Jpe.II.60.002/2026/9. számú határozat

A Kúria
Jogegységi Tanácsának
határozata

Az ügy száma: Jpe.II.60.002/2026/9.

A felperes: a felperes neve
                 (a felperes címe)

A felperes képviselője: Dr. Sárközy Gergő egyéni ügyvéd
                                   (a felperes képviselőjének címe)

Az alperes: Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
                 (az alperes címe)

Az alperes képviselője: Dr. Kele Hajnalka kamarai jogtanácsos

Az alperesi érdekelt: Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
                               (az alperesi érdekelt címe)

Az alperesi érdekelt képviselője: Takács, Kiss és Társai Ügyvédi Iroda 
                                                 (az alperesi érdekeltképviselőjének címe
                                                  eljáró ügyvéd: Dr. Takács Éva)

A per tárgya: bányafelügyeleti ügy

A jogegységi panaszt benyújtó fél: a felperes

A jogegységi panasszal támadott határozat száma: Kfv.37.615/2025/10. számú ítélet

Rendelkező rész

A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 35.000 (harmincötezer) forint jogegységi panasz eljárásban felmerült költséget.

Indokolás

A jogegységi panasz alapjául szolgáló tényállás

  1. A felperes bányavállalkozóként kérelmet terjesztett elő a Megye neve Megyei Kormányhivatalnál (a továbbiakban: Bányafelügyelet) a „Bánya neve” védnevű bánya (a továbbiakban: Bánya) bányabezárási műszaki üzemi tervének (a továbbiakban: bányabezárási MÜT) jóváhagyása iránt (a továbbiakban: Kérelem I.). A Bányafelügyelet a kérelmet a BAV/686-28/2019. számú határozatával elutasította. A másodfokon eljárt Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (a továbbiakban: MBFSZ) az MBFSZ-HATÓSÁG/1322-7/2019. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
  2. A közigazgatási perben a Pécsi Törvényszék a 102.K.701.648/2020/20. számú ítéletével az MBFSZ határozatát az elsőfokú döntésre kiterjedően megsemmisítette és a Bányafelügyeletet új eljárás lefolytatására kötelezte. A megismételt eljárás során a Bányafelügyelet a 2021. február 19-én kelt BA/V/405-5/2021. iktatószámú végzésével megkereste a Magyar Állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. alperesi érdekeltet, hogy a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 26. § (9) bekezdése értelmében a felperes bányászati jogával kapcsolatban igénybejelentéssel élhet.
  3. Az alperesi érdekelt 2021. március 14-én igénybejelentéssel élt. A Bányafelügyelet a 2021. március 17-én meghozott BA/V/405-35/2021. iktatószámú végzésével – legkésőbb a Rendelet 26. § (10) bekezdése szerinti bírósági eljárás jogerős lezárásáig vagy az alperesi érdekelt és a felperes között a felfüggesztés tartama alatt megkötött megállapodás létrejöttének igazolásáig – a bányabezárási MÜT jóváhagyása iránti eljárást felfüggesztette (a továbbiakban: Döntés I.).
  4. A felperes a Döntés I. ellen közigazgatási pert kezdeményezett, a keresetét a Pécsi Törvényszék 5.K.700.489/2021/25. számú ítéletével (a továbbiakban: Ítélet I.) elutasította. A felperes az Ítélet I.-gyel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelynek befogadását a Kúria a 2021. december 8-án kelt Kfv.38.131/2021/3. számú végzésével megtagadta.
  5. Időközben az alperesi érdekelt a bányászati jog átruházására vonatkozó szerződés létrehozása érdekében 2021. április 12-én keresetet nyújtott be. A Szekszárdi Törvényszék az eljárás szünetelését a 17.G.40.009/2024/7. számú végzésében 2024. április 10. napjától kezdődően állapította meg.
  6. A felperes 2024. április 5-én az alperesnél kérelmet (a továbbiakban: Kérelem II.) terjesztett elő, amelyben a Kérelem I. módosításával a bányabezárási MÜT helyett kitermelési műszaki üzemi terv (a továbbiakban: kitermelési MÜT) jóváhagyását kérte. Az alperes felhívására a felperes úgy nyilatkozott, hogy az alperes „a módosított kérelmet bírálja el, illetve hagyja jóvá, az eljárást ekként folytassa”. Az alperes az SZTFH-BANYASZ/5230-10/2024. iktatószámú végzésével (továbbiakban: Döntés II.) a bányabezárási MÜT jóváhagyása tárgyában indult és a BA/V/405-35/2021. iktatószámon felfüggesztett eljárás folytatása iránti kérelmet elutasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 48. § (4) bekezdése értelmében a Kérelem II. kizárólag a Kérelem I. tárgyában indult eljárás folytatására és érdemi döntés meghozatalára irányulhatott. A felperes azonban nem a bányabezárási MÜT elbírálására vonatkozó eljárás folytatását, hanem a kitermelési MÜT jóváhagyását kérte, amely valójában új kérelemnek minősült. A bányabezárási MÜT elbírálására a Bt. 42. §-a és a Bt. végrehajtásának egyes szabályairól szóló 20/2022. (I. 31.) SZTFH rendelet (a továbbiakban: SZTFH rendelet) 42. §-a, a kitermelési MÜT jóváhagyására pedig a Bt. 27. §-a és az SZTFH rendelet 29-31. §-ai vonatkoznak. A felperesnek az Ákr. 35. §-a szerinti rendelkezési joga nem írhatta felül az Ákr. 48. § (4) bekezdésében foglaltakat, ez utóbbi alkalmazásához az alperesi érdekelt hozzájárulása is szükséges lett volna.
  7. A felperes a Döntés II.-t keresettel támadta, a Fővárosi Törvényszék 103.K.702.350/2024/15. számú ítéletével (a továbbiakban: Ítélet II.) a keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme alapján a Kúria a Kfv.37.157/2025/9. számú ítéletével az Ítélet II.-t hatályában fenntartotta. A Kúria indokolása szerint a Kérelem II. elbírálásánál figyelembe kellett venni, hogy az alperesi érdekelt igénybejelentése folytán a hatósági eljárásban már két ügyfél is van, amely körülmény – az Ákr. 48. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel – a felperes Kérelem II. elbírálásához fűződő ügyféli jogát korlátozta {Indokolás [24]}.
  8. Ezt követően a felperes a 2024. június 14-én előterjesztett újabb kérelmével (a továbbiakban: Kérelem III.) visszavonta a Kérelem I.-et. Beadványában előadta, hogy a kérelem tárgyában még nem született végleges döntés, és az Ákr. 35. § (3) bekezdésére figyelemmel a kérelem visszavonását rendelkezési joga maradéktalanul biztosítja. Hivatkozott az Ákr. 47. § (1) bekezdés c) és e) pontjára. Állította, hogy ha a kérelmező ügyfél a kérelmét visszavonta, az eljárás megszüntetésének van helye azzal, hogy az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pont második fordulatát ebben az esetben nem kell alkalmazni, mert az eljárás nem az ellenérdekű ügyféllel, a Magyar Állammal szemben indult. Álláspontja szerint felfüggesztett eljárásban nem hatálytalan e cselekménye, a kérelem visszavonásával az eljárás felfüggesztésének oka megszűnik. Kiemelte, hogy a kérelem visszavonásával a Magyar Állam ügyféli jogállása megszűnik. Előadta, hogy a kérelmet azért vonták vissza, mert kitermelési MÜT-öt kívánnak elfogadtatni, de a hatóság a 2024. április 5. napján előterjesztett kérelemmódosításukat (Kérelem II.) elutasította többek között azért, mert a módosítás a Magyar Állam érdekeinek sérelmével járna.
  9. A felperes 2024. június 19-én jogi képviselője útján kiegészítő indokolást nyújtott be a Kérelem III. kapcsán, hangsúlyozva, hogy az eljárás kizárólag az ő kérelmére indult, az alperesi érdekelt nem minősül kérelmezőnek és hozzájárulására az eljárás megszüntetéséhez nincs szükség. Hivatkozott arra, hogy az eljárás felfüggesztése nem korlátozza az ügyfél rendelkezési jogát, ezért a visszavonás a felfüggesztés idején is joghatályos. Állította, hogy az eljárásban érdemi döntés még nem született, ezért a bányafelügyeletnek az eljárást meg kell szüntetnie.
  10. Az alperesi érdekelt válasziratában kifejtett álláspontja szerint a Magyar Állam továbbra is igényt tart a bányászati jogra, a kérelem visszavonását és az eljárás megszüntetését elutasítandónak tartotta. Indokolása szerint a bányászati jog megszerzésével kapcsolatos polgári per még folyamatban van és annak kimenetele előkérdés az eljárás szempontjából.
  11. Az alperes az SZTFH-BANYASZ/5230-23/2024. iktatószámú végzésével a Kérelem III. alapján a Döntés I.-gyel felfüggesztett hatósági eljárását nem szüntette meg. Indokolása szerint a felfüggesztési ok kizárólag abban az esetben hárulna el, amennyiben a polgári per jogerősen lezárulna, vagy a felperes és az alperesi érdekelt között a bányászati jogról szóló megállapodás létrejöttét az alperes felé bármely fél igazolná. A Kérelem III. ezek kiváltására nem alkalmas. Az alperes álláspontja szerint a bányavállalkozó által hivatkozott rendelkezési jog [Ákr. 35. § (3) bekezdés] nem korlátlan: nem gyakorolható olyan módon, amely sérti az Ákr. 6. § (1) bekezdésében meghatározott jóhiszeműséget és együttműködési kötelezettséget, illetve az állam igényérvényesítését biztosító anyagi jogi rendelkezéseket. A hatóság hangsúlyozta, hogy a bányabezárási MÜT visszavonása nem szüntetheti meg az eljárás felfüggesztését, mert ez a Rendelet 26. § (10) bekezdésén alapul, amely szerint a folyamatban lévő per előkérdésnek minősül.
  12. A bányafelügyelet szerint a kérelem visszavonása az állam igényérvényesítési jogát kizárná, ami ellentétes lenne a jogalkotói szándékkal, amely biztosítani kívánja az állam lehetőségét a bányászati jog megszerzésére a bányabezárási terv elbírálásának szakaszában. Ezért a visszavonás a folyamatban lévő perre és az abból eredő felfüggesztési okra nincs hatással. A hatóság ezen indokok alapján döntött az ügyben, hatáskörét és eljárási kereteit a Bt. és az Ákr. vonatkozó rendelkezéseire, így különösen az Ákr. 6. § (5) bekezdésére, 35. § (3) bekezdésére, 48. § (2) bekezdésére, a Bt. 42. § (6) és (7) bekezdéseire, továbbá a Rendelet 26. § (10) bekezdésére alapította.
  13. A felperes a keresetében az alperes végzésének a megsemmisítését kérte. Sérelmezte, hogy az alperes az őt megillető rendelkezési jog [Ákr. 35. § (3) bekezdés] gyakorlását akadályozta. Állította, hogy a polgári peres eljárás – a Rendelet 26. § (10) bekezdése értelmében – csupán a bányabezárási MÜT elbírálása szempontjából minősül előkérdésnek, a Kérelem III.-mal a hatósági eljárás jogalapja szűnt meg. Álláspontja szerint a bányabezárási MÜT jóváhagyása iránti eljárásban ellenérdekű ügyfél nem volt, ezért a bányabezárási MÜT jóváhagyására irányuló kérelem visszavonáshoz nem volt szükség az ellenérdekű ügyfél jóváhagyására. Kiemelte, hogy a vonatkozó jogszabályokból nem vezethető le olyan értelmezés, ami alapján az érdemi döntés meghozatala előtt is elenyészhetne az ügyfél rendelkezési joga egy kérelemre indult eljárásban. Utalt rá, hogy az Ákr. 48. §-ában nincs rendelkezés arról, hogy az eljárás felfüggesztése alatt tett eljárási cselekmények hatálytalanok lennének. Az alperes döntésének indokolása sérti az Ákr. 81. § (1) bekezdését, mert a megsértett anyagi jogi rendelkezést nem tartalmazza, illetve alapelvi rendelkezésként a nem létező Ákr. 6. § (5) bekezdést hivatkozta. Érvelése szerint a rosszhiszeműsége megállapítását az alperesnek indokolnia kellett volna. Hangsúlyozta, hogy a Rendelet 26. § (9)-(10) bekezdései eljárási jellegű normáknak minősülnek, és a jogalkotó ezekkel a rendelkezésekkel nem a Magyar Állam jogszerzését, hanem az ásványi vagyonnal való gazdálkodás szempontjait, azok hatékony kiaknázását kívánta érvényre juttatni. Ezt pedig a Kérelem II.-ben nevesített bányakitermelési MÜT iránti kérelmével szavatolta volna. Az állam szerzési joga – érvelt – nem előzheti meg a bányán fennálló kitermeléshez való jogát.
  14. A felperes szerint a Kúria Kfv.37.157/2025/9. számú ítélete nem bír jelentőséggel, mivel az más ténybeli és jogi alapon nyugodott. A Kfv.37.157/2025/9. számú ítélet [18] bekezdése megerősítette, hogy az ügyfél rendelkezési joga kiterjed a kérelem visszavonására, módosítására és kiegészítésére is. Szerinte az Ákr. 48. § (4) bekezdésében szereplő korlát nem alkalmazható, mert a kérelem visszavonása nem érdemi döntésre irányult, és az ítélet nem írta elő az ellenérdekű fél hozzájárulását a Kérelem III. érvényességéhez.
  15. Az alperes a védiratában és az alperesi érdekelt a nyilatkozatában a kereset elutasítását kérte.
  16. A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Utalt rá, hogy a Kúria a Kfv.37.157/2025/9. számú ítéletétől nem kíván eltérni, egyes ítéleti megállapítások, így az alperesi érdekelt ügyféli minősége, kötőerővel bírtak az ügyben.
  17. A bíróság kifejtette, hogy az Ákr. 35. § (3) bekezdése széles körű rendelkezési jogot biztosít az ügyfél számára a kérelemre indult hatósági eljárásokban. Az Ákr. 48. § (4) bekezdéséből és 47. § (1) bekezdés c) pontjából fakadóan több/ellenérdekű ügyfél esetén speciális eljárási szabályok érvényesülnek a rendelkezési jog gyakorolhatóságával kapcsolatban. Ha a hatósági eljárásban nem csupán egy ügyfél, hanem több érintett jelenik meg, akkor kizárólag együttes akarattal gyakorolhatják a kérelmezőhöz tapadó rendelkezési jogot. Ez utóbbi jogszabályi rendelkezések tehát lex speciálisként érvényesülnek és felülírják az Ákr. 35. § (3) bekezdése szerinti főszabályt. Ezért a felfüggesztést elrendelő döntés véglegessé válásától kezdve, illetve az ellenérdekű fél megjelenésétől a kérelemről való döntés függ valamennyi, az eljárásban résztvevő ügyfél akaratától. Amennyiben tehát olyan hatósági eljárást függesztenek fel, amelyben ellenérdekű ügyfél is szerepel, akkor kizárólag abban az esetben folytatható az eljárás az Ákr. 48. § (4) bekezdése alapján, amennyiben ahhoz a kérelmet benyújtó ügyfél mellett az ellenérdekű ügyfél is hozzájárul. Ezzel szoros összhangban értelmezendő az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontja is, vagyis kérelemre indult eljárás esetén a megszüntetésnél is szintén az ellenérdekű ügyfél hozzájárulása szükséges.
  18. Megállapította, hogy az ún. jogvitás eljárásokban, így a felfüggesztett jogvitás eljárásban is, az ügyfél rendelkezési joga, az ellenérdekű ügyfél szándékának figyelembevételével, korlátozottan gyakorolható.
  19. Álláspontja szerint az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontja szerinti eljárás köre – a jogszabály teleologikus értelmezése alapján, illetve a jogalkotói cél érvényesülése miatt – nem szűkíthető le arra az esetre, amikor már a kérelem benyújtására is az ellenérdekű ügyféllel szemben kerül sor. A rendelkezési jog gyakorolhatósága és korlátozhatósága szempontjából kiemelt jelentőséget tulajdonított a Rendelet 26. § (9) bekezdésében foglaltaknak, az állami igénybejelentés megtörténtének, ennek folytán a felperes és a Magyar Állam között kialakult érdekellentétnek. Mindezeket szem előtt tartva jutott arra a következtetésre, hogy a felperes bányabezárási kérelem visszavonásához kapcsolódó rendelkezési jogának gyakorlása – az eljárás többszereplőssé válásával – korlátozottá vált, a visszavonás teljesítéséhez az alperesi érdekelt hozzájárulására lett volna szükség. Ilyen nyilatkozat hiányában az eljárást nem tartotta megszüntethetőnek a Kérelem III. alapján.
  20. A bíróság összefoglalva megállapította, hogy mivel a Rendelet 26. § (9) bekezdése szerinti igénybejelentéssel az alperesi érdekelt – a felek által sem vitatottan – élt, és a felek között a polgári per folyamatban van, az a felperes rendelkezési jogának gyakorlását korlátozta, azt már a felperes nem gyakorolhatta szabadon. Ez szükségszerűen azzal a következménnyel járt, hogy az Ákr. 48. § (4) bekezdésével összhangban alkalmazandó 47. § (1) bekezdés e) pontja szerinti megszüntetés kizárólag abban az esetben lett volna alkalmazható intézkedés, amennyiben a Kérelem III.-ban foglaltakhoz az alperesi érdekelt is hozzájárult volna.
  21. A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben az ítélet megváltoztatását és az alperes végzésének megsemmisítését kérte az alperes új eljárásra kötelezése mellett.
  22. Állítása szerint a jogerős ítélet az Ákr. 7. § (2) bekezdését, 47. § (1) bekezdés e) pontját, 48. § (4) bekezdését, 35. § (3) bekezdését, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 96. §-át és Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény) XXIV. cikk (1) bekezdését sérti.
  23. Vitatta, hogy a hatósági eljárás „jogvitás eljárás” lenne, e körben állította, hogy nem az alperesi érdekelttel szemben kellett előterjesztenie a Kérelem I.-et. Állította, hogy az alperesi érdekelt nem jogvitás ügyfél volt a hatósági eljárásban, az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontját – a jogalkotói módosítás indokolására is figyelemmel – nem lehet kiterjesztően értelmezni. Álláspontja szerint a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdésének csak akkor lehetne az Ákr. 35. § (3) bekezdésében szabályozott rendelkezési jogot elenyésztető hatása, ha erre kifejezett rendelkezés lenne, amely azonban hiányzik. Hangsúlyozta, hogy a polgári per csak a bányabezárási MÜT jóváhagyása iránti kérelem (Kérelem I.) és nem annak visszavonása (Kérelem III.) elbírálásának az előkérdése. Vitatta, hogy a Kfv.37.157/2025/9. számú ítéletnek kötőereje lenne a jelen ügy elbírálásakor.
  24. Az alperes és az alperesi érdekelt a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte annak helyes indokai alapján.

A Kúria jogegységi panasszal támadott határozata

  1. A Kúria a Kfv.37.615/2025/10. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Hangsúlyozta, hogy az Ákr. szabályait a bányászati tevékenységre irányadó különös, speciális jogszabályokkal összhangban kell értelmezni. Az ügy sajátossága ugyanis, hogy a bányabezárási MÜT jóváhagyására irányuló eljárásra a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdései speciális rendelkezéseket tartalmaznak. E rendelkezések sajátos eljárási mechanizmust hoznak létre, érdemben kihatnak az eljárás menetére és az ügyféli pozíciók alakulására. Emiatt az Ákr. szabályait a bányászati tevékenységre vonatkozó szabályozással összehangban, azzal rendszertanilag, együttesen értelmezve kell alkalmazni.
  2. Vizsgálva a bányabezárási eljárást megállapította, hogy a bányabezárás jóváhagyása iránti eljárásban a bányászati jog átruházásához kapcsolódó anyagi jogi jogvita nem a hatósági eljárásban, hanem polgári perben dől el, az ágazati jogszabályok sajátos konstrukciója a hatósági eljárásba olyan ügyfelet von be, akinek az érdekei a felperes kérelmezőével ellentétesek. Ennek folytán – a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdése folytán – az egyszereplős eljárás többszereplőssé válik, az ügyféli pozíciók között tényleges érdekellentét keletkezik.
  3. A bányabezárási eljárásban az alperesi érdekelt az állami igény bejelentésével ügyféllé vált, ez pedig kihatott az eljárás menetére, az ügyfelek rendelkezési jogára. A Kérelem III.-nak az Ákr.-ből következő, automatikus eljárást megszüntető hatása a sajátos jogi helyzetből következően már nemcsak a kérelmezőt érintené, hanem az ellenérdekű ügyfél jogi helyzetét kiüresítené, mivel az eljárás megszüntetése azt eredményezné, hogy megszűnik a jogszabály által biztosított igényérvényesítési lehetőség, amelyet az állam az igénybejelentéssel megszerzett. E jog ily módon való megszüntetése a jogszabály céljával nem összeegyeztethető.
  4. A rendelkezési jog tehát – mutatott rá a Kúria – az Ákr. 35. § (3) bekezdése alapján az ügyfél alapvető jogaként érvényesül, azonban annak gyakorlása nem független a jogszabályi környezettől és a jogalkotó szándéka szerint sem korlátlan. Az Ákr. több rendelkezése – így különösen a 47. § (1) bekezdés e) pontja, a 48. § (4) bekezdése és a 49. § (1) bekezdése is – tartalmaz olyan lex specialis jellegű korlátokat, amelyek több ügyfél jelenléte esetén további feltételekhez kötik az ügy alakítását, azaz meghatározott eljárásjogi helyzetekben az alakító nyilatkozatok érvényessége más ügyfelek együttes akaratához kötődik. Ezek a szabályok azt tükrözik, hogy az Ákr. maga is számol olyan eljárásokkal, amelyekben a kérelmező rendelkezési jogát a több ügyfeles eljárásjogi struktúra szükségszerűen korlátozza. A jelen ügyben fennálló speciális bányászati szabályozás, amely az állami igénybejelentést a bányabezárási MÜT eljárás sorsát érdemben befolyásoló körülménnyé teszi, ezt a többszereplős helyzetet kifejezetten létrehozza. A Kúria ezért a rendelkezési jog korlátozását nem a különös bányászati szabályok lex specialisként történő alkalmazásából, hanem az Ákr. saját dogmatikáján belül a több ügyfeles eljárásokkal kapcsolatos belső logika következetes érvényesítéséből vezette le. Ennek megfelelően az Ákr. 7. § (1)-(2) bekezdései és 8. § (2) bekezdése sem sérült, mert nem az Ákr.-től való eltérésről, hanem annak összhangban történő alkalmazásáról van szó. Az elsőfokú bíróság pedig helyesen ismerte fel, hogy ebben az eljárásban az állami igénybejelentés folytán a kérelmező rendelkezési joga olyan objektív korlátokba ütközik, amelyek a speciális bányászati szabályokból fakadnak. Ezért okszerűnek találta azt az ítéleti megállapítást, hogy a kérelem egyoldalú visszavonásához az ellenérdekű ügyfél hozzájárulása – az eljárás már kifejtett sajátosságai folytán – elengedhetetlen.
  5. Hangsúlyozta a Kúria, hogy a jelen ügyben alkalmazott értelmezés nem lépi túl az Ákr. és a speciális anyagi szabályok értelmezési mozgásterét. A bányabezárási eljáráshoz kapcsolódó átruházási mechanizmus olyan speciális, több szereplőt érintő eljárási helyzetet eredményez, amelyet nem az Ákr. önálló szabályai, hanem az Ákr. és a bányászati ágazati rendelkezések együttes, rendszertani alkalmazása rendez. E sajátosságokra figyelemmel kell értékelni a kérelemmel való rendelkezés korlátait. A jogalkalmazónak ezért a jogalkotói cél figyelembevételével, a teleologikus és rendszertani értelmezési módszereket alkalmaznia kell annak érdekében, hogy a különös szabályok érvényesülése ne lehetetlenüljön el. A kérelem visszavonásának olyan értelmezése, amely az ellenérdekű ügyfél jogi pozícióját ténylegesen megsemmisítené, a különös szabályok funkcióját kiüresítené, a jogalkotói célra is tekintettel elfogadhatatlan.
  6. Megállapította, hogy a bíróság nem alkalmazta a jogalkotó által tiltott joghézagkitöltő analógiát az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontja és a 48. § (4) bekezdése között. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság értelmezése rendszertani jellegű volt, és abból indult ki, hogy mindkét rendelkezés olyan eljárási helyzeteket szabályoz, amelyekben a hatósági döntéshez más ügyfelek együttes akaratnyilatkozata szükséges; a közös eljárási elv lehetővé teszi az Ákr. egységes logikájának érvényesítését akkor is, ha a speciális bányászati szabályok folytán az eljárás többszereplőssé válik; az indokolást a bíróság nem terjesztette ki az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjára és nem írta felül annak 2020. január 1-je után hatályos szövegét, hanem a rendelkezést a maga tárgyi hatályán belül, a tényállás sajátosságaira tekintettel alkalmazta.
  7. Az Alaptörvény XXIV. cikkének sérelmét nem állapította meg, és egyetértett azzal, hogy a Kfv.37.157/2025/9. számú kúriai határozat kötőerővel bírt az állami igénybejelentéssel létrejövő ügyfélpozíció és az ebből fakadó eljárásjogi következmények tekintetében.

A jogegységi panasz és az ellenérdekű felek nyilatkozatai

  1. A Kfv.37.615/2025/10. számú ítélettel (a továbbiakban: támadott határozat) szemben a felperes (a továbbiakban: panaszos) terjesztett elő jogegységi panaszt a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/B. § (1) bekezdésére hivatkozással.
  2. Állította, hogy a Kúria az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjában használt „jogvitás ellenérdekű fél” és a „jogvitás-ügy” fogalmát kiterjesztően értelmezte, azt „felbővítve jogot alkotott”, ezzel eltért a Kúria Kfv.35.289/2018/9. számú ítéletének elvi tartalmától, ehhez pedig az vezetett, hogy az Ákr. jogsértő értelmezése során eltért a Kfv.37.606/2023/7. számú ítéletben foglalt jogértelmezéstől.
  3. A Kfv.37.606/2023/7. számú referenciahatározat [30]-[39] bekezdését tartotta a jelen ügyben relevánsnak, hangsúlyozva, hogy az Ákr. különböző ügyfélfogalmakat ismer. Használja a kérelmező ügyfél, az ellenérdekű ügyfél és az ellenérdekű jogvitás ügyfél fogalmát. Állította, hogy az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározottak szerint az Ákr. 35. § (3) bekezdésben foglalt rendelkezési jog csak akkor korlátozható, ha az alperesi érdekelt ellenérdekű jogvitás ügyfél. Megállapítása szerint jelen ügyben az alperesi érdekelt ellenérdekű ügyfél, azonban az ügy nem jogvitás, mert az érdekelt csak utóbb lépett be az eljárásba, nem vele szemben indult meg az eljárás. Az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontja csak az ellenérdekű jogvitás ügyfél hozzájárulását követeli meg.
  4. A Kfv.35.289/2018/9. számú referenciahatározatból a [39] bekezdést emelte ki a panaszos, hangsúlyozva, hogy túllépi a jogértelmezés határát a jogalkalmazó, ha a kérelem benyújtása idején hatályos, tételes jogi norma szövegétől elszakadva, feltételezett jogalkotói célra hivatkozva új normatartalmat állapít meg. Állítása szerint ez történt a támadott határozat [45] és [46] bekezdésében az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjának értelmezése során, amelynek következtében a Kúria új normatartalmat alkotott, amikor e rendelkezésre alapítva az ellenérdekű (és nem csak az ellenérdekű jogvitás) ügyfél számára biztosította a rendelkezési jog korlátozását, és mindezt a teleologikus értelmezéssel teremtette meg, amely értelmezésre az explicit normaszöveg tartalma alapján nem lett volna mód. Ezzel megsértette a referenciahatározatban kimondott normaalkotás tilalmát.
  5. Rámutatott, hogy a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdése nem módosította az Ákr. 7. §-ában meghatározott hatósági ügy fogalmát és az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt ellenérdekű jogvitás ügyfél fogalmát, azt jogértelmezéssel a Kúria sem tágíthatta volna ki és a teleologikus értelmezéssel nem lehet elszakadni az explicit normaszövegtől.
  6. Állította, hogy az Ákr. 35. § (1) és (3) bekezdése alapján a kérelmező ügyfelet megilleti az a jog, hogy a kérelem visszavonásával más ügyfelet az ügyből „kivessen”. Az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjának kiterjesztő értelmezése mellett felvetette a 49. § (1) bekezdés hasonló értelmezésének elterjedését is.
  7. Álláspontja szerint az Ákr. 35. § (3) bekezdésével generális-speciális viszonyban az Ákr. 47-49. §-ai állnak, nem pedig a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdése. Vitatta, hogy az ellenérdekű ügyfél bekapcsolódása az ügybe jogvitás helyzetet keletkeztet, mivel szerinte jogvitás az az ügy, amelyben az ügyfél a kérelmét eleve az ellenérdekű féllel szemben terjeszti elő, a kérelmező és a kérelmezett közötti közjogi jogvita eldöntése érdekében.
  8. A Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdése alapján nem közjogi, hanem magánjogi jogvita jön létre, amelyet polgári bíróság bírál el.
  9. Érvelése szerint az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt „jogvitás ügy” kifejezésnek kiemelt jelentősége van, amelyet igazol az e jogszabályhelyre vonatkozó az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény 198. §-ához tartozó jogalkotói indokolás (Végső előterjesztői indokolás az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szól 2019. évi CXXVII. törvényhez, Indokolások Tára 2020. évi 8. szám) is. Eszerint az ellenérdekű ügyfél mindegyikének hozzájárulása szigorú szabály, amely kizárólag jogvitás eljárásokban értelmezhető. A jogalkotó tehát szakítani akart a 2019. december 31-ig hatályos szabályozással, hogy valamennyi ügyfél hozzájárulására van szükség az eljárás megszüntetéséhez.
  10. Hivatkozott az Ákr. 125. §-ához fűzött kommentárra, amely szerint a jogvitás ügyekben a hatóság nem közérdeket érvényesít, hanem az ügyfelek magánérdekének érvényesítéséhez biztosít közjogi eljárást. A támadott határozat – vitatott jogértelmezése folytán – olyan joghatást ért el, hogy az irányadó és töretlen joggyakorlattal szemben a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdése szerinti jogviszonyba belépő magánjogi szereplő (alperesi érdekelt) magánjoga számára közjogi védelmet nyújt. A Rendelet szerinti magánjogi jogvitában a polgári bíróság dönt, ezért az nem lehet jogvitás ügy, a kérelem visszavonása esetén az eljárás megszüntetéséhez az ellenérdekű fél hozzájárulására nincs szükség.
  11. Álláspontja szerint a Kfv.37.606/2023/7. számú ítélet [39] bekezdése az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontja szűkítő értelmezését adja, amely irányadó nemcsak a kérelmező ügyfél fogalma, hanem az ellenérdekű jogvitás ügyfél fogalma kapcsán is.
  12. Hangsúlyozta, hogy az Ákr. rendszere zárt, amely kifejezésre jut a referenciahatározatokban is. Az Ákr.-től eltérni csak akkor lehet, ha arról maga az Ákr. rendelkezik felhatalmazás formájában. Idézte az Ákr. 7. és 8. §-át, hozzátéve, hogy a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdésének csak akkor lehetne az Ákr. 35. § (3) bekezdés szerinti rendelkezési jogot elenyésztő hatása, ha erre lenne kifejezett rendelkezés, ez azonban hiányzik. Mindezekből pedig szerinte az következik, hogy a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdése folytán nem lesz a jelen ügy jogvitássá, és az Ákr. 35. § (3) bekezdése szerinti rendelkezési jog nem korlátozható az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontra alapítva.
  13. A fentiekre figyelemmel kérte, hogy a Kúria Jogegységi Tanácsa állapítsa meg a közzétett határozatoktól jogkérdésben való eltérést és döntsön a bíróságokra kötelező jogértelmezésről, és határozatában a panasszal támadott határozatot egészben vagy részben helyezze hatályon kívül, és a Kúriát utasítsa új eljárásra és új határozat hozatalára azzal, hogy az eltérés nem volt indokolt.
  14. Az alperes a jogegységi panasz elutasítását kérte. Állította, hogy a Kúria a támadott határozatban az Ákr. szabályait a bányászati tevékenységre irányadó különös, speciális jogszabályokkal összhangban értelmezte. Az ügyfél rendelkezési joga nem független a jogszabályi környezettől és a jogalkotó szándéka szerint sem korlátlan. A Kúria nem a „jogvitás ügy” fogalmának átértelmezése (új normatartalom) útján, hanem az Ákr. szabályozási logikájából vezette le, hogy többszereplős eljárásokban a speciális bányászati szabályok okán az Ákr. a tényállással összhangban értelmezendő. A rendelkezési jog korlátozása ezzel nem szakadt el az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjának szövegétől, nem állapított meg új normatartalmat, azaz a támadott határozat nincs ellentmondásban a referenciahatározattal.
  15. Hangsúlyozta, hogy a Kúria Kfv.37.606/2023/7. számú referenciahatározatában az Ákr. 49. § (1) bekezdése (eljárás szünetelése) alkalmazhatóságát vizsgálta többügyfeles eljárásokban, és nem az Ákr. 35. § (3) bekezdés és az 47. § (1) bekezdés e) pont alkalmazásának a bányászati speciális anyagi jogszabályokra [Rendelet 26. § (9)-(10) bekezdés] vetítetten való vizsgálatát folytatta le.
  16. Az alperes hangsúlyozta – a támadott határozat [46] bekezdésére utalással –, hogy a felperes konzekvensen figyelmen kívül hagyja a bányászati anyagi jogi jogszabályokat, és az azok mögött húzódó jogalkotói célokat mellőzve próbál érvényt szerezni az Ákr. szerinti ügyféli rendelkezési jogának, amely egyoldalú jogértelmezést jelent és az alperesi érdekelt érdekeit teljes mértékben ignorálja.
  17. Állította, hogy a támadott határozat nem tér el az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt explicit normaszövegtől, ezzel szemben a Kúria a teleologikus és a rendszertani értelmezési módszer segítségével összehangolta az eljárási normákat a vonatkozó anyagi jogi szabályokkal olyképpen, hogy azok együttes alkalmazása ne járjon az ügyfelek érdekeinek sérelmével.
  18. Az alperes véleménye szerint szélsőséges és egyoldalú a felperesnek az az álláspontja, amely szerint a kérelmező ügyfél rendelkezési joga többügyfeles eljárásokban arra is kiterjed, hogy más ügyfeleket az eljárásból a kérelem visszavonásával „kivessen”. Kiemelte, hogy az alperesi érdekelt bejelentésével egy speciális eljárásjogi helyzet jön létre: az alperesi érdekelt igénybejelentésével a bányabezárási MÜT jóváhagyása iránti eljárás megakadt és részben átfordult kvázi bányászati jog átruházása iránti eljárásba, innentől a két eljárás párhuzamosan folyt, az egyik eljárásban végrehajtott eljárási cselekmények kihatnak a másik eljárásra. Egyetértett a támadott határozat [42] és [48] bekezdésében foglaltakkal.
  19. A lex superior derogat legi inferiori elv mellett a lex specialis derogat legi generali szabályát is kérte figyelembe venni, mert ha egy jogalkalmazási területen van speciális anyagi jogi jogszabály, akkor azt az általános eljárásjogi rendelkezésekkel együttesen kell értelmezni, alkalmazni. Véleménye szerint a Kúria a támadott határozatban nem állított olyat, hogy az ellenérdekű ügyfél jelenléte/bekapcsolódása az ügyben rögtön jogvitás üggyé tenné a hatósági ügyet, az ezzel kapcsolatosan felhozott felperesi okfejtések teljes mértékben megalapozatlanok.
  20. Az alperesi érdekelt a jogegységi panasz elutasítását kérte annak megalapozatlanságára figyelemmel. Állította, hogy a Kúria nem értelmezte jogsértően az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontját, nem tért el a hivatkozott referenciahatározatokban foglaltaktól, és nem is alkotott jogot.

A Kúria Jogegységi Tanácsának döntése és annak jogi indokai

  1. A jogegység panasz nem alapos.
  2. A Bszi. 41/B. § (1) bekezdése értelmében jogegységi panasznak van helye – a pervezetésre vonatkozó végzés kivételével – a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1. után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata) jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést – lehetőség ellenére – határozatában nem orvosolta.
  3. A Kúria Jogegységi Tanácsa már több döntésében kifejtette, hogy a jogegységi panasz intézménye nem a per tárgyává tett jog- és érdeksérelem kiküszöbölésére, hanem a jogrendszer belső koherenciájának megteremtésére és fenntartására szolgál (Jpe.I.60.011/2021/3., Jpe.I.60.014/2021/5., Jpe.II.60.060/2023/7. számú határozatok). A jogegységi panasz eljárás nem a per folytatása, nem nyit újabb jogorvoslati fórumot a panaszosnak a megelőző eljárások során már érvényesített sérelmei orvoslására, és nem ad lehetőséget az ismételt jogértelmezésre, hanem a közzétett határozattól jogkérdésben való eltérés feloldását célozza.
  4. Amint arra a Kúria Jogegységi Tanácsa már a Jpe.I.60.002/2021/7. és a Jpe.I.60.005/2021/5. számú határozataiban is rámutatott: a jogegység fogalmát az egyes eljárási törvények nem definiálják, a Bszi. jogegységi eljárásra és jogegységi panasz eljárásra vonatkozó rendelkezéseiből, annak egyes eseteire vonható le – negatív oldalról – következtetés, amelynek értelmében a jogegység hiányát egy másik kúriai döntéstől való indokolatlan eltérés okozza. A jogegység követelménye tehát sohasem absztrakt, hanem mindig konkrét ügyekhez, jogértelmezéshez köthető, az csak meghatározott és megjelölt bírói döntések tekintetében merülhet fel. Következésképpen – a jogegységi panasz eljárásokban eddig kialakult gyakorlatot követve – a jogegység követelményén belül az az elvárás, hogy ugyanazon jogkérdést felvető ügyekben (ügyazonosság) a jogértelmezés is azonos legyen. Ha nincs meg az ügyek közötti azonosság, mert eltérő hátterűek a bírói döntések, akkor sem jogilag, sem tágabb értelemben nem értelmezhető a jogegység, és annak sérelme sem.
  5. A jogegységi panasz eljárásban a Kúria Jogegységi Tanácsa érdemben nem bírálja felül a jogerős határozatot, hanem kizárólag azt vizsgálja, hogy a jogegységi panaszban kifejezetten megjelölt, közzétett kúriai határozatoktól való eltérés bekövetkezett-e, és ha igen, az eltérés indokolt volt-e vagy sem. A Kúria Jogegységi Tanácsa tehát a jogegységi panasz eljárás során a fél által megjelölt keretek között, az általa hivatkozott eltérések tekintetében vizsgálja a panasz megalapozottságát.
  6. A jogegységi panaszban egyaránt megtalálhatóak voltak ún. jogszerűségi és jogegységi vitatások is, amelyeket külön kellett választani. Miután a jogegységi panasz eljárás egy sui generis jogorvoslat, amelynek nem célja a kúriai jogértelmezés jogszerűségi vizsgálata, ezért az Ákr. 7. §, 8. §, 10. §, 35. § (3) bekezdés, 47. § (1) bekezdés e) pont, valamint ezekkel összefüggésben a Rendelet 26. § (9) és (10) bekezdései értelmezésének helytállóságát a Kúria Jogegységi Tanácsa önmagában nem vizsgálhatta. Kizárólag azt vizsgálta, hogy a támadott határozat eltér-e a referenciahatározatokban kimunkált jogértelmezéstől.
  7. A Kúria közzétett határozatától való eltérés kérdésében alapvető jelentősége van az eltéréssel érintett ügyek azonosságának. Az ügyazonosság kérdésében a tényállásbeli, anyagi jogi és eljárásjogi háttérből kell kiindulni, valamint figyelembe kell venni a kereseti és felülvizsgálati kérelemhez kötöttségre tekintettel az érintett ügyekben előterjesztett kérelmeket. A közigazgatási perek esetében az ügyazonosság tisztázása során tekintettel kell lenni továbbá a közigazgatási eljárásban alapul fekvő anyagi jogi kérdésre (a közigazgatási ügy tárgyára) és az abban hozott közigazgatási döntésre. Amennyiben a jogegységi panaszban megjelölt határozatok esetén az ügyazonosság lényegi elemei hiányoznak, úgy a megjelölt kúriai döntések egybevetésre alkalmatlanok, és így indokolatlan eltérésre sem lehet sikerrel hivatkozni. Ennek jogkövetkezményét a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése tartalmazza. (Jpe.I.60.006/2020/11.)
  8. Minthogy az ügyazonosság megléte elengedhetetlen feltétele az érintett ügyek közötti eltérés vizsgálatának, a panaszostól elvárható, hogy párhuzamot állítson fel a jogkérdés szempontjából releváns tények, az alkalmazandó jogszabályok, az eljárás kereteit meghatározó kérelmi elemek hasonlóságára utalva. Szükséges továbbá az is, hogy mutassa be, a közzétett döntésekben milyen elvi megállapításokat tettek, ugyanezen jogkérdésben milyen álláspontot fogadott el az ítélkező tanács, és indokolja meg, miben látja a közzétett és támadott kúriai döntés közötti eltérést. (Jpe.I.60.035/2025/12.)
  9. A panaszos azt állította, hogy azzal valósult meg a Kfv.35.289/2018/9. számú referenciahatározattól való eltérés, hogy a Kúria a támadott határozatban az Ákr. különböző ügyfélfogalmait a Kfv.37.606/2023/7. számú ítéletben foglalt jogértelmezéstől eltérően értelmezte, a tételes jogi norma szövegétől elszakadva, feltételezett jogalkotói célra hivatkozva új normatartalmat állapított meg. Emiatt a Kúria Jogegységi Tanácsa elsőként a Kfv.37.606/2023/7. számú referenciahatározattól való eltérés körében vizsgálódott.
  10. A panaszostól elvárt – az előzőekben ismertetett – indokolási kötelezettség nem teljesül, ha a panaszosnak az eltérést bemutató érvelése nem a közzétett kúriai határozatra, hanem annak kezdeményezői értelmezésére koncentrál, és ezzel elszakad a kúriai határozat elvi magjától. Az ügyazonosság lényeges elemeinek hiánya, vagy az ezzel kapcsolatos jogi érvelés hiánya esetén sikerrel nem állíthatja a panaszos, hogy az ítélkező tanács jogegységet sértő módon járt el. Ebben az esetben a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján el kell utasítani {Jpe.II.60.019/2021/18., Indokolás [29]}.
  11. A panaszos a támadott határozat és a Kfv.37.606/2023/7. számú referenciahatározat összevethetőségét tekintve mindössze arra utalt, hogy „bár maga a referencia-ügy ebben a körben csak a kérelmező ügyfél fogalmát részletezi, azonban álláspontunk szerint ugyanez a szűkítő értelmezés irányadó a jogvitás eljárásra, és a jogvitás eljárásban ellenérdekű ügyfelekre is”.
  12. A Kúria Jogegységi Tanácsának álláspontja szerint ez az érvelés csupán a jogegységi panasz befogadásához volt elegendő, azonban nem felel meg maradéktalanul annak a további kritériumnak, hogy a panaszos az ügyek összevethetőségét részletesen bemutatja, az indokolatlan eltérést kellően alátámasztja, az alábbiak miatt.
  13. A Kúria a Kfv.37.606/2023/7. számú referenciahatározatban egy környezetvédelmi ügyben vizsgálta, hogy mely ügyfél vagy ügyfelek kérelmére állapítható meg jogszerűen a hatósági eljárás szünetelése. A szünetelési kérelmet a környezeti hatásvizsgálatra köteles alperesi érdekelt nyújtotta be, mert a környezeti hatásvizsgálati engedélyezési eljárásban a korábban benyújtott dokumentáció jelentős átdolgozása vált szükségessé. A kérelmét a hatóság elfogadva az eljárás szünetelését állapította meg. A hatásterületen élő személyeket képviselő önkormányzat és civil szervezet vitatta, hogy az ő ügyféli hozzájárulásuk nélkül a szünetelési kérelem elfogadása jogszerű volt. Abban az eljárásban a bírósági jogértelmezés fókuszában az Ákr. 10. §-a, 35. § (3) bekezdése és 49. § (1) bekezdése állt. E jogszabályi rendelkezések alapján a Kúria úgy foglalt állást, hogy a szüneteléshez az Ákr. 49. § (1) bekezdése alapján nem csak a kérelmező ügyfél kérelme szükséges, mert az Ákr. 35. § (3) bekezdése szerinti rendelkezési jogot az Ákr. 49. § (1) bekezdése részben korlátozza, az eljárás szüneteléséhez valamennyi ügyfél együttes kérelme kell. Ez a referenciahatározat érintőlegesen valóban hivatkozik az Indokolás [38] bekezdésben az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezésre, de csak abban a körben, hogy ott kifejezetten a kérelmező ügyfél fogalmát (és nem az ügyfél fogalmát) használja a jogalkotó (ezzel épp a két rendelkezés közötti eltérésre és eltérő jogértelmezés lehetőségére mutat rá a Kúria). A referenciahatározat indokolásának [38] bekezdésében szereplő és részletes elemzés nélküli utalás nem tekinthető az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezés széles körű és más ügyekben iránymutató értelmezésének, arra jogegységi követelmény sem alapítható.
  14. A támadott határozat alapjául szolgáló ügyben egy nagyon sajátos, általános közigazgatási rendtartási és a bányászati ágazati szabályokban megjelenő szabályozási környezetben kellett elemezni és értelmezni a kérelem visszavonásában megtestesülő ügyféli rendelkezési jog korlátozhatóságának kérdését. A bányabezárási MÜT-tel kapcsolatos jóváhagyási eljárás az állami igénybejelentést követően egy rendkívül sajátos eljárássá válik, az igénybejelentés megtörténte az egyszereplős eljárást többszereplőssé változtatja, megjelennek az ellentétes érdekek, a közjogi és magánjogi elemek az eljárásban összekapcsolódnak, amelyek a hatósági eljárás menetére és az ügyféli pozíciók alakulására is kihatással vannak. Ezeket a sajátos körülményeket a Kúria is kiemelte döntésében {vö.: támadott határozat, Indokolás [42]}. Egy ilyen sajátosan szabályozott eljárással nem vethető össze a környezeti hatásvizsgálati eljárásban az Ákr. 49. § (1) bekezdésének értelmezése körében tett, Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjához kapcsolódó kitekintés. A bányabezárási MÜT jóváhagyása iránti eljárás az eljárási és anyagi jogszabályok tekintetében jelentős eltérést mutat a környezeti hatásvizsgálati eljáráshoz képest. Figyelemmel arra – ahogy fent utalt rá a Kúria Jogegységi Tanácsa –, hogy a Kúria a Kfv.37.606/2023/7. számú ítélet [38] bekezdésében az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontjának részletes értelmezését nem végezte el, így a Kúria jogértelmezése nyomán a jogegység megbomlása nemcsak az irányadó jogszabályok azonosságának, hanem a tényleges jogértelmezés hiánya miatt sem állapítható meg.
  15. A panaszos állította azt is, hogy a Kúria a támadott határozat meghozatala során eltért a Kfv.35.289/2018/9. számú referenciahatározat [39] bekezdésben foglaltaktól. A jogegységi panasz azonban hiányos volt, mert a panaszos ebben a körben nem mutatta be a támadott határozat és a referenciahatározat közötti ügyazonosságot, ezáltal annak fennállását részletesen nem is indokolta. Ahogy fent utalt rá a Kúria Jogegységi Tanácsa, ha a panaszos nem állít fel párhuzamot a jogkérdés szempontjából releváns tények, az alkalmazandó jogszabályok, az eljárás kereteit meghatározó kérelmi elemek hasonlóságára utalva, akkor jogegységi panasza nem lehet alapos. Ebben az esetben a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján el kell utasítani {Jpe.II.60.019/2021/18., Indokolás [29]}.
  16. Ezen túlmenően a panaszos összekötötte a Kfv.35.289/2018/9. számú referenciahatározattól való eltérés kérdését azzal, hogy a Kúria a támadott határozatban meg nem engedett módon eltért a Kfv.37.606/2023/7. számú ítéletben elfogadott jogértelmezéstől (ezt az eltérést tekintve tiltott jogalkotói normaalkotásnak). Figyelemmel arra, hogy a Kfv.37.606/2023/7. számú ítélet a támadott határozattal az előzőekben kifejtettek szerint nem volt összevethető, ezért az állított eltérés nem volt megállapítható. Ez pedig oda vezet, hogy a panaszos azon állítása, amely szerint a Kúria megsértette a Kfv.35.289/2018/9. számú referenciahatározatban kimondott normaalkotás tilalmát, alaptalanná vált, amely tény is azt zárja ki, hogy a Kfv.35.289/2018/9. számú referenciahatározattól való eltérés megállapítható legyen.
  17. A fentiekre tekintettel a Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján elutasította.

Elvi tartalom

  1. A támadott és referenciahatározat közötti eltérés nem állapítható meg, ha a két ügy nem összevethető és egy adott jogszabályi rendelkezéshez a referenciahatározat irányadó jogértelmezést nem is társít.
  2. Ha a panaszos nem állít fel párhuzamot a jogkérdés szempontjából releváns tények, az alkalmazandó jogszabályok, az eljárás kereteit meghatározó kérelmi elemek hasonlóságára utalva, akkor jogegységi panasza nem lehet alapos.

Záró rész

  1. A Bszi. 41/C. § (8) bekezdése értelmében, ha a Kúria Jogegységi Tanácsa indokoltnak tartja tárgyalás tartását, arra az indítvány előterjesztőjét és a (7) bekezdésben meghatározott személyeket a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályai szerint idézi. Jelen ügyben nem merült fel indok a tárgyalás tartására, ezért a Kúria Jogegységi Tanácsa a jogegységi panaszt tárgyalás tartása nélkül bírálta el.
  2. A panaszos a jogegységi panasz eljárás illetékét megfizette, azt a jogegységi panasz elutasítására figyelemmel viselni köteles. 
  3. A Kúria Jogegységi Tanácsa a Bszi. 41/C. § (2) bekezdésére figyelemmel az alperes jogegységi panasz eljárásban felmerült költségét a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 81. § (2) bekezdése, 82. § (1) bekezdése, a 83. § (1) bekezdése, valamint a csatolt költségjegyzéke alapján határozta meg, és annak megfizetésére kötelezte a panaszost. Az alperesi érdekelt költségigénnyel nem élt, ezért arról nem kellett határozni.
  4. A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2026. június 8.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke,
Dr. Tóth Kincső s.k. előadó bíró,
Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró,
Dr. Csák Zsolt s.k. bíró,
Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró,
Dr. Gimesi Ágnes Zsuzsanna s.k. bíró,
Dr. Kalas Tibor s.k. bíró,
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna bíró helyett,
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Farkas Katalin bíró helyett,
Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró,
Molnár Ferencné dr. s.k. bíró,
Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró,
Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró,
Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró,
Dr. Somogyi Gábor s.k. bíró,
Dr. Suba Ildikó s.k. bíró,
Dr. Stark Maria