozás alatt állt, több műtéten esett át, ennek ellenére 11,5 éves korában izomzata testszerte kórosan gyenge és sorvadt (hypoton és atrophiás) volt, az izomtónusa mindenütt csökkent; az ízületi mozgásai testszerte jelentősen korlátozottak voltak, rögzült vagy nehezen kimozgatható kontraktúrák jellemezték. A gyermek nem tud járni, elektromos kerekesszékkel közlekedik, a fejét nem tudja megtartani, támaszték nélkül hosszabb ideig nem képes ülni, a kezét nem tudja felemelni, legfeljebb egy ceruza súlyát képes megtartani. Az egyik karját egyáltalán nem mozgatja, a másik karját görcsösen behajlítva tartja, a kezeinek csupán két-két ujját tudja mozgatni. A beszéde nehezen érthető, etetni és itatni szükséges.
  4. A felperesek keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték kötelezni az alperest. Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
  5. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítő felelősségét a felpereseket a gyermekük egészségkárosodottan való megszületése következtében ért károkért. A másodfokú bíróság a közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét azzal hagyta helyben, hogy annak indokolását a felperesek fellebbezésével érintett részében a jogerős közbenső ítélet indokolásában foglaltak szerint módosította. A Kúria a Pfv.21.981/2018/10. számú közbenső ítéletével a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta.
  6. A felperesek módosított keresetükben személyenként 12.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és annak 2009. július 4-től járó késedelmi kamata, valamint vagyoni kártérítés megfizetésére kérték az alperes kötelezését. Vagyoni kártérítésként az I. rendű felperes jövedelemveszteségének megtérítését kérte. Emellett a felperesek mint egyetemleges jogosultak különböző jogcímeken az alperes marasztalását kérték költségekben.
  7. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest az I. rendű felperes részére 40.268.386 forint és abból különböző részösszegek után eltérő időpontoktól járó késedelmi kamat, továbbá 2022. április 1-jétől havi 327.020 forint járadék; a II. rendű felperes részére 12.000.000 forint és késedelmi kamata; a felperesek mint egyetemleges jogosultak részére 33.460.848 forint és abból különböző részösszegek után eltérő időpontoktól járó késedelmi kamat, továbbá 2022. április 1-jétől havi 270.143 forint járadék megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
  8. A vagyoni kártérítési követelések vizsgálatakor abból indult ki, hogy mivel a gyermek léte nem jelent kárt a szülők számára, ezért a felperesek csak a gyermek betegsége következtében felmerült kiadásaik megtérítését kérhették. Éppen ezért a keresetet abban a részében, amely egy egészséges gyermek felnevelésével kapcsolatban is felmerülő károk megtérítésére irányult, elutasította.
  9. Az I. rendű felperes jövedelemvesztesége tekintetében kiemelte, hogy ha az I. rendű felperesnek egészséges gyermeke született volna, akkor rendelkezne munkából szerzett jövedelemmel, és nem merülne fel költsége a sérült gyermek gondozásával. Emiatt az őt ért kár összegét az elérhető jövedelem és a gondozás költségének együtteseként határozta meg. Rögzítette továbbá, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszüntetése azért volt indokolt, mert a gyermek folyamatos gondozásra szorul, és amellett nyilvánvalóan nem lehetséges teljes munkaidőben munkát végezni. Mivel az I. rendű felperes a gyermek kétéves korának elérése után tért volna vissza a munkahelyére, ezért az azt megelőző időszakra érvényesített járadékkövetelést megalapozatlannak találta. A járadék alapját a keresettől eltérően határozta meg, mert álláspontja szerint a legutolsó munkáltatónál töltött mindösszesen hét hónapos munkaviszony, és a korábbi jövedelem lényegesen alacsonyabb összege nem tette lehetővé a káresemény előtt elért kiemelkedő összegű jövedelem figyelembevételét. Nem tartotta bizonyítottnak, hogy az I. rendű felperes a gyermekével otthon töltött idő után ugyanilyen kiemelkedő jövedelemre számíthatott volna. Éppen ezért a havi jövedelme átlagát a legutolsó munkabér és a korábbi jövedelem átlagaként havi 350.000 forintban határozta meg. Megfelelőnek tartotta továbbá, hogy az I. rendű felperes a Központi Statisztikai Hivatal adatait alapul véve számította ki a jövedelmének emelkedését. E számítási mód alkalmazásával, a társadalombiztosítási járulék, a gyermekgondozási segély, a családi pótlék és a gyermek kétéves kora után szerzett jövedelem levonásával a lejárt járadék mértékét 28.268.386 forintban, a folyamatos járadék havi összegét 327.020 forintban állapította meg.
  10. A mindhárom fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az I. rendű felperest megillető kártérítés összegét 87.158.592 forintra és késedelmi kamataira, az I. rendű felperest 2022. április 1-jétől megillető havi járadék összegét 801.240 forintra, a felpereseket egyetemlegesen megillető kártérítés összegét 67.345.396 forintra és késedelmi kamataira, a felpereseket 2022. április 1-jétől egyetemlegesen megillető havi járadék összegét 527.960 forintra felemelte. Egyebekben – a per főtárgya tekintetében – az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
  11. Elöljáróban rámutatott: a jogerős közbenső ítélettel elbírálásra került a kártérítési kereset jogalapja, azzal együtt minden olyan kérdés, amely a kereset jogalapjához tartozik. A jogerős közbenső ítélet rendelkező részét egyértelműnek tartotta a tekintetben, hogy az alperest kártérítési felelősség terheli minden olyan kárért, amely abból ered, hogy a felperesek gyermeke egészségkárosodottan megszületett. E rendelkezés értelmezése kapcsán visszautalt a jogerős közbenső ítélet indokolására, amely szerint a károkozó magatartás eredménye nem az, hogy egy egészséges gyermek helyett egy fogyatékos gyermeket kell a felpereseknek felnevelniük, hanem az, hogy az anyát az alperes nem hozta döntési helyzetbe, aki ezáltal az önrendelkezési jogát nem gyakorolhatta, továbbá az alperes jogellenes és felróható magatartása következtében a szülők egy egészségében károsodott gyermek felnevelésére kényszerülnek.
  12. Az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben hivatkozott az EBH 2015.P.11. számú elvi bírósági határozatra, amely szerint a vagyoni károk körében a szülők a károsodottan született gyermek teljes felnevelési költségét igényelhetik. Határozata indokolása szerint az ultrahangvizsgálat során észlelt dongaláb felismerése önmagában szükségessé tette volna a terhességmegszakítás lehetőségéről való tájékoztatást, és annak elmulasztása az alperes teljes kártérítési felelősségét alapozta meg.
  13. Az I. rendű felperes jövedelemveszteségét illetően egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, amely szerint az I. rendű felperes a beteg gyermekének állapota miatt kényszerült a korábbi munkájának feladására. Emiatt nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg. Az alperes fellebbezési hivatkozásával szemben nem tartotta az I. rendű felperes kárenyhítési kötelezettsége körébe sorolhatónak, hogy károsultként felkutasson egy otthoni munkavégzési lehetőséget, és az ahhoz szükséges képzést is elvégezze. Az alperesnek azzal az álláspontjával sem értett egyet, hogy jövedelempótló járadékra csak az a károsult tarthat igényt, aki személyesen szenvedte el a munkaképesség-csökkentő balesetet. Megállapította ugyanakkor, hogy az elsőfokú bíróság a keresetveszteség összegét nem a törvényi előírásoknak megfelelően számította ki. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 357. § (1) bekezdésének második mondatára tekintettel a jövedelemkiesés meghatározásakor az I. rendű felperes káresemény előtti utolsó jövedelmének átlagából indult ki, mivel az I. rendű felperes jövedelmében a gyermek születése előtt hét hónappal kedvező változás következett be, és annak tartós jellegét kétségessé tevő peradat nem merült fel. Az I. rendű felperes által alkalmazott számítási módot egyéb tekintetben is helyesnek tartotta, és ezért az alperest a keresettel egyezően marasztalta.
  14. A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, a felpereseket megillető nem vagyoni kártérítések összegének leszállítását és a vagyoni kártérítések tekintetében a kereset elutasítását kérte.
  15. Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 163. § (1) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 229. § (1) bekezdését és 253. § (2) bekezdését, a régi Ptk. 340. § (1) és (2) bekezdését, 355. § (4) bekezdését és 360. § (1) bekezdését jelölte meg.
  16. Előadta, hogy a 2/2022. Jogegységi határozat (Jpe.III.60.011/2022/15. szám) (a továbbiakban: jogegységi határozat) közzététele a Magyar Közlönyben a jogerős ítélet meghozatala után, 2022. október 13-án történt, és ezért a másodfokú bíróságra a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 42. § (1) bekezdése alapján még nem volt kötelező, de a Kúriának azt a felülvizsgálati eljárás során figyelembe kell vennie. Álláspontja szerint ezért a jogerős ítéletnek azok a rendelkezései, amelyek alapján a teljes felnevelési költség megtérítésére köteles, jogszabálysértőek.
  17. Ismertette a jogegységi határozat lényeges megállapításait. Megismételte azt az okfejtését, amely szerint a jogerős közbenső ítéletben megállapított tényállásra tekintettel a súlyosabb, a gyermek állapotát nagyobb részt befolyásoló arthrogryposis multiplex betegség fel nem ismerése miatt felelősség nem terheli, a felelőssége kizárólag a dongaláb mint ártalom fennállására tekintettel elmulasztott tájékoztatással összefüggésben állhat fenn. Ezzel kapcsolatban pedig elengedhetetlennek tartotta az okozati összefüggés vizsgálatát. Az I. rendű felperes jövedelemvesztesége tekintetében elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a jogegységi határozat értelmében az elmaradt haszon nem képez olyan kárt, és nem minősül az egészségkárosodással összefüggő olyan többlettehernek, amelynek megtérítésére köteles lenne. Hivatkozása szerint a bizonyítás eredménye cáfolta, hogy az I. rendű felperes a beteg gyermekének állapota miatt kényszerült a korábbi munkájának feladására, és emiatt nem tudott teljes munkaidőben elhelyezkedni. Állította egyúttal, hogy az I. rendű felperes okiratokkal igazoltan nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, sőt a saját döntése alapján azonos munkáért jelentősen alacsonyabb munkabért fogadott el. Mivel pedig az I. rendű felperes maga kezdeményezte a káresemény előtti teljes munkaidős munkaviszonyának megszüntetését, ezért annak nem lehetett oka, hogy teljes munkaidőben nem tudott dolgozni, hiszen ezt követően is teljes munkaidőben dolgozott. Nem tartotta megállapíthatónak azt sem, hogy az I. rendű felperes foglalkoztatásával bekövetkezett változások a károkozó magatartásával releváns oksági kapcsolatban álltak. A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérték.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

  1. A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét részben megalapozottnak találta, és – a jogegységi határozatban foglaltakat alkalmazva – a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság fellebbezett rendelkezését megváltoztatva, az alperes által az I. és a II. rendű felpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak fizetendő kártérítés összegét (a jogerős ítéletben foglalt 67.345.396 forint helyett) 34.445.832 forint és kamataiban, míg a 2022. április 1-jétől fizetendő havi járadék összegét (527.960 forint helyett) 352.228 forintban állapította meg.
  2. A Kúria ítélkező tanácsa határozatának a jogegységi panasszal támadott rendelkezése szerint: a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztató, és az I. rendű felperest jövedelemveszteség címén megillető kártérítés és folyamatos járadék összegét (87.158.592 forint és havi 801.240 forint) felemelő rendelkezését hatályában fenntartotta.
  3. A határozat [60] bekezdésében ismertette: a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa által meghozott 2/2022. Jogegységi határozat (Jpe.III.60.011/2022/15. szám) szerint, amennyiben az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége megállapítható amiatt, hogy a terhesgondozás során elmaradt vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében az anya nem élhetett a terhességmegszakítás jogszabály által biztosított jogával, a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében a szülők kártérítésként az egészségkárosodással kapcsolatban felmerült többlet-felnevelési költségre, és nem a gyermek teljes felnevelési költségére tarthatnak igényt. A jogegységi határozat indokolása rögzítette, hogy a Kúria eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejű határozatként, és a jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező. A közzététel 2022. október 13-án megtörtént.
  4. Mindezek miatt az adott felülvizsgálati eljárásban is a jogegységi határozat figyelembevételével kellett határozni arról, hogy mi az a kár, amely a felpereseket azzal okozati összefüggésben érte, hogy a gyermekük egészségkárosodottan megszületett [Pfv.20.140/2022/6. (megjelent BH 2023.128.II. számon is)]. Tekintettel kellett lenni arra, hogy a jogegységi határozat indokolása szerint nem tartozhatnak bele a kárfogalomba a gyermek létéből eredő költségek, vagyis az alap-felnevelési költségek, kizárólag az egészségkárosodással összefüggésben felmerült többletköltségek. Ezért a fejlődési rendellenességgel született gyermek felnevelésével kapcsolatban a szülők vagyoni kárként a tervezett egészséges és a ténylegesen megszületett egészségkárosodott gyermek magasabb felnevelési költsége közötti különbözetet érvényesíthetik. Ennélfogva az egészségügyi szolgáltató felelősségi körébe is csupán azok a többletterhek, gondozási, nevelési és tartási többletköltségek tartoznak, amelyek a tervezett és/vagy vállalt, de a természeténél fogva fogyatékosan született gyermek tartásának különbözeteként jelentkeznek. Miután a genetikai, teratológiai ártalommal született gyermek léte önmagában kárként nem értelmezhető, a vagyoni kár fogalmába nem tartozhat bele a gyermek felnevelésével kapcsolatos összes költség, kizárólag az egészségkárosodásból eredően felmerült többletköltség. Ezért nem vonható az egészségügyi szolgáltató felelősségi körébe az alap-felnevelési költség megtérítése.
  5. Ennek megfelelően abból kellett kiindulni, hogy a felperesek az alap-felnevelési költségeik megtérítését az alperestől nem követelhették. Ez azt jelentette, hogy azoknál a vagyoni kártérítési követeléseknél, amelyeknél az elsőfokú bíróság részéről a kereset teljes egészében vagy részben történő elutasításának kizárólagos oka a többlet-felnevelési költség és az alap-felnevelési költség megkülönböztetése volt, az alperesnek a régi Ptk. 355. § (4) bekezdésének sérelmére alapított felülvizsgálati támadása megalapozottnak minősült.
  6. A Kúria az alperes jogegységi panaszával érintett körben a határozata indokolásában a következőkre hivatkozott: Az I. rendű felperes keresetében vagyoni kártérítésként a jövedelemveszteségének megtérítését kérte. Az alperes mindvégig vitatta az I. rendű felperesnek a járadékra való jogosultságát: bizonyítatlannak tartotta, hogy az I. rendű felperes a beteg gyermekének állapota miatt kényszerült a korábbi munkájának feladására, és álláspontja szerint az I. rendű felperes a kárenyhítési kötelezettségét sem teljesítette. Ezt meghaladóan a felülvizsgálati kérelmében kétségbe vonta, hogy az elmaradt haszon a gyermek egészségkárosodásával okozati összefüggésben álló, általa megtérítendő kárnak minősül. Ez az utóbbi hivatkozás azonban a jogegységi határozat téves értelmezésén alapult. Aszerint az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének fennállása esetén a gyermek egészségkárosodásával kapcsolatban felmerült többlet-felnevelési költség megtérítésére köteles, amely a régi Ptk. 355. § (4) bekezdésében és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:522. § (2) bekezdés c) pontjában nevesített, a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségnek feleltethető meg. A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának az előzetes döntéshozatali indítvány alapján e kárfajta tekintetében kellett állást foglalnia a kártérítési felelősség terjedelméről, különbséget téve az alap-felnevelési költség és az egészségkárosodásból eredő többlet-felnevelési költség között. A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy a szülők az egészségügyi szolgáltatótól egyéb kárfajták, így az elmaradt vagyoni előny megtérítését követelhessék.
  7. A bíróságok a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésével azonosítható bizonyítékmérlegelési hibát az alperes által vitatott, a jövedelemveszteség megtérítése iránti követelés megalapozottsága szempontjából lényeges tények megállapításakor sem vétettek. Erre alkalmas, nyilvánvalóan okszerűtlen következtetést [Pfv.21.474/2011/10. (megjelent BH 2013.119.II. számon is)] a jogerős ítélet indokolása nem tartalmazott. A bizonyítás eredménye alátámasztotta azoknak, a gyermek egészségkárosodása miatti többlettevékenységeknek a szükségességét, amelyek ellátása az I. rendű felperesre hárul, és amelyek őt a jövedelemszerző tevékenység folytatásában akadályozzák. Ezzel összefüggésben az alperes a kárenyhítési kötelezettség megsértését is tévesen állította. Az I. rendű felperes ugyanis azzal, hogy a fentiek ellenére egy rövid ideig teljes munkaidőben, majd részmunkaidőben vállalt munkát, károsultként a megjelölt kötelezettségét teljesítette. Figyelemmel kellett lenni továbbá arra, az ápolás, gondozás, gyermeknevelés és felügyelet humánerő-ráfordítás költségénél értékelt tényre is, hogy a felsorolt feladatok teljesítése az I. rendű felperes részéről a gyermek ötéves korának betöltéséig növekvő időráfordítást igényelt, és ezen felül háztartási többletmunkát is kell végeznie.
  8. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytelenül érvelt amellett, hogy az ápolási és gondozási többletköltség érvényesítése mellett a jövedelemveszteség megtérítésének követelése a káronszerzés tilalmát sérti. Mivel ezek a kártérítési igények eltérő károk megtérítésére irányulnak, eltérő tény- és jogalapjuk van, ezért a más-más címen adott járadékok, juttatások ténye nem zárja ki azt a más jellegű, más célú tevékenységet, amelyeket ugyanebben az időben végeznek (Pfv.20.953/2014/6.). Ennélfogva nem lehetett szó kétszeres igényérvényesítésről.
  9. A keresetben megtéríteni kért jövedelemveszteségnek a károkozó magatartással való oksági kapcsolatát – az alperes hivatkozásával ellentétben – nem szakította meg az a tény, hogy az I. rendű felperes munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg. Ebből a szempontból annak volt jelentősége, hogy az I. rendű felperes a gyermekének egészségkárosodottan való megszületése miatt nem tudta a korábbi munkaviszonyát fenntartani, és ez az alperes kártérítési felelősségének körébe tartozott.
  10. Az alperes felülvizsgálati kérelmében azt a tényállítását is megismételte, hogy az I. rendű felperesnek a korábbi munkakörében való foglalkoztatása a munkáltatójának átalakulása miatt sem volt lehetséges. Ennek valóságát azonban nem bizonyította, és már az elsőfokú bíróság is rögzítette, hogy a munkakörnek az átalakulás következtében történt megszűnésére utaló peradat egyáltalán nem merült fel.
  11. Az alperes megalapozatlanul hiányolta az I. rendű felperes munkaképesség-csökkenésének bizonyítottságát. Ennek, a baleseti járadékra való jogosultság tekintetében a régi Ptk. 356. § (1) bekezdésében megkövetelt feltételnek a fennállására azért nem volt szükség, mert az I. rendű felperes nem erre alapította a járadékkövetelését.
  12. Ugyanezen követelésnél az alperes a káronszerzés tilalmának megsértését azért állította, mert szükségesnek tartotta volna a fellebbezésében is megjelölt, a gyermek egészségkárosodására tekintettel igénybe vehető juttatásokkal csökkenteni a járadék mértékét. A bíróságok ugyanakkor az I. rendű felperes részére folyósított valamennyi társadalombiztosítási és szociális ellátás (gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermekek otthongondozási díja, családi pótlék) figyelembevételével állapították meg az alperes járadékfizetési kötelezettségét. Azt pedig a bizonyítás eredménye nem támasztotta alá, hogy az I. rendű felperes ezt meghaladóan más, a szociális rászorultságtól függetlenül is igényelhető pénzbeli ellátásban részesült volna.

A jogegységi panasz és az ellenérdekű fél nyilatkozata

  1. A Kúria Pfv.21.297/2022/6. számú ítéletének (a továbbiakban: támadott határozat) az I. rendű felperest megillető kártérítés és folyamatos járadék összegére vonatkozó, a jogerős ítéletet hatályában fenntartó rendelkezése ellen az alperes (a továbbiakban: panaszos) terjesztett elő – határidőben – jogegységi panaszt a Bszi. 41/B. § (1)-(2) bekezdései alapján, amelyben a Kúria támadott (teljes) ítéletének hatályon kívül helyezését, a bíróságokra kötelező jogértelmezés megállapítását, valamint a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. A pertárgy értékét az I. rendű felperest megillető 801.240 forint járadék 12 havi összegében, azaz 9.614.880 forintban jelölte meg.
  2. A panaszos arra hivatkozott, hogy a támadott határozat a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján indokolatlanul tért el a Kúria – a jogerős ítélet 2022. október 12-ei meghozatalát követően 2022. október 13-án a Magyar Közlönyben közzétett – jogegységi határozatától, valamint a BH 2013.112. számon is megjelent, 2012. január 1. napját követően meghozott Pfv.21.474/2011/10. számú határozatától. Hivatkozása szerint a jogegységi határozat az egészségügyi szolgáltató azon megállapítható kártérítési felelősségének jogkövetkezményeiről rendelkezik, amely azért állapítható meg, mert az egészségügyi szolgáltató a terhességgondozás során elmaradt vagy hibás orvosi tájékoztatása következtében az anya nem élhetett a terhességmegszakítás jogszabály által biztosított jogával. Ez esetben a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek tekintetében kártérítésként a szülők az egészségkárosodással kapcsolatosan felmerült többlet-felnevelési költségre, és nem a teljes felnevelési költségre tarthatnak igényt. A felperesek és az alperes között folyamatban volt peres eljárásban a felperesek keresete az ilyen károsodással és az alperes mint egészségügyi szolgáltató által elmulasztott, illetve hibás tájékoztatás következtében született gyermek utáni kártérítés megfizetésére irányult. A jogerős másodfokú ítélet a korábbi, a jogegységi határozatot megelőző, és a jogegységi határozat alapján már nem hivatkozható jogegységi gyakorlatra utalással született, a támadott ítélet pedig kizárólag a jogegységi határozatra tekintettel változtatta azt meg részben.
  3. A panaszos szerint a támadott határozatot a Kúria a jogegységi határozat elve és megállapítása mentén hozta meg, azonban az I. rendű felperes elmaradt jövedelem címén érvényesített kártérítési keresete körében a jogegységi határozat megállapítása ellenére hagyta helyben a jogerős másodfokú határozatot. Az I. rendű felperes ezen címen előterjesztett keresete ugyanis a gyermek megszületésétől kezdődően, azaz 2009. július 4. napjától kérte az alperes kötelezését az elmaradt jövedelmének megtérítésére, tekintettel arra, hogy a felperesek kereseti álláspontja – amelyet a jogerős másodfokú ítélet is teljes egészében elfogadott – a teljes felnevelési költség megtérítésének igényén alapult.
  4. A jogegységi határozat alapján azonban az alperes kártérítési felelőssége körébe kizárólag az úgynevezett alap-felnevelési költséget meghaladó, többlet-felnevelési költség megtérítése tartozik. Azaz viszonyítási alapként kizárólag azok a költségek vehetőek figyelembe, amelyek az egészségesen született gyermekhez képest merülnek fel az egészségkárosodottan született gyermeknél. Az egészséges gyermek születése esetén az I. rendű felperes mint munkaviszonyban foglalkoztatott, a szülést követően nyilvánvalóan élt volna a jogszabályban biztosított szülési szabadsággal, valamint a gyermek 3 éves koráig a törvény szerint járó fizetés nélküli szabadsággal – ahogy egyébként az I. rendű felperes előadása szerint 2011. június 15. napjáig élt is vele – tehát ezen időszakra vonatkozóan a jogegységi határozat alapján az alperes kártérítési kötelezettsége nem áll fenn. Az I. rendű felperes későbbi, tehát a gyermek 3 éves korát követő, illetve a cég neve-nél fennállt munkaviszonya közös megegyezéssel történt megszűnésének napját követő időszakra vonatkozóan előterjesztett összegszerű keresetét is ugyanígy a teljes felnevelési költség megtérítésének alapján ítélte meg a jogerős másodfokú ítélet, és azt tartotta hatályában fenn a Kúria támadott határozata.
  5. Mindemellett a panaszos arra hivatkozott, hogy az I. rendű felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, mert a támadott határozat megállapításától eltérően nem volt akadályozott a beteg gyermek nevelése mellett sem a napi 8 órás munkaviszony ellátásában. E körben utalt arra a peradatra, amely szerint az I. rendű felperes féléves, részmunkaidős munkaviszonyát követően az eredeti munkaköréhez hasonló munkakörben teljes munkaidőben el tudott helyezkedni. Hivatkozása szerint a támadott határozat a jogegységi határozat megállapításával ellentétesen nem vette figyelembe az egészséges gyermek létét mint viszonyítási alapot, amely az I. rendű felperest azonos módon korlátozta volna a korábbival azonos munkavégzésben. A panaszos szerint értékelés nélkül maradt, hogy a munkaviszony megszüntetése az I. rendű felperes részéről nem volt indokolt, és ezt követően annak megszüntetésére tekintettel az elmaradt jövedelem számítási alapja sem.
  6. A panaszos a jogegységi határozattal ellentétesnek tartja azt is, hogy a támadott határozat elfogadta az elmaradt jövedelem címén járó kártérítés összegszerű alapjaként a cég neve és az I. rendű felperes közötti munkaszerződés szerinti alapbért.
  7. Az I. rendű felperes jövedelemveszteségének számítása körében hivatkozott a panaszos arra, hogy a támadott határozat jogkérdésben eltér a Kúria Pfv.21.474/2011/10. számú határozatától. E körben állította: iratellenes az a megállapítás, hogy az I. rendű felperes a gyermek születését követően nem tudta korábbi munkaviszonyát fenntartani. Figyelmen kívül maradt az az érvelése is, amely szerint a cég neve átalakult, és a vezérigazgatói munkakör megszűnésével az I. rendű felperes által ellátott vezérigazgatói személyi asszisztensi munkakör is megszűnt. Mindezekre tekintettel a panaszos szerint a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének helyes értelmezésével téves a másodfokú bíróság helytálló bizonyítékértékelését megállapító következtetés.
  8. Az ellenérdekű felek nyilatkozatukban a jogegységi panasz elutasítását kérték. Hivatkozásuk szerint a Kúria ítélkező tanácsa az adott ügyben nem tért el a Kúria közzétett jogegységi határozatától, sőt, kifejezetten arra tekintettel helyezte részben hatályon kívül a jogerős ítéletet, és hozott ezen részben új határozatot, amelyben az úgynevezett alap-felnevelési költség iránti keresetüket elutasította.
  9. A jelen esetben az a kérdés, hogy az I. rendű felperes egészséges gyermek születése esetén visszament volna-e dolgozni, és ha igen mikor, az a bizonyítékok bírói értékelésébe tartozik, és nem minősül jogkérdésnek, jogegységi határozattól való eltérésnek. A jogegységi határozat nem az egyes kártételek számítási módjáról és nem a bizonyítékértékelésről foglal állást, hanem a kártérítést – a korábbi gyakorlattól eltérő módon – határozza meg. A számszaki marasztalás nem minősül jogkérdésnek, így erre jogegységi panasz nem alapítható. A bizonyítékok újravizsgálatának és -értékelésének nincs helye a jogegységi panasz eljárásban.

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és annak jogi indokai

  1. A jogegységi panasz nem megalapozott.

1.

  1. A Jogegységi Panasz Tanács már több döntésében kifejtette, hogy a jogegységi panasz intézménye nem a per tárgyává tett jog- és érdeksérelem kiküszöbölésére, hanem a jogrendszer belső koherenciájának megteremtésére és fenntartására szolgál (Jpe.I.60.011/2021/2., Jpe.I.60.014/2021/3., Jpe.II.60.060/2023/7.). A jogegységi panasz eljárás nem a per folytatása, nem nyit újabb jogorvoslati fórumot a panaszosnak a megelőző eljárások során már érvényesített sérelmei orvoslására, és nem ad lehetőséget a bizonyítékok újabb összevetésére és értékelésére, hanem a közzétett határozattól jogkérdésben való eltérés feloldását célozza.
  2. Amint arra a Kúria a Jpe.I.60.002/2021/7. és a Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban is rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát a korábbi döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Következésképpen – a jogegységi panasz eljárásokban eddig kialakult gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység.
  3. A jogegységi panasz eljárásban a Kúria nem bírálja felül a jogerős határozatot, hanem kizárólag azt vizsgálja, hogy a jogegységi panaszban kifejezetten megjelölt, közzétett kúriai határozatoktól való eltérés bekövetkezett-e, és ha igen, az eltérés indokolt volt-e vagy sem. A Kúria tehát a jogegységi panasz eljárás során a fél által megjelölt keretben, az általa hivatkozott eltérések tekintetében vizsgálja a panasz megalapozottságát (Jpe.II.60.072/2023/13.).
  4. Az alperes jogegységi panasza alapjául a Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdését is megjelölte, panaszában azonban nem állította, hogy felülvizsgálati kérelmében a Kúria által 2012. január 1. után hozott, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) közzétett határozattól jogkérdésben való olyan eltérésre hivatkozott volna, amely eltérést a Kúria nem orvosolta, hanem a referenciahatározatoktól jogkérdésben való indokolatlan eltérést panaszolt. Erre tekintettel a Bszi. 41/B. § (2) bekezdése alapján a Kúriának eljárása során elsőként azt kellett vizsgálnia, hogy a panasszal támadott határozatban a Kúria jogkérdésben, jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül eltért-e a 2012. január 1. után hozott és a BHGY-ban közzétett referenciahatározatoktól úgy, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor.
  5. A Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapított jogegységi panasz előzetes, annak befogadhatóságára irányuló vizsgálata során nem történhetett meg a jogegységi panasz Bszi. 41/C. § (6) bekezdése e) pontjának megfelelő elemzése (azaz a rendelkezés alapján annak a vizsgálata, hogy az előterjesztő hivatkozott-e a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben eltérésre), mert a Bszi. 41/C. § (6) bekezdésének e) pontja kizárólag arra az esetre vonatkozik, ha a jogegységi panasz a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésén alapul. Mivel a jogegységi panasz formálisan eleget tett a Bszi. 41/C. § (6) bekezdése a)-d) és f)-h) pontjaiban előírt követelményeknek, azt a Jogegységi Panasz Tanács befogadta, ez azonban nem tette mellőzhetővé azt, hogy a befogadást követően – a jogegységi panasz érdemi vizsgálata során – a Kúria vizsgálja a jogegységi panasz tartalmi követelményeit is. Mindezekre és az ellenérdekű felek jogegységi panaszra tett nyilatkozatának érveire is tekintettel a Jogegységi Panasz Tanácsnak a befogadást követően elsősorban abban kellett állást foglalnia, hogy a jogegységi panasz alkalmas-e az érdemi elbírálásra: nem szenved-e tartalmi hiányban, vagy egyéb olyan hiányosságban, amelyet a jogegységi panasz befogadása során nem lehetett figyelembe venni.
  6. A jogirodalom szerint jogkérdés (questio iuris) valamely tény jogi megítélése, míg a ténykérdés (questio facti) a megítélés tárgyát képező tényre, tényállásra vonatkozik. A bizonyítás során feltárt tények bírói értékelése – jogi megítélése – a jogkérdés fogalomkörébe tartozik, így nem zárható ki a jogegységi panasz benyújtása, ha a panaszos a bizonyítékok jogsértő jellegét támadja (Jpe.I.60.018/2021/10.).
  7. A Pfv.21.474/2011/10. számú határozattól való eltérés tekintetében a panaszos megjelölte azt az elvi tartalmat, amelytől az eltérést állítja: „A felülvizsgálat mint rendkívüli perorvoslat szabályainak egységes értelmezése szerint a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, kivéve ha a támadott határozat iratellenes vagy logikai ellentmondást tartalmaz, avagy a bíróság nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésén alapszik. Ehhez képest a Kúria kiemeli: amiatt nem minősül nyilvánvalóan okszerűtlennek a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet, hogy az egyes bizonyítékokból eltérő következtetés is levonható lett volna. Csak az minősíthető nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésnek, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, mégpedig a támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni.”
  8. Ehhez képest a támadott határozat „eltérését” abban látja, hogy a Kúria „sajátos megoldásként” nem bírálta felül a másodfokú ítélet megállapításait, illetve álláspontja szerint a perben okirattal igazolt tények teljes egészében figyelmen kívül maradtak a határozathozatal során. Álláspontja szerint a Kúria nem állapíthatta volna meg, hogy az eljárt bíróságok a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésével bizonyítékmérlegelési hibát nem vétettek, azaz azt, hogy a másodfokú ítélet bizonyítékmérlegelése nem volt okszerűtlen. Sérelmezte, hogy a Kúria figyelmen kívül hagyta, hogy az adott és a felülvizsgálati eljárásban vizsgálat alá vont bizonyítékokból csak más következtetés lett volna levonható. Állította, hogy a másodfokú ítélet szerinti bizonyítékmérlegelés iratellenes, ezért azt a régi Pp. 206. § (1) bekezdése alapján nem lehetett volna hatályában fenntartani. A jogegységi panasz ebben a körben tehát a támadott határozatban szereplő mérlegelés felülbírálatára irányul.
  9. A Jogegységi Panasz Tanácsnak a Bszi. 41/C. § (6) bekezdés h) pontjával kapcsolatos gyakorlata szerint a panaszos feladata a panaszolt határozat és az összehasonlításul hivatkozott határozatok közötti ellentét feltárása (Jpe.I.60.011/2021/3.). Ez azonban a hivatkozott Pfv.21.474/2011/10. számú – egyébként elbirtoklás jogcímén alapuló tulajdonjog megállapítása tárgyú – határozat vonatkozásában nem történt meg. A panaszos maga sem állítja, hogy a támadott határozat a hivatkozott határozatban megjelenő elvi tartalomtól eltért volna. Valójában azt sérelmezi, hogy a támadott határozatban a Kúria a fenti jogelvek alkalmazása mellett nem döntött úgy, hogy a másodfokú bíróság bizonyítékmérlegelése nyilvánvalóan okszerűtlen.
  10. A támadott határozat nem azt állítja, hogy a bizonyítékok felülmérlegelésének ne lenne helye, ha a támadott határozat iratellenes vagy logikai ellentmondást tartalmaz, avagy a bíróság nyilvánvalóan okszerűtlen következtetésén alapszik, hanem a felülvizsgálati kérelem keretei között – annak felvetéseire reagálva, tehát érdemben vizsgálva a jogerős ítéletet – azt állapította meg, hogy a másodfokú bíróságnak a felülvizsgálati kérelemben kifogásolt bizonyítékmérlegelése nem volt nyilvánvalóan okszerűtlen. Ezért megállapítható, hogy a támadott határozat nem ment szembe a Pfv.21.474/2011/10. számú határozatban szereplő jogértelmezéssel. A támadott határozat és e határozat között jogkérdésben való ütközést a panaszos nem adott elő.

2.

  1. A panaszos maga sem vitatta, hogy a Kúria ítélkező tanácsa a felülvizsgálati kérelmét részben megalapozottnak találta, és a felpereseknek mint egyetemleges jogosultaknak járó kártérítés összegét a jogegységi határozat alkalmazásával az egészségkárosodással kapcsolatban felmerült többlet-felnevelési költség, és nem – a korábbi gyakorlat szerint – a gyermek teljes felnevelési költsége alapján állapította meg.
  2. Hivatkozása szerint a támadott határozat a jogegységi határozatban foglalt elvvel ellentétesen hagyta helyben a jogerős ítéletet az I. rendű felperest jövedelemveszteség címén megillető kártérítés és járadék összegre vonatkozó részében.
  3. A Jogegységi Panasz Tanács kiemeli: az eljárt bíróságok egyezően állapították meg, hogy a tényállás szerinti egészségkárosodott gyermeket a születése óta az I. rendű felperes édesanya folyamatosan gondozza, neveli és emellett nem tud munkát vállalni, az őt ért kár összege az elérhető jövedelem és a gondozás költsége. Az eljárt első- és másodfokú bíróság álláspontja közötti különbség: az elsőfokú bíróság a gyermek kétéves korának elérésétől találta megalapozottnak az I. rendű felperes követelését, és a járadék alapját a legutolsó munkabér és a korábbi jövedelem átlagaként havi 350.000 forintban határozta meg. A jogerős ítéletnek a Kúria támadott határozatával hatályában fenntartott rendelkezése az I. rendű felperes jövedelemveszteségét, az I. rendű felperes keresete szerint, a gyermek születésétől határozta meg, és a járadék alapjaként az I. rendű felperes káresemény előtti utolsó jövedelmének átlagából indult ki, mivel az I. rendű felperes jövedelmében a gyermek születése előtt hét hónappal kedvező változás következett be, és annak tartós jellegét kétségessé tevő peradat nem merült fel.
  4. A panaszos felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet az I. rendű felperest jövedelemveszteség címén megillető kártérítés és járadék összegét érintően több okból (kárenyhítési kötelezettség nem teljesítése, káron szerzés tilalma, a fennálló munkaviszony megszüntetése, a volt munkáltató átalakulása, I. rendű felperes által betöltött munkakör megszűnése) támadta, azonban a jövedelemveszteség számításának kezdő időpontját nem kifogásolta, ezért azt a Kúria ítélkező tanácsa – felülvizsgálati kérelem hiányában – a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint nem is vizsgálhatta.
  5. Ha a panaszos valamely kérdésben – konkrétan körülírva, a régi Pp. 272. § (2) bekezdésében és a gyakorlatot összefoglaló 1/2016. (II. 5.) PK véleményben foglaltaknak megfelelően – nem támadta a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet, az nem róható fel a Kúria eljáró tanácsának, és jogegységi panasz folytán sem orvosolható, mert amely kérdéssel a Kúria ítélkező tanácsa felülvizsgálati kérelem hiányában nem foglalkozhatott, az jogegységi panasz eljárás tárgya sem lehet. A fél jogegységi határozatra hivatkozással sem egészítheti ki az érvelését.
  6. A Bszi. 41/B. § (1) és (2) bekezdése zárt rendszert alkot annak érdekében, hogy a jogegység megbomlása minden eljárást lezáró határozat esetén orvosolható legyen, az (1) bekezdés esetén az, ha a jogegység megbomlását a Kúria nem orvosolta, a (2) bekezdés esetén az, ha a jogegység megbomlását a Kúria határozata okozta (Jpe.II.60.040/2024/4.). Az adott esetben a panaszos nem mutatta be, hogy a Kúria határozata annak ellenére nem orvosolta a sérelmét, hogy erre a felülvizsgálati kérelem lehetőséget kínált.
  7. A panaszos által a jogegységi panaszban felhozott – a kártérítés összegszerűségét érintő – további érveket a Kúria ítélkező tanácsa a támadott határozat [72]-[76] bekezdéseiben részletesen vizsgálta, és megállapította, hogy a másodfokú bíróság a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésével azonosítható bizonyítékmérlegelési hibát az alperes által vitatott, az I. rendű felperes jövedelemveszteségének megtérítése iránti követelés megalapozottsága szempontjából nem vétett. A bizonyítás eredménye alátámasztotta a gyermek egészségkárosodása miatti „többlettevékenységeknek” a szükségességét, amelyek ellátása az I. rendű felperesre hárult, és amelyek őt a jövedelemszerző tevékenység folytatásában akadályozzák.
  8. A Kúria támadott határozatának indokolásából kifejezetten kitűnően kártérítésként a jogegységi határozat szerinti többlet- és nem a teljes költség meghatározása történt. Az I. rendű felperes által elérhető havi jövedelem mint a kártérítés alapjának meghatározása a káresemény bekövetkezését megelőző tények, az I. rendű felperes által a múltban elért jövedelem függvénye. Ezért e körben az összegszerűség meghatározása bizonyítási és nem jogkérdés. A perbeli bizonyítékoknak a Jogegységi Panasz Tanács által való felülmérlegelését pedig a panaszos megalapozottan nem kérheti.
  9. Mindezekre tekintettel a panaszos által hivatkozott jogkérdésben a támadott határozat nem tért el a referenciahatározatoktól, ezért a Jogegységi Panasz Tanács a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján a jogegységi panaszt elutasította.

Elvi tartalom

  1. Ha a panaszos valamely kérdésben nem támadta a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet, az nem róható fel a Kúria eljáró tanácsának, és jogegységi panasz folytán sem orvosolható, mert amely kérdéssel a Kúria ítélkező tanácsa felülvizsgálati kérelem hiányában nem foglalkozhatott, az jogegységi panasz eljárás tárgya sem lehet. A fél jogegységi határozatra hivatkozással sem egészítheti ki az érvelését.

Záró rész

  1. A jogegységi panasz nem vezetett eredményre. A felperes ellenérdekű felek ugyan nyilatkozatot terjesztettek elő, amelyben azonban a jogegységi panasz eljárásban költséget nem érvényesítettek, ezért erről rendelkezni nem kellett.
  2. A panaszos alperest az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5. § (1) bekezdés f) pontja alapján teljes személyes illetékmentesség illeti meg, ezért a jogegységi panasz eljárásban felmerült illeték a Bszi. 41/C. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 102. § (6) bekezdése alapján az állam terhén marad.
  3. A Jogegységi Panasz Tanács a panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
  4. A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2024. november 25.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Stark Marianna s.k. előadó bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Farkas Katalin s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Dr. Márton Gizella s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Dr. Puskás Péter s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Szabó Klára s.k. bíró,
Dr. Tóth Kincső s.k. bíró,
Dr. Vitál-Eigner Beáta s.k. bíró